Házi gyógymódok

Depresszió: 22 mód a búskomorság legyőzésére

Az élet olyan, mint a hullámvasút. Üljön bár rajta gazdag, szegény, koldus, orvosdoktor vagy tehetős ügyvéd, egyszer fent, másszor lent. Még a depresszió avatott szakértői is megjárhatják időnként a poklok fenekét.

Amit azonban a lélekgyógyászok tapasztalataik alapján biztosan tudnak: a depresszió csaknem minden fajtájából, még a legsúlyosabbakból is van kilá­balás. A könnyebb esetek pedig (legyen az levertség, világfájdalom vagy akár csak egy olyan „felkelni sincs kedvem” érzés) egyszerű, de hatásos módszerek­kel kezelhetők. Ha tehát nyomott a hangulata, búskomorság kerítette hatalmába, vagy egy időre az élet árnyékos oldalára sodródott, próbálja ki az alábbi, bevált techni­kák egyikét, hogy visszanyerhesse lelki egyensúlyát.

Dőljön hátra és űzze el bánatát!

Benjámin Franklin mondta, hogy a világon csak két dolog biztos: a halál és az adók. Ebből a mondásá­ból is látszik, hogy a feltalálóra és államférfira alapvetően a derűs életszemlé­let volt a jellemző.

„Lássa be, hogy a rossz közérzet nem olyan nagy dolog” – tömöríti véle­ményét egy mondatba William Knaus, a Massachusetts állambeli Long Meadowban működő pszichológus. Pályatársa, Fred Strassburger, a George Washington Orvostudományi Egyetem pszichiátria professzora így folytatja a gondolatot: „Meg kell értenünk, hogy a rossz érzések átmenetiek, ne legyünk tehát csak azért szomorúbbak, mert egyébként éppen letörtek vagyunk”.

Legyen tevékeny!

Az otthoni ücsörgés és szomorkodás csak ront­hat a helyzeten. Jobb, ha kimozdul a házból; mindegy, hogy éppen milyen cél­ból, a lényeg az, hogy elfoglaltságot keressen magának, adja meg a kézenfek­vő receptet dr. Jonathan W. Stewart, New York-i pszichiáter. Menjen sétálni, pattanjon kerékpárra, látogassa meg a barátait, játsszon egy parti sakkot, vegyen a kezébe egy könyvet vagy segítsen az elesetteken – ezzel önmagán is segít. A tv-csatornák kapcsolgatása azonban nem jó megoldás!

Idézze fel boldogabb pillanatait!

A hangulatjavítás kiváló módszere, ha számba veszi az ön számára kellemes dolgokat.

Hogyan segítsen depressziós ismerősein?

Mi a teendő akkor, ha valaki, aki közel áll önhöz, búskomorrá válik?

Meg kell hallgatni, javasolja Róbert Jaffe családterapeuta, rámutatva arra, hogy már egy értő, figyelmes fül is csodát tehet. Ha a rokona, barátja bánatos, letört, de egy szóval sem ad magyará­zatot, önnek kell megtenni az első lépést. Puhatolózzon nyíltan, kérdezzen rá például arra, mikor is kezdődött a baj. Ez azért jó módszer, mert a lelki válság kezdetének időbeli behatárolása támpontot adhat a kiváltó okokat illetően is.

Csak néhány dr. Jaffe jó tanácsai közül:

  • Ahogy a barátja megnyílik és mesélni kezd, vigyázzon rá, hogy meg­értő, biztonságos légkört teremtsen számára. Ne bagatellizálja a hely­zetet, ne mondja például azt, hogy: „Ugyan már, nincs semmi okod a szomorúságra”.
  • Ne kínáljon föl könnyűnek tűnő megoldásokat, ne mondja, hogy „tedd ezt vagy azt”. Hagyja, hogy ő találja meg a kiutat, miközben hallgas­sa figyelmesen az ötleteit.
  • Próbálja meg rávenni arra, hogy valamilyen fizikai erőfeszítéssel járó elfoglaltságot keressen, mozogjon, tornázzon.
  • Biztassa az illetőt, hogy keressen megoldásokat. „Ne feledje, a depresszió az, ha valakit semmi sem érdekel”, hangsúlyozza dr. Jaffe.

