Pitvarfibrilláció és terápiája
A pitvarfibrilláció az aritmiák egyik leggyakoribb és legnehezebben kezelhető formája. Lényege, hogy a szinuszcsomó ingerképzése valami miatt sérül, így a pitvari izomzat nem kap irányítást „felülről”, hanem maga kezd el ingerületet generálni, ez azonban gyakoriságát és erősségét tekintve nem felel meg annak, ami a normális összehúzódásokhoz szükséges lenne. Ilyenkor ugyanis a pitvar izomzata percenként 400-600-szor rándul össze, ami tulajdonképpen már nem más, mint finomhullámú remegés vér kipréselésére érdemben nem alkalmas.
Az AV-csomó jelentősége
Ha az AV-csomó nem létezne, ugyanez a frekvencia jutna át a kamrai munkaizomrostokra is, ami az élettel összeegyeztethetetlen. Az AV-csomó „szűrőfunkciójának” köszönhetően azonban ezek az ingerületek a pitvarban maradnak, így a pitvar és a kamra tevékenysége szétválik, „mindenki mondja a magáét”: a pitvar fala remeg a saját ütemében, a kamra pedig folytatja saját, lassúbb ütéseit.
Előfordulhat azonban az is, hogy az AV-csomó nem kellő mértékben „cenzúrázza” a pitvar felől érkező ingerületeket, túl sokat enged át azokból a kamrákra, így a kamrák is 130-170/perces frekvenciával húzódnak össze, ami egyrészt a betegben komoly szubjektív rosszullétet kelt, másrészt a kamrai munkaizomzat idő előtti kimerüléséhez vezet.
A kórállapot igazi veszélye azonban az, hogy a remegő pitvarfalak képtelenek a pitvar üregének teljes tartalmát, vagyis a véroszlopot a kamrákba préselni, bennük a vér megreked, és a természet törvényeinek engedelmeskedve alvadni kezd. így apró vérrögök keletkeznek, amelyek a vérkeringésbe kerülve a kisebb erekben fennakadnak és embóliát okoznak. A pitvari vérrögök előszeretettel szórnak pl. az agyba, aminek tragikus következményeit aligha szükséges részletezni.
Az állapot gyakori kísérőjelensége lehet, más szívbetegségeknek társulhat hipertenzióhoz, billentyűhibákhoz, alkoholos szívbetegséghez, szívelégtelenséghez, pajzsmirigy túlműködés okozta tachikardiához, az esetek kb. 10%-ában azonban izoláltan van jelen, és hátterében kiváltó ok nem azonosítható. A panaszok leginkább légszomj, zavaró szívdobogásérzés, fáradékonyság formájában jelentkeznek, amelyek már a kezdetektől annyira kellemetlenek, hogy a beteg szinte könyörög a mielőbbi orvosi segítségért. Ritkábban az állapot tünetmentes is maradhat, vagy krónikussá válhat, és a beteg kénytelen meg tanulni együtt élni vele.
- Teendők átmeneti hallásromlás esetén
- Szívbetegek gyógyszeres terápiája
- Elektromos kardioverzió – Pitvarfibrilláció esetén
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A terápia
A terápia célja a normális pitvari és kamrai működés, tehát a szív pumpafunkciójának helyreállítása. Függetlenül attól, hogy a betegnek vannak-e panaszai vagy sem, hogy a kamrai ritmus megtartott-e vagy sem, kezelésre szükség van, méghozzá lehetőleg 48 órán belül. Minél régebb óta áll fenn ugyanis ez az állapot, annál nehezebb visszaállítani az élettani ritmust, és annál nagyobb a krónikussá válás, valamint az embóliás szövődmények kialakulásának esélye.
A szív pumpafunkciójának helyreállítása
A kezelés első lépése mindig a szívfrekvencia normalizálása, vagyis a kamrai működés helyreállítása. Erre legalkalmasabbak a béta-blokkolók és a kalciumcsatorna blokkolók, amelyek az ún. AV átvezetési időt növelve tulajdonképpen felerősítik az AV-csomó fent részletesen tárgyalt „szűrőfunkcióját”, azaz a pitvari ingerületekből, amelyek 400-600/perces frekvenciával érkeznek, még kevesebbet engednek át a kamrára.
Gyakran alkalmazott szer még a digoxin is, amelyről azonban az utóbbi évek vizsgálatai kiderítették, hogy bár a kamrai frekvenciát lassítja, semmivel sem teszi azt hatékonyabban, mint a bétablokkolók, a pitvar fibrilláció kiújulásának megelőzésében pedig nem éri el azok hatékonyságát. Mivel a digoxin a szervezetből a vesén keresztül távozik, vesebetegeknek nem, vagy csak csökkentett dózisban, nagy elővigyázattal adható.
A kardioverzió eljárás
Ha a kamrai frekvenciát sikerült normalizálni, második lépésként következhet a szinuszritmus, vagyis az élettani ingerképzés és ingerületvezetés helyreállítása. Ezt az eljárást kardioverziónak nevezik; történhet gyógyszeres vagy elektromos úton, ún. deflbrillátor segítségével (az utóbbit nyilván a „reménytelen” esetekre tartogatják utolsó mentsvárként). Azokat a gyógyszereket, amelyeket ritmusszabályozás céljából adnak, antiaritmiás szereknek nevezzük.
Előfordulhat, hogy az első ilyen szer nem hat, de még a második sem ilyenkor nincs mit tenni, próbálgatni kell tovább. Az esetek 50%-ában a pitvarfibrilláció a folyamatos gyógyszerszedés ellenére is kiújul, ilyenkor a kezelést tulajdonképpen elölről kezdik. A kiújulás megelőzésében a jelenleg rendelkezésre álló legjobb szer a propafenon és az amiodaron; ezek segítségével a fenti 50% további 20%-kal csökkenthető. Hogy kinek kell egész életén át antiaritmiás szereket szednie, és kinek nem, az a hosszú távú szívműködés leginkább egyéni elbírálás kérdése.
(Magyarországon a szakma szabályai szerint kardioverzió csak a pitvarfibrilláció kezdetét követő 48 órán belül végezhető; ha ezen időtartamon túl csúszik a diagnózis, a kardioverzió csak legalább 3 héten át tartó véralvadásgátló kezelést követően kezdhető meg. 48 órán túli fennállás után ugyanis a pitvarban már számítani kell vérrögök megjelenésére, amelyek a pitvari tevékenység hirtelen megváltoztatásával a véráramba kerülhetnek és embóliát okozhatnak. Három-négy héten át tartó véralvadásgátló kezelés hatására ezek a vérrögök bizonyosan feloldódnak, így a kardioverzió e szempontból veszélytelenül kivitelezhető.)
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.