Fogyni szeretnél? Egyél lassan – ismerd meg az évezredek óta bevált trükköket!
A tudatos étkezés tanulható készség.
Az a képességünk, hogy éberek és tudatosak legyünk – kifinomultan, alaposan és széles körűen -, már bennünk rejlik.
Lassítsunk le!
Amerikában nagyon gyorsan eszünk. Sokan beszámoltak nekem, hogy az étkezésekhez való viszonyuk a következő: „Csak essünk túl rajta a lehető leghamarabb!” Nem új keletű az az amerikai szokás, hogy befaljuk az ételt. Régen az amerikai éttermeket felkereső külföldi látogatók meglepetésüknek adtak hangot, amikor látták, hogy a helyiek milyen gyorsan fogyasztják el az ételüket. A módszert úgy nevezték el, hogy „falj, nyelj és fuss!”.
Japánban például rendkívül illetlen viselkedésnek számít, ha valaki az utcán sétálva eszik. Csupán a legutóbbi néhány évben vált elfogadhatóvá ez a magatartás, de kizárólag egyetlen étel, a jégkrém és a fagylalt esetében, és itt is csak azért, mert ezek máskülönben elolvadnak. Minden más ételt és italt ülve kell elfogyasztani, megfelelő figyelemmel. Vannak olyan üzletek, amelyek „gyorsételeket” árulnak, például forró burgonyakrokettet, töltött gőzgombócokat vagy furaido csikint (sült csirkét), de az ételt mindig hazaviszik, rendes tányérra teszik, szépen feldíszítik, és kellő figyelmességgel elfogyasztják.
Milyen előnyei vannak, ha lassabban eszünk?
Számos hátránnyal jár, ha gyorsan eszünk. Az evésből eredő elégedettségünk egy része a rágásból származik. Ezért szeretjük a ropogós és rágós ételeket, s ezért nem pürésítjük az összes ételünket és isszuk meg egyszerűen szívószállal. A szánk élvezi a különféle textúrákat. Akkor érzi, hogy eszik valamit, amikor aktívan részt vesz a folyamatban, nem csupán lenyeli az ételt. Azok az emberek, akiknek az állkapcsát összedrótozzák egy törés után, csak folyékony ételt vehetnek magukhoz.
Nem számít, mennyit isznak, rendszerint csökken a testsúlyuk. Egy idő után torkig lesznek a napi háromszori tej- és gyümölcs turmixszal, és nagyon boldogok, amikor eltávolítják a drótokat, és újra rághatnak. A szánk is élvezi a különböző ízeket. Amikor alaposan rágunk, az ízek folyamatosan kioldódnak az ételből. A sietős evésnek az is a hátránya, hogy alig ízleljük az ételt, homályos tapasztalatunk van arról, mit eszünk, és nagyon valószínű, hogy többet akarunk belőle.
Az étel alapos megrágása nemcsak nagyobb erőkifejtésre készteti a szánkat, és megelégedettséggel tölti el az anyagok változó szerkezetének és ízeinek érzékelésével, de abban is segítségünkre van, hogy több tápanyagot nyerjünk ki az ennivalóból. A nyálban olyan enzimek vannak, amelyek lebontják az ételt, és lehetővé teszik, hogy a szánk elkezdje megemészteni a tápanyagokat, még mielőtt lenyelnénk a táplálékunkat. Ez az enzimaktivitás azonban csak akkor indul be, ha tényleg megrágjuk az ételünket, és hagyjuk, hogy néhány másodpercnél tovább maradjon a szánkban. Amikor a „falj, nyelj és fuss!” elve szerint étkezünk, ellentmondunk testünk táplálkozással kapcsolatos bölcsességének. Ha viszont jól megrágjuk és finomabb részecskéire bontjuk az ennivalót, akkor gyorsabban és könnyebben felszívódik. Tehát ezzel jót teszünk az emésztőrendszerünkkel, a testünk pedig viszonzásként több táplálékot lesz képes kinyerni kevesebb ételből.
Rágjunk meg alaposan az ételt!
Az 1900-as évek elején egy Horace Fletcher nevű San Franciscó-i műkereskedő közel húsz kilót fogyott és jobb egészségi állapotba került azáltal, hogy jól megrágta az ételét. Hamarosan egész mozgalmat indított, amerikaiak ezreit győzve meg ennek az új étkezési módnak a fontosságáról: arról, hogy legalább harminckétszer rágjanak meg minden egyes falatot. Azt tanácsolta az embereknek, hogy csak akkor egyenek, ha éhesek, csak azt az ételt egyék, amelyikre vágynak, hagyják abba az evést, amikor már nem éhesek, és az étel minden egyes morzsáját addig rágják, amíg már több ízt nem tudnak kinyerni belőle.
