• kezelések
• láb-reflexológia

Saját magunk kezelése, láb-reflexológia

Aki elég mozgékony és rugalmas ahhoz, hogy a lábát kellően a törzse felé tudja hajlítani, az természetesen megpróbálkoz­hat a masszázsával is.

Néhány dolgot azonban erősen hangsú­lyozni kell, főként akkor, ha nem szakemberek próbálkoznak:

• A láb saját magunk által való kezelése ne legyen egyéb, mint egészségmegőrző gondoskodás vagy elsősegély-lehe­tőség, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Kneipp-kúrát házilag alkalmazzák
• Az „emberi gyógytényező”, azaz a másik ember személyes hatása nem bontakozhat ki, hiszen a kezelő és a páciens ugyanaz a személy.
• Nehezen érhető el a kellő ellazulás, mivel az embernek be kell hajlítania a lábát, ami sokaknak csak nehezen megy.
• A túladagolás egyéni jeleit (izzadtság, lehűlés, belső reme­gés) nem lehet elég objektíven értékelni. Minthogy a keze­lés maga is munka, ez is előidézhet izzadást anélkül, hogy a masszázs erősségének felső határát elértük volna. A vég­tagok hidegsége nem észlelhető, mert hiányzik a kezelést végző személy meleg keze, így nincs mód az összehason­lításra.
• A gyakorlatlan a kéz gyorsan elfárad. A technikai segéd­eszközök (fa- vagy műanyag hengerek, guminoppok, vib­rátorok) nem teszik lehetővé a lábfej szöveteinek differen­ciálását.
• A betegségek lefolyásában tapasztalatokkal nem rendel­kező személy nem tudja helyesen értékelni a reakciók fázisait. Hajlamos arra, hogy vagy túlértékelje a kívánatos és szükséges reakciókat, vagy tudatlanságból elhanyagolja azoknak a betegségeknek az előjeleit, amelyek gyógyítá­sát orvosra kell bízni. A munkát az illető alighanem a tüne­tek szerint fogja irányítani, minthogy a funkcionális össze­függésekről nincsen áttekintése.

Az ezzel az érdekes eljárással kapcsolatba kerülő emberek kezdeti lelkesedése gyakran kétféle szélsőséghez vezet:

• ha a módszer nem használ azonnal és minden esetben, elveszítik a kedvüket, és teljes egészében elítélik az egészet;
• fanatikussá válnak, kis csodadoktoroknak képzelik magukat, akik kapásból képesek „diagnózist” szolgáltatni, és esztelen, tarthatatlan ígéreteket tesznek a gyógyulásra.

A fenti meggondolások ellenére igaz, hogy a jó önkezelés még mindig jobb, mint a rossz idegen kezelés.

Az ideális munkacsoport tagjai a következők lehetnének:

• egy jól informált, érdeklődő orvos, aki nemcsak utasítani, hanem magyarázni is tud;
• egy lelkiismeretes, gyakorlatilag és elméletileg képzett reflexológus, aki alkalmazkodni tud a betegség állandóan változó folyamataihoz;
• egy szakképzett és lelkiismeretes lábápoló vagy podológus;
• egy nyitott szellemű páciens, aki kész az együttműködésre.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.