Fittség

Egy rejtélyes csendestárs: a tudatalattink

„Ki” is az a tudatalatti?

A tudatalatti kitartóan, állhatatosan a saját belső programját követi, s annak megfelelően viselkedik. Ez igen értelmes tulajdonság, mert ennek következtében nem kell minden egyes lépésnél újra meg újra elsajátítani viselkedésünket, hanem tudatalattinkra hagyhatjuk szokásos magatartásunk automatikus megismétlését.

Tudatalattink ezt a magatartást addig fogja ismételni, amíg csak újabb programot nem kap. Ez az új programpontos definíció, meggyőződés vagy elképzelés, amely legalább huszonegyszeres ismétlés után ágyazódik be, s ennek során a korábbi, most már felesleges viselkedési forma eltűnik.

Ha szeretnénk megváltoztatni viselkedési formánkat, de megtartjuk a korábbi programot, akkor állandó harcban fogunk állni tudatalattinkkal. Minthogy a tudatalatti fáradhatatlan, ezt a harcot nem nyerhetjük meg.

A tudatalatti viszont bármikor készen áll arra, hogy bármilyen óhajtott új programot befogadjon, ha ismétlés segítségével ezt beletápláljuk, s így a korábbi programot hatástalanítjuk. S tudatalattink ugyanolyan megbízhatóan követi az új programot, viselkedésünk megjelenési formáját illetően, ahogy a korábbit követte, minthogy a program nem értékel, és nem ítélkezik, egyszerűen csak működik, miután betöltötték.

Valóban létezik tudatalatti?

Mindennek azonban az az előfeltétele, hogy mi magunk higgyünk ebben. Tudatalattinkat ugyanis hitünk győzi meg. Ha tehát folytonosan ismétlünk valamit, de ezt nem meggyőződésből tesszük, vagy nem bízunk annak hatékonyságában, akkor tudatalattink sem fog hinni ebben, s a régi program marad érvényben – mindaddig, amíg meg nem változtatjuk meggyőződésünket.

Ha azonban ez sikerül, utána tudatalattink legjobb barátunkká és segítőtársunkká válik, és mindig hűségesen végrehajtja, amit akarunk, majd folyamatos ismétlés és erős belső meggyőződésünk révén végrehajtja mindazt, amit elvárunk tőle. S attól fogva nem lesz több belső ellenségünk, akit le kellene győznünk, mert tudatalattink már rögtön a mi oldalunkon áll, s ez így marad mindörökre.Gondolat

Akkor megbízható segítőtársunkra építve hozzáfoghatunk, hogy felülvizsgáljuk életünk valamennyi aspektusát, óhajunknak megfelelően megváltoztathatjuk, s akkor ezeket a változtatásokat új programként installáljuk tudatalattinkba. Ezzel az eljárással bizonyos értelemben tartósan megújultnak érezzük magunkat, és viselkedésünk minden különösebb nehézség nélkül követi ismereteink és kívánságaink új formáját.

Minthogy gondolkodásunknak ilyen jelentős hatása van életünkre és sorsunk alakulására, a folyamatot gondolataink optimalizálásával kell kezdenünk.

Kulcs a mi kezünkben van!

Tartós pozitív gondolkodást kell programként tudatalattinkba installálnunk, hogy aztán kisugárzásunk, energetikai ismertetőjegyünk automatikusan megváltozzon, s ennek hatására megváltozzon mindaz, amit a rezonancia törvényénél fogva magunkhoz vonzunk, s realitásként, sorsként élünk meg.

Hűséges barátunkkal, tudatalattinkkal az oldalunkon mi magunk határozhatjuk meg tudatosan életkörülményeinket, s azokat újra meg újra tetszésünk szerint megváltoztathatjuk. Mi magunk vagyunk életkörülményeink formálói, tudatalattink pedig a szolgálólányunk, aki mindent gondosan megold, anélkül hogy emiatt aggódnunk kellene.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.