• rák

Mérgező anyagok a környezetben: életünk állandó velejárói

Az utóbbi 20 évben mind nagyobb mértékűvé vált a környe­zeti mérgek természetben való lerakódása. Ez az ember számára is komoly veszélyt jelent, hiszen a következmény: szennyezett vizek, talaj és levegő. Egyre több szennyező anyag halmozódik fel az élelmiszerekben, valamint az állat- és növényvilágban.

Hogy kerül a dioxin a tojásba?

A dioxinok egyebek között szemétégetés során ke­letkeznek. A dioxintartalmú gázok a levegőből lerakód­nak vagy a csapadékkal jutnak a talajba.

Onnan a felszíni vagy a talajvizekkel kerülnek a folyókba, majd a tengerbe, ahol a dioxin feldúsul a ha­lak zsírszövetében. A hala­kat kifogják, halliszt készül belőlük, s azt megetetik a tyúkokkal – a tyúkok pedig tojásokat tojnak, amelyek a reggelizőasztalunkon landolnak.

A környezeti mérgek és jelentőségük

A világon mindenhol előfordulnak nehezen lebomló szerves szennyező anyagok (POP = persistentorganicpollutants). E veszélyes anyagok közös jellemzője, hogy rendkívül tartósak és a táplálkozási láncban feldúsulnak. Mi több, súlyosan veszé­lyeztetik az egészséget: némelyek rákkeltők, mások genetikai károsodást vagy fejlődési rendellenességet okoznak.

A környezet mérgekkel, káros anyagokkal és egyéb szennye­ződésekkel való megterhelése kihat az emberek egészségére is, bár a legtöbb szakember úgy véli, hogy hatásuk messze elma­rad a „házi” és az életmódtól függő kockázatok mögött.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) adatai szerint az elmúlt évben Európában 1,7 millió ember halt meg rákban – ezekből „csak” néhány ezer eset írható a környezeti károsító anyagok rovására. Sok területen csupán becslések állnak ren­delkezésre: az egyes anyagok vonatkozásában többé-kevésbé ismerjük az adag-hatás összefüggéseket, de csak ritkán tudjuk akár megközelítőleg megbecsülni, hogy mi történik, ha több anyag hatása érvényesül egyidejűleg. A fejlett ipari országokban élők környezeti terhelésének megítélésekor abból kell kiindulni, hogy több tucat vagy több száz különböző káros anyag fejtheti ki hatását már a megengedett határértéknél valamivel alacso­nyabb tartományban is.

Naponta kerülünk kapcsolatba egy sor olyan termékkel, amely az egészséget veszélyeztető vagy rákkeltő anyagokat tar­talmaz

Ezek a szánkon, a bőrünkön vagy a légzőszerveinken keresztül jutnak be szervezetünkbe, és tulajdonságaiktól függően testünk olyan részeibe is elérnek, ahol kárt tudnak okozni. Ha például egy anyag jól oldódik zsírban, a zsírszöve­tekben raktározódik el, mások, különösen az apró részecskék, eljuthatnak a tüdő legrejtettebb zugaiba – hogy ennek lesznek-e egészségi következményei, az attól függ, mennyi ideig van kitéve a szervezet a veszélyes anyag hatásának, illetve mekkora a veszélyes anyag dózisa.

Azbeszt

Az azbeszt a szálas szerkezetű ásványok egy csoportja. Nagy szakítószilárdságú, hő-, tűz- és saválló. Már Kr. e. 30 körül azbesztszálakat szőttek a gyapjúba, amelyből azután tűzálló ruhadarabokat készítettek. Az iparosodás kezdete óta a „kiolt­hatatlan” (görögül ezt jelenti az asbestos szó) azbeszt diadalútja feltartóztathatatlan volt: ebből készítették sok más mellett a gőzgépek hőszigetelését, de alkalmazták autók, repülők és űrhajók alkatrészeinek gyártása során, fékbetétként, továbbá katonai felszerelésekhez, padlólapokhoz és tetőfedésre.

