• rák

Pszichoszociális onkológia – a lélek gyógyítása?

A pszichoszociális tanácsadás és gondozás egyre fontosabb szerepet játszik a rák gyógyításában – a kezelés a betegen kívül kiterjed annak környezetére is. Ismeretes, hogy a lelkiállapot nagyban befolyásolja az egészséget.

Onkológiának nevezik általában az orvostudománynak azt az ágát, amely a rákbetegségek megelőzésére, diagnosztikájára, terápiájára és utókezelésére terjed ki. A pszichoszociális onko­lógia, avagy pszichoonkológia a pszichoterápiának, illetve a klinikai pszichológiának az interdiszciplináris (több szakterületen átívelő) formája, amely a rákbetegségek számos vonatkozásával foglalkozik. Azt vizsgálja, milyen hatással van a rák diagnózisa a betegnek, a hozzátartozóknak és az ismerősöknek, de még a kezelőszemélyzetnek a pszichéjére is, továbbá hogy a pszichés tényezők hogyan befolyásolják a betegség lefolyását, illetve a rákban való megbetegedés kockázatát.

A gondozás során figyelembe veszik az érintettek szociális környezetét is. A cél a betegség legyőzését szolgáló lehető leg­jobb pszichés stratégia kidolgozása – ez a hozzáállás az utóbbi években egyre inkább a rákterápia középpontjába került. A betegség kezelésének klasszikus módszerei – műtét, kemo­terápia, sugárkezelés – mellé sok esetben felzárkózik a pszicho­szociális onkológia, amelynek legfőbb feladata, hogy a ponto­san definiált betegségkép alapján segítsen megtalálni az egyénre szabott megküzdési stratégiát, és közreműködjön annak megvalósításában.

Kinek van szüksége pszichoszociális gondozásra?

Ma már senki sem vitatja, hogy a beteg pszichikai állapotát minden betegségstádiumban figyelembe kell venni. Ám egy­formán szükséges és hasznos-e mindenki számára a pszicho­szociális gondozás?

A rák minden érintettnek kisebb vagy nagyobb lelki megráz­kódtatást jelent – a rák diagnózisa a betegek egy részének hihe­tetlenül nagy lelki teher. Az, hogy ezzel ki hogyan birkózik meg, függ egyrészt a személyiségétől, másrészt a szociális kör­nyezetétől. Nem minden rákbetegnek van szüksége pszicho­szociális gondozásra a betegsége, illetve annak kezelése alatt, sokan professzionális segítség nélkül is talpra állnak.

A betegnek magának kell eldöntenie, hogy igénybe kívánja-e venni a gondozást

Ehhez kezelőorvosától és/vagy egy tapasz­talt terapeutától kaphat segítséget. Fontos a nyitott és bizalmas orvos-beteg kapcsolat, valamint hogy a beteg jól informált legyen a betegségével kapcsolatban. Minél előbb értesül az orvos a beteg aggodalmairól és félelmeiről, annál hamarabb intézkedhet, hogy az illető pszichoszociális gondozásban része­süljön, lehetőleg még mielőtt megszületik a biztos diagnózis.

A betegség lefolyásának öt fázisa

Az érintettek nagyon különbözőképpen élik meg és dolgozzák fel a hírt, hogy rákjuk van. A közlés természetesen mind a betegek, mind családjuk számára nagy megrázkódtatást jelent. Egyesek tárgyilagosan foglalkoznak a diagnózissal, erőpróbá­nak tekintik, és önállóan készülnek föl az elkövetkező hetek és hónapok kezelési periódusaira, a kórházi bent fekvésekre, a mellékhatásokra stb. Erős egyéniségük és szilárd szociális hát­terük megadja nekik a szükséges tartást és támogatást.

Mások a betegséggel szembesülve összeomlanak, mély verembe esnek, ahonnan saját erejükből, de még családjuk és környezetük segítségével sem tudnak kikapaszkodni. Megint mások kép­telenek megbirkózni a kezelések mellékhatásaival, és a terápia egyes szakaszaiban szorulnak pszichológiai támogatásra.

A betegséggel való szembenézés és megbirkózás folyamata

Ez függ a betegség stádiumától, de elsősorban a beteg fizikai és lelkiállapotától. Ezért a pszichoszociológiai gondozásnak az egyéni igényekhez kell igazodnia. Léteznek olyan átfogó programok, amelyek végigkísérik a beteget a keze­lés és az utókezelés teljes folyamatán, de az is előfordul, hogy valakinek csak a különösen megterhelő időszakokban van szüksége segítségre.

