• bőr
• bőrrák
• D-vitamin
• leégés
• napozás

Sugárzás – a láthatatlan károkozó

Háromféle sugárzásnak mindenképpen nagy hatása van a sej­tek működésére. Idetartozik az ibolyántúli és az ionizáló sugár­zás, valamint az ún. elektroszmog.

Az ibolyántúli sugárzás károsítja a bőr sejtjeinek örökítő-anyagát. A sejtek bizonyos fokig képesek helyrehozni a kárt, de ha túlzott napozással vagy szoláriumozással túlterheljük őket, a védelem már nem hatékony. Leégés nélkül is visszafordítha­tatlan károkat lehet okozni a bőrsejtekben, amelyek végül rák­hoz vezethetnek.

Az ionizáló sugárzás anyagokon, például a szövetek sejtjein áthatolva energiát ad át – ha túlságosan erős, súlyos károsodást okozhat. Ionizáló sugárzás keletkezik a természetben a földfel­szín kőzeteiben előforduló radioaktív anyagokban, de még az emberi szervezetben is. Természetes eredetű, illetve mestersége­sen előállított radioaktív anyagokat orvosi, kutatási és műszaki célokra, valamint az atomenergia hasznosítására is használnak.

Elektroszmognak nevezzük a minket körülvevő elektro­mágneses mezők és sugárzás összességét. Hétköznapi környe­zetünkben mindenhol megtalálható az elektromos vezetékek, híradás-technikai eszközök, mobiltelefonok, képernyők és ház­tartási gépek által kibocsátott elektromágneses sugárzás – fel­merült a gyanú, hogy az elektroszmog hozzájárulhat bizonyos betegségek és tünetek kialakulásához (ezt azonban tudomá­nyosan nem bizonyították).

Mi a sugárzás?

A sugárzás egy energiaforma, amely elektromágneses hullámok vagy részecskeáram formájában terjed, tereken és anyagokon áthatolva. Általában az elektromágneses hullámokat nevezik sugárzásnak. Az elektromágneses sugárzás energiáját a hullám­hosszal mérjük, amelyet nanométerben fejezünk ki. Alap­szabályként elfogadhatjuk, hogy minél rövidebb a hullám­hossz, annál nagyobb az energia, és fordítva: minél magasabb a hullámhossz, annál kisebb az energia.

Magas frekvencia

Röntgen- Gamma­-sugárzás  

Az energiában leggazdagabb sugárzás képes atomokat és molekulákat ionizálni, s ennek hatására az elektromosan sem­leges atomoknak és molekuláknak pozitív vagy negatív töltésük lesz. Ilyen sugárzás a gamma- és a röntgensugárzás, valamint a részecskesugárzás, amely a radioaktív elemek bomlásakor lép fel.

A spektrumban a következő, energiában szegényebb, tehát nagyobb hullámhosszú sugárzás az ibolyántúli (UV) sugárzás, ezt követi a csökkenő energia sorrendjében a látható fény és az infravörös sugárzás. Mindazonáltal további magas hullám­hosszú sugárzásoknak is ki vagyunk téve, ilyenek a mikrohul­lámok, a távközlési hullámok, valamint a magas és alacsony frekvenciájú váltóáram.

A sugárzást igen képletesen apró szállongó részecskék összes­ségeként képzelhetjük el, közülük egyesek gyorsabban, mások lassabban mozognak. A gyors részecskéknek nagyobb az ener­giájuk, a lassúaknak kisebb. A sugárzás annál nagyobb kocká­zatot hordoz, minél nagyobb az energiája. Egyszerű példával élve: ha egy lazán, kézzel eldobott teniszlabda eltalál valakit, sokkal kisebb fájdalmat okoz, mint egy ütővel erősen megütött labda.

Miért veszélyes a sugárterhelés?

Mindenfajta sugárzás hordoz energiát, amely átalakul, amikor kifejti a hatását. Minél nagyobb energiájú a sugárzás, annál súlyosabb károkat tud okozni. A sugarak különböző módokon befolyásolhatják az élő sejteket – a legnagyobb kárt akkor idé­zik elő, ha a sejtmag örökítőanyagát érik, mert ilyenkor fontos genetikai információk vesznek el. A sejt visszavonhatatlanul elveszítheti bizonyos képességeit, elpusztulhat, vagy más, nem az eredeti működésének megfelelő funkciót láthat el. Ez utóbbi a sejtek rákos elfajulásának esete.

