Házi gyógymódok

Hascsikarás (kólika): 10 ötlet a roham elmulasztására

Sírós-hasfájós a babája? – A kólika

Írott források először a hatodik században említik a kólikát, de manapság is minden kisgyerekes család jól ismeri. A baba sír, összegörnyed, és látszik, hogy nagy fájdalmai vannak. Majd szellent, lecsillapodik, és utána megint sír­ni kezd.

Nem sok minden változott az évszázadok alatt, és úgy tűnik, nem sok min­den segít ma sem. A kólikás gyerekeket nem lehet lecsitítani etetéssel vagy pe­lenkacserével. Ráadásul a hascsikarás akár több órán át is tarthat. A kólika 4-6 hetes korban a legsúlyosabb és 3-4 hónapos korra fokozatosan elmúlik. Bár a következő gyógymódok egyike sem gyógyítja meg a kólikát, de legtöbbje va­lamiféle enyhülést hozhat a szenvedő szülőknek (is). Tessék őket kipróbálni, de ne felejtsük el, hogy a baj idővel magától elmúlik. A kólika olyan titokzatosan tűnik el, mint ahogy elkezdődött.

A nap mint nap több órán át síró csecsemő minden szülő idegeit próbára teszi. Az anyák többsége ilyenkor úgy érzi, gyermeke súlyos beteg, és kétségbe esik – ám ha tanácsot kérnek az orvostól vagy a védőnőtől, kiderül, hogy nem sok segítséget várhatnak tőlük. Még ma is uralkodó az a felfogás, hogy normális dolog, ha a baba lila fejjel, egyvégtében bömböl. Mivel a sírás valóban normális jelenség a csecsemőknél, a segítségkérés az orvosban azt a képzetet keltheti, hogy tapasztalatlan, túlságosan aggódó fiatal anyával van dolga, aki a babánál a zaklatottságot idegességével, önbizalma hiányával váltja ki.

A második gyereknél az anya már tapasztaltabb:

Kísérletet sem tesz rá, hogy megemlítse a sí­rást az orvosnak – tovább erősítve azt a hiedelmet (melyet széles körben tanítanak, bár semmi bizo­nyíték nincs rá), hogy az első gyerek mindig töb­bet sír. Aminek persze abban az esetben van is alapja, ha a sírást valóban az anya tapasztalatlan­sága és aggodalmaskodása idézi elő.

Sírós-hasfájós a babája?

Tény, hogy nagyon sok sírós babának kólikája van – éles hasi fájdalom, amelyet étel-intoleran­cia is okozhat. Ha a kicsi lábait felhúzva, kivörö­södött fejjel rendszeresen ordít, szinte biztos, hogy kólikáról van szó. Ha változtatunk az ét­rendjén, a sírás gyakran abbamarad – feltéve per­sze, hogy a baba eközben mindent megkap, ami­re ilyen korában szüksége van: meleg, száraz ruhát, elegendő táplálékot, sok babusgatást és ál­landó, kiszámítható környezetet.

Speciális ringatás

„Nagy híve vagyok ennek a módszernek – mondja Ann Price hivatásos dajka. – Nyújtsa ki az alkarját tenyérrel fölfelé. Ha­saltassa rá a babát úgy, hogy a gyerek feje a tenyerében, a lábai pedig a könyö­ke két oldalán legyenek.” Tartsa meg a gyereket a másik kezével, hogy le ne es­sen, és ebben a helyzetben sétáljon vele a lakásban körbe-körbe, mondja Price. „Ez biztosan segít.”

Böfögtesse a babát!

„Az a tapasztalatom, hogy a kólikás babák egy részének a hasában a kelleténél több a gáz. Talán azért, mert nehezebben böfögnek” – mondja Linda Jonides gyakorló gyermekápolónő.

Ajánlata: etetéskor figyeljen oda a gyermek testhelyzetére (azaz ne feküd­jön vízszintesen szoptatás, cucliztatás közben), és gyakran böfögtesse. Ha cumisüvegből eteti, böfögtesse 25 ml-enként. Próbáljon ki különböző cumikat, amíg meg nem találja az ideálist.

Ne igyon tejet!

Egyes vélemények szerint a kólikát súlyosbítja az a tehéntej, amit az anya megiszik, és amit így az anyatejjel a csecsemő is meg­kap. Bár napjainkban ezt a kapcsolatot megkérdőjelezik, a szakértők egyetér­tenek abban, hogy megéri kipróbálni a tehéntejmentességet, különösen ha a csa­ládban előfordult allergiás megbetegedés. „Határozott véleményem, hogy az anya étrendjében lévő tej gyakran okoz a szoptatott babáknál kólikát – mond­ja Price. -Azt ajánlom az anyáknak, hogy hagyják ki étrendjükből a tejet és néz­zék meg, hogy segít-e. Ha ezzel megoldódik a gond, akkor ennyi elég is. Ha nem, akkor más tejtermékek kiiktatására is szükség lehet.” Arra viszont nem árt odafigyelni, hogy ha nem fogyaszt tejet vagy tejterméket, más módon, akár táplálékkiegészítők formájában biztosítsa a szervezete számára oly szükséges kalciumot.

