Gyermekbetegségek

Fogbalesetek kisgyermekkorban

Az önfeledtem játszó gyermek leeshet a hintáról, eleshet biciklizés, labdázás közben, vagy beverheti egyéb módon a fejét, a fogait. Ilyenkor sérülhetnek az ajkak, a fogak és a szájüregben lévő lágyrészek (nyelv, pofa, íny). Fontos, hogy a baleset közelében tartózkodó szülő, gondozó vagy más felnőtt tudja, mi a teendő. A helyes magatartás döntő!

Mi a teendő a helyszínen?

Először érdemes tisztázni, hogy csak külső sérülés történt, vagy a fogak is érintettek. De előfordulhat komolyabb sérülés is általános, agyrázkódásra utaló tünetekkel (szédülés, hányás, különböző tágasságú pupillák). A sérülés helyének és kiterjedésé­nek megfelelően kell azonnal a háziorvost, a szakrendelést (baleseti ügyeletet, kórházat), illetve a fogorvost értesíteni és felkeresni.

Ajaksérülésnél vízzel mossuk le a seb környékét!

Erős vérzés esetén tiszta zsebkendőt kell rászorítani a vérző helyre (nyomókö­tés). Ha valamelyik tejfog is érintett, eltűnt, letört vagy kiesett, próbáljuk megkeresni, és tegyük nedves kendőbe vagy egy pohár tejbe. Soha ne fogjuk meg a fog gyökerét, és ne próbáljuk tiszto­gatni, fertőtleníteni!

Előfordulhat, hogy tévesen úgy ítéljük meg, a fog nem sérült

Mé­gis, a biztonság kedvéért érdemes a fogorvossal konzultálni. Ugyan­is sokszor a balesetre utaló tünetek csak később jelentkeznek: a fog elhal, elszürkül, a gyökér felszívódik, sőt a még át nem tört maradó fog is károsodhat, deformálódhat, zománca sérül­het. A balesetes tejfog közvetlen közelében található a fejlődő maradófogcsíra, amelyre nagyon kell vigyázni! Ezért a tej­fogak sérülése esetén nem törekszünk mindenáron megtar­tásukra, mert fontosabb a maradó fogak csíráinak a védelme.

A tejfogak közül szinte mindig a metszőfogak sérülnek, azok közül is a legtöbbször a felső középsők. Különösen veszélyez­tetettek azok a fogak, amelyek cumizás, ujjszopás következmé­nyeként, esetleg öröklötten előreállnak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.