Elektromágneses spektrum különböző hullámhosszú sugárzásokkal

A sejtek elhalása vagy megváltozása nem jár együtt okvetle­nül egészségkárosodással, mert a szervezet pótolni tudja az elhalt sejtek egy részét vagy ki tudja javítani a sejthibákat. Az, hogy testünk védő- és regenerálórendszereit milyen mér­tékben teszi tönkre a sugárzás, függ a szervezetet ért sugárzás fajtájától és a sugáradag nagyságától. A károsodás következmé­nyeit befolyásolja az az időtartam is, amíg a sejtek ki vannak téve a sugaraknak, valamint az, hogy a sejtkárosodás a szerve­zet melyik részén történt.

A sejtregenerációs rendszer a teljesítőképességének határára ér például akkor, ha egy adott sugárdózis rövid idő alatt egy­szerre éri a szervezetet. Nagyobb a teljes védekezés esélye, ha ugyanaz a dózis időben hosszabban eloszlik.

Ultraibolya sugárzás

A Nap fényt és meleget áraszt és a Földön valamennyi életjelen­ség motorja. A napsugárzásnak csak egy kis része áll nagy ener­giájú ultraibolya (UV) sugarakból: a légkör ózonrétegén átha­toló és a földfelszínre érkező sugaraknak messze a legnagyobb részét (93 százalékát) a szemünkkel észlelt látható fény (48 szá­zalék) és az infravörös sugarak (45 százalék) teszik ki.

Kimutatták, hogy ha a bőrt tartósan infravörös sugarak érik, akár egymagukban, akár ibolyántúli sugarakkal kombinálva, károsodás léphet fel. Ezért kell óvatosnak lenni mind az ibo­lyántúli, mind az infravörös sugarakkal, különösen mivel az UV sugarakat sem a szemünk, sem más érzékszervünk nem észleli.

Az UV sugárzás a bőr alá hatol

Hullámhosszuk alapján az ibolyántúli sugaraknak három faj­táját különböztetjük meg, amelyek mindegyike másként hat a bőrre.

Ezek:

• az UV-A sugarak (400-315 nanométer hullámhosszal),
• az UV-B sugarak (315-280 nanométer) és
• az UV-C sugarak (280-100 nanométer).

Az UV-A sugarak egyrészt lebarnítják a bőrt, ami természe­tes védelmet jelent a Nap sugarai ellen, másrészt viszont be­hatolnak a bőr mélyebb rétegeibe, ahol károsítják a bőr rugal­masságát adó rostokat. Ez elősegíti a ráncosodást és a bőr öregedését. Bár az UV-A sugarak egyébként ártalmatlannak számítanak, a gyakori és intenzív sugárterhelés hosszú távú hatásairól még nem tudunk eleget.

Az UV-B sugárzás behatol a bőr felső rétegeibe, és az ott leadott energia következtében leégést okoz – kötőhártya-gyulladás lép fel, hosszabb idejű sugárzás esetén pedig szürke hályog is képződhet. Az erős UV-B sugárzás min­den valószínűség szerint hozzájárul a bőrrák kialakulásához is.

Az UV-C sugárzás nagyon agresszív és minden élőlény számára veszélyes. Az ép ózonréteg kiszűri ezeket a sugarakat, így nem érik el a földfelszínt.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynök­ség (IARC) szerint a 100 és 400 nano­méter közötti hullámhosszú UV sugarak az ember számára rákkeltők.

Elégtelen természetes védekezési mechanizmusok

A Nap UV sugarainak intenzitása nagy különbségeket mutat­hat a földfelszínen, mivel függ a Nap állásától, azaz a nap- és évszaktól, valamint a földrajzi szélességtől. Szerepe van még a légkör ózontartalmának, a felhőzetnek és a tengerszint feletti magasságnak is.

A Földet elsősorban a természetes UV-A és UV-B sugarak érik el. A legnagyobb energiájú UV-C sugarakat teljesen, míg az UV-B sugarakat 90 százalékban elnyeli vagy visszaveri az ózonréteg és a felhőzet.

A bőr rendelkezik bizonyos fokú UV-védelemmel:

Ha sokat vagyunk a napon, a bőr azzal védekezik a károsító sugarak ellen, hogy lebarnul, és megvastagszik a szaruréteg. Ennek elle­nére nem árt óvatosnak lenni, mert a saját UV-védelem nem akadályozza meg az örökítőanyag károsodását, csupán arra jó, hogy tovább lehessen a napon tartózkodni leégés nélkül. A leégést okozó UV-B sugaraknál mélyebben hatolnak a bőrbe az UV-A sugarak, amelyek hatására gyorsan lebarnulunk.

