• petefészekrák
• rák

Petefészekrák – Mi ez és hogyan gyógyítható?

A petefészekrák (ováriumkarcinóma) a petefészek rosszindulatú daganata. Ez a női nemi szervek második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése, és általában idősebb korban lép fel. A petefészekben sokféle rosszindulatú daganat alakulhat ki, ezek döntő többsége cisztás mirigyrák (adenokarcinóma).

Mi a petefészekrák?

A petefészek, a női ivarmirigy páros szerv. A mandula nagyságú képződmények a méh két oldalán helyezkednek el a kismedencében. Havi váltásban hol az egyikben, hol a másik­ban érik meg a petesejt, amely a tüszőrepedést követően a petevezetékbe kerül, majd a méh felé haladva itt megtermékenyülhet.

A petefészekrák sokáig észrevétlen, de agresszív tumor!

A legtöbb esetben hamar átterjed a petevezetékre, a méhre, a húgy­hólyagra és a belekre, de a hasüregben is szó­ródhat és megtelepedhet a hashártyán (peritoneális karcinózis), amit hasüri folya­dékképződés (ascites) kísérhet. A petefészek­rák a nyirokutakon is továbbterjedhet és áttétet adhat a nyirokcsomókba. Ritkán áttét alakulhat ki a tüdőben és a májban.

Gyakoriság

A petefészekrák a női nemi szervek gyakoribb daganatai közé számít, és vezető helyen áll a nőgyógyászati rákok okozta halálozásban. A nőket érintő összes rákos halálokok között pedig az ötödik helyen áll. 2006-ban Német­országban 9670 nőnél állapítottak meg petefé­szekrákot; Magyarországon 2008-ban 1027 esetben diagnosztizálták. A betegek átlagos életkora a diagnózis időpontjában 68 év volt. A kockázat, hogy egy nő valamikor az élete folyamán megbetegedhet petefészekrákban, kb. 1,8 százalékra tehető.

Kockázati tényezők

A petefészekrák kialakulásának oka nem ismeretes, azonban számos kockázati tényezőt sikerült azonosítani. Az időskor és a gyermektelenség mellett más faktorok is növelhetik a betegség rizikó­ját, ilyenek a meglévő egyéb daganatok, külö­nösen az emlő-, a méh- és a vastagbélrák. A rosszindulatú petefészek-daganatok sokszor nem elsődleges (primer) tumorok, hanem más szervekből származó metasztázisok.

A kór kialakulásában öröklött tényezők is szerepet játszhatnak, erre utal, hogy veszélyt jelent, ha a beteg valamelyik közeli vérrokoná­nak (édesanyjának, testvérének) is van vagy volt petefészekrákja. Ezt nevezzük családi hal­mozódásnak vagy örökletes hajlamnak. Csök­kentik viszont a kockázatot a korábbi terhes­ségek, de még a fogamzásgátlók szedése is.

Tünetek

A petefészekrák gyakran észrevétlen marad, kezdetben alig okoz panaszt. A korai stádium­ban tünetszegény – a szimptómák csak a betegség előrehaladott szakaszában jelentkez­nek. Ennek az az oka, hogy a daganat akadály nélkül nőhet a hasüregben, sokáig nem nyomja a környezetét, és tünetek csak akkor lépnek föl, ha már más szervek is érintettek.

A figyelmeztető jelek többnyire annyira jel­legtelenek, hogy bármi másra is utalhatnak. Ilyen például az általános állapot romlása vagy a fizikai teljesítőképesség csökkenése. Ezekben az esetekben érdemes fölkeresni orvosunkat, hogy tisztázza az okokat, és ha kell, megtegye a megfelelő lépéseket. Minél hamarabb fedezik föl a petefészekrákot, annál jobbak a gyógyulás esélyei.

A betegség előjelei lehetnek a következők:

• bizonytalan, megmagyarázhatatlan emész­tési zavarok (gyomorfájás, puffadás, fel­fúvódás),
• a havicikluson kívül vagy a változás kora után fellépő vérzések,
• megmagyarázhatatlan súlyvesztés, gyakran a növekvő haskörfogat ellenére.

Korai felismerés és diagnózis

A petefészekrák kimutatására nincs olyan szűrési módszer, mint a méhnyakrák eseté­ben. Mivel a kockázat az idősebb nők körében nagyobb, ajánlatos, hogy évente elmenjenek ultrahangvizsgálatra. Ha a gyanú fölmerül, tisztázni kell, hogy petefészekrákról van-e szó. E célból az alábbi vizsgálatokat lehet elvégezni.

Nőgyógyászati vizsgálat

A méh, a petefészkek, a méhnyak és a méhszáj tapintásos vizsgálata. Ennek során megállapít­ható a petefészkek nagysága. A vizsgálat során a megnagyobbodott nyirokcsomókat is észre­veheti az orvos.

