Fájdalom enyhítése

Miképp és miért érzünk fájdalmat?

Annak részleteit, hogy miképp és miért érzünk fájdal­mat, és hogy mi történik ilyenkor testünkben, nem túl­ságosan régóta ismerjük. Az egyik legfontosabb áttörés e téren 1965-ben történt, amikor Ronald Melzack amerikai pszichológus és Patrick Wall brit orvos kidol­gozta az úgynevezett kapuelméletet.

Előzőleg a fájdalom jóval misztikusabb dolog volt

Noha rengeteg tudományos kutatást végeztek e téren, valójában senki sem tudta, hogyan működik ez az érzet. A fájdalom nem volt mérhető, és annyira mást jelen­tett különböző időben különböző embereknek, hogy a kezelés sikere többnyire inkább a szerencsének, mint a sötétben tapogatózó orvos döntésének volt köszönhető.

Idegek és receptorok

Annyi bizonyos volt, hogy az idegek és az idegvég­ződések idegi receptorai szerepet játszanak a fájdalom kialakulásában, jóllehet maga a fájdalom nem érzékelés (mint a tapintás, az ízlelés, a szaglás, a látás és a hallás). S noha a fájdalmat az idegek a gerincvelőn keresztül az agyba továbbítják, mégis inkább tetszik érzetnek, mint érzékelésnek.

Ha például akkorát ütünk kalapáccsal a hüvelykujjunkra, hogy a bőr, a csont és a szövetek is sé­rülnek, akkor a hüvelykujjból kiinduló idegi receptorok üzenetet küldenek az agyba, s ez a másodperc töredéke alatt oda is ér. Az agytól pedig azt a parancsot kapjuk, hogy dobjuk el a kalapácsot, és kapjuk a szánkba sérült ujjunkat, sőt a legtöbb esetben még ugrálásra, kiabálás­ra és szitkozódásra is jut időnk egyszerre. Az is megesik, hogy ha legközelebb ugyanaz a dolog történik velünk, egész másképpen reagálunk rá.

Ez a bámulatos eseménysorozat mechanikai szinten zajlik egy úgynevezett kapcsolóállomáson vagy kapun keresztül, amely a gerincvelőben található, nem messze attól a ponttól, ahol az a koponyához csatlakozik. Ez a kapu ellenőrzi az agyba érkező és onnan kimenő üze­neteket. Az agy nemcsak azzal reagál a fájdalom jeleire, hogy cselekvésre készteti a testet, hanem bizonyos ve­gyületeket (hormonokat) is a véráramba bocsát, főképp endorfint és enkefalint.

Kutatási eredmények! A Melzack-Wallféle kapuelmélet szerint a pozitív hozzáállás és a fáj­dalomra adott testi reakció (“dörzsöld meg, hogy ne fájjon”) hatására termelődő„boldogsághormonok”úgy segítenek a fájdalom csökkentésé­ben, hogy előbb érnek el az agyba vezető “kapu”-hoz, mint a fájdalom­érzet, így részlegesen elzárják előle az utat.

Az endorfinok és az enkefalinok a szervezet termé­szetes fájdalomcsillapítói; boldogsághormonoknak is szokták nevezni őket. E vegyületek részlegesen (néha teljesen) elzárják a fájdalom haladási útvonalát, így az üzenet nem jut el az agyba. A fájdalomérzet mérté­ke attól függ, mennyi endorfint és enkefalint termel a szervezet: ha sokat, akkor általában kisebb fájdalmat ér­zünk, míg kevesebb hormon jelenléte nagyobb fájdal­mat jelent.

Eltérő fájdalom

A döntő kérdés tehát az, hogy mennyi fájdalom jut át a kapun. Ugyanaz a mértékű sérülés más-más emberben eltérő fájdalomérzetet kelt, attól függően, hogy mennyi “fájdalomüzenet” érkezik az agyba. A pozitív érzések, mint a szeretet vagy a meghittség, boldog­sághormonok termelődését indítják el az agyban, és ez fordítva is igaz: a boldogsághormonok szeretetet és melegségérzetet ébresztenek bennünk. Melzack és Wall kulcsfontosságú felfedezése az volt, hogy a kellemes ér­zetek gyorsabban jutnak el az agyba, mint a kellemetlenek.