Először az 1970-es évek vége felé kezdett visszaesni a sokol­dalú anyag felhasználása, mivel rossz híre támadt: az azbeszt­bányákban dolgozók körében egyre többször állapítottak meg tüdőbetegséget. A levegőbe kerülő azbesztszálakat az ember belélegzi, és azok bekerülnek a tüdő mélyebb rétegeibe, ahol ingerlik a légutakat és elősegítik a daganatképződést. Ma az azbesztszálak a leggyakrabban az épületek felújítása és bontása során, valamint az azbesztet tartalmazó építmények kopása, poriadása következtében jutnak a környezetbe.

Aromás aminők

Az ebbe a csoportba tartozó vegyületek között sok a rákkeltő vagy gyaníthatóan rákkeltő anyag. Számos területen használ­nak aromás aminokat, például anilint, toluidint, naftilamint, valamint ezek származékait: a gyógyszer- és növényvédőszergyártásban, valamint a műanyagok és festékek előállításában. A dohányfüst szintén tartalmaz ilyen vegyületeket. A hétköz­napokban ugyancsak találkozhatunk velük a textíliák és bőr­áruk készítése során felhasznált alap- és festékanyagok, vala­mint növényvédőszer-maradványok formájában, továbbá élelmiszerekben, de kozmetikumok és hajfestékek összetevői­ként is. Az aromás aminők húgyhólyagrákot okozhatnak olya­nok esetében, akik munkájuk során érintkezésbe kerülnek velük.

A fejlett ipari országokban a foglalkozási rákbetegségek har­madik leggyakoribb okát az aromás aminők jelentik, az azbeszt és az ionizáló sugárzás után. Még nem világos, hogy a lakosság körében általában mekkora a szerepük a rák kialakulásában – ezen a területen további kutatásokra van szükség. Évente mint­egy 350 ezer egyénnél diagnosztizálnak húgyhólyagrákot világ­szerte, Magyarországon ez a szám kb. 2100.

Rákkeltő anyagok a ruházati termékekben

A textíliák esetében leginkább a festékanyagok lehetnek egész­ségi kockázatok forrásai – közülük is messze a legjelentősebbek az ún. azofestékek, amelyek előállításához nagyrészt aromás aminokat használnak. Ezek a festékek lebomolhatnak a szerve­zetben – enzimek hatására a májban vagy bélbaktériumok hatására a bélrendszerben -, és aromás aminők szabadulhat­nak fel belőlük.

PAH-ok

Problematikus tulajdonságaik miatt a policiklikus aromás szénhidrogének (PAH = polycyclicaromatichydrocarbon) évtizedek óta állnak a tudományos és az általános figyelem középpontjában. Nehezen vagy egyáltalán nem bomlanak le, így a szervezetben föl dúsulhatnak és toxikus hatást fejthetnek ki. Rákkeltő hatásukat embereken és állatokon végzett vizsgá­latok hosszú sora bizonyítja. A PAH vegyületek belégzéssel, a bőrön át vagy táplálékkal kerülnek az emberi szervezetbe.

Mivel a molekulák felépítésében sokféle kombinációs lehetőség van, a PAH-ok is sokfélék lehetnek. Feltételezetten mintegy tízezer ilyen vegyület létezik, amelyek többsége rákkeltő, sok pedig erősen rákkeltő hatású. Kettőt közülük – a benzo(a)pirént és a dibenzopirént – állatkísérletekben tüdő-, emlő- és gyomorrák előidézésére használnak.

A PAH vegyületek egyes szerves anyagok elégtelen égése során keletkeznek – ezért fordulnak elő a kipufogógázokban, amelyeknek szinte mindenhol ki vagyunk téve. Nemigen tud­juk tehát elkerülni, hogy kapcsolatba kerüljünk ezekkel a káros környezeti anyagokkal, ráadásul számos termékben is meg­találhatók…

Például az alábbiakban.

• A cigarettában: az aktív és a passzív dohányosok egyaránt ki vannak téve a rákkeltő magas PAH-koncentrációnak.
• Füstölt és grillezett élelmiszerekben: amikor a hús vagy a hal grillezése során zsírcseppek égnek el, PAH vegyületek rakód­nak rájuk.
• Sok műanyag termékben található PAH-tartalmú lágyító anyag.
• A fekete műanyagok gyakran tartalmaznak korom adalékot. Ilyen műanyagból készülhetnek fogantyúk, borítások vagy kábelek.
• Játékok és cipők is tartalmazhatnak PAH vegyületeket.
• Régebbi gumiabroncsokban, illetve leselejtezett abroncsok­ból készült sportpályaborításokban is lehetnek PAH vegyületek.
• Még nem állapítottak meg a termékek­ben megengedhető PAH-határértékeket. Az Európai Unióban azokra a termékekre, amelyeket más káros összetevők mellett PAH vegyületekre is bevizsgáltak, a gyártók rátehetik a GS (ellenőrzött biztonság) pecsétet.

