Gasztroenterológia

A gyomor diverticulumai

Az emésztőtraktus más területeivel összehasonlítva, a gyomor diverticulumai lényegesen ritkábban fordulnak elő. Majdnem 75%-uk a juxtacardialis regióban, a többi diverticulum a pylorus környékén helyezkedik el, a gyomor görbületein csak elvétve láthatóak. A valódi diverticulumok fala a gyomorfal összes rétegét tartalmazza.

  • Ha más organikus elváltozással nem kapcsolható össze, nagy valószínűséggel a congenitalis formával talál­koztunk.
  • A szerzett, valódi diverticulumok pulziós formájának kialakulásában a megnövekedett intragasztrikus nyo­más játszik szerepet, különösen akkor, ha a gyomorfa­lat valamilyen szervi megbetegedés megelőzően már elvékonyította. A trakciós forma a gyomor falának lokalizált evaginációja, amelyet a környező szervek gyulladásos vagy más eredetű, fibrózus összenövései hoznak létre. A pseudodiverticulumok esetében a gyo­morfalnak csak egy-két rétege vékonyodik el, és vesz részt a folyamatban.

Tünetek

Klinikai szempontból a gyomordiverticulumok leg­nagyobb része tünetmentes, még a hasi panaszok miatt végzett vizsgálatok során történő felfedezésük esetén is inkább más kórfolyamat oki szerepére érdemes gondol­nunk. Ha nagyra nőnek, okozhatnak étkezés utáni teltségérzést, tompa epigastrialis nyomást, esetleg emésztet­len ételmaradékot tartalmazó hányást.

Szövődményeik

Extrém ritka szövődményeik közül a vérzés, perforá­ció és elvétve a torzió említhető. Radiológiai és endoszkópos diagnózisuk nem nehéz, az utóbbi nélkülözhetetlen lehet a gyomorfekélyes folyamataitól való elkülönítés­ben.

Kezelésük

Kezelésük legtöbbször szükségtelen. Gyógyszeres te­rápia céltalan, tüneti jelleggel esetleg metoclopramid vagy antacidák adása jön szóba. Nagy, retenciot okozó diverticulumok esetén többet segíthetünk, ha radiológiai vizsgálattal megállapítjuk a kiürülést legjobban elősegítő testhelyzetet, a beteg ezt megtanulva, megelőzheti a pa­naszok kialakulását. Sebészi beavatkozásra – lokális reszekció – csak ritkán van szükség.

A duodenum diverticulumai

Ezek a meglehetősen gyakori elváltozások két csoport­ba sorolhatók:

Extraluminalis kiboltosulások

Ez a mindennapi elváltozás olyan gyakorisággal fordul elő (a rutin ra­diológiai vizsgálatok során 20% is lehet), hogy klinikai jelentősége akár ennek alapján is megkérdőjelezhető. A duodenum lefutása során bárhol jelentkezhet: a bulbusban legtöbbször a fekélyek gyógyulása után létrejött „pseudodiverticulumokkal” találkozunk, másutt egyesé­vel vagy csoportosan helyezkednek el a többnyire szűk szájadékú, 1-4 cm átmérőjű, tüneteket ritkán okozó, a komplett fal rétegeit tartalmazó kiboltosulások, amelyek nem mutatnak összefüggést a gasztrointesztinum más lokalizációja diverticulosisának meglétével.

Egyedüli ki­vétel talán a Vater-papilla, az ampullaris régió környéke, amely szintén predilekciós helynek számít, és ahol a di­verticulumok által esetleg okozott epe- és pancreasürülési zavar fenntarthatja ezen szervrendszerek megbetege­déseit. Ezen kívül a tapasztalt gasztroenterológus csak a legritkább esetben írhatja betege panaszait a klasszikus, változatos extraluminalis diverticulumok számlájára.

A diagnózis többnyire radiológiai, és ezen belül is véletlenszerű. Az endoszkópos orvos érdekes módon ritkábban írja le ezeket az elváltozásokat, mert a szűk szájadékot – a juxtapapillaris diverticulumok kivételével – a duodenum redői gyakorta elfedik. Sui generis klini­kai tünetek valószínűleg, nincsenek. A ritkán jelentkező szövődmények közül a vérzés nem szokott jelentős lenni, csak ha intraluminalis erosio vagy angiodysplasia van a diverticulumban.

Intraluminalis diverticulumok

Jóval izgalmasabb el­változás az előbbinél, nemcsak azért, mert jóval ritkáb­ban is kerül felismerésre. Szinonimái – enterogen ciszta, duplikált duodenum, „szélzsákhártyaduodenalis prolabált diaphragma – inkább elfedték, mint tisztázták erede­tét, amely az esetek jórészében congenitalis: a duodenum lumené az embrionális fejlődés során elzáródik, és ha a rekanalizáció kettős, a lézió csak a későbbi felnőttkor­ban okoz panaszokat. Az elváltozás lokalizációja mindig postbulbaris, gyakran Vater-papilla közeli, a bemenet cranialisan van, és a diverticulum falát mindkét oldalon intesztinális típusú columnaris epithelium fedi.

A klinikai tünetek – ha vannak – típusosak:

Akut vagy intermittáló duodenalis elzáródást jeleznek. A radiológi­ai vizsgálat – ha a vizsgáló ismeri a kórképet – többnyire felfedi az obstrukció okát, gyakran talál a diverticulum-zsákban változatos reziduumokat is. Kivétel, ha az obst­rukció akut és teljes, ilyenkor csak a műtéti eredmény ad felvilágosítást. Az endoszkópos csak akkor jár sikerrel, ha a zsák bemenete elég széles a felismeréshez. Itt egyértel­műen a radiológiának van elsőbbsége.

Az előbbi klinikai figyelmeztetés ugyanúgy áll: ha fel is fedeztük ezt az izgalmas elváltozást, ha nincs igazolható duodenumobstrukció, nem biztos, hogy ez áll a panaszok hátterében. A kezelést tehát ettől tegyük függővé: ha az elváltozás véletlenül kerül felismerésre, tudjon róla a pá­ciens és kezelőorvosa is, de hagyjuk békén. Az átmeneti, intermittáló tünetek belgyógyászati, szupportív terápiát igényelnek, szükség esetén viszont csak jól képzett sebész tudja megfelelően uralni a duodenum elzáródásának megoldását.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.