A lassabb evés nagyobb kielégülést jelent
Amellett, hogy tudjuk, mikor éhes a gyomrunk, azt is tudnunk kell, mikor elégedett. Szükségünk van egy „étvágyközpontra” vagy „étvágy-hőszabályozóra”, amely érzékeli, mennyi ételt ettünk, és csökkenti az étel iránti vágyunk hevességét, amikor eleget ettünk. A megfelelően működő étvágyközpont a jóllakottság négy információforrására reagál.
- Az első jelzés a telítettség testi érzete. Ez az üzenet a megfeszülő gyomortól indul a bolygóidegen át az agyban, a hipotalamuszban lévő jóllakottságközpontba.
- A második jelzés a véráramba bekerülő tápanyagoktól érkezik, közéjük tartozik a szőlőcukor, a zsír és a lebontott fehérjékből származó aminosavak.
- A harmadik jelzés azoktól a hormonoktól ered, amelyek a vékonybélből és a hasnyálmirigyből szabadulnak fel az étel felvétele során. Ide tartozik a kolecisztokinin, az inzulin és a glükagon.
- A negyedik forrás nem más, mint maguk a zsírsejtek. Ezek leptint és más kémiai anyagokat bocsátanak ki, melyek segítik elmulasztani az éhséget. (A legújabb kutatások szerint a túl nagy mennyiségű zsírsejt által termelt vegyi anyagok ártalmasak lehetnek más szerveinkre, például a májunkra.)
Ha többet rágunk, és az ételünket kisebb részecskékre bontjuk le, a tápanyagok felszívódása korábban elkezdődhet a szánkban és a gyomrunkban.
Amikor az étel elhagyja a gyomrot, és bejut a vékonybélbe, az étvágyközpont hormonjai jelzést küldenek az agynak és a testnek: „Számunkra elég, elégedettek vagyunk. Ideje lassítani. Fontold meg, hogy hamarosan abba kellene hagynod az evést!” Körülbelül húsz percet vesz igénybe, hogy ez a fontos biológiai visszacsatolási hurok lezajlódjon.
Intelligens dolog tehát lassan enni. Először is, ha lassan eszünk, a tápanyagok korán, már a szájban elkezdenek felszívódni. Másodszor, a megelégedettség kémiai jelzései hamarabb megjelennek. Ha ráérősen eszünk, akkor időt hagyunk az ételnek, hogy elérje a vékonybelet, és kiváltsa a „rendben, tele vagyok” jelzést, mielőtt túl sokat ennénk. Ha viszont túlságosan gyorsan eszünk, akkor túl sok ételt tömünk magunkba, mielőtt a jóllakottság jelzése elérkezhetne hozzánk. Ekkor addig nem hagyjuk abba az evést, amíg testileg kellemetlenül nem érezzük magunkat, ami csak azután történik meg, hogy több kalóriát vettünk magunkhoz, mint amennyire a testünknek szüksége van.
A testünket lassú evésre tervezték.
Elődeinknek nem voltak konyhai robotgépeik, húsklopfolóik vagy hatékony sütőrendszereik. Meg kellett rágniuk a kemény húst vagy szalonnát, a csupán részben megőrölt magokat és a gyűjtögetett terméseket, és jó ideig kellett bajlódniuk a félig főtt gyökerekkel és zöldségekkel. Ha az őseink elég hosszú ideig éltek, a fogaik gyakorlatilag elkoptak. Az anyák úgy készítették el a bébiételt, hogy megrágták, majd a gyermekük szájába köpték az ennivalót. Csak a fejlődés késői szakaszára jellemző, hogy az emberek képesek rengeteg kalóriát zsúfolni bizonyos élelmiszerekbe, melyeket könnyű beszerezni és elkészíteni, és gyorsan meg lehet enni.
Számos módon lassíthatunk azon, ahogy eszünk és iszunk. Kísérletezhetünk azzal, hogy egy hétig kipróbálunk minden egyes alábbi technikát.
Hogyan együnk és igyunk lassabban? Álljunk meg időnként!
Alább olvasható néhány olyan módszer, amellyel szünetek köz-beiktatásával segíthetjük azt, hogy lassabban együnk.