A bőr saját UV-védelme nem garancia a bőrrák ellen

Számos kutatási eredmény bizonyítja, hogy a magas UV-B-terhelés és – leégés, különösen gyermek- és serdülőkorban, növeli annak kockázatát, hogy valaki később az élete folyamán bőrrákban betegedjen meg. Az ultraibolya sugárzás és a napo­zás okozta leégés sejtkárosító hatású. Mivel a gyerekek és a fejlődésben lévő fiatalok bőrében még aktívabban osztódnak a sejtek, a hibás sejtek száma is gyorsabban emelkedik. Ez az oka annak, hogy később a sejtek elfajulása bőrrákhoz vezethet.

UV-index – segít eligazodni

Az UV-index az ibolyántúli sugárzás mérésének egységes nem­zetközi módja. A mért egységek 0-tól kezdődnek és a sugárzás erősségével arányban egyre magasabbak. Minél magasabb az UV-index, annál hamarabb lehet leégni a napon megfelelő védelem nélkül.

Felhőtlen égbolt esetén az egyenlítőnél tengerszinten az UV-index kb. 12. Magyarországon a nyári napok 90%-ában 7,5 alatti értéket mérnek. Ha a hó, a víz vagy a homok vissza­veri a napsugarakat, a sugárzás magasabb lehet a megadott értéknél, ezért ilyenkor különösen ügyelni kell a védekezésre. A napi meteorológiai jelentések általában tartalmazzák az UV-index értékeit, de a világhálón is tájékozódhatunk.

UV sugárzás és bőrrák

A legújabb kutatások szerint közvetlen összefüggés van az UV-B sugárzás és a rosszindulatú melanoma között. Az ameri­kai környezetvédelmi hatóság szerint a sztratoszféra ózonkoncentrációjának tartós egyszázalékos csökkenése esetén két százalékkal nő a melanoma gyakorisága. Más, kevésbé agresszív bőrrákok szintén gyakoribbá válnak: a prognózisok szerint a mi föld­rajzi szélességünkön az átlagos ózonszint egyszázalékos csökkenése 20 éven belül három százalékkal növeli a nem mela­nomas bőrrákok előfordulását.

A világos bőrűek körében ijesztő mér­tékben növekszik a bőrrák gyakorisága – világszerte a bőrrák a leggyakoribb rákfajta. Minden figyelmeztetés, szűrés és megelőző tevékenység dacára az utóbbi 30 évben megnégyszereződött a friss melanomás esetek száma.

Napfürdőzés biztonságosan – Hogyan napozzunk?

Ki ne vágyna a hosszú téli hónapok után arra, hogy élvezze a Nap meleg suga­rait? Ám a napozásnak is megvan a maga kockázata. Ha valaki az év első strandolása vagy kerékpártúrája során túl sokáig élvezi a Nap sugarait, kiteszi magát az UV-A sugárzás veszélyeinek: megismerkedhet a leégéssel, a napszúrással, a hőgutával vagy akár a bőrrákkal. A túl­zott napozás veszélyekkel jár – fogadjuk meg tehát a szak­emberek tanácsait!

20-as faktorú fényvédő

A szabadon lévő testfelületeket kenjük be bőven napvédő krémmel. Ne feledkezzünk meg a fülünkről és a tarkónkról sem.

Használjunk:

• kisgyerekek részére legalább 30-as faktorú fényvédőt;
• gyerekek, fiatalok és felnőttek részére 20-as faktorút;
• mind UV-A, mind UV-B ellen védő készít­ményt, amelyet a napfürdőzés előtt fél órával kell a bőrre kenni;
• napközben többször is védőkrémet, például úszás után.

Védjük a kisgyermekeket a Naptól!

Kisgyermekeket ne hagyjunk a tűző napon. Keressünk számukra árnyékos helyet, és adjunk rájuk megfelelő ruházatot.

Sikkes védelem: napszemüveg

Napszemüveggel megelőzhetjük a lencsehomályt és az ideghár­tya-károsodást. Csak UV-szűrős napszemüveget viseljünk (amelyre az van írva, hogy 100%-os UV-védelem vagy UV 400). Olyat válasszunk, amelyik oldalról is védi a szemet.

Nem hatékony a szoláriumos előbarnulás

Hagyjunk időt a bőrnek, hogy hozzászokjon a Naphoz első napjait töltsük inkább árnyékban. A szoláriumban való előbarnulás nem növeli a bőr védekezőképességét, inkább árt.