Vizsgálja meg az étrendjét!

Időnként előfordul, hogy egyes, az anya által elfogyasztott ételek a babánál okoznak panaszt, mondja dr. Morris Green gyermekorvos. „a szoptató kismama próbálja meg kideríteni, van-e kap­csolat az étrendje és a baba kólikája között.” Néhány lehetséges bajkeverőről tudunk; ezek a koffein, a csokoládé, a banán, a narancs, az eper és az erősen fű­szerezett ételek.

Pólyázza be a babát!

„Pólyázzák be és vegyék fel a kólikás gyer­meket – ajánlja Jonides nővér -, vagy használjanak gyerekhordó hátizsákot, így a mama keze szabadon marad más dolgok elvégzésére.” Valami oknál fogva a babára nyugtatólag hat, ha szorosan be van bugyolálva. Bizonyos kultúrák­ban ez nagyon népszerű, és valóban elmulaszthatja a kólikás rohamot. Megnyug­tatja a gyereket, aki közvetlen érintésre vágyik.

Használjon porszívót altatódal helyett!

A kólikás cse­csemők, úgy tűnik, imádják a porszívó zaját. A tudománynak ezt a titkot még nem sikerült megfejteni. „a zaj, amit a bekapcsolt porszívó ad, megnyugtatja a kólikás babákat” – mondja dr. Green. Vannak szülők, akik felveszik kazettá­ra a porszívó hangját, és amikor a baba nyugtalan, lejátsszák neki. Mások egy­szerűen elkezdik a szőnyeget porszívózni abban a reményben, hogy a gyerek majd csak kinövi a kólikát, és még a szőnyegből is marad valami. Price egy en­nél agresszívabb megoldást ajánl: „Ha a babát kenguruba teszi és úgy porszí­vózik, az dupla siker – mondja. – a kólikás baba úgy elalszik, mint a tej.”

Kapcsolja be a mosógépet!

„Tegye be a babát egy babaülő­kébe, és azt támassza a mosó- vagy ruhaszárító gép oldalának. A zúgás és a rá­zás, amit az ülőke közvetít, megnyugtatja a kicsit” – kapunk egy bizarr tippet Helen Neville gyermekápolónőtől.

Túl fantasztikusan hangzik? Várjon, amíg a baba még további három órát nyűgösködik. „Van abban valami, hogy a rázás valóban lecsillapítja a kólikás babákat” – mondja Neville nővér.

Melengesse a baba pocakját!

„a baba hasára tett melegvi­zes tömlő vagy alacsony fokozatra állított melegítőpárna néha segít” – mond­ja Jonides nővér. (A forró vizes tömlő és a gyermek hasa közé tegyen törülkö­zőt, nehogy a baba hasát megégesse.)

Eseménynapló

„A naplóvezetés nagyon jó ötlet – mondja Neville nővér. – Gyakran, amikor úgy tűnik, hogy a baba már két teljes órája nyűglő­dik, kiderül, hogy az csak negyvenöt perc volt. Ha feljegyzést készít, tudni fog­ja, hogy milyen hosszú ideig sír a baba, sőt ami ennél is fontosabb, azt is, hogy mi lehetett a kiváltó ok.”

Rázogatás

„A baba mozgatása gyakran jó hatással van a kólikára -mondja Jonides nővér -, sok gyerek így legalább annyi ideig csendben marad, amíg az anyja el tudja készíteni a vacsorát.” Automata hinták akár húszpercnyi mozgást, és a mozgás révén csendet nyújthatnak.

Elsődeleges laktázhiány gyermekeknél

A legtöbb csecsemő szervezetében termelődik laktáz, kivéve azokat, akik elsődleges laktázhiányban szenvednek. Ezt a ritka örökletes rendellenességet, amelynél laktáz egyáltalán nem vagy csak elenyésző mennyiségben termelődik, rendsze­rint már közvetlenül a szülés után felismerik, a baba ugyanis mindenféle tejre heves rosszulléttel reagál.

Esetenként olyan csecsemőknél is elsődleges laktázhiányt diagnosztizálnak, akik valójában a tejfehérjékre érzékenyek. Azoknál a gyerekeknél, akik az elválasztás után hosszabb ideig nem kapnak tejtermékeket, a szervezetben csökken a ter­melődő laktáz mennyisége. Súlyos hasmenést követően a rendszeres tej fogyasztóknál is laktázhiány léphet fel, mert ekkor a bélnyálkahártya károsodik, és jó időbe telik, míg rege­nerálódik.

