Gyermekbetegségek

Fonalférgesség tünetei, gyógyítása

A bélben lévő parazitafertőzés, amely gyermekekben – elsősorban iskolás ko­rúaknál – ötször gyakrabban fordul elő, mint a felnőttekben. A fonalféreg az egyik legrégebb óta ismert és az egész világon előforduló bélgiliszta.

Okai

A cérnagiliszta (Enterobius vermicularis) egy átlátszó, fehéres gyűrűsféreg, hossza kb. 1 cm, és kizárólag az emberi bélben él. Mikroszkopikus méretű tojásokból fejlődik ki, miután a bélben párosodott, majd a felnőtt nőstények éjszaka vándorolni kezdenek a végbélnyílás irányába.

A tojásokat a bőrhajlatokba teszik

Időnként a tojások gyorsan kinyílnak, és a lárvák visszatérnek az alacsonyabban lévő bélsza­kaszokba (visszafertőzés). A férgek mozgása és az a zselészerű anyag, amibe a tojásokat teszik, erős viszketést okoz. A vakarózás miatt a kezén keresztül a petéket a többi tárgyra viszi; mindenre, amit megérint: a játékokra, ceruzára, tollra, de a ruhákra, lepedőre, törülközőre is.

Minthogy a féreg tojásai akár három hétig is elélnek az em­beri testen kívüli szobahőmérsékleten, ha valaki ugyanazt a tárgyat megérinti, majd a kezét a szájába teszi, akkor a kórokozókat lenyelve a másik gyermek, de akár egy felnőtt is megfertőződhet. A felnőttek­nél a megbetegedés kevésbé valószínű, de nem ritka. Ugyanaz a gyermek újra is megfertőződhet, ha a szájába teszi a kezét. A tojások lejutnak a bélbe, kinyílnak és a lárvák kb. egy hónap alatt kifejlődnek.

Tünetek

A legtöbb ember esetében semmilyen tünete nincs a férgesedésnek. Bizonyos esetekben csak a végbélnyílás kör­nyékén fellépő viszketés, főként éjjel, vala­mint az ehhez társuló alvászavarok és ingerlékenység jelentkezik. A sok vakarózás felsértheti a bőrt a végbélnyílás körül. A kislányoknál előfordulhat, hogy az élősködők bejutnak a hüvely üregébe és gennyes hüvelygyulladást okoznak. Végül pedig néhány esetben a vakbélgyulladás kialakulását annak tulajdonítják, hogy a férgek elzárják a vakbélnyílást, de itt az élősködők jelenléte csak az egyik ok lehet.

Diagnózis

Néha szabad szemmel is láthatók a férgek a végbélnyílásnál, vagy ritkább esetben, a székletben: néhány mil­liméter hosszú kis fehér mozgó pálcikák. Időnként ún. Scotch-tesztet kell végezni, amely a fonalférgek petéinek kimutatására szolgáló eljárás. Ennek során a végbélnyílás környékére egy ragasztóanyaggal kezelt papírcsíkot tesznek, amibe beleakadnak a tápcsatornából kikerülő peték. Mivel nem biztos, hogy az első alkalommal sikerül mintát venni belőlük, hogy a diagnózisban biztosak legyünk, 3-6 egymást követő na­pon kell elvégezni a vizsgálatot.

Hasznos tanácsok a Scotch-teszt elvégzéséhez:

  • Használjunk áttetsző, öntapadós szalagot.
  • Az üvegedényt laboratóriumból hozzuk.
  • Reggel, ébredéskor, mielőtt a gyerek a mosdóba menne, vágjunk egy 5-6 cm-es darabot az öntapadós szalagból (kicsivel rövidebbet, mint ami belefér az edénybe), azután egy kiskanál nyelének a segítségével simítsuk a végbélnyílásra, és hagyjuk rajta 15-20 percig.
  • Óvatosan szedjük le a szalagot, és jól kisimítva tegyük az edénybe.
  • írjuk az edényre a gyerek nevét és a mintavétel időpontját.
  • 2-4 órán belül adjuk le a mintát a la­boratóriumban, vagy ha erre nincs lehetősége, akkor 48 órán keresztül tárolhatjuk a hűtőszekrényben.
  • Minden egyes mintavétel után alaposan mossunk kezet, a peték ugyanis fertőznek.

Terápia

Léteznek féregirtó gyógyszerek, de csak orvos írhatja fel őket. Szájon át kell beadni őket, egy adagban, amit aztán két héttel később kell megismételni, hogy teljesen biztosan kiirtsuk az élősködőket, azokat is, amelyek az első adag bevétele után keltek ki a tojásból. Minthogy a fertőzés gyakran átterjed a családtagokra, az egész családnak érdemes bevennie a gyógyszert. Ha két hónapon belül az élősködők újra megjelennek, akkor a kezelés nem volt elég hatékony. Később sajnos újra felbukkan­hatnak, amin nem kell csodálkozni, hiszen a fonalféreg a leggyakrabban előforduló bélgiliszta.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.