Árnyékban is lehet élvezni a Napot

Maradjunk inkább árnyékban, mert ott is érnek minket a Nap UV sugarai – igaz ez különösen a nyári déli órákra, 11 és 15 óra között. Programjaink terve­zésekor vegyük figyelembe az aktuális UV-indexet, amelyet naponta közzétesznek az időjárás-jelentés kere­tében, illetve a világhálón is utánanéz­hetünk az aktuális értékeknek.

Bőrtípus:

• Feltűnően világos bőr szeplőkkel, kék szem, vöröses haj. Nyáron néhány perc alatt leég, soha nem barnul le.
• Szőke haj, szürke, kék vagy zöld szem. A naphoz nem szokott bőr 10-20 perc alatt pirosra ég, de idővel mérsékelten barna lesz.
• Sötétszőke haj, szürke vagy barna szem. Ha még nincs le­barnulva, 20-30 percig tartózkodhat a napon anélkül, hogy leégjen. Ismételt napozástól egyre barnább lesz.
• Többnyire sötét haj és barna szem. A kreol bőr valamelyest védett a leégéstől. Ha még nem napozott, csak 40 perc múlva pirul le.

Az I-IV. bőrtípus az európai népességre jellemző, míg az V. típus az arabokra, észak-afrikaiakra, indiaiakra és a sötét bőrű ázsiaiakra. A VI. bőrtípusúak Közép-Afrika és Ausztrália őslakosai. Bár a sötét bőrű emberek nem égnek le, ők is megbetegedhetnek bőrrákban.

Ionizáló sugárzás

Az ionizáló sugárzást sokan radioaktív sugárzásnak nevezik – ez az elnevezés azonban tudományos szempontból helytelen. Azok az atomok radioaktívak, amelyek külső behatás nélkül szétesnek – egyszerűen azért, mert túl nagyok vagy túl nehe­zek. Ilyenkor kisebb, stabilabb atomok keletkeznek, amelyek már nem radioaktívak.

Az atommag átalakulásának folyamatát általában bomlás­nak hívják. A bomlás közben ionizáló sugárzás keletkezik: a név onnan származik, hogy a sugarak, miközben áthatolnak a különböző anyagokon, azok atomjait és molekuláit töltéssel rendelkező részecskékké (ionokká) alakítják át.

Idetartozik az alfa- és a béta-sugárzás vagy a röntgen­sugárzás, amelyek nagy energiájuk miatt képesek ionizálni az anyagokat. Minden ionizálósugárzás-típus jellegzetes fizikai tulajdonságokkal és energiatartalommal rendelkezik, ezektől függ a hatótávolságuk és az anyagokon való áthatoló­képességük.

A testben elnyelt sugárzás mennyiségét nevezzük dózisnak. Nem létezik küszöbérték, még egészen kis dózisok is növelhe­tik a rák kockázatát. Minél nagyobb a dózis, annál nagyobb a rizikó. A különböző sugárfajták azonos dózisainak erősen eltérő a hatása, az alfa-sugárzás biológiai hatása például húsz­szor akkora, mint a béta-sugárzásé. A hatást nemcsak a érintett személy kora befolyásolja, hanem az is, hogy mely testtájakat és szerveket ér sugár. A bőr és a csont kevésbé érzékeny, mint a tüdő vagy a bél.

Az ionizáló sugárzás főbb fajtái:

• Alfa-sugárzás
• Béta-sugárzás
• Gamma-sugárzás
• Neutronsugárzás
• Röntgensugárzás
• Földsugárzás
• Kozmikus sugárzás

Természetes sugárforrások

Az ember a létezése kezdete óta ki van téve a természetben jelen lévő ionizáló sugárzásnak, amely rákkeltő is lehet. Senki sem vonhatja ki magát e sugarak hatása alól, de ez a hatás mérsékelhető. Létezik külső és belső, természetes eredetű sugárzás – külső sugárforrást jelentenek a földfelszín radioaktív kőzetei, de van kozmikus eredetű sugárzás is. Az expozíció nagysága függ a tartózkodási hely tengerszint feletti magassá­gától és geológiai adottságaitól.

Belső sugárforrások lehetnek a belélegzett levegővel és az elfogyasztott táplálékkal a szervezetbe jutó radioaktív anyagok. Ezek koncentrációját befolyásolja forrásaik radioaktivitása, a talajból és vízből származó tápanyagok és egyéb anyagok hozzáférhetősége, valamint a helyi adottságok.