Azért lehetséges ez, mert a kétféle érzés különböző haladási útvonalon (csatornán) utazik: a kellemes érzé­sek “szélesebb” sávban haladnak, mint a kellemetlenek, azaz gyorsabban jutnak előre. Más szóval a kellemes érzés azért tudja csökkenteni a fájdalmat, mert előbb halad át a kapun, és részlegesen eltorlaszolja. Ez az információ a fájdalom csillapításában is előrelépést hozott. Kihívás volt ez a hagyományos módszerekkel szemben is, ugyanis 1965 előtt a fájdalom csillapítá­sára mindössze egyetlen kezelés létezett: a gyógyszer.

A gyógyszerek mindmáig megmaradtak a hagyomá­nyos fájdalomcsillapítási módszernek, különösen sú­lyos idült betegségek esetén, ugyanakkor a kapuelmé­lettel újabb lehetőségek tárultak elénk: gyengédebb, biztonságosabb és gyakran hatékonyabb megköze­lítési módok, mint az erőteljes, nemritkán veszélyes mellékhatásokkal járó szintetikus gyógyszerek. Teret kaptak az úgynevezett természetes gyógymódok is, amelyeken ez a cikk is alapul.

A természetes terápiák és a fájdalom

Az elmúlt évtizedek kutatásai alátámasztották, hogy mentális és emocionális állapotunk hatással van arra, mennyire érzünk fájdalmat. Ha depressziósok vagyunk, vagy ha “várjuk” a fájdalmat, szélesebbre tárul a fájdalom kapuja, míg a pozitív gondolkodás és cselekvés hatására bezárul. Ha tehát szomorúak vagyunk, jobban fogjuk érezni a fájdalmat, mint akkor, ha jól érezzük magunkat.

A kapu gyógyszerekkel is bezárható – ez a hagyományos gyógyszeres kezelés alapja a fájdalom csillapításában. Csakhogy a gyógyszerek nem gyógyíta­nak, és többnyire a fájdalmat sem szüntetik meg teljesen. Emellett csökkentik a szervezetnek azt a képessé­gét, hogy válaszoljon a fájdalomra, hiszen gyengítik az endorfin- és az enkefalin termelődést, és gyakran okoz­nak függőséget.

Ez azt jelenti, hogy a betegek, különö­sen az idült fájdalomban szenvedők, nemcsak magához a fájdalomhoz szoknak hozzá, hanem a gyógyszerek kellemetlen mellékhatásaihoz is (gyengeség, szédülés stb.). Általában annyira lefoglalja őket fájdalmuk, hogy ez határozza meg életüket.

Az eredmény pedig egyér­telműen tragikus:

Egyre lejjebb csúsznak a “fájdalom – gyógyszer – több fájdalom – több gyógyszer” örvényé­ben. Ahelyett, hogy jobban éreznék magukat, állapotuk és közérzetük reménytelenül romlik. Ám nem szükség­képp kellene így lennie, hiszen léteznek a problémára gyengédebb, biztonságosabb megoldások. Ezeket neve­zik természetes gyógymódoknak. (Az „alternatív”, „ki­egészítő” vagy „holisztikus” jelzők ugyanezt az alapgon­dolatot takarják.)

Természetes fájdalomcsillapítás

A fájdalomcsillapítás területén különösen jól alkal­mazhatók a természetes gyógymódok. A pozitív gondolkodás mellett a testgyakorlás és az elmélyült relaxá­ció ugyancsak alkalmas a fájdalomkapu bezárására. Ez a három elem együttesen található meg olyan klasszikus, test és lélek harmóniáján alapuló technikákban, mint a jóga, a tajcsi vagy a meditáció, valamint olyan újabb ke­letű technikákban, mint a vizualizáció és a biofeedback.