- Álljunk meg, mielőtt nekifognánk az evésnek. Nézzük meg minden egyes ételünket, mintha a szemünkkel innánk magunkba a látványukat. Figyeljük meg a színeket, a textúrákat, a formákat és az elrendezésüket a tányéron.
- Szakítsunk időt arra, hogy asztali áldást Köszönjük meg az állatoknak, növényeknek és embereknek, akik révén ez az étel eljutott hozzánk. Legyünk tudatában az ajándékuknak, miközben eszünk.
- Kezdjük úgy az evést, hogy megállunk, és beszívjuk az étel illatát. Képzeljük el, hogy csak az illat táplál bennünket.
- Együnk úgy, ahogy a borszakértő kóstolja a bort. Először szaglásszuk meg, élvezve a bukéját. Majd ízleljünk meg egy kis falatot. Forgassuk a szánkban, és élvezzük az ízét. Milyen összetevőket tudunk megállapítani? Rágjuk meg lassan, majd nyeljük le a falatot. Igyunk egy korty vizet, hogy megtisztítsuk a szánkat. Amikor a szánkban nincs sem étel, sem íz, ismételjük meg az egész folyamatot.
- Ha észrevesszük, hogy ízlelés nélkül eszünk, álljunk meg, és vegyük újra szemügyre az ételt.
Igyunk lassan!
Nem is érezzük az ital ízét, amikor csak úgy ledöntjük a torkunkon. Ennek eredményeként többet iszunk, mert több ízérzethez próbálunk jutni. Kétféleképpen lassíthatjuk le az ivást. Az első: élvezzük, amit iszunk, mégpedig úgy, hogy néhány másodpercig a szánkban tartjuk a folyadékot, mielőtt lenyelnénk. Forgassuk egy kicsit, élvezzük az ízét. Tegyünk úgy, mintha egy tévéreklámban szerepelnénk, és azt mutatnánk a nézőknek, mennyire élvezzük ezt az italt.
A második módszer a következő: tegyük le a csészét vagy a poharat, amíg ízlelünk és nyelünk. Csak akkor vegyük fel újra a poharat és kortyoljunk ismét, amikor a szánk már üres, és az ital íze kezd eltűnni.
Tegyük le az evőeszközt!
Ez az egyik legmegbízhatóbb és legegyszerűbb módja az evés lelassításának. Minden alkalommal, hogy ételt helyezünk a szánkba, tegyük le az evőeszközt a lapostányér szélére vagy a mélytányérba. Ne is vegyük fel addig, amíg a szánkban lévő falatot meg nem rágtuk, tökéletesen ki nem élveztük és le nem nyeltük. A szánkban lévő falat valódi értékeléséhez be is hunyhatjuk a szemünket, miközben rágunk és nyelünk.
Amikor ezt a falatot alaposan kiélveztük, és már nyoma sincs a szánkban, vegyük fel újra az evőeszközt, együnk egy falatot, majd tegyük le az evőeszközt. Figyeljük meg az elmében felmerülő érdekes késztetéseket a gyakorlat során.
Együnk az ügyetlenebb kezünkkel!
Ez a módszer abból áll, hogy az ügyetlenebb (szakszóval nem domináns) kezünket használjuk. Vagyis ha általában a jobb kezünket használjuk arra, hogy a villával a szánkba tegyük az ételt, akkor most cseréljük meg, és használjuk a bal kezünket egy hétig. Figyeljük meg, mi történik. Egészen mulatságos lehet.
Ezt a gyakorlatot a tudatos jelenlét gyakorlataként kezdtem, de ma már mindennap végzem, részben azért, hogy erősítsem a bal kezemet szélütés esetére. A családunkban nem ritka az agyvérzés, ezért azt gondoltam, jó, ha felkészülök rá, és kiváló gyakorlat ez bal agyféltekém részére.
Együnk evőpálcikával!
Ez a gyakorlat hatékonyan lelassít bennünket, és általa figyelmesebbé válunk minden egyes falatra. Akkor működik nagyon jól, ha nem vagyunk járatosak az evőpálcika használatában. Annak, hogy a történelem folyamán az elhízottság nem jelentett problémát Ázsiában, az evőpálcika használata lehet az egyik oka. Evőpálcikával gyakorlatilag lehetetlen behabzsolni egy kehely fagylaltot.
Az étkezés, mint szent tevékenység -14 lépés az eléréséhez!
Az étel, amit eszünk, számtalan teremtény életenergiáját tartalmazza, amelyhez azért jutunk hozzá, hogy mi is részesülhessünk az életben, ráadásul bőségesen.