Radon: a tüdőrák rizikófaktora

A Föld kőzetei keletkezésük óta tartalmaznak természetes radioaktív anyagokat, például uránt és rádiumot. A rádium bomlásakor radon keletkezik, amely tovább bomlik és közben ionizáló sugárzást bocsát ki. A folyamat stabil végterméke az ólom. A radon nemesgáz: ez a tulajdonsága lehetővé teszi, hogy gáz formájában kiszabaduljon a kőzetekből és a talajból a légkörbe, ahol egyenletesen eloszlik és tovább bomlik. Ezért a radon mindenhol megtalálható: a szabad levegőben csakúgy, mint az épületeken belül. A ter­mészetes háttérsugárzás fő összetevője.

A radont és bomlástermékeit belélegezzük

A kárt nem maga a gáz okozza, amelynek nagy részét kilélegezzük, hanem a bomlástermékei: a polónium és a bizmut. Ezek megtapadnak a levegőben lebegő szilárd és/vagy folyékony aeroszol részecs­kéken, majd a légutakba jutva ott megtelepednek és lebomlanak. Eközben nagy energiájú ionizáló alfa-sugarakat bocsáta­nak ki, amelyek károsítják a tüdő sugárérzékeny sejtjeit és elősegítik a tüdőrák kialakulását.

Sugárterhelés repülés közben

A repülés közbeni járulékos sugárterhelés mértéke függ a repülőút hosszától, a magasságtól, az útvonaltól és a naptevékenységtől. Aki csak időnként száll repülőre, azt igen csekély járulékos sugárterhelés éri, amely elv­ben nem egészségkárosító. Ez áll a várandós nőkre és a kisgyer­mekekre is.

A pilóták és a személyszállító repülőgépek személyzete, illetve a gyakran repülő utasok esetében a sugárdózisok hason­lók lehetnek azokéihoz, akik sugárzásnak kitett munkahelyen dolgoznak. A légi személyzetnek éppen ezért az Európai Bizottság irányelve alapján ugyanolyan sugárvédelmi felügyelet jár, mint azoknak, akik a munkahelyükön sugárveszélynek vannak kitéve.

A munkahelyi sugárterhelés határértéke 20 millisievert (mSv). Az európai uniós szabályozás a légi személyzetre vonat­kozóan évi átlagosan 2,3 millisievert megengedhető terhelést állapított meg. Összehasonlításul az ábrán látható az átlagpol­gárt évente érő sugárterhelés, amely természetes és civilizációs eredetű sugárforrásokból ered. A legnagyobb részt a gyógyítás­ban használt, orvosi célú sugarak teszik ki.

Természetes sugárzás az élelmiszerekben

Természetes eredetű sugárzó anyagok (radionuklidok) mindenhol elő­fordulnak – a talajból és a vizekből bejutnak a növényekbe és az állatokba, s onnan az élelmiszerekbe. A táplálékláncban a radioaktív izotópok mennyisége csökken, illetve felhígulnak.

A növények fajtájától és a betakarításkori érettségük fokától függően az ásványi anyagok a különböző növényi részekben találhatók. Így például a gabonaszemek több rádiumot tartal­maznak, mint a gyümölcsök vagy a zöldségek. Az állati eredetű termékekben a radioaktív anyagok kon­centrációja magasabb a májban és a vesében, mint a húsban. Ezek a szervek az anyagcsere során kiszűrik a káros anyagokat, ezért bennük gyűlnek össze bizonyos elemek, köztük a radio­aktív anyagok.

Egyes radioaktív anyagok kifejezetten jól oldódnak vízben, emiatt halmozódnak fel a halakban és a tenger gyümölcseiben (a kagylók és a rákok lágy szöveteiben). A radioaktív anyagok a tengerek táplálékláncán keresztül vagy közvetlen fogyasztás révén jutnak be az emberi szervezetbe.

Mesterséges sugárforrások

Az Európai Unió egyik vezető államában, Németországban a lakosságot érő évi átlagos sugárterhelés. (Forrás: Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal)

Mesterséges sugárforrások az atomreaktorok, az orvosi és kuta­tási célokra használt ionizáló sugárzás és radioaktív anyagok, valamint az atomfegyver-kísérletek során a légkörbe kerülő ún. „fallout”, azaz radioaktív csapadék. A csernobili atomerőmű katasztrófája után még 15 évvel is enyhén emelkedett sugárter­helés volt kimutatható világszerte.

Csernobil és hatásai

Az atomenergia békés célú felhasználá­sának eddigi legnagyobb balesete az ukrajnai Csernobilban történt 1986. április 26-án, amikor robbanások sorozata után nukleáris olvadás következett be. A baleset miatt annyi radioaktív hulladék került a légkörbe, amennyit kb. 100 hirosimai bomba okozott volna. Ennek nagy része a Csernobiltől észak¬nyugatra fekvő területre hullott, de eljutott Európa más részeire is.

