Stresszkezelés

Mozgással a stressz ellen!

A testmozgásból nem kell külön programot csinálni. A hétköznapi tevékenységek keretében is sokféleképpen biztosítható a szervezet karbantartása. Íme, néhány ötlet.

  • A tömegközlekedési eszközről úti célja előtt egy megállóval szálljon le, és a hátralevő távolságot gyalog tegye meg.
  • Ahol és amikor csak lehet, lift vagy mozgólép­cső helyett használja a lépcsőt. A gyors ütemű, kettesével vagy futva történő lépcsőzés különösen egészséges. (Térdproblémákkal óvatosan!)
  • Az emeletre menet félúton álljon meg, fogja meg a korlátot, nehogy elessen, s az egyik lábát tegye két vagy három lépcsőfokkal magasabbra.
  • Súlypontját a másik, kinyújtott lábán tartva billegjen előre-hátra, hogy e láb izmai minél jobban megnyúljanak. Utána lábváltással még egyszer ismételje meg ugyanezt, majd folytassa útját.
  • Otthon tegye be a lejátszóba kedvenc cédéjét, és táncoljon rá fél órát. Az is jó, ha a konyhában szól a zene, s főzéskor tánclépésben sasszézik a sütőtől a hűtőszekrényig, a spájztól az asztalig stb. Meg fogja látni, a zene ritmusára sokkal élve­zetesebb a konyhai munka!
  • Valahányszor föl kell nyúlnia egy magas polcra, csináljon a mozdulatból nyújtógyakorlatot, a test minél több izmát megnyújtva, különösen csípő- és deréktájon.
  • Amikor le kell hajolnia, hogy fölvegyen valamit a padlóról, mindig csípőből tegye, a térdét behaj­lítva (roggyantással), a hátát pedig egyenesen és minél inkább függőlegesen tartva, hogy alig gör­büljön a gerince. így megelőzhető a háti izomhúzó­dás és a porckorongsérv.
  • Ha mérges, ugráljon föl-alá, vagy kocogjon egy helyben. A düh levezetésének ideális módja, mert szinte kirázza a frusztráló érzést az emberből.
  • Porszívózás közben erőteljesen nyújtsa meg a mozdulatokat, hogy jól megnyúljanak a karizmai. Félidőben váltson, hogy a másik karja is sportoljon.

“Ülverobik”

Huzamos ideje ül? Hátát egyenesen tartva dőljön oldalra a székben, a dőlés felőli karját lazán lelógatva a padló irányába, a másik karját pedig ívben a feje fölé emelve. Maradjon így pár másodpercig, aztán hajoljon a másik irányba, karváltással. Ettől az egész törzs és felsőtest jólesően megnyúlik. A gya­korlat akkor is hasznos, ha valakinek álló helyzetben baj van az egyensúlyérzékével (például ha hosszas álláskor megtántorodik).

A testmozgás nyugtatóan hat

Jótékony fiziológiás változásokat idéz elő a szervezetben. Az izmok nyújtásával és erősítésével oldja a ben­nük felhalmozódott feszültséget, továbbá serkenti a keringést. (Feszültség hatására ugyanis az erek összeszűkülnek.) Ezáltal javítja a test minden sejt­jének vérellátását, életadó oxigént és tápanyagokat szállít a szervekhez és szövetekhez, valamint felgyorsítja a salakanyagok távozását.

Mindemellett endorfinok is termelődnek, amikor aktív testmozgást végez valaki. Ezek a természetes fájdalomcsillapító vegyületek hasonló módon hatnak, mint a morfium, s mivel javítják a kedélyállapotot, sőt eufó­riát is előidézhetnek, „örömhormonoknak”, „boldogsághormonoknak” neve­zik őket. Hirtelen fizikai stressz hatására ugyancsak beindul a termelődésük. Harctéri sebesülésnél sok katona emiatt nem érez fájdalmat, a nők szerve­zetében pedig endorfinok enyhítik a szülés kínjait.

A rendszeresen végzett aktív testmozgás azért is nagyon hasznos, mert annak során sok-sok kalóriát lehet elégetni, vagyis fogyaszt. A fölös kilók jelentős mértékben növelik számos betegség kockázatát, így a 2-es típusú
(más néven felnőttkori) cukorbetegség kialakulásának veszélyét, amely fokozottan fenyegeti az elhízott személyeket.

A rendszeres tornának a megelőzésben és a már kialakult diabétesz kezelésében egyaránt fontos szerepe van, mert elősegíti a fogyást, és lehetővé teszi a szervezet számára a vércukor (glükóz) jobb felhasználását. Testmozgással hatékonyan kivédhetők a stresszvegyületeknek mindazok a káros hatásai is, amelyeket a stresszválasz idéz elő. közvetve tehát a fizikai aktivitás hozzájárul a szervezet egyensúlyi állapotának (idegen szóval homeosztázisnak) a megőrzéséhez, illetve helyreállításához.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.