Házi gyógymódok

Nyaki fájdalom: 24 módszer a gyógyítására

Biztosan van olyan ember vagy dolog, amire azt mondja: „Akkor lássam, amikor a hátam közepét!” Nos, a háta közepét valóban nem látja, de lehet, hogy éppen a nem megfelelő hát- és válltartás az, ami miatt annyit fáj a nyaka.

„Többnyire attól fáj a nyakunk, ha a fejünket hosszú időn át kényelmetlen helyzetben tartjuk, vagyis előretoljuk úgy, hogy a fülünk jóval előrébb van, mint a vállunk, mondja Joanne Griffin, gyógytornász. – „Legalábbis ezt csinálja a legtöbb ember, akinek aztán gyakran fáj a nyaka.” Egyeseknél a nyakfájás fog­lalkozási ártalom. A fodrászok és a kozmetikusok például naphosszat előreha­jolva dolgoznak” – mutat rá dr. Róbert Kunkel fejfájáskutató.

Munkájától, életstílusától függetlenül bárki megszabadulhat attól, hogy önmagát kelljen hibáztatnia, és ami még fontosabb, megszabadulhat magától a fájdalomtól is, ha alkalmazza az alábbi, régóta kipróbált módszereket, a rossz szokásokat jókra cseréli, és rendszeres nyaktornát végez. Tehát fel a fejjel, jár­jon nyitott szemmel, kéznél van a segítség.

Jegeljen!

A jeges tömlő vagy a törülközőbe csavart jégkockák hasz­nosnak bizonyulnak, hajókor alkalmazza őket, vagyis amikor érzi, hogy mind­járt beáll a fájdalmas merevség, állítja dr. Griffin. Ha enyhe nyaki sérülést szen­vedett, a jég megakadályozhatja a súlyosabb panaszokat.

Jégre hő!

Miután a jéggel szerencsésen elhárította a gyulladásve­szélyt, a hő remek nyugtatónak bizonyulhat akár melegítőpárna, akár forró zu­hany formájában.

Használjon hőérzetet keltő bedörzsölőt

Ezek a vény nélkül kapható kenőcsök megnyugtatóak, de nincs valódi gyógyhatásúk, mert tulajdonképpen nem hatolnak be a bőr felszíne alá, mondja Steve Antonopulos, a denveri Broncos futballcsapat vezetőedzője. Azt is hozzáteszi, hogy e szere­ket sose használja melegítőpárnával kombinálva. Az efféle kenőcsök a legjobb esetben is csupán pszichés hatással bírnak.

Válassza a jó öreg „mindentudó” gyógyszereket

A vény nélkül kapható gyulladáscsökkentők, mint például az aszpirin vagy az

Tornagyakorlatokkal a nyakfájás ellen

A nyakizmoknak is szükségük van nyújtásra és erősítésre. Az alábbi­akban leírunk néhány gyakorlatot, amelyek segítségével enyhíteni lehet a már beállt nyakmerevséget, és meg lehet előzni azt, hogy a jövőben ilyen problémái legyenek. Mindegyik gyakorlatot végezze naponta ötször. Két héten át csak az első három gyakorlatot ismételje, majd ettől kezdve a töb­bit is.

  • Lassan hajtsa előre a fejét, amennyire csak tudja. Ezután hajtsa hát­ra, amennyire csak tudja.
  • Közelítse a fejét a válla felé, miközben maga a váll lent marad. Emel­je fel a fejét, majd közelítse a másik váll felé.
  • Lassan fordítsa a fejét egyik oldalról a másikra, amennyire csak tudja.
  • Támassza meg a kezével a fejét az egyik oldalon, és feszüljön neki a támasztó kéznek. Maradjon így 5 másodpercig, azután lazítson. Ismé­telje meg az egészet háromszor. Majd végezze el az egész gyakorlat­sort a másik oldalra.
  • A fenti gyakorlatot végezze úgy, hogy az enyhe ellenállást képező ke­zet a homlokára teszi és nekifeszül előre, majd tegye a kezét a tarkó­jára, miközben a fejét hátrafeszíti.
  • Könnyű, mondjuk másfél vagy két és fél kilós súlyzókkal a kezében, húzogassa a vállát fel-le úgy, hogy a karja mindvégig kinyújtva marad.

Ibuprofen csökkentik a fájdalmat és a gyulladást.

Vegyen be naponta háromszor vagy négyszer 2-2 tablettát.

Milyen székben ül?

A gerinc részét képezik a nyakcsigolyák is. Ennek következtében, ha olyan székben ül, amely nem ad megfelelő támaszt a hátának, nyakproblémái még tovább súlyosbodhatnak, vagy ha eddig nem vol­tak, most kialakulhatnak, mondja dr. Mitchell A. Price csontkovács.

