Házi gyógymódok

Csuklás: 17 bevált házilagos gyógymód

Senki sem tudja, hogy mire jó a csuklás. Legtöbbünknél előfordul már szü­letésünk előtt is, és bár életünk során már sokat csuklottunk, egész biztos, hogy még fogunk is. Néhány tudós szerint egy ősi reflex maradványa, ami valaha fontos szere­pet tölthetett be, de mostanra jelentőségét vesztette. Mi váltja ki? A magyará­zatoknak se szeri, se száma, de a legtöbb szakértő elsőként a mohóságot emlí­ti, amikor evés közben túl sok levegőt nyelünk.

Valószínűleg emlékszik olyan esetre, amikor néhány perces csuklást köve­tően már kellemetlenül érezte magát. Azt gondolja, hogy ez súlyos eset volt? Nem volt súlyos. Az Iowa állambeli Anthonban lakó Charles Osborne-nak tény­leg súlyos csuklása volt. 1922-ben kezdett el csuklani, és a következő 65 évben abba se hagyta. Összesen 430 milliót csuklott!

A csuklást már a régi időkben is próbálták kúrálni és százával, talán ezré­vel próbáltak ki újabb és újabb módszereket. A csuklás elleni kezelések általá­nos célja a vérben a szén-dioxid koncentrációjának emelése, illetve azoknak az idegi ingerületeknek a blokkolása, amelyek a csuklást okozzák. Hogyan mű­ködnek? Néhány belgyógyász szerint ez teljesen mindegy, a legtöbb csuklás né­hány perc múlva magától megszűnik. Visszatérve az előbbi esetre, lehet, hogy Charles Osborne-nak is ezt mondták. Folytassa az olvasást, abban a remény­ben, hogy a leírt eljárások közül egy vagy több elállítja a csuklását, amikor leg­közelebb rájön.

Dubois doktor holtbiztos cukorkezelése

„Az egyik módszer, melyet hatékonynak találtam, egy kávéskanál kristálycukor lenyelése szárazon – mondja André Dubois, gasztroenterológus. – Ez nagyon sok eset­ben percek alatt megszünteti a csuklást. A cukor feltehetően már a szájban hat

Tessék választani!

Igaz, ami igaz az orvosok átmeneti csuklásra adott tanácsai semmi­ben sem különböznek a laikusok által alkalmazott módszertől: az ember ad­dig próbálkozik a különböző kezelési módok alkalmazásával, amíg vala­melyik be nem válik.

A Journal of Clinical Gastroenterology című orvosi lap a legnagyobb komolysággal tett közzé egy listát, melyben azoknak az orvosoknak a ré­szére gyűjtötték össze az ajánlott csuklás elleni fogásokat, akiknek a fegy­vertára egy kicsit gyengécske. Ezennel közreadjuk az ott közölt listát:

  • Erőteljesen húzza meg a nyelvét.
  • Egy kanál segítségével emelje meg a nyelvcsapot (a kis homokzsák alakú szervecske a száj hátsó részében helyezkedik el).
  • Pálcikára tett kis vattacsomóval csiklandozza meg a szájpadlását a lágy és a kemény szájpad találkozásánál.
  • Rágjon száraz kenyeret és nyelje le.
  • Szopogasson citromkarikát.
  • Nyomja össze a mellkasát úgy, hogy felhúzza a térdét vagy mélyen elő­rehajol.
  • Gargarizáljon vízzel.
  • Tartsa vissza a lélegzetét.

Két módszer, melyet a szaklap nem említ, de nem árt kipróbálni:

  • Szopogasson összetört jeget.
  • Tegyen jégtömlőt a rekeszére, közvetlenül a bordák alatt.

És módosítja azokat az idegi impulzusokat, melyek a rekesz izmainak rendsze­res összehúzódásait irányítják.” „Kiskorom óta használom ezt a módszert – árulja el Steve Lally, a Prevention (Megelőzés) című orvosi lap szerkesztője. – Eddig még mindig be­vált.” Ő egy evőkanálnyi mennyiségű cukor lenyelését javasolja, ez persze le­het, hogy jobban megfelel az ízlésének. Más orvosok szerint is bevált módszer a cukor. (Szülők figyelmébe: 100 milliliter vízben feloldva, egy fél kávéskanál cukor csodákat művelhet a csecsemők csuklásával.)

