Fittség

Miért nem követjük a jó példákat?

Valamennyiünk számára ismerősek ezek a helyzetek: elolvasunk egy jó könyvet, részt veszünk egy érdekes tanfolyamon, vagy máshonnan szerzünk be fontos ismereteket és jó példákat, s az ezekből fakadó tudást aztán rendszeresen hasznosítjuk is.

Vagy ennek épp az ellenkezője történik, a fontos információ hallatán így reagálunk:

  • „Sok mindent tudunk persze, de…”
  • „Ez mind tökéletesen világos, de…”
  • „Szívesen megtenném, de…”
  • „Párszor megpróbáltam már, de…”
  • „Tudom, hogy képtelen lennék végigcsinálni.”
  • „Ha valamivel jobb lesz, egyszerűen nem folytatom tovább.”

Nagyon sok jó és fontos dolog azért nem történik meg velünk, mert valamilyen látszólag leküzdhetetlen akadályt vélünk felfedezni, amin a dolog megfeneklik. Lehet bár az új ismeret igen fontos, a kezdet biztató, a megvalósítás előbb-utóbb zátonyra fut.

Segítsünk magunkunk!

Bármi legyen is a kudarc oka, valamikor meg kell találnunk a módját, hogy a helyes felismerést megvalósítsuk. Ha fel akarjuk tárni a problémát, rájövünk, annak oka többnyire az, hogy a legfontosabbal akartuk kezdeni. A legfontosabb azonban általában egyben a legnehezebb is, s ha ezzel kudarcot vallunk, akkor lemondunk minden más megvalósításáról is. A sikerhez vezető út legfontosabb felismerése az, hogy mindig mindent a legegyszerűbbel kell kezdeni.

Ha például arra jövünk rá, hogy a kávé káros a számunkra, viszont nagyon szeretjük az ízét, kezdjük azzal, hogy naponta egy csészével kevesebbet iszunk. így továbbra is élvezhetjük a kávézást, nem veszítünk semmit, mégis megkezdtük egy probléma megoldását.Kávé

A következő lépés az lehet, ha csak félig töltjük meg a csészét, s akkor naponta ugyanannyiszor kávézhatunk, mint korábban, ugyanakkor csak feleakkora mennyiséggel terheljük szervezetünket.

Kezdjük ilyen apró lépésekkel, melyekről kijelenthetjük: „Ez egyáltalán nem esne nehezemre, ezt könnyedén meg tudnám oldani.” És akkor valóban sikerül is, mert ez a feladat valóban nem nehéz. Ezzel a módszerrel a nagyobb lépést több apró lépésre osztjuk, melyek megtétele nem okoz gondot számunkra.

Amint az első lépést sikerült megtennünk, s ezt szokásunkká is tettük, csak utána fogjunk hozzá a második lépés megtételéhez, így az eljárás természetesen hosszabb lesz, de így sikert arathatunk. S a siker szárnyakat ad, hogy megtegyük a következő lépéseket, s ha akkor is a legkönnyebbel kezdjük, újból sikerrel járunk majd. Ez egyben megjavítja önértékelésünket is, mert elmondhatjuk: „Ha rászánom magam valamire, azt meg is teszem.”

Tudatos gondolkodás

Természetesen arra kell törekedni, hogy a legegyszerűbb dolgot a lehető legkönnyebben oldjuk meg. Akkor meg esetleg a következő probléma merülhet fel: „Egyszerűen megfeledkeztem róla.” A megoldás ne az legyen, hogy a lakásban mindenütt cédulák hevernek az elvégzendő feladatokkal, hanem az, hogy hajtsuk végre. Akkor többet nem fogunk feledékenységünkre hivatkozni, hanem tesszük, amit kell.Tudatalatti gomb

Mindenekelőtt nyerjük meg tudatalattinkat, hogy legyen barátunk és segítőnk a sikerhez vezető úton. Ne legyőzni akarjuk makacs tudatalattinkat, hanem használjuk ki annak tehetetlenségi erejét célunk elérése érdekében.

Maradjunk fiatalok meditációval!