Igaz, ha valaki éppen a mélyponton van, semmi sem tűnik vonzónak. Mégis, mi a teendő ilyen­kor? C. Eugene Walker, az Oklahomai Egyetem egészségközpontjának professzora arra buzdítja az érintetteket, hogy készítsenek fejben listát kedvenc elfog­laltságaikról, és válasszanak ki közülük egyet, majd gyakorolják azt a va­lóságban is.

Gondját-baját beszélje ki!

„Mindig segít, ha érzéseinket meg­osztjuk másokkal – erősíti meg a régi igazságot Bonnié R. Strickland pszichológus. – Keresse fel a barátait, akikre számíthat és akiknek elmondhatja, mi nyomja a lelkét” – javasolja a lélekbúvár.

Sírja ki magát!

Ha a gondjaival történő szembesülés közben kicsor­dulnak a könnyei, engedjen szabad folyást bánatának. „A sírás csodás megkönnyebbülés, különösen akkor, ha az ember azt is tudja, miért engedett utat a könnyeknek” – utal a természetes lelki folyamatok jelentőségére dr. Róbert Jaffe családterapeuta és pszichológus.

Elemezze a helyzetét!

„Minél többet tud depressziója okáról, an­nál inkább megkönnyebbül. Ha megértette válságának okát, nagy lépést tett a megoldáshoz vezető úton” – fejti ki a gyógymód egyik fontos mozzanatát dr. Strassburger.

Ne próbálja a lehetetlent!

„Gyermekként és serdülőkorban so­kat várunk a jövőtől, és később gyakran akkor is ragaszkodunk elképzeléseink­hez, ha azok nem reálisak – állítja dr. Arnold H. Gessel pszichiáter. – Megva­lósíthatatlan célok hajhászása depresszióhoz vezethet” – mondja. Ez az az eset, amikor csak arról kell meggyőznie magát, hogy mindent megtett, ami lehetsé­ges, de tovább erőltetni a dolgot már nem érdemes.

Mozogjon!

Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a testmozgás segít le­küzdeni a depressziót. Ha valaki amúgy is sportol, fizikai kondíciója megfele­lő, lelkileg azonban nincs rendben, vállalja a lehető legnagyobb terhelést, java­solja dr. Gessel. Ez a feszültségektől való megszabadulás legjobb útja.

Vegyen elő egy doboz színes ceruzát!

Érzései kifejezé­sének leghasznosabb módja, ha leírja, vagy ami még ennél is jobb, ha lerajzolja őket, vázol fel egy sikeres terápiát Ellen mcgrath, az Amerikai Pszichológi­ai Társaság a nőkért és a depresszió ellen küzdő szekciójának elnöke. Ha a de­pressziós beteg nekiül és rajzban fejezi ki bánatát, igencsak meglepődik, mennyi mindent megtud a bensőjét feszítő indulatokról, állítja, majd azt tanácsolja: „Használjon sok színt: a vörös a düh kifejezője, a fekete szomorúságra, a szür­ke szorongásra utal.”

A természetgyógyász közbeszól

A táplálkozás szerepe

A táplálkozásnak döntő szerepe van lelkiállapotunk alakulásában, szö­gezi le Priscilla Slagle, a kaliforniai UCLA Egyetem klinikusa. Hogy mik a depresszió elleni leghasznosabb tápanyagok? Az orvosnő mindenekelőtt a B-vitaminok és bizonyos aminosavak szerepét emeli ki.

Receptje az alábbi:

Ha lelki betegségtől szenved, reggeli előtt, üres gyomorra vegyen be az L-tirozin nevű aminosavból 1000-3000 mg-nyit, félórával később, reggelizéskor egészítse ki a kúrát B-vitamin-komplexszel. Az L-tirozin az agyban noradrenalinná, a jó közérzetért és jó hangula­tért felelős vegyületté alakul át. A B-vitaminok, különösen a B6 segíti az ami­nosavak anyagcseréjét. „Még nem találkoztam senkivel, akinek ne használt volna ez a kezelés” – biztat dr. Slagle. Mindenesetre tanácsos a kezelőorvossal egyeztetni a kú­ra megkezdése előtt, int óvatosságra a módszer kidolgozója.