A reaktorkatasztrófa után elsősorban Csernobil környékén, de távolabbi vidékeken is megnőtt a leukémiás és rákos betegek száma, valamint a fejlődési rendellenességek gyakorisága. A Cancer című folyóirat 1999-ben az ukrajnai pajzsmirigyrákos esetek szaporodásáról számolt be. Míg a katasztrófát megelőző öt évben csak évi tizenkét 18 év alatti beteget kezeltek pajzsmirigyrákkal, 1996-ban és 1997-en ez a szám 73-ra nőtt.

Nemzetközi hírű szakemberek egybehangzó véleménye szerint Magyarországon a járulékos sugárterhelésnek nem voltak kimutatható egészségi következményei. A leukémia, a pajzs¬mirigyrák, valamint a fejlődési rendellenességek gyakorisága és a gyermekhalandóság nem, vagy csak olyan egészen csekély mértékben emelkedett, hogy nem lehetett összefüggést kimutatni ezek között az adatok és a csernobili katasztrófa között. Egyes kutatók azonban újból és újból beszámolnak fejlődési rendellenességekről, magasabb csecsemőhalandóságról és gyakoribb leukémiás esetekről Csernobil után – az adatok nem bizonyító erejűek, de azért fölvetik az esetleges távolabbi összefüggések lehetőségét.

A fukusimai atomerőmű katasztrófája

Japán északnyugati részét 2011. március 11-én nagy erejű (a Richter-skála szerinti 9-es erősségű) földrengés rázta meg, és a tengerparti részekre cunami zúdult – mindennek következtében megszakadt Fukusima egyes számú atomerőművének (Daiicsi) áram­szolgáltatása.

Az áramkiesés katasztrófát idézett elő: március 12. és 15. között több robbanás történt az erőmű l-es, 2-es és 3-as blokk­jában – nyilvánvalóan nukleáris olvadás zajlott le. A következő napokban több száz millisievert nagyságrendben mértek sugárzást a reaktor környékén, míg a reaktor területén a sugár­terhelés 400-500 millisievert/óra volt. A mentési munkában résztvevőket 100 millisievertnél magasabb sugárzás érte. A reaktor környékéről kitelepítették a lakosságot.

A különböző radioaktív anyagok – mint a jód, a cézium, a stroncium és a plutónium – illékony radioaktív izotópjai többféle módon (belégzéssel vagy táplálkozás útján) juthatnak a szervezetbe. Egy részüket a szervezet kiválasztja, más részük elraktározódik. A káros hatás annál tartósabb, minél hosszabb a radioaktív anyag felezési ideje, és minél tovább tartózkodik a szervezetben. A felezési idő az az időtartam, amely alatt az atomok fele elbomlik. A jód felezési ideje nyolc nap, a céziumé 30 év: kb. három hónapig tart, amíg a szervezetbe jutott cézium fele kiürül.

Magyarországon nem kell megnövekedett sugárterheléstől tartani a japán atomkatasztrófa következtében, így emiatt jódtabletták szedésére sincs szükség. Semmiképpen sem tanácsos a jódtabletták elsietett beszedése saját elhatározásból, mert a jódtúladagolás káros.

A levegőbe került radioaktív anyagok a széllel nagyobb területen szétterülnek, miközben csökken a koncentrációjuk. A baleset helyszínétől távolabbi pontokon már kisebb az egész­séget és a környezetet károsító hatásuk. Azért is csökken a kon­centráció, mert egyes radionuklidok időközben lebomlanak (például a radioaktív jód). Az ún. radioaktív felhő csökkenésé­hez az eső is hozzájárul, mivel kimossa a levegőből a radioaktív részecskéket. A radioaktivitásnak a környezetben való eloszlása és terje­dése egyéb tényezőktől is függ, például a csapadéktól és a szél­iránytól.

Orvosi alkalmazás: röntgensugarak

A mesterséges sugár­terhelés legfőbb forrása a radioaktív anyagok és az ionizáló sugárzás orvosi célú alkalmazása, különösen a röntgendiag­nosztikában. A leggyakrabban a csontokat, a fogakat és a mell­kast röntgenezik. A CT is röntgenvizsgálat, és bár igen infor­matív, nagy sugárterheléssel jár. Összehasonlításul: egy tüdőröntgen kapcsán a sugárterhelés 0,02 millisievert, míg egy koponya-CT során 2 millisievert. Becslések szerint egymillió röntgenvizsgálatot, illetve tízezer CT-vizsgálatot kell elvégezni ahhoz, hogy egy rákos eset bekövetkezzen.