Terápiák

A fájdalom csillapítására legalább két tucat természetes megközelítési módot ismerünk. Idetartozik az akupunktúra, az akupresszúra, a hidroterápia, az aroma­terápia, a masszázs, a reflexológia, a hipnózisterápia, a gyógynövény-terápia, a homeopátia, a pszichoterápia és a lelki tanácsadás, a hang- és színterápia, a különböző kreatív művészeti terápiák és a holisztikus szemléletű gyógyítás. Ezekben a megközelítésekben az a közös, hogy a megszokott gyógyszeres kezelésekkel szemben igyekeznek együttműködni a testtel, a lélekkel és az el­mével.

Noha a legtöbb felsorolt gyógymód hatékony­ságáról szóló kutatások még gyerekcipőben járnak, a könyvünkben ismertetett valamennyi módszer bizonyí­tottan csökkenti vagy enyhíti, sőt némely esetben meg is szünteti a fájdalmat. Ha követjük az útmutatásokat, biztonságosan alkalmazhatjuk az ismertetett terápiákat. Van azonban néhány alapszabály, amelyet elővigyáza­tosságból be kell tartanunk, mielőtt bármelyik terápiát alkalmazni kezdenénk.

3 alapszabály terápiák elkezdése előtt

Először is ne feledjük, hogy a fájdalom, amelyet érzünk, egyedi és csakis ránk jellemző. Éppen ezért elképzelhető, hogy az a terápia, amely másnak kiválóan beválik, nekünk nem használ (bár az is elképzelhető, hogy még jobb eredményt érünk el vele).

A hatásos ter­mészetes fájdalomcsillapítás legfőbb alapelve az, hogy a kezeléseket egyénre szabottan kell összeválogatni. Ez egyben azt is jelenti, hogy érdemes felkeresnünk egy fáj­dalomcsillapítással foglalkozó természetgyógyászati kli­nikát, illetőleg egy szakképzett természetgyógyászt vagy terapeutát, hogy elindítson bennünket a számunkra legmegfelelőbb úton.

Másodszor: a legtöbb kezelésnek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy ténylegesen ki tudja fejteni hatását. Különösen igaz ez idült (eleve hosszú távú) fájdalom esetében, amikor is különle­ges kitartásra van szükség ahhoz, hogy változtassunk a hosszú évek során a fájdalommal szemben kialakított hozzáállásunkon és gyakorlatunkon. Arról nem is be­szélve, hogy meg kell tanulnunk másképpen nézni a fájdalomhoz fűződő kapcsolatunkat: vajon mi uraljuk fájdalmunkat, vagy a fájdalom lesz úrrá rajtunk?

Harmadszor: nagyon fontos, hogy biztosak legyünk a fájdalom pontos eredetében. A helyes öndiagnosztizálás elengedhetetlen kiindulópontja a terápiának. He­veny fájdalom (például vágott seb, tompa sérülés, for­rázás, ficam) esetében általában nyilvánvaló az ok, ám vannak olyan esetek, amikor nem lehetünk biztosak benne, a helytelen diagnózis pedig helytelen terápiára vezethet. A rosszul megválasztott kezelés a legjobb eset­ben nem okoz bajt, de többnyire nem is segít. A leg­rosszabb esetben azonban nemcsak tetézi a bajt, hanem el is terel bennünket a helyes terápiához vezető útról.

Szélsőséges esetben a félrekezelés akár végzetes is lehet

Éppen ezért ha kétségeink támadnak az alkalmazott terápia hatékonyságát illetően, feltétlenül konzultáljuk szakképzett terapeutával, elsőként mondjuk a család or­vosával, mielőtt belekezdenék a kezelésbe.

Arra is ügyeljünk, hogy a heveny fájdalom kezelésé­re jól bevált módszerek nem feltétlenül alkalmasak idült fájdalom kezelésére, és fordítva. A gyógynövényes orvos­lás vagy az illóolajos masszázs csökkentheti a heveny fej­fájást, de valószínűleg kevés segítséget nyújt idült ízületi gyulladás esetében. Hasonlóképp igaz, hogy a lelki fáj­dalom jobban enyhíthető pszichoterápiával.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.