Tudományos bizonyítékok híján sem az Amerikai Orvosok Egyesülete, sem az Amerikai Pszichiátriai Társaság szakértői nem minősítették érdem­ben dr. Slagle eljárását.

Orvosi segítség

Mikor kell szakemberhez fordulni?

Ha levertnek érzi magát, és bár már mindent megpróbált, nem tud megszabadulni a rossz hangulattól, állapota szakszerű ellátást igényel.

A mentáihigiéniás intézetek tapasztalt orvosai úgy vélik, hogy aki az alábbi tünetek közül több mint néggyel szembesül, legalább két héten át, okvetlenül forduljon pszichiáterhez:

  • Állandó szorongás, szomorúság, üresség érzés,
  • Reménytelenség és/vagy pesszimizmus,
  • Bűntudat, kisebbrendűség és/vagy tanácstalanság érzése,
  • Nem tud semminek örülni, a szexet sem élvezi,
  • Alvászavarok (álmatlanság, korai ébredés és/vagy túl sok alvás),
  • Táplálkozási zavarok (az étvágy változása és/vagy hirtelen hízás vagy fogyás),
  • Levertség, fáradtság és/vagy lelassulás,
  • A halál gondolatával való foglalkozás, az öngyilkosság gondolata vagy akár öngyilkossági kísérlet,
  • Nyugtalanság és/vagy ingerlékenység,
  • Koncentrálási nehézségek, emlékezetzavar, döntésképtelenség.

Járjon utána a tényeknek!

Előfordulhat, hogy feltevései nem felelnek meg a valóságnak, említ egy gyakori konfliktusforrást dr. Knaus. „Ha úgy véli, hogy partnere megcsalja (ami valóban ok a depresszióra), kérdezze meg erről őt magát. Lehet, hogy tévedett” – hoz fel egy eklatáns példát a feles­leges aggodalmak elkerülésére.

Keressen magának valami igazán unalmas elfog­laltságot!

Ha szeretne túljutni búskomorságán, terelje el a figyelmét vala­milyen monoton cselekvéssel. Mossa le a fürdőszobában a csempét egy fogke­fével, vagy tanulmányozzon hosszasan egy falevelet, igazít el dr. Knaus.

Vegyen vissza megszokott tempójából!

A mai világra a felgyorsult életritmus jellemző, előfordulhat, hogy túlvállalta magát – próbál­jon meg lazítani. Adja át magát alkalmanként a langyos fürdő és egy alapos masszázs örömeinek javasolja dr. Strickland.

Ne hozzon fontos döntéseket!

Ha lelki problémákkal küzd, nem bízhat teljesen az ítélőképességében, ad megszívlelendő tanácsot dr. Róbert S. Brown, a Virginiai Orvostudományi Egyetem pszichiátria professzora. Rossz lelkiállapotban az életét lényegesen befolyásoló döntéseket jobb elhalasztani. A helytelen elhatározások, az egyéb kellemetlen következmények mellett, még csak rátesznek egy lapáttal az amúgy is kellemetlen közérzetre.

Bánjon tisztelettel másokkal!

Nyomott hangulatában az em­ber hajlamos ingerülten, bántóan viselkedni a környezetével. Ez azonban visszaüthet, hiszen a többiekben is agressziót szülhet a támadás, és ez igazán nem hiányzik annak, aki már amúgy is világfájdalommal teli, emeli ki az önuralom fontosságát dr. Knaus.

Ne járjon áruházakba!

Dr. Knaus a fent említett bumerángha­tást a vásárlásokra is kiterjeszti. Lehet, hogy pillanatnyilag felvidítják az új hol­mik, de ezt az örömet hamar megkeserítheti, ha rádöbben, hogy mennyit köl­tött, többnyire feleslegesen.

Ne nyitogassa a hűtőszekrény ajtaját!

Az evés öröme ideig-óráig oldja a feszültséget, az időközben felszedett kilók később azonban csak újabb lelki problémákat okoznak. Jobb, ha ilyenkor inkább elmegy hazul­ról, szól dr. Knaus intelme.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.