Az előírások szerint csak orvosi utasításra szabad röntgen­vizsgálatot végezni. A röntgen nem rutinvizsgálat, és a jogi felelősség megállapítása céljából sem végezhető. A vizsgálat haszna és kockázata közötti mérlegeléskor figyelembe kell venni az adott eset specifikumait. A főszabály az, hogy a sugár­terhelés minél kisebb legyen.

Az indokolt esetben végzett röntgenvizsgálattal nyert infor­máció általában megéri a sugárterhelést. Különösen hasznos olyan esetekben, amikor más eljárásokkal, például laborató­riumi, ultrahangos vagy endoszkópos vizsgálattal nem sikerül pontos és egyértelmű diagnózist felállítani.

Elektromágneses mezők – elektroszmog

Ma már elképzelhetetlenek a mindennapok olyan, az életünket megkönnyítő technológiai vívmányok nélkül, mint az áram vagy a mobil-telekommunikáció – mindez azonban azzal jár, hogy elektromos, mágneses és elektromágneses terek vesznek körül minket. A gyakran használt „elektroszmog” kifejezés ezek összességét takarja, és egyben utal arra, hogy állandó jelenlétük a környezetben nem feltétlenül közömbös az egész­ségünk szempontjából.

Alacsony frekvenciájú elektromágneses mezők

A statikus mezőkre jellemző, hogy nem változik a polaritásuk. Természetes statikus mágneses mező például a Föld mágneses tere, míg a mesterséges statikus mezők közé tartoznak az egyenáramú rendszerek vagy az egyenárammal hajtott jármű­vek, így a villamosok, továbbá a (tartós) mágnesek és a mágne­seket tartalmazó eszközök és berendezések – mint a hangszó­rók – által keltett mágneses terek. Az orvosi diagnosztikában is használnak statikus mágneses mezőket, például az MR- (mág­neses rezonanciás) vizsgálatok során.

A váltóáramú elektromos és mágneses mezők polaritása meghatározott ritmusban (frekvencia szerint) változik. A hétköznapokban ilyen mezőkkel találkozhatunk az elektromos vezetékek (50 hertz), az elektromos háztartási gépek és az árammal hajtott közlekedési eszközök, például a villanyvo­natok (16,7 hertz) környezetében.

Előfordulás a háztartásban

A (szokásos 50 hertzes hálózati árammal működő) háztartási gépek környezetében fellelhető elektromos mezők erőssége messze az EU-ban érvényes határ­értékek alatt van. A határérték az elektromos mezők esetében 5 kilovolt per méter (kV/m), a mágneses terek esetében pedig 100 mikrotesla (|iT). Magasabb értékek csak közvetlenül az egyes eszközök, például hajszárítók vagy villanyborotvák felü­letén fordulhatnak elő. Ezek a kiugró értékek pontszerűen jelentkeznek és a készüléktől mért minden centiméternyi távol­sággal jelentősen csökkennek. Elmondható ugyanez a legtöbb háztartási gép környezetében mérhető mágneses fluxus­sűrűségről (a mágneses tér erősségéről) is: a kb. 30 cm távol­ságra mért értékek egészségi szempontból elhanyagolhatók.

A szervezetre gyakorolt hatás

Az elektromos mezők csak igen kis mértékben hatolnak be a szervezetbe, de például a test­folyadékokban befolyásolhatják az elektromos töltéssel rendelkező részecskéket (ionokat). A külső elektromos mező hatására a testben megváltozik a töltéseloszlás, testáramok keletkeznek. Váltóáramú mezők esetén a testáram frekvenciája is periodikusan változik. A hétköznapokban előforduló gyenge elektromos mezők által keltett testáramok erőssége igen csekély. Az elektromos váltakozó mezőkkel ellentétben a változó mágneses mezők elektromos mezőket és áramokat hoznak létre (indukálnak) a szervezet belsejében, amelyek már egészségi szempontból is jelentőséggel bírnak.

Testáramsűrűség

Az alacsony frekvenciájú elektromos és mágneses mezők egészségre gyakorolt lehetséges hatásait a testáramsűrűség alapján ítélhetjük meg. Ennek értékét milliamper per négyzet­méterben (mA/m²) fejezzük ki. Az átlagos természetes testáramsűrűség 1 és 10 mA/m² között van, az alacsony frek­venciájú elektromos és mágneses mezők okozta nemzetközi ajánlott érték 2 mA/m².