Óriási előnyökkel jár fizikai állapotunk számára, ha figyelmünket testünk belsejébe irányítjuk. Amint a „kortalan” tudatunk átjárja testünk minden sejtjét, megkezdődik e sejtek kortalanná válása, ami jelentős mértékben késlelteti a fizikai öregedést. Ez természetesen még fokozottabban érvényesül, ha folyamatosan ilyen belső energiaforrásként élünk. Minél erősebben járja át tudatunk a testünket, az annál fiatalabbá válik.

Immunrendszerünk is erősödik!

További nyereség ennek során immunrendszerünk erősítése. Minél több tudatosság van testünkben, annál aktívabbá válik immunrendszerünk. így akár azt is elérhetjük, hogy a betegségeknek esélyük se legyen velünk szemben, mert szuper immunrendszerünk játszi könnyedséggel legyőzi a vírusokat és más károkozókat, már azelőtt, hogy azok elszaporodhatnának.

De nemcsak fizikai immunrendszerünk erősödik, jelentős mértékben javul pszichikai immunrendszerünk is. A bennünk található negatív energiák harmóniává alakulnak át, így teljes összhangban élhetünk, függetlenül attól, milyen energiák vesznek körül bennünket. Állandóan jó lesz a közérzetünk, s minden nehézséget valami jobb megvalósításának esélyeként fogunk fel.

Nyugtató környezetünk

A bennünket körülvevő tudatos erőtér természetesen megváltoztatja környezetünket is. Ez azt jelenti, hogy a környezetünkben élők csupán a mi jelenlétünk következtében maguk is harmonikusabbakká válnak. Eltűnik a harag, az agresszió, a düh, még mielőtt kirobbanhatna. így egyre harmonikusabb környezetben élhetünk, s nemcsak önmagunkat, de környezetünket is megváltoztathatjuk anélkül, hogy valami különöset kellene tennünk.

Valódi lényünknek ez a tudatos jelenléte nemcsak testünket, pszichénket és szellemünket változtatja meg pozitív irányba, hanem a „rezonancia törvényénél” fogva a korábbiaktól egészen eltérő eseményeket is hoz életünkbe. A tudatos létezés segítségével egészen új életbe léphetünk be. Ez jelentős mértékben megváltoztatja a környezetünkben élők magatartását is.

Mindenkor készek lesznek arra, hogy minden segítséget megadjanak számunkra, s örömöt okoz nekik, ha ezt megtehetik, így megtudhatjuk, mit jelent „a lét könnyedségében” élni. Meditációnkat irányíthatjuk az élet valamely aspektusára, például a köszönetre. Ha köszönetet mondunk valamiért, amit szeretnénk elérni, vegyük ezt szellemi birtokunkba, s az élet kénytelen lesz ezt realitásként megvalósítani.Meditáció

A meditáció során figyelmünket irányíthatjuk valamilyen felismerésre, tudásra, de akár egészen konkrét, számunkra érdekes ismeretre is. így bekapcsolódhatunk a „kozmikus információs térbe”, s magunkhoz vonzhatjuk a kívánt ismeretet, hogy az eljusson tudatunkba. De meditációnk során figyelmünket koncentrálhatjuk a szeretetre is, esetleg összekapcsolva a hála energiájával, és éljük át, amint valódi lényünk természetes szeretete átjárja bensőnket, összhangba kerül gondolatainkkal, érzéseinkkel és cselekedeteinkkel, és segít bennünket abban, hogy szeretetre méltóvá váljunk. Ez nemcsak saját életünket teszi teljesebbé, de emelkedettebbé tesz mindenkit környezetünkben.

A szeretet és a meditáció

A szeretet rezgései egészségesen és fiatalon tartanak bennünket, függetlenül attól, hány évesek is vagyunk. Mivel két agyféltekénk, melyek a kérgestesten keresztül összeköttetésben állnak egymással, az életkor emelkedésével egyre eltérőbb frekvencián rezegnek, a különbség elérheti a 8 herz-es frekvenciát is.Szeretet

A meditáció révén harmonikus együtt rezgést érhetünk el, ami energetikusán egy egészen más szituációt hoz létre. Ezzel az energiával minden helyzetet, minden körülményt jóra fordíthatunk, bárkit meggyógyíthatunk úgy, hogy arra irányítjuk szeretetteljes figyelmünket, mindaddig, míg a dolog be nem következik. Valódi lényünk hatalma napvilágra jut.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.