Dobja be a törülközőt!

Valójában inkább arról van szó, hogy so­dorjon össze egy törülközőt, és helyezze azt ülés közben a dereka mögé, ez se­gíteni fog abban, hogy a gerince megfelelő helyzetben legyen. A gerinc számá­ra jobb alátámasztást is ad, állítja Griffin.

Tartson szünetet!

Ahogyan a lábat is pihentetni kell a hosszan tar­tó álldogálás után, a nyaknak is pihenésre van szüksége, ha sokat ül egyfolytá­ban. A fej súlya körülbelül négy kiló, hangoztatja Griffin. Márpedig ez nagyon nagy teher ahhoz, hogy a nyak egyedül viselje, a test egyéb részeinek támoga­tása nélkül. Ezért időnként álljon fel és sétálgasson.

Orvosi segítség

Nyakrándulás

Ha önnek autóbalesete volt, és utána súlyos nyaki fájdalmat érez, ak­kor valószínűleg megrándult a nyaka, és ezért orvoshoz kell mennie, taná­csolja dr. Price. Ám addig is inkább jéggel, semmint hővel kezelje a fájó területet, mert a hőtől begyulladhat. Általános szabály, hogy a makacs nya­ki fájdalom szakorvosi beavatkozást tesz szükségessé. „Kevéssé valószí­nű, de nagyon ritkán az is előfordulhat, hogy a tartós nyaki fájdalom hátterében daganat áll”, mondja Joanne Griffin gyógytornász.

Fel a fejjel!

Tartsa egyenesen a fejét, de húzza be az állát, mintha tokát akarna képezni, mondja Griffin. Továbbá ügyeljen rá, hogy ne üljön szüntelenül lehajtott fejjel, még akkor sem, amikor íróasztalnál dolgozik, vagy olvas, tanácsolja Griffin. Így megakadályozható a tarkóizmok túlerőltetése.

Szemtől szemben a monitorral

Ha egész nap monitor előtt dolgozik, nagyon fontos, hogy az szemmagasságban legyen. A folytonos lefe­lé vagy felfelé nézés a nyakizmok fájdalmas görcsét válthatja ki, hangsúlyoz­za Price.

Tegye le a telefont!

Ha sokat telefonál, különösen ha közben a kezét szabaddá akarja tenni, és a nyakával tartja a kagylót, a természetellenes helyzet a közvetlen oka a nyakmerevségnek és a fájdalomnak.

Óvatosan az emeléssel!

A nehéz tárgyak felemelésére van egy jó és van egy rossz módszer. A jó módszer az, állítja Price, hogy félig lehajol, gerincét pedig egyenesen tartja. Az emelendő tárgy a két lába között legyen, a lábfejei közötti távolság pedig kb. A válla szélességének feleljen meg. Ami­kor felemeli a súlyt, tartsa a testéhez minél közelebb.

Aludjon kemény matracon

A nyaki problémák nagy részét a nem megfelelő alvási szokások váltják ki, vagy azoktól rosszabbodik. Price szerint a kemény matrac a nyakfájás hatékony ellenszere.

Ne vívjon párnacsatát!

Illetve a párnával ne vívjon csatát, egy­szerűen dobja félre. „A nyakukat fájlaló emberek nagy része jobban érzi ma­gát, ha egészen laposan, párna nélkül alszik” – állítja dr. Kunkel.

Próbálja ki a hengerpárnát!

Ezek a párnák, Price szerint meg­felelő támaszt nyújtanak a nyaknak.

Ne aludjon hason fekve!

Ez a testhelyzet ugyanis árt mind a hátnak, mind a nyaknak.

Aludjon úgy, mint az anyaméhben!

Más szóval aludjon összekuporodva, az oldalán fekve. A térdét húzza fel a mellkasához.

Hordjon Sálat!

Hideg, nyirkos időben valószínűleg hord kalapot vagy sapkát. Ez azonban nem elég: a nyakat is védeni kell a hidegtől. Az idő­járás súlyosbíthatja a nyaki fájdalmat és merevséget.

Engedje el magát!

A feszültség önmagában is elegendő ah­hoz, hogy a nyakizmok megfeszüljenek és fájdalmat okozzanak. Ha nagy lelki teher nehezedik önre, vagy gyakran érez belső feszültséget, akkor érdemes ki­próbálni az olyan relaxációs technikákat, mint a meditáció vagy a progresszív relaxáció. Magnókazettáról is elsajátíthatók a relaxálás fortélyai.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.