Mivel a szembenézés és a megbirkózás több fázison át tartó feladat, rugalmas technikára van szükség: előfordulhat, hogy a betegség egyes szakaszaiban más-más módon kell megküzdeni a rákkal. A kór lefolyásában jelent­kező váratlan fordulatok vagy visszaesések szintén hatással vannak az alkalmazandó pszichoonkológiai stratégiára. A rák­betegek gondozására szakosodott terapeuták fel vannak készülve erre, és nagy szakértelemmel gondozzák a pácienseket a betegség adott fázisának megfelelően.

Először is tisztázni kell az egyéni körülményeket, majd erre építve a kezelőorvos és a pszichoonkológus közösen kialakítják az egyénre szabott megküzdési stratégiát.

Első fázis: diagnózis előtt

Már igen korán, a diagnózis felállítása előtt is igénybe lehet venni a pszichoszociális gondozást. Ebben a fázisban a kelle­metlen diagnózistól való félelem (még) megakadályozza a bete­get, hogy orvoshoz forduljon vagy elmenjen szűrővizsgálatra. Ilyenkor különösen fontos, hogy bízzunk a háziorvosunkban. Tudunk vele nyíltan beszélni? El tudjuk neki mondani gondja­inkat és aggodalmainkat?

Második fázis: a diagnózis

Miután a gyanú beigazolódott, közlik a beteggel a diagnózist: ez egyesekből extrém érzelmi reakciót válthat ki. A paletta szé­les, a pániktól és a rettegéstől a haragon át egészen addig, hogy az illető nem hajlandó tudomásul venni a tényeket. Ne röstell­jük kimutatni érzelmeinket: a diagnózist föl kell dolgozni érzelmileg. Ne hagyjuk, hogy kiborítsanak minket a jó tanácsok, amelyeket ilyenkor garmadával kapunk. A hamis információk tömege, de a túl sok helyes információ is érzelmi hullámhegyeket és -völgyeket válthat ki.

Ezen az úton orvosunk és a pszicho-onkológus a legjobb útitársak – ők szolgálhatnak megfelelő felvilágosítással a betegségünkkel kapcsolatban. Az ő közléseik szakmailag megalapozottak, és érthetően el tudják magyarázni a rákkal kapcsolatos tudnivalókat és a kezelési lehetőségeket, vagyis hogy mi a lehetséges megoldás.

Harmadik fázis: a kezelés

A rákterápia erősen igénybe veszi a szervezetet. Ennek kapcsán a beteg átmenetileg még az önálló életvitelre is képtelen lehet, azaz mások segítségére szorul. Tovább nehezíti a helyzetet a jövőtől való rettegés. Ebben a szakaszban a pszichoonkológus beszélgetős terápia keretében megkönnyíti a beteg és környe­zete közötti párbeszédet. Idetartozik a páciens és a családja, illetve – különösen ambuláns kezelés esetén – a beteg és a munkaadója, valamint kollégái közötti dialógus. A terápia célja a félelmek eloszlatása, a célok tudatosítása és azok megvalósít­hatóságának bizonyítása.

Negyedik fázis: az utókezelés

A jó hírek biztonságot adnak – a félelmek eloszlanak. A pszicho-onkológus ugyanakkor a kezelések befejezése után is kellő segítséget nyújthat: a rehabilitációs szakaszban kitűzhetők az új célok. Ideális esetben – azaz ha a rosszindulatú daganatot sikerült eltávolítani műtéttel, kemoterápiával és sugárkezelés­sel, s nem keletkeztek áttétek sem – lépésről lépésre le lehet épí­teni a pszichoszociális terápiát. A kilátások óvatos reményke­désre adnak okot, s a beteg újra kezébe veheti életének irányítását.

Ha a betegség kiújul, különösen nagy szükség van további pszichoonkológiai gondozásra.

Ötödik fázis: a betegség kiújul

Az életminőséget befolyásoló tényezők:

• Testalkat
• Lelki alkat
• Szociális helyzet
• A beteg szerepe, a társa­dalomban, valamint a családban
• Spiritualitás

Sajnos nem minden kezelés vezet végleges gyógyuláshoz

Ha a rák az összes erőfeszítés ellenére tovább rosszabbodik és az általános egészségi állapot romlásához vezet (progrediál), gyakran ugyanaz a lelkiállapot alakul ki, mint a diagnózis fel­állításakor, mi több, a félelem, a pánik és a tehetetlenség érzése gyakran még nagyobb mértékű, mint korábban. Mindehhez depressziós tünetek is társulhatnak. A pszichoszociális gondo­zás és a palliatív (tüneteket enyhítő) kezelések különösen ebben a szakaszban segíthetnek az elérhető legjobb életminőség bizto­sításával. A palliatív kezelés nem gyógyít, de képes csillapítani a gyógyíthatatlan rákbetegek szenvedését.