Az importált olcsó műanyag árukban gyakran találhatók magas koncent­rációban káros anyagok (nem csak PAH vegyületek). Sajnos az erősen szennyezett termékeket általában nem lehet ránézésre fölismerni. PAH jele lehet, ha a gumiból vagy lágy műanyagból készült termékeknek erős gumi- vagy olajszaguk van, illetve a fekete műanyag tárgyak kormot és vele PAH vegyületet tartalmazhatnak. Nálunk azonban a legtöbb műanyag termék általában PAH-mentes. Ha egészen biztosak akarunk lenni a dolgunkban, keressük az árukon a GS jelzést, és csak olyat vegyünk meg, amelyiken rajta van.

Csak hivatalos tanúsítóhelyek – mint amilyen például a TÜV – ítélhetik oda bevizsgálás után a GS (geprüfte Sicherheit = ellenőrzött biztonság) pecsétet. A légkör finom por-tartalma megnő a vulkáni kitörések következtében.

Finom por

Finom pornak nevezzük a levegőben szálló szilárd és folyékony részecskék közül azo­kat, amelyek mérete néhány nanométer (a nanométer a méter 1 milliárdod része) és 100 mikrométer (a méter 100 milliomod része) között van.

A részecskék nem száll­nak le a földre, hanem egy ideig levegőben maradnak

A finom pornak egyrészt természetes forrásai vannak: vulkánok, tengerek, talajerózió, erdő- és bozóttüzek, elhalt és erodált szerves maradványok, pollenek, spórák, baktériumok és vírusok. Másrészt a finom por emberi tevékenység eredmé­nye is lehet, így származhat közúti közle­kedésből, erőművekből, távfűtőművekből, hulladékégetőkből, tüzelőberendezésekből, valamint ipari tevékenységekből, például fém- és acélgyártásból, bányászatból.

Már kis mennyiségeknek is vannak élettani hatásaik

A finom por légúti, szív- és érrendszeri betegségeket vagy tüdő­rákot is okozhat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ada­tai szerint évente kétmillió ember halálához vezet – Magyar­országon ez a szám a becslések szerint körülbelül nyolcezer. A WHO a rövidebb várható élettartam okaként is a szálló port nevezi meg. Nincs olyan ismert küszöbérték, amely alatt ne érvényesülne az egészségkárosító hatás – azaz a finom por minden körülmények között káros.

Egészségünk szempontjából különösen veszélyesek az egé­szen apró koromszemcsék. Valószínűleg ezek a részecskék áll­nak kapcsolatban a légszennyeződés okozta tüdőrákos esetek nagy részével, többek között azért, mert nehézfémrészecskék vagy karcinogén (azaz rákkeltő) policiklikus aromás szénhid­rogének (PAH-ok) tapadnak meg a felületükön. Mivel a kisebb részecskék felülete a tömegükhöz képest nagyobb, többet köt­nek le (adszorbeálnak) a nevezett anyagokból, mint a nagyobb részecskék. Minél kisebbek az adszorbeáló részecskék, annál mélyebbre juttatják be a tüdőbe a hozzájuk tapadó káros, veszélyes anyagokat.

Dioxinok, dibenzofuránok és PCB-k

Dioxinok és poliklórozottbifenilek (PCB-k) mindenhol elő­fordulnak a környezetben, és a táplálékkal bejutnak a szerve­zetbe. A dioxinok és a dibenzofuránok az ember által előállított legveszélyesebb környezeti vegyületek, miközben az ezekbe a csoportokba tartozó vegyületek közül egyet sem hasz­nosítanak az iparban. A dioxinok kétes híre 1976-ból szárma­zik, amikor baleset történt az olaszországi Seveso város növényvédőszer-gyárában. A WHO az ún. Seveso-mérget, a tetraklór-dibenzo-dioxint a rákkeltő anyagok közé sorolta. A dioxinok súlyos máj- és bőrkárosodást okozhatnak.

