A hisztéria természetes gyógymódja
A hisztéria fogalmának teljes megértéséhez szükséges szemmel tartanunk a megelőző fejezetben elmondottakat, amennyiben a hisztéria nem tekinthető szigorúan körülírható és elhatárolható kórképnek, hanem a neuraszténia és hisztéria között csak átmenet van, és talán úgy fejezhetjük ki magunkat leghelyesebben, ha úgy próbáljuk meghatározni a hisztériát, hogy ez az idegek még súlyosabb kimerülési állapotát jelenti, mint a neuraszténia.
A betegség okai
Az idegrendszer legnagyobb fokú ingerlékenységéről van szó. A betegség tulajdonképpeni lényegét és okát nem ismerjük. A betegség elnevezése, ha a szó eredetét boncoljuk, teljesen téves, amennyiben a görög hysteros szó anyaméhet jelent. A régi időkben ugyanis azt hitték, hogy ez a betegség csak nőknél fordul elő, és azon naiv magyarázatát adták, hogy a méh a leküzdhetetlen szaporodási ösztön hatása alatt mozgásokat végez, fokozottabb nemi életre vágyik, gyermeket akar és kielégítetlenségében kerül azután sor az egész testet átjáró görcsökre, amelyek az úgynevezett nagy hisztériás rohamot jellemzik.
Érdekes, hogy habár már a középkor orvosai is tudták, hogy a hisztéria a férfiakon is előforduló megbetegedés, mégis, a köztudatban a hisztéria szó még talán ma is bizonyos fokig a kielégítetlen nemi élet gondolataihoz vezet. A hírneves párizsi ideggyógyász, Charcot a hisztériát láztalanul lezajló ideggörcsnek nevezte el. Az ő leírásából ismertük meg a klasszikus hisztériás roham jellemzését, aminek fő jellegzetessége mindig a színházias, a nézők előtt lezajló „nagyjelenet”. Valójában azonban ezekkel az úgynevezett rohamokkal a gyakorlatban nem is találkozunk.
Hisztéria jelentkezése
Tény az, hogy a hisztériás alaptermészetű beteg a rohamszerű kórképet mindig akkor kapja, amikor nézője akad, amikor valaki jelen van, akkor fetreng esetleg a földön, adja az eszméletlent, rázzák a görcsök, tombol, kiabál, üti magát, esetleg támadja hozzátartozóit; való igazság, hogyha tényleg megállapíthatjuk, hogy hisztériás rohammal állunk szemben, akkor a legjobb megnyugtatás, ha a beteget magára hagyhatjuk. Nem kell félni attól, bármennyire fenyeget is vele, hogy a hisztériás önveszélyes lenne, azaz saját magát meggyilkolja. A
hisztériás öngyilkossági szándékaiban nem arra törekszik, hogy valójában eredményes öngyilkosságot hajtson végre, hanem célja a környezetét megfenyegetni, megijeszteni, és megfélemlítésével saját akaratának keresztülvitelét ráerőszakolni hozzátartozóira, esetleg orvosára is. A hisztériás öngyilkos óvatosan vágja az ereit, vigyáz, hogy nagy sebet ne ejtsen, idejekorán zajt csap, hogy észrevegyék szándékát és ezt megakadályozzák.
Hisztériás bénulás
Egy másik tünetcsoport, ami a hisztéria gyűjtőfogalomba tartozik, a hisztériás bénulás, amely különösen háborús időkben igen gyakori. A bénulás külsőleg tökéletes, a végtag élettelenül lóg le, a hisztériás hetekre megnémul, egy hang sem hagyja el az ajkát. Csak alapos orvosi vizsgálat (reflexek viselkedése), mélyebb álomban eszközölt vizsgálatok, a körülmények, ahogy a baj keletkezett (nagy izgalom, teljes testi, azaz lelki összeroppanás) keltik fel a figyelő orvosban a gyanút, hogy hisztériás bénulással áll szemben. A hisztéria tehát gyűjtőfogalom, ami magában foglalja a legkülönbözőbb betegségek tarka összevisszaságát, amelyeknél a legkülönbözőbb tünetek állhatnak fenn.
Amint már a neuraszténia leírásában elmondottam, a hisztéria nem egyéb, mint a neuraszténia egy súlyosabb formája. Alapjában véve ugyancsak az idegrendszer súlyos összeroppanása képes bármely szervre korlátozódni és annak komoly megbetegedését utánozni. Így állnak elő hisztériás vakbélgyulladások, lázzal, tapintási leletekkel, amelyek még a legjáratosabb orvost is félrevezethetik.
Néhány hisztériás tünet olyan makacs, annyira nem befolyásolható, hogy maga az orvos, aki már biztos a hisztériás jellegben, a beteg kigyógyulása kedvéért még arra is kénytelen vállalkozni, hogy egy – ma már veszélytelen és könnyen végrehajtható, de szervileg fölösleges – vakbélműtétet végre is hajt, hogy ezzel a hisztériást rögeszméjétől megfosztva, meggyógyítsa.
A hisztéria okai, kezelése
Súlyos sorscsapások, nagy kimerülés, hajlamosság, családi terheltség, mérgezések, fertőző betegségek, műtétek, helytelen életmód a leggyakoribb forrásai a hisztériának. A hisztériás megbetegedések mindig akkor és ott szaporodnak, ahol az életkörülményeket nagy küzdelmek, szerencsétlenségek, háborúk s ennek következtében menekülés, légitámadások stb. kísérik. A laikusok körében nagyon gyakori az a tévhit, hogy a hisztéria nem is betegség, hanem rosszaság.
Sajnos orvosok között is akadnak olyanok, akik hajlanak arra, hogy a hisztériásnak minősített beteget ne vegyék komolyan; pedig ez hiba. Ugyanolyan súlyos hiba egy betegre, kellő kivizsgálás és megfigyelés nélkül, a hisztéria diagnózisát reásütni, mert nem ritkán fordul elő, hogy a hisztériadiagnózissal kezelt betegnél hirtelen végzetes következmények utólag bizonyítják, hogy súlyos testi baja volt. Mindebből csak azt a következtetést kell levonni, hogy minden beteget, minden panaszt nagy lelkiismeretességgel hallgassunk meg, figyeljünk, vizsgáljuk, és legjobb tudásunk szerint lelkiismeretességgel és megfontoltsággal keressük a gyógymódját.
A természetes gyógymód eszközeinek a hisztéria kezelésénél ugyanaz a szerep jut. A megelőzés, az edzés, de a betegség gyógyításánál a természetes gyógymód klímás, hidegvíz-kúrás, diétás tényezői mind áldásos hatást fejtenek ki, és hivatva vannak a beteg gyógyulását jelentékeny mértékben elősegíteni.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.