Fájdalom enyhítése

Fejfájás lehetséges okai, fájdalomcsillapítása

A legtöbb fejfájás az úgynevezett tenziós fejfájások közé tartozik, va­gyis a fej, a nyak és a váll izmainak, szöveteinek tartós feszültsége okoz­za. Ez pedig általában a minden­napi stresszel és megterheléssel áll közvetlen összefüggésben.

A tenziós fejfájás oka lehet a túlzott mértékű evés vagy ivás is. Ezeket a gyakori, stressz vagy élelmiszerek okozta fej­fájásokat a legkönnyebb természetes úton orvosolni. A súlyosabb okra visszavezethető, például fertőzés folyományaként kialakuló fejfájást már nehezebb kezelni, de óvatosan azért segíthetünk rajta.

Figyelmeztetés!

Azonnal forduljunk orvoshoz, ha a fájdalom a következő okok vala­melyike nyomán alakul ki:

Akupresszúra

  • Az egyik kezünk mutatóuj­jával nyomjuk gyengéden a két szemöldök közt középen található pontot, a másik kezünk mutatóujjával pedig éppen fölötte nyomjuk meg a fejtetőt. Tartsuk meg öt másodpercig, majd lazít­sunk.
  • Érdemes kipróbálni bárme­lyik kezünkön nyomjuk meg a mutató- és hüvelykujj közti lágy részt a másik ke­zünk hüvelykujjával. Ez eset­ben is mindössze néhány másodpercig tartó, gyengéd nyomásra van szükség.
Figyelmeztetés! Ezt a módszert nem ajánljuk ter­hesség esetén.

A migrént gyakran okozzák olyan élelmiszerek, mint a csokoládé, a sajt, a narancs, a kávé vagy az alkoholtartalmú italok.

Aromaterápia

Ha a fejfájást nátha, influenza vagy orrmelléküreg-gyulladás és hörg­hurut nyomán kialakuló légzési nehézség okozza, akkor forró vízbe csöppentsünk Olbas-olajat vagy eu­kaliptusz, borókabogyó, borsmen­ta, fajdbogyó („télizöld”) és kajeput illóolajának keverékét, s lélegezzük be gőzét. Kellemes, nyugtató hatá­sú, ha néhány csepp citromfű-, roz­maring- vagy majoránna-illóolajat teszünk egy kád forró vízbe, és el­nyújtózunk benne.

Hidroterápia

Üljünk vagy feküdjünk le kényelmes pózban, és csukjuk be szemünket: ez a fejfájás hatékony csillapításának első lépése. Nagyon fontos, hogy melegben legyünk. A hidroterápiás technika a tenziós fejfájás tünetei­nek enyhítésére, a relaxáció pedig az okok megszüntetésére irányul. Az azonnali megkönnyebbüléshez mártsunk egy törülközőt hideg víz­be, csavarjuk ki, feküdjünk le, s te­gyük homlokunkra és szemünkre. Olyan sokáig maradjunk csukott szemmel, amíg csak lehet.

Gyógynövény-terápia

A fűzfa kérge és a réti legyezőfű (gyöngyvessző) természetes fejfájás­csillapító hatóanyagot tartalmaz (az aszpirint e növényi vegyületekből fejlesztették ki). Hatásos növény még a nyugtató hatású macskagyö­kér, valamint a kamilla, a golgota­virág, a gyömbér, a levendula és a rozmaring. Öntsünk forró vizet egy csészébe egy-két teáskanálnyi szárí­tott gyógynövényre, és a forrázatot gyógyteaként igyuk meg. A fejfájás csillapítására alkalmas növénye­ket forrázatként (gyógyteának) a legjobb elkészíteni és fogyasztani.

Figyelmeztetés!

Ne próbálkoz­zunk öngyógyítással vadon termő növények felhasználásával! Kérjük ki szakképzett gyógynövényszakértő véleményét, mielőtt kezelésbe kez­denénk, mert bizonyos gyógynö­vényeknek nagyon erős a hatásuk, és veszélyes lehet, ha túladagoljuk őket. Az a legjobb, ha a drogériá­ban, patikában vagy gyógynövény­boltban beszerezhető tabletta vagy kapszula formájában szedjük be a szükséges szereket.