Mccallum garantált módszere

„Én úgy szoktam a csuklást elállítani, hogy kitöltök egy pohár vizet, előrehajolok, és fejjel lefelé iszom meg – mondja dr. Richárd mccallum orvosprofesszor. – Ez rajtam mindig segít, és ezért egészséges pácienseimnek is ajánlom.”l A módszer bevált a zenész Mark Golinnak is. Egy késő éjjeli előadáson tört rá a csuklás New Yorkban. „Egy hölgy azt mondta, hogy hajoljak előre, és igyak meg egy pohár vizet, a pohár túloldalán. A dolog akkor és azóta is sokszor be­vált.”

Dreisbach-kilégzés

Christine Dreisbach, egy nagy kiadóvállalat munkatársa ma már nem jön zavarba, ha egy munkaebéd közben rájön a csuk­lás. „Korábban megpróbáltam visszatartani a lélegzetem – mondja -, de mos­tanában lassan, egyenletesen engedem ki a levegőt. Egyszerű módszer, és ne­kem használ.”

Betty Shaver szenzációs nyelése

„Amikor eszik, marad jon csendben és egyen – ez dr. Betty Shaver gyógynövényszakértő tanácsa -, így biztos nem fog csuklani.” Ez bölcs tanács a csuklás elkerülésére, de Shavernek azok számára is van ötlete, akik már csuklanak: „Tartsa vissza olyan hosszan a lélegzetét, ameddig csak tudja, és nyeljen, amikor érzi, hogy jön a csuklás. Nyeljen kétszer-három­szor, majd vegyen mély lélegzetet és kezdje elölről.”

Ez a kezelési módszer egy jól ismert szerzőnél is bevált, aki már iskolás korában is gyakran csuklani kezdett, amikor hangosan kellett felolvasnia az osz­tálytársai előtt. Később is sokat szenvedett, ha a műveiből hallgatóság előtt kel­lett felolvasnia.

A félperces csuklásgátló

Egy másik jó tanács: töltsön tele egy műanyag poharat vízzel, és tegye az asztalra. Dugja mind a két mutatóujját a fülébe, hajoljon előre derékból, fogja meg a poharat két kézzel, a hüvelyk- és a kisujjai segítségével. A lélegzetét visszatartva igya meg a vizet egy vagy két húzásra.

A csöppségek megcsiklandozása

Ha egy csomó élénk gyerek szaladgál nevetve körbe-körbe az óvodában, biztos, hogy nemsokára va­lamelyikük csuklani kezd. „Azt mondom nekik, hogy tartsák vissza a lélegzetüket mialatt megcsik­landozom őket. Nagy nehezen megpróbálják kibírni nevetés nélkül – árulja el módszerét Ronnie Fern óvónő. – Ez azért jó, mert amíg a gyerek levegő után kapkod, a rekesz visszaáll az eredeti állapotába” – véli.

Pat papírzacskós megoldása

Tulajdonképpen ki akartuk hagyni azt a régi módszert a felfújt papírzacskóval, gondolván, hogy ezt aztán mindenki ismeri, és úgysem igen használ. Ekkor hallottunk azonban Pat Leaymanról, a postáskisasszonyról. Ügy hírlik, ő sok csuklástól szenvedő pos­tást (lehet, hogy van valami a bélyegekben?) Kezelt, mégpedig nem mással, mint a jó öreg papírzacskóval. „A titok a technikában rejlik – oszlatja el a kételyeket. – Pontosan tízszer kell belefújni a zacskóba, majd lélegzetet venni. Olyan erősen kell fújni, hogy az arcunk belevörösödjön. Gyorsan kell csinálni és a zacskó száját jól a száj­hoz kell illeszteni, nehogy a levegő kiszökjön belőle. Ha pontosan követi az uta­sításokat, garantált a siker.”

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.