Mindannyian napjában többször eszünk és iszunk. Ez azt jelenti, hogy bármi más történik is elfoglalt életünkben, többször is esélyünk adódik rá, hogy belépjünk egy olyan helyre, amelyet a vizsgálódás, a megújhodás és az egyszerű boldogság jellemez. Amikor képesek vagyunk megtalálni a boldogságot életünk legalapvetőbb cselekedeteiben – a légzésben, a járásban, az evésben, az ivásban és a lefekvésben -, felfedezünk egy régi titkot: annak titkát, hogyan legyünk igazán boldogok és nyugodtak az életünkben.
Remélem, hogy tovább fognak kísérletezni a megismertetett éberség-gyakorlatokkal, és az öröm, a bőség és a hála új világait fedezik fel – melyek megbízhatóan ott várnak a poharukban lévő italban és a tányérjukon lévő ételben.
Néhány hasznos tanács a tudatosság kialakításához
Alább következzen egy gyors áttekintés a lényeges pontokról. Segíthet, ha időről időre visszatérünk ehhez a listához, miközben azon dolgozunk, hogy mindennapi életünk részévé tegyük a tudatos étkezést.
- A tudatos étkezés nem más, mint megnyitni elménk éberségét az ételre és a testre, mielőtt, miközben és miután eszünk.
- A tudatos étkezés ítélkezéstől mentes.
- Az éberség a változás kulcsa. Ha egyszer tudatában vagyunk valaminek, az nem maradhat ugyanaz. Az éberség, ha gépies viselkedésünk apró változásaival jár együtt, idővel hatalmas változásokat eredményezhet.
- Tanuljuk meg felbecsülni a gyomrunk és a sejtjeink éhségét, mielőtt, miközben és miután eszünk.
- Ha nem vagyunk éhesek, ne együnk.
- Legyünk jelen legalább az első három falat vagy korty számára, amikor enni vagy inni kezdünk.
- Együnk kis adagokat, mérlegelve a helyes mennyiséget. Annyi ennivalót szedjünk ki a tányérunkra, amennyitől csak kétharmad részig telünk meg.
- Együnk lassan, megízlelve minden egyes falatot. Találjuk meg a módját annak, hogy megálljunk, miközben eszünk, például tegyük le a villát vagy a kanalat az egyes falatok között.
- Alaposan rágjuk meg az ételt, mielőtt lenyelnénk.
- Legyünk tudatában a „már nem vagyok éhes”, illetve „tele vagyok” közötti különbségnek. Nem szükséges addig ennünk, amíg „tele” leszünk. Csak addig együnk, amíg kétharmad részig megtelünk, majd igyunk és pihenjünk egy kicsit.
- Legalább heti egyszer együnk végig egy teljes étkezést csendben és tudatos jelenléttel.
- Legyünk tisztában vele, hogy az étel megváltoztatja a hangulatunkat, és használjuk úgy, mint egy jó gyógyszert. Találjuk meg a helyes adagolást: a kis adag talán jobban hat, mint a nagy.
- Emlékezzünk az energiaegyenletre: tartsuk egyensúlyban a testünkből kiáramló és a testünkbe beáramló energiát.
- Legyünk tudatában annak, amikor nem a testünk, hanem a szívünk kér táplálékot. Adjuk meg neki azt a táplálékot, amely feltölti. Ez lehet meditáció vagy imádság, séta, a természetben töltött idő, zenehallgatás vagy zenélés, játék egy háziállattal, főzés olyasvalakinek, akit szeretünk vagy akinek segítségre van szüksége, vagy egyszerűen csak az, hogy jelen vagyunk az emberek számára. Töltsük meg a szívünket a jelen pillanat gazdagságával.
Az ételbevitel optimalizálásnak meditációs titka
Most kezdetét veszi valódi utazásunk. Mivel a cikksorozatban szereplő többi gyakorlat nagy része ezen alapul, kérem, ne ugorják át. Ebben a gyakorlatban azzal kísérletezünk, hogy a teljes tudatosságunkat egy nagyon kis mennyiségű étel elfogyasztására fordítjuk.
Előkészület:
Ehhez a gyakorlathoz egyetlen szem mazsolára lesz szükség. Más étel is használható, például aszalt áfonya, egyetlen szem eper, egy koktélparadicsom vagy egy nem szokványos sós keksz.
- Kezdjük azzal, hogy csendesen ülünk, és megvizsgáljuk, alapvetően mennyire vagyunk éhesek. Mennyire vagyunk éhesek, ha nullától tízig terjedő skálán kell meghatároznunk ennek értékét? Hová „nézünk” a testünkben, amikor meg akarjuk állapítani, mennyire vagyunk éhesek?
- Képzeljük el, hogy tudósok vagyunk, akiknek az a küldetése, hogy felderítsenek egy új bolygót. Űrhajónk leszállt, és úgy találjuk, egészen kellemes helyre érkeztünk. Be tudjuk lélegezni a levegőt, és minden gond nélkül képesek vagyunk járni a földön. A felszín puszta pornak és kőzetnek tűnik, és az élet semmilyen formáját nem fedezték még fel rajta. Az űrhajón lévő ételkészletünk azonban fogytán van, és a legénység minden tagja éhes. Arra kérnek bennünket, hogy kutassuk át a bolygót valamilyen táplálékért. Mi így is teszünk, és találunk egy apró valamit a földön. Felemeljük. Most helyezzük a mazsolát (vagy más ételt) a tenyerünkre. Az egyetlen eszközünkkel fogjuk megvizsgálni, ami a birtokunkban van: az öt érzékszervünkkel. Fogalmunk sincs, mi lehet ez a valami, sohasem láttuk még korábban.
- A szemünk éhsége. Először vizsgáljuk meg ezt a tárgyat a szemünkkel. Figyeljük meg a színét, a formáját és a felszíne állagát. Mit mond az elménk, mi lehet ez? Most állapítsuk meg, mennyire éhes a szemünk erre a valamire. Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire vagyunk éhesek az alapján, amit a szemünk lát.
- Az orrunk éhsége. Most vizsgáljuk meg az orrunkkal. Szagoljuk meg, majd kis szünet után szagoljuk meg újra. Megváltoztatja ez az arról alkotott elképzelésünket, hogy ehető-e? Most állapítsuk meg az orrunk éhségét. Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire vagyunk éhesek az alapján, amit az orrunk érez.
- A szánk éhsége. Most vizsgáljuk meg a szánkkal ezt a tárgyat. Vegyük a szánkba, de ne harapjunk bele. Forgathatjuk a szánkban, és megvizsgálhatjuk a nyelvünkkel. Mit veszünk észre? Most beleharaphatunk ebbe a rejtélyes tárgyba, de csak egyszer. Miután beleharaptunk, újra forgassuk a szánkban, és vizsgáljuk meg a nyelvünkkel. Mit veszünk észre?
Most állapítsuk meg a szánk éhségét. Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire vagyunk éhesek az alapján, amit a szánk ízlel és érez. Más szavakkal, mennyire akar a szánk további tapasztalatokra szert tenni róla?
- A gyomrunk éhsége. Most vállaljuk annak kockázatát, hogy megesszük ezt az ismeretlen tárgyat. Lassan megrágjuk, végig figyelve a szánkban az állagának és az ízének a változását. Lenyeljük. Megfigyeljük, vajon maradt-e még darabkája a szánkban. Mit tesz a nyelvünk, miután befejeztük az evést? Milyen sokáig érezzük még az ízét? Most állapítsuk meg a gyomrunk éhségét. Tele van-e a gyomrunk, vagy nincs, elégedett-e, vagy sem? Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg gyomrunk éhségét. Más szavakkal, mennyire akar a gyomrunk többet ebből az ételből?
- A sejtjeink éhsége. Legyünk tudatában annak, ahogy ez az étel a testünkbe jut. A felszívódás már a rágással elkezdődik. Van-e bármilyen olyan érzésünk, amely arról számol be, hogy elkezdtük feldolgozni az ételt? Hogyan fogadják testünk sejtjei? Most állapítsuk meg a sejtjeink éhségét. Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire szeretnének a sejtjeink többet ebből az ételből.
- Az elménk éhsége. Képesek vagyunk meghallani, mit mond az elménk erről az ételről? (Egy kis segítség: az elme gyakran használja a „kellene”, illetve a „nem szabadna” fogalmát.) Most állapítsuk meg az elménk éhségét. Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire szeretne az elménk többet ebből az ételből.
- A szívünk éhsége. Vajon a szívünk mond-e valamit erről az ételről? Nullától tízig terjedő skálán határozzuk meg, mennyire megnyugtató vagy vigasztaló ez az étel. Szeretne a szívünk többet belőle?
Megismételhetjük ezt a gyakorlatot valamilyen folyadékkal is. Válasszunk ki egy olyan italt, amilyet sohasem fogyasztottunk még, például valamilyen egzotikus gyümölcslevet. Szánjuk rá az időt, és vizsgáljuk meg külön-külön az összes fent részletezett éhséget.
Alakítson ki új viszonyt az ételekkel!
Először nehéznek találhatjuk ezt a gyakorlatot. De mint minden gyakorlat esetében, minél többször elvégezzük, annál inkább megnyílik a tudatosságunk. Ha számos különféle étellel és itallal kipróbáljuk, fokozatosan egyre könnyebben meg fogjuk tudni érezni az éhség különböző fajtáit. Amint tovább folytatjuk a tudatos étkezés gyakorlását, olyan készségeket alakítunk ki és olyan magabiztosság ébred bennünk, amelyek az ételhez való új és kiegyensúlyozottabb kapcsolatunkhoz vezetnek. Így képesek leszünk táplálni a testünket, a szívünket és az elménket, és visszanyerjük az evéssel kapcsolatos könnyedségünket és az abban lelt élvezetünket.
A vágyak kimeríthetetlenek – tudd meg hogy tudod előnyödre fordítani!
Számos nyilvánvaló vágy bukkan fel az elménkben egyetlen nap során: a vágy, hogy tovább aludjunk, hogy igyunk egy csésze kávét, hogy kiürítsük a hólyagunkat, hogy reggelizzünk, hogy a sebességhatárnál gyorsabban vezessünk, mivel akkor időben odaérünk a munkahelyünkre, vagy éppen hogy egyáltalán ne menjünk munkába. A kevésbé szembetűnő vágyakat nehezebb észrevenni addig, amíg nem töltünk egy napot nyugodt szemlélődéssel vagy meditációval, és nem nyílik némi tér a gondolataink körül.
Ekkor a nehezebben megfogható vágyak felvonulását figyelhetjük meg az elménkben: a vágyat arra, hogy nevessünk, hogy köhögjünk, hogy vakarózzunk, hogy együnk egy csokis fánkot, hogy megmozduljunk, hogy csendben legyünk, hogy együnk egy jégkrémet, hogy társaságban legyünk. Akár még a gondolkodásra irányuló vágy felmerülését is megfigyelhetjük.
Ha mindenki a vágyai alapján cselekedne, a világ káoszba süllyedne.
Sokan csak a törvények és a büntetéstől való félelem miatt uralkodnak a vágyaikon, a tudatosabb emberek azonban felismerik, hogy kötelességük a vágyak kordában tartása. A vágyak felismerése, megfékezése és új mederbe terelése elengedhetetlen feladat annak az embernek, aki tudatosan azon munkálkodik, hogy megvalósítsa saját lehetőségeit, és harmóniában szeretne élni a testében és a társadalom nagyobb testében egyaránt. Ez érvényes akár zenészként, akár atlétaként, akár felébredett lényként reméli megvalósítani a lehetőségeit.
A gond. nem a vágy, hanem az, hogy fel tudjuk-e ismerni a felmerülését, és ügyesen irányítani tudjuk-e az energiáját.
Amikor képesek vagyunk észrevenni, képesek vagyunk megállni, majd pedig azt választani, hogy nem törekszünk egy egészségtelen vágy kielégítésére, a kondicionálásunk fokozatosan meggyengül, és kikerülünk erős szorításából. Képesek leszünk arra, hogy észrevegyük a vágyat, de az ne zavarjon meg bennünket, így apránként kiszabadulunk kimeríthetetlen vágyaink börtönéből.
A vágy csupán időszakos
A legtöbb ember nem tudja, miért él. Nem gondolták még át, mi a legfontosabb célja életüknek, és hogyan érjék el ezt a célt. Mozifilmeket és szappanoperákat néznek, hogy mintaképet találjanak ahhoz, milyennek kellene lennie a „normális” emberi életnek, és úgy látják, hogy saját életük elhalványul azokhoz a különös eseményekhez, érzelmi hullámhegyekhez és hullámvölgyekhez képest, melyeket a filmben szereplő emberek élnek át. Elfelejtve, hogy előre megírt forgatókönyv szerint játszó színészeket látnak, úgy érzik, hogy ugyanolyan intenzívvé kell tenniük az életüket, mint a filmbeli alakoké, máskülönben kudarcot vallanak az életben.
Azért élvezzük az evést, mert élvezzük, ha ingereljük az érzékszerveinket.
A szