• ember
• paleolit

Egy neandervölgyi ősember naplójából

Tény és való, hogy őseink élete igen küzdelmes volt

Mivel kőkorszaki barlangrajzo­kon és régészeti leleteken kívül semmilyen for­rásra sem támaszkodhatunk, az ősember min­dennapjaira és érzelmi világára vonatkozóan legfeljebb következtetéseink lehetnek. Valószí­nűleg minden ébredés után az volt az első fel­adata, hogy élelmet szerezzen magának és az övéinek – mindezt az időjárástól függetlenül. Mindennap újból felmerült az aggasztó kérdés, hogy a csapat vajon miből fog élni.

Addig azonban sok idő telt el úgy, hogy az élelem megszerzése többnyire igen kalandos volt, amely az embertől hatalmas lélekjelenlétet, erőt és kitartást követelt meg. A vadász egyedül vagy hímnemű fajtársaival együtt, függetlenül attól, hogy esett vagy fújt, minden nap útnak eredt, hogy hosszabb-rövidebb hajtóvadászattal vadat ejtsen el. Próbálkoztak halászattal is, és a nőkkel, gyerekekkel együtt hernyók, lárvák és más ragadozók zsákmányának maradványai után kutattak.

Ezt a fehérjében és zsírban gaz­dag táplálékot az évszaktól és az éghajlattól füg­gően friss gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerek­kel és levelekkel egészítették ki. A Neander-völ­gyi ősember napja a napfelkeltével kezdődött és a napnyugtával ért véget. Esténként valószí­nűleg pont úgy érezte magát, ahogy mi is érez­nénk egy fizikailag megerőltető, friss levegőn töltött nap után, vagyis kimerülten, de alapve­tően jól. Jó étvággyal evett társai körében, aztán fáradtan és elégedetten zuhant a fekhelyére, ahonnan fel sem kelt a következő napfelkeltéig.

Élet a természet ritmusában

Elődeink életmódja kizárólag a természet rit­musához és a napsugárzáshoz alkalmazkodott. Felhasználtak minden javat, amit a váltakozó évszakok kínáltak. Vadásztak, gyűjtögettek, vi­zet hordtak. Mivel az ember csak saját túlélési keretfeltételei között szaporodott, és eleve csak a legerősebbek maradtak életben, a túlnépesedés is kizárt volt. Ilyen előfeltételek között az embe­ri fajnak három nagy jégkorszakot sikerült átvé­szelnie.

Egyvalami ugyanis változatlan maradt egész idő alatt, mégpedig a vadászó és gyűjtö­gető életmód!

És sok minden, amit manapság is megfigyelhetünk, lényegében változatlanul létezik évezredek óta: gondoljunk csak a növé­nyek növekedésére, az évszakok váltakozására, a hőmérsékletre vagy a csapadékfajtákra. Ha szeretné megérteni a vadászó és gyűjtögető emberek életét, nyissa ki a szemét mindarra, ami a természetben zajlik! Tél derekától kora ta­vaszig minden természetes növekedési folyamat nyugalmi állapotban van. Tavasszal, a hosszabb nappaloknak köszönhetően a vadász és a gyűj­tögető is ismét mozgásba lendült. Ismét szere­pelhettek az étlapon a fiatal kisvadak, a madár­tojások, az első gyümölcsök. Az ősz gazdag szüretet biztosított gyökerekből, gumókból, gombákból és bogyókból.

Ebben az időszakban sorra kerülhetett a kockázatos, ám különösen gazdag zsákmányt ígérő vadászat a nagyvadra, medvékre, jégkorszaki oroszlánokra. Az ember kihasználta párzási idejüket és a területért foly­tatott küzdelmeiket, mert olyankor az egyéb­ként veszélyes állat is legyengült vagy egyedül kóborolt. És ahhoz, hogy a törzs túlélhesse a hideg telet, az embereknek bőségesen kellett a nagyvadak zsírjából fogyasztaniuk.

Mert csak jókora zsírréteggel sikerülhetett az embereknek a testhőmérséklet fenntartása és a hosszú tél túlélése. Egyébként is úgy élt, mozgott és táplál­kozott az ember, akár egy ragadozó. Ahhoz, hogy megőrizhesse aktivitását, lehetőleg ener­giahatékony táplálékot, vagyis húsból, halból, magokból és olajos magvakból származó fehér­jét és zsírt kellett magához vennie. Különösen a hideg vidékeken volt a zsírban gazdag táplálék garancia az erős testi teljesítményre.

Vadászból földműves

Csak időszámításunk kezdete előtt körülbelül tízezer évvel, a neolitikum elején kezdett egy újfajta táplálkozási kultúra kibontakozni. Ettől fogva a földművelés és az állattenyésztés hatá­rozta meg az emberek életét. Feladhatták veszé­lyes vándoréletüket, és állandó közösségeket alapíthattak. Az új embertípus megtanulta, hogyan alkalmazkodjék a gabonához és más me­zőgazdasági terményekhez, például a tejhez és a tejtermékekhez. Ellentmondásos jelenség, de éppen az immár megfelelő élelemtermelés volt az, amely hiányállapotok kialakulásához veze­tett, ezért ötezer évvel ezelőtt nem volt túlságo­san jó az emberek egészségi állapota.

A korai földműves a csontleletek tanúsága szerint a va­dászó őséhez képest kisebb termetű volt, rövi­debb ideig élt, gyakorta csontlágyulástól és más, ásványianyag-hiánnyal összefüggő csontbeteg­ségtől szenvedett, ráadásul fogai is szuvasodni kezdtek. Az újfajta életmódnak és táplálkozás­nak megvoltak a maguk hátulütői. Ügy tűnik, az embernek először meg kellett tanulnia a készletek használatát és az újfajta élelmisze­rekkel való bánásmódot. Különböző életmódjuknak köszönhetően az egyes népességcsoportok azóta többé-kevésbé alkalmazkodtak a korai földművesek táplálkozá­si szokásaihoz, így a mai lakosság a nagyon ősi vadász- és gyűjtögető típus leszármazottaiból és a földműves típus utódaiból tevődik össze.

Így például Európa északi területein, ahol az időjárási viszonyok miatt már korán az állat­tenyésztésre került a hangsúly, az évezredek génmutációinak köszönhetően a felnőttek is képesek lebontani a laktózt (tejcukrot). Pedig ez olyan tulajdonság, ami hiányzott a vadászó-gyűjtögető népességből, a laktáz enzim termelése ugyanis olyan képesség, ami eredetileg a felnőtté válás során megszűnt. A változás azonban lehetővé tette, hogy az em­berek tejjel és tejtermékekkel táplálkozzanak.

Ugyanakkor más régiókban, például a Földkö­zi-tenger térségében, ahol az emberek már igen korán foglalkoztak földműveléssel, a cukor-és zsíranyagcsere az évezredek során egészen jól alkalmazkodott a táplálkozásbeli változá­sokhoz. Ez a magyarázata annak, hogy az otta­ni emberek sokkal jobban bírják a tésztaétele­ket és a fehér kenyeret, mint az északiak. Ám a modern élelmiszerek összetétele miatt sokszor még ezeknek az ideális előfeltételeknek a birtokában sem képes a „földműves típus” arra, hogy ezt a táplálékot negatív egészségügyi következmények nélkül elviselje.

Élethosszig egészség?

A Neander-völgyi ősember élete kemény volt és mindenekelőtt rövid. Nem számítottak ritkaságnak a vadászat során szerzett vagy ragadozóktól elszenvedett borzalmas sebesülé­sek. Fertőzés, élősködők, fagyás, éhezés vagy szülés is okozhatta a vesztét. Ám bármilyen korán jött is a halál, annak bekövetkeztéig a csontleletek tanúsága szerint a vadászó-gyűjtögető emberek, asszonyaik és gyerekeik jó egészségi állapotnak örvendhettek. Manapság a jobb egészségügyi ellátásnak és a ja­vuló higiénés körülményeknek köszönhetően egyre nő a várható élettartam, de vajon miért voltak kőkorszaki őseink sokkal egészségeseb­bek, mint mi, modernkori utódok?

Vagy más­képp téve fel a kérdést:

Miért válik járvány-szerűén egyre gyakoribbá az Alzheimer-kór, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, az allergiák, az asztma és más autoimmun betegségek, valamint nem utolsó­sorban a rák?

Ezek a betegségek a kőkorszakban éppen olyan ritkák voltak, mint ma, a 20. és 21. században a természeti népek körében. Elég egyszerű válaszolni a kérdésre. Az ember rövid idő alatt környezete építőmesterévé emelkedett fel, és olyan világot teremtett, amely táplálkozás és mozgás tekintetében nincs összhangban génjeivel. A változás pedig oly gyors volt, hogy már nem tudtuk követni. Bár az ember mindig képes volt alkalmazkodni a klímaváltozásokhoz és kórokozókhoz, a táp­lálkozással és életmóddal kapcsolatos változá­sok olyan mértékűek voltak, hogy a modern „bőség világában” számtalan civilizációs betegségtől szenvedünk.

Mivel egyre keveseb­bet mozgunk, és emiatt nem gondoskodunk az egyre növekvő teljesítménykényszer és a határidők szorításának megfelelő ellensúlyo­zásról, a lelki betegségek, például a szorongás, a depresszió és kiégettség érzés aránya is nő. Az ember testi és lelki felépítése ugyanis egy­szerűen nem alkalmas sem az ülő életmód, sem a magányosság, sem a természetközeliség hiányának elviseléséhez.

Nehéz örökség

Elődeink messzemenően átörökítették élet­mintájukat. Ez az örökség az örökítőanyagunkban (genom) jelenik meg, minden egyes sejtmagban megtalálható, és így az újabb nem­zedékeknek is továbbörökítődik. A genom bizonyos szempontból nem más, mint valami tervrajz az ember felépítéséhez. Idővel alkalmazkodik az életkörülményekhez, mivel a változá­sok előnyt jelentenek a korábbi előfeltételekhez képest. így például az ember testszőrzete zö­mét elveszítette a fejlődés során, miközben az agy, párhuzamosan az egyre javuló szellemi és szociális képességekkel, egyre nagyobb lett.

Léteznek azonban olyan ősi testi tulajdonságok is, amelyek sehogy sem illenek a jelenlegi kör­nyezethez, és amelyek rendre megbetegíthetik az embert. A lábunk például nem arra való, hogy szűk és merev cipőket viseljünk, hanem inkább mezítláb járásra, vagy legalábbis hajlé­kony cipő hordására. A gerincoszlopunk nem arra lett teremtve, hogy órákig ücsörögjünk az irodában vagy az autóban, hanem arra, hogy gyalogoljunk vagy fussunk.

A szemünk inkább a messzeség pásztázására, mint képernyők és könyvek kitartó bámulására való. Az anyagcse­rénknek olyan táplálékra van szüksége, amely valóban megérdemli az „élelmiszer” elnevezést, és amelyik a puszta energián kívül létfontossá­gú építőköveket, például esszenciális aminosa­vakat és zsírsavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket biztosít.

Ellenség a saját testünkben

Ide tartoznak például egyes vegyszerek (ame­lyek lakkokban, festékekben, lágyítókban és növényvédő szerekben fordulnak elő), a radio­aktív sugárzás, az elektromágneses hullámok (például a radarhullámok; a mobiltelefonok estében még hiányoznak a bizonyítékok), az emelkedett UV-sugárzás okozta terhelés, élősködők, baktériumok és vírusok (például a papilloma vírus, amely közrejátszik a méh­nyakrák kialakulásában, és amely ellen 2008 óta létezik oltóanyag), penészgombák és rák­keltő anyagok (nitrozaminok) az élelmiszerek­ben vagy a cigarettafüstben.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.