A dioxinok és dibenzofuránok égési termékeknek, illetve klórvegyületeknek az előállítása és felhasználása során kelet­keznek. A levegőn és a szennyvízen keresztül kerülnek a kör­nyezetbe – a Föld minden sarkába eljutnak a széllel, a tenger­áramlatokkal és a csapadékkal. Az ipari úton előállított és a környezetbe került dioxinok és dibenzofuránok különböző mértékben dúsulnak fel az emberi és állati szövetekben; mivel zsíroldékonyak, a vér, a testzsír és az anyatej gyakran tartalmaz dioxinokat és furánokat.

Nincs a dioxinra és a dibenzofuránra vonatkozó biztos határérték

A veszély abban áll, hogy ezek az anyagok feldúsul­nak a táplálékláncban, és nagyon hosszú életűek. Szerveze­tünkbe a táplálékkal, különösen a zsíros húsokkal, tejtermé­kekkel és halakkal jutnak be, ezért a rizikó elsősorban a táplálkozástól függ. A poliklórozottbifenilek a dioxinokhoz hasonlóan már kis mennyiségben mérgezők, nagy mennyiségben pedig rákot okozhatnak. A hormonháztartásra is kihatnak, és károsíthatják az immun- és az idegrendszert is.

Jóllehet az 1980-as évekig széles körben alkalmazták a PCB-ket, például transzformátorokban és kondenzátorokban, hidraulikus folyadékként, lakkok lágyítójaként, szigetelő­anyagként, valamint műanyagokban, 2001. május 22. óta az egész világon be vannak tiltva. Ám mivel korábban nagyon elterjedtek, szerte a világon fellelhetők a légkörben, a vizekben és a talajban.

Akrilamid

Az akrilamid fontos ipari alapanyag, poliakrilamidok – festé­kek, lakkok és szigetelőanyagok – előállítására használják. A papírgyártásban segédanyagként, az ivóvíztisztításban derítőszerként alkalmazzák. A kozmetikumokban is találhatók poliakrilamidok.

Keményítőtartalmú élelmiszerek, például burgonya vagy gabonafélék hevítésekor akrilamid keletkezik: magas koncentrációban található a hasábburgonyában, a kekszekben, a reggeli gabonapelyhekben, a burgonyachipsben stb. Az élel­miszerekben a sütés, grillezés során keletkezik akrilamid a barnulási folyamat melléktermékeként, ugyanakkor főzéskor vagy pároláskor nem jön létre említésre méltó mennyiség.

Állatkísérletekben az akrilamid egyértelműen rákkeltőnek bizonyult, amiből arra következtettek, hogy az emberben is rákot okozhat. Mind a mai napig azonban nincs bizonyíték arra, hogy az élelmiszerekben előforduló akrilamid növelné a rák kockázatát. Határértékeket sem állapítottak meg. A táplá­lék okozta akrilamidterhelés erősen függ az egyéni táplálkozási szokásoktól – Nyugat-Európában az emberek ma testsúlykilogrammonként napi 0,5 mikrogrammakrilamidhoz jutnak az élelmiszer-ipari termékek fogyasztásakor.

Bár ma még nem egyértelmű, mekkora kockázatot jelent az élelmiszerekkel bevitt akrilamid, a szakemberek szerint napja­inkban nőnek a veszélyek. Ezért a veszélyességi besorolástól függetlenül a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal is szorgal­mazza az akrilamid keletkezésének lehetőség szerinti csökken­tését az élelmiszerek előállítása és az ételek elkészítése során.

Problematikus lágyítók

A lágyítók szerves vegyületek, amelyeket a műanyagokhoz (a leggyakrabban PVC-hez) adnak, hogy növeljék azok rugalmásságát. Az utóbbi években többek között három anyagcsoport vált gyanússá: a ftalátok, a biszfenolA és a policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok, 1. 120. o.). Míg a ftalátokat és a biszfenol A-t műanyagok előállítására használják, a PAH-ok nemkívánatos melléktermékek.

BiszfenolA (BPA)

A biszfenol A-ról tudományos kutatások alapján azt gyanítják, hogy emlőrákot és meddőséget okoz, továbbá hogy károsítja az agy fejlődését. Ezt a veszélyes anyagot elsősorban a polikarbonátból készült termékek tartalmazzák, például cumisüvegek, műanyag poharak, tányérok, tároló- és konzervdobozok, tejeszacskók. A ház­tartásokban sok ilyen műanyag termék található.