A pszichoonkológiai kezelés célja, hogy a rák terápiája során fenntartsa, illetve javítsa a beteg életminőségét. Az életminőség megítélése természetesen egyénenként változik, mindenkinek magának kell megfogalmaznia, hogy számára milyen tényezők játszanak benne szerepet. A legtöbb ember azt igényli, hogy a kezelés a lehető legkíméletesebb legyen és a lehető legkevesebb mellékhatással járjon.

Másrészt nagy segítség, ha a beteg érzi, hogy egyenrangú partner, ha az orvos és a beteg viszonyát a tisztelet és a nyitottság jellemzi – azaz a beteg megkap minden szükséges információt, ő maga érdeklődő, aktívan részt vesz a kezelésével kapcsolatos megbeszélésekben, és nem szégyelli, ha rá kell kérdeznie bizonyos szakkifejezésekre. A lényeg, hogy megromlott egészségi állapota ellenére örömét lelje az életben, és tartósan erősödjön az önértékelése.

A pszichoonkológiai kezelés nem tudja meggyógyítani a rákot

Mivel azonban foglalkozik azokkal a hatalmas terhekkel, amelyekkel a betegség valamennyi fázisában szembe kell nézni, segíti a rákkal való megküzdést, csökkenti a pszichés megter­helést és bátorságot önt az érintettekbe.

A módszerek

A megküzdési stratégia a pszichoterápiából kölcsönzött mód­szerekre épít.

Ilyenek például a következők:

• egyéni vagy csoportos beszélgetős terápia,
• magatartásterápia,
• relaxáció, vizualizáció, (ön) hipnózis,
• testmozgás, jóga,
• kreatív tevékenységek, mint a festés- vagy zeneterápia.

A pszichoonkológiai terápia személyre szabott: a beteg és a terapeuta együtt dolgozzák ki a legmegfelelőbb módszert. A betegség egyes szakaszaiban hasznos lehet, ha érvényesülni engedjük a csalódottság és a félelem érzését, vagy akár a dacot és azt, hogy nem akarjuk tudomásul venni a kórt. A legfonto­sabb, hogy bizalommal forduljunk a terapeuta felé, és őszinték legyünk vele.

A módszerek keresése

Milyen technikákat és gyakorlatokat enged meg az érintett általános állapota? Ez a kérdés mindjárt a pszichoonkológiai terápia kezdetén felmerül. Milyen egyéni adottságokat lehet vagy érdemes aktivizálni? Mire van szüksége a betegnek: kikapcsolódásra, sportra, elmélyült beszélgetésekre vagy el­lazulásra? Ezekre a kérdésekre épít a terapeuta, amikor meg­tervezi a kezeléseket, emiatt igen fontos, hogy a beteg őszintén beszéljen vele és aktívan részt vegyen a megfelelő terápia kivá­lasztásában. Ne féljünk kritikusan szemlélni a terapeuta javas­latait, mondjuk meg nyíltan, ha valamelyik módszerrel vagy megközelítéssel nem értünk egyet.

Hogyan találhatunk megfelelő pszichoonkológust?

Jelenleg sajnos még nem létezik egységes szakképzési rendszer pszichoonkológusok részére, mi több, még az elnevezés sincs levédve. Ezért a legjobb, ha először kezelőorvosunknál érdek­lődünk, akitől megkaphatjuk képzett terapeuták, illetve meg­bízható terápiás központok címét. A rákbeteg-tanácsadással foglalkozó intézmények és az önsegítő csoportok is szívesen adnak felvilágosítást.

Ki viseli a költségeket?

Bár a pszichoonkológiai keze­lés tudományosan elismert és a gyakorlatban is bevált mód­szer, a költségek viszonylatá­ban még nem alakult ki egysé­ges szabályozás. Amilyen sokféle egyénre szabott kezelés létezik, olyan változatos a térí­tési gyakorlat is, mind a társa­dalombiztosítás keretében, mind a magán-egészségpénztáraknál. A szolgáltatásoknak nincs hivatalos osztályozásuk sem. Igaz mindez az ambuláns kezelésekre csakúgy, mint a fekvőbeteg-ellátás vagy a megelőzés keretében nyújtott szolgáltatásokra. Ezért okvetlenül tisztázni kell a terapeutával, hogy – részben vagy egészben – fedezi-e a kezelés költségeit a biztosító.

A pszichoszociális gondozás keretében használt módszerek igen különbözőek lehetnek – például jógatanfolyamok is a program részét képezhetik.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.