Az 1970-es évek vége óta kutatják a lehetséges összefüggést a rák és a kis intenzitású alacsony frekvenciájú mezők között. Eddig nem bizonyosodott be, hogy a felnőttek körében maga­sabb volna a rák kockázata, ám egyes vizsgálatok szerint az olyan gyerekek esetében, akik hosszabb ideig ki vannak téve mágneses mező hatásának, csekély mértékben, de kimutatha­tóan magasabb a leukémia kockázata, még akkor is, ha a mág­neses mező erőssége messze a határérték alatt van.

Egyik eset­ben sem sikerült azonban igazolni a statisztikai adatok közötti ok-okozati összefüggést, ahogy nem mutattak ki olyan mechanizmust sem, amely arra utalt volna, hogy az alacsony frekvenciájú mágneses mezők hatással volnának a leukémia kialakulására vagy a leukémiás sejtek szaporodására. Előfordulhat, hogy a gyermekkori leukémia kialakulásában több olyan tényező játszik szerepet, amelyek együttes hatását még nem ismerjük. Ennek ellenére a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség és az Egészségügyi Világszervezet besorolása szerint a gyenge alacsony frekvenciájú mágneses tér az emberi szervezet számára lehetséges rákkeltő tulajdonsággal bír.

Magas frekvenciájú elektromágneses mezők

A magas frekvenciájú mezők esetében az elektromos és a mágneses összetevők szoros kapcsolatban állnak egymással, ezért aztán az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk sem választható szét.

A magas frekvenciájú elektromágneses tereket általában antennák gerjesztik, és a modern kommunikáció területén hasznosítják őket – ilyen a rádió és a televízió, a mobil- és a vezeték nélküli telefonok (DECT), valamint a vezeték nélküli számítógép-hálózatok (WLAN). A kis hatótávolságú rádiós kapcsolat létesítésére szolgáló eszközök, például a bluetooth szabványt használó készülékek is nagy frekvenciájú elektro­mágneses mezőt használnak. Az utóbbi évben a legnagyobb mértékben a mobiltelefonok használata emelkedett.

A biológiai rendszerek, így az emberi szervezet is, elnyelik a magas frekvenciájú elektromágneses sugarakat, amelyek különböző hatásokat fejtenek ki. Hogy milyen mértékű az energiafelvétel, az nemcsak az érintett szövetek struktúrájától és biológiai tulajdonságaitól függ, hanem az elektromágneses tér intenzitásától és frekvenciájától is. Elektromos töltések keletkeznek a sejtfalakban, a vízmolekulákban és a szövetek más töltéssel rendelkező molekuláiban. A részecskék az elekt­romágneses mező frekvenciájának megfelelő sebességű moz­gást végeznek, közben pedig egymáshoz dörzsölődnek, s ezáltal hő keletkezik. A hőt általában elvezeti a véráram, mindazonál­tal a szem különösen veszélyeztetett, szürke hályog alakulhat ki rajta. Ez a hatás azonban csak krónikus túlmelegedés esetén érvényesül.

Ártalmas a mobiltelefon az egészségre?

A termális hatás kérdésében a nagy frekvenciájú elektromágneses terek kutatói­nak véleménye nagyjából megegyezik, ezzel szemben eltérnek az álláspontok az ún. nem termális, egészségre gyakorolt hatások vonatkozásában. Eddig nem mutattak ki olyan biológiai hatást, amelyet kis intenzitású magas frekvenciájú mezők okoztak volna, felnőttek esetében pedig nem találtak tíz évnél rövidebb mobilhasználat következtében kialakuló magasabb rákkockázatot (az agydaganatok, az akusztikus neurinoma [a hallóideg daganata] vagy a szemtumorok esetében). Vonat­kozik ez a hálószobában az ágy közelében tartott, zsinór nél­küli telefonok (DECT) bázisállomásaira és az ilyen telefonké­szülékek használóira is.

A kockázatbecslést érintő bizonytalanságokat mind ez idáig nem sikerült megoldani – nem világos, melyek a hosszú távú mobiltelefon-használat egészségi veszélyei a felnőttek, és még inkább a gyermekek esetében -, főként mert a széles körben elterjedt mobilhasználat a rákbetegségek hosszú lappangási idejéhez viszonyítva még nem elég régi keletű, és hosszú távú hatásai egyelőre nem kutathatók tíz évet meghaladó időkeretben.

A biztonság érdekében a szakemberek a gyerekek mobiltele­fon-használatának korlátozását javasolják. A lehető legkisebb sugárterhelés a kicsik esetében azért is olyan fontos, mert fejlődő szervezetük érzékenyebben reagálhat a sugárhatásra. Ezenkívül ők valószínűleg életük végéig használni fognak mobilt, tehát olyan hosszú távon, amelynek még nem ismerjük a következményeit.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.