A tény, hogy aggályosan magas biszfenol A-szintet találtak műanyag cumisüvegekben, elegendő ok arra, hogy áttérjünk az üveg vagy a kerámia használatára. Már gyártanak cumis-üvegeket poliéterszulfonból is, amelyekre rá van írva, hogy BPA-mentesek. (Erről az anyagról viszont kevesebb adat áll rendelkezésre, mint a biszfenol A-ról Egyelőre ártalmatlan műanyagnak számít a polietilén és a polipropilén.

Az Európai Unióban 2011 közepe óta tilos a biszfenol A-t tartalmazó polikarbonátból készült cumisüve­gek forgalmazása.

Ftalátok

Sokféle termékben fordulnak elő ftalátok: PVC-padlókban, kábelekben, fóliákban, viniltapétákban, szigetelésekben, műbőrben, zuhanyozófüggönyben, cipőtalpban, autók alvázvédő bevonatában, orvosi területen infúziós csövekben, továbbá ritkábban élelmiszerek csomagolásában.

A lágy PVC-ben található ftalátok nem képeznek erős kémiai kötést, ezért lassan, de folyamatosan párolognak, vagy folyadékokkal és zsírokkal érintkezve kioldódnak és a környezetbe kerülnek. A műanyagokból kilépő ftalátok hajlamosak rára­kódni különböző részecskékre, s így nagy távolságokra juthat­nak el: alacsony koncentrációban még az Antarktisz havában és jegében is fellelhetők.

A ftalátokkal kapcsolatban nem a rák kockázata a legfonto­sabb veszély, hanem sokkal inkább az, hogy károsíthatják az emberek és az állatok termékenységét és fejlődési rendellenes­ségeket okozhatnak. Európában ezért tilos a ftalátot tartal­mazó játékok, csecsemők számára gyártott termékek, lakkok, festékek és kozmetikumok forgalmazása.

Formaldehid

A formaldehid az illékony szerves vegyületek (VOC = volatileorganiccompounds) közé sorolható. Ebbe a csoportba sok természetes anyag is tartozik, amelyek például növényi és állati szervezetek normális anyagcseretermékeként jönnek létre, s ezek egy része jelentős mennyiségben bekerül a légkörbe is. Az emberi tevékenységekre visszavezethető környezeti VOC-szennyezés nagymértékben emelkedett az elmúlt évszázadban – ebben a legnagyobb szerepet a közlekedés játszotta, a máso­dik helyen pedig az építőipar áll.

Az illékony szerves vegyületek a levegőben

Az illékony szerves vegyületek jelentős mértékben befolyá­solják a levegő minőségét, különösen a belső terekben. A búto­rok, szőnyegek, háztartási és hobbieszközök, mosó- és tisztító­szerek, kozmetikumok, a dohányfüst, valamint az építőipari termékek számos illékony szerves vegyületet, köztük formalde­hidet tartalmaznak. Az egészségre gyakorolt hatásuk sokféle lehet, a nemspecifikus tünetektől a légúti betegségeken és aller­giákon át egészen a rákig terjedhet. Az Egészségügyi Világszer­vezet és a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség a formaldehidet a veszélyes rákkeltő anyagok közé sorolta, mivel állatkísérletek­ben egyértelműen karcinogénnek bizonyult.

A formaldehid színtelen, szobahőmérsékleten gáz halmaz­állapotú, jellegzetesen szúrós szagú vegyület, amelynek a jelen­léte már alacsony koncentrációban is érzékelhető. Sok termék alapanyaga, ezért világszerte nagy mennyiségben állítják elő. Fertőtlenítő és konzerváló tulajdonságainak köszönhetően sok hétköznapi termékben megtalálható, például fertőtlenítőszerekben, háztartási tisztítószerekben, kozmetikai szerekben, festékekben és lakkokban, valamint építőanyagokban.

A formaldehid káros hatása koncentrációfüggő. Kicsi a veszély, ha a helyiségek légkörében a koncentráció köbméteren­ként kevesebb, mint 124 mikrogramm, ám ennél magasabb szintek mellett már veszélyes lehet az egészségre.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.