Ez a másodlagos laktázhiány néven ismert álla­pot életkortól függetlenül bárkinél bekövetkezhet. így, ha egy csecsemőnek olyan fertőzése van, amely hasmenéssel jár, a fer­tőzés alatt vagy közvetlenül utána történő tejfogyasztás továb­bi hasmenést, ül. kólikát okozhat.

Laktóz-intolerancia felnőtteknél

A laktózérzékenység nemcsak csecsemőket, hanem nagyobb gyerekeket és felnőtteket is érinthet. Ha elsődleges laktázhiányban szenvedünk, a laktózt teljesen kerülnünk kell, vagy pedig valamilyen laktázkészítményt tanácsos szednünk. Másodlagos laktázhiány esetén, amit fertőzés vagy hasmenést okozó másfajta ételérzékenység idézhet elő, kerüljük a laktózt mindaddig, amíg jobban nem leszünk!

Végül az is előfordulhat, hogy a baba szervezete a normál etetéssel bejutó táplálékmennyiséghez elegendő laktázt termel, de a túl nagy adagokkal már nem tud megbirkózni. Ez a magyarázata a délután vagy kora este jelentkező kólikának, ugyanis a reggel nagyobb adagban elfogyasztott táplálék ebben a napszakban jut el a vastagbélbe.

Mindezek ismeretében felkészültebb lehet a laktázhiányra:

Az orvosnak minden olyan csecsemőnél meg kell vizsgál­nia az elsődleges laktázhiány lehetőségét, akinél születése óta súlyos hasi tünetek állnak fenn. Ma már pontos diag­nosztikai módszerek állnak rendelkezésre az elsődleges és másodlagos laktázhiány elkülönítésére – tájékozódjunk ezek felől. Egyszerű rutinvizsgálatokkal a kétféle laktázhi­ány nem különíthető el, ezek alapján a diagnózis téves le­het.

Ha a kicsinek csak rövid ideje van hasmenése, másodla­gos laktázhiányra kell gyanakodni. A mesterségesen táplált babáknál ilyenkor átmenetileg álljunk át laktózmen­tes tápszerekre – ezek felől gyermekorvosunknál vagy a gyógyszertárban érdeklődjünk. A szoptatott babák to­vábbra is szopjanak, mert bár az anyatejben van laktóz, a betegségek leküzdésében nélkülözhetetlen ellenanya­gokat is tartalmaz.

Ha a kólika napszaktól függetlenül jelentkezik, próbáljuk meg gyakrabban, de kevesebbet etetni a babát, mert laktázkapacitásának alighanem jobban megfelelnek a kisebb adagok.

Az esti kólika gyakran úgy enyhíthető, hogy reggel keve­sebbet adunk enni a kicsinek.

Tápszeres etetésnél ez nem probléma; szoptatásnál próbálkozzunk az alábbiakkal:

  • Etetés előtt fejjünk le egy kevés tejet, és tegyük be a mélyhűtőbe későbbi felhasználásra.
  • Adjunk a babának először egy kevés forralt vizet, hogy hamarabb telítődjön a gyomra.
  • Először az egyik mellünkről szoptassuk a babát, azután a másikról ahelyett, hogy a kettőt folyamatosan váltogat­nánk.
Ha sok az anya teje, reggel csak az egyik melléről szoptas­son. Ezzel csökken a teljes tejmennyisége.

Egyéb lehetséges okok vizsgálata

Ha az első három intézkedés nyomán nem áll be javulás, másfajta túlérzékenységi reakcióra kell gyanakodni – pl. a tejben vagy más élelmiszerekben lévő fehérjék iránti érzékenységre

Gyógynövény-terápia

Hagyományos gyógyszere az édesköményes víz. Néhány csepp köménymagolaj vagy kamilla-illóolaj hozzáadá­sával még hatékonyabb fájdalomcsillapító folyadé­kot kapunk. A másik megoldás: egy csésze vízből és egy teáskanál édesköményből vagy ánizsból forrázatot készítünk, és félóránként fél kávéska­nálnyit adunk belőle a hasfájós babának.

Gyógyétrend és gyógytáplálkozás

Óránként adjunk a kicsinek fél teáskanál­nyit vízben oldott almaecetből. Erősebb adaghoz fele-fele arányban hígítsuk az almaecetet vízzel, és két teáska­nálnyit adjunk belőle. Enyhébb adag elkészítésekor egy teáskanál almaecetet tegyünk 2 dl vízhez.

Masszázs és aromaterápia

A has gyengéd masszírozása sokat segít­het fél teáskanálnyi vivőolajba egy csepp édeskömény- vagy kamillaolajjal.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.