Masszázs

  • Első lépés: helyezkedjünk el ké­nyelmesen – legjobb, ha elnyújtózunk egy kád, forró vízben -, és masszírozzuk meg nyakunk hátsó felét, vállunkat és halántékunkat. Még jobb, ha mindezt egy barátunk teszi.
  • Második lépés: ütögessük határozottan, de nem durván a vállat, és ujjainkkal nyomjuk meg a nyak hátsó részét és a ha­lántékot. A jobb hatás ér­dekében mártsuk ujjainkat valamilyen semleges olajba, amelybe három-négy csepp levendula-, kamilla-, bazsa­likom- vagy borsmenta-il­lóolajat csepegtettünk.

Alexander-technika

Ezt a technikát, amely úgy tanít a helyes testtartásra, hogy „újra megtanítja” a fejnek, miképp üljön helyesen a vállakon, szakembertől sajátíthatjuk el, de később már ma­gunk is alkalmazhatjuk otthon. Ha rendszeresen gyakoroljuk, akkor az Alexander-technika na­gyon hatékony tud lenni a fejfájás megelőzésében és kezelésében egy­aránt.

Terápiás érintés

Kérjük meg egy barátunkat, hogy álljon mögénk, és „ütögesse” fe­jünk egyik oldalát úgy, hogy nem ér hozzá, hanem kezét 2-3 cm-re tartja hajunktól. Kérjük meg arra is: akarja azt, hogy ezzel a mozdu­lattal „kiverje” belőlünk a fejfájást. Csukjuk be szemünket, és képzel­jük el, ahogy mozdulatainak ha­tására elszáll a fájdalmunk. Addig folytassuk e módszert, amíg hatá­sosnak gondoljuk; a terápia álta­lában tíz-tizenöt perc múlva meg­hozza gyümölcsét.

Reflexológia

Ujjbegyeinkkel vagy hüvelykuj­junkkal határozott mozdulattal nyomjuk meg mindkét lábunkon a lábujjak alsó részét és a tetejét (a reflexzóna masszázsban a lábujja­kon található a fej területe). Össz­pontosítsunk azokra a területekre, ahol érzékeny pontokat találunk, és addig masszírozzuk, míg el nem múlik az érzékenység.

Masszírozzuk végig azt a részt is, ahol a lábujjak a lábfejhez kapcsolódnak (ez a nyak területe). Saját lábunk masszírozá­sa nem éppen könnyű vagy ideális, de megoldható – ezzel együtt jobb, ha egy barátunk végzi a lábmasszázst. A legjobb eredmény érdeké­ben keressünk fel szakképzett talp-masszőrt.

Ha túl sokáig tartózkodunk a számítógép képernyője előtt, kifáradhat a szemünk, és ez fejfájást vagy migrént okozhat. Hasz­náljunk alacsony sugárzású képernyőt, és gyakran tartsunk szünetet a munkában, így elkerülhetjük a fejfájást. A nagylábujj masszírozása a reflexológiában egyenértékű azzal, mintha a nyak hátsó felét és a vállat masszíroznánk. Ez különösen akkor nagyon hasznos, ha nincs kéznél senki, aki megmasszírozná a hátunkat.

Homeopátia

A fejfájás homeopátiás kezelésének szereit a fájdalom ismert vagy lehet­séges okától függően kell kiválaszta­ni. A kökörcsin olyankor segít, ha túlságosan sokat ettünk vagy ittunk, a sárga jázmin (Gelsemium semper-virens) pedig az emocionális félelmek vagy a felindultság kezelésre alkal­mas szer

Figyelmeztetés! A homeopátiás szerek sürgős esetben, elsősegélyként hasznosak, de ha visszatérő vagy idült fejfájásban szenvedünk, feltétlenül forduljunk orvoshoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.