Ultrahangvizsgálat

Ultrahanggal nemcsak a belső női nemi szer­veket lehet vizsgálni, hanem a májat, a vesé­ket, a lépet és a beleket is. így kiderülhet, ha a daganat már átterjedt e szervek valamelyi­kére vagy a környéki nyirokcsomókra (át­tétek). Kimutatható továbbá a hasűri folyadékgyülem (ascites) vagy a mellhártya rétegei között felhalmozódó folyadék is.

Különleges esetekben szükségessé válhat a hasűri folyadék vizsgálata (ascitespunkció). A hasfalon keresztül ultrahangkontroll mellett tűt szúrnak be és folyadékot szívnak le a hasüregből, majd mikroszkóp alatt meg­vizsgálják, hogy tartalmaz-e ráksejteket. Ennek során folyadék lecsapolására is sor kerülhet, ami a betegnek némi megkönnyeb­bülést hoz.

További vizsgálatok

Ha feltételezik, hogy a vesék és a húgyutak is érintettek, vagy hogy a tumor már ráterjedt ezekre a szervekre, kontrasztanyagos röntgen­vizsgálatot végeznek. Hólyagtükrözésre (cisztoszkópiára) vagy végbéltükrözésre (rektoszkópiára) akkor kerül sor, ha fölmerül a gyanú, hogy a daganat megtámadta a hólyagot, illetve a végbelet. Ha kell, a vizsgálat so­rán szövetmintát vesznek, amelyet mikrosz­kóp alatt megvizsgálnak.

CT- vagy MR-vizsgálat akkor jön szóba, ha meg kell állapítani a daganat nagyságát és has-üregbeli kiterjedését. Ezekkel a vizsgálatokkal a metasztázisokat, vagy a megnagyobbodott nyirokcsomókat is ki lehet mutatni.

A vérvizsgálatok felvilágosítást nyújtanak a beteg általános állapotáról, valamint bizo­nyos szervek működéséről. Az eredmények a terápia szempontjából fontosak. Megnézik, hogy nincsenek-e jelen a vérben tumor­markerek, azaz a daganatsejtek által termelt anyagok: ezeknek különös jelentőségük van a kezelés eredményességének kontrolljában, valamint az utógondozásban. A tumor­markerek alapján idejében ki lehet mutatni a betegség kiújulását.

Terápia

A diagnózist célzó vizsgálatok keretében nem lehet egyértelműen megbizonyosodni arról, hogy az elváltozás petefészekrák-e. A biztos diagnózishoz szövetmintára van szükség, amelyet műtét közben nyernek.

Műtét

A hasi műtét során szövetmintát vesznek, amelyet a kórboncnok azonnal megvizsgál. Ha valóban rákról van szó, folytatják az ope­rációt. A cél a tumor teljes kimetszése. Eltávo­lítják mindkét petefészket, a méhet, a nagy-csepleszt, a hashártya egy részét és egyes esetekben a környéki nyirokcsomókat. A daganat kiterjedtségétől és típusától füg­gően szükség lehet bizonyos bélszakaszok vagy a vakbél eltávolítására is.

A műtét szövődményekkel is járhat:

• károsodhat a hólyag és a bél;
• a műtéti területen kialakuló összenövések panaszokat és fájdalmat okozhatnak;
• ha a petefészkek eltávolítása a változás kora előtt történik, a hormonrendszer megválto­zik és klimaxos tünetek jelentkezhetnek. Az orvos a kezelés elkezdése előtt felvilágo­sítja a pácienst a várható következményekről és a terápiás lehetőségekről.

Kemoterápia

A sikeres műtét után a végleges szövettani lelet birtokában megbeszélik a beteggel a kemoterápiát. A legtöbb petefészekrákos esetben szükség van kemoterápiára, amelynek célja, hogy citosztatikumokkal az egész testben elpusztítsák az esetlegesen visszamaradt, meg­bújt daganatsejteket.

A kemoterápia módjának megválasztása függ a diagnózistól, a beteg testalkatától és esetleges egyéb betegségeitől. A kemoterápia mellékhatásai: hányinger, hányás, hasmenés, hajhullás, ritkán láz vagy fokozott fogékony­ság a különféle fertőzésekre. A mellékhatások egy részét gyógyszerekkel enyhíteni lehet.

Gondozás és kilátások

A kezelés lezárulása után kezdődik a beteg utógondozása. Ennek keretében rendszeres kontrollvizsgálatokra van szükség, hogy a betegség esetleges kiújulását időben fölfedez­zék és kezelhessék. A petefészekrák a műtét és a kemoterápia ellenére is kiújulhat. Ezekben az esetekben újabb műtétre és/vagy kemoterápiás kezelésre kerül sor.

A gondozás minden esetben egyénre sza­bott, de általában a következő időközökben kerül sor felülvizsgálatra:

• az első három évben negyedévenként,
• a negyedik és az ötödik évben félévenként,
• öt kiújulásmentes év után évente.

Ha a betegség nagyon előrehaladott és több­ször kiújul, csekély az esély a gyógyulásra. A gondozás célja ilyen esetekben a daganat korlátozása, a panaszok enyhítése és az élet meghosszabbítása. Az ötéves túlélési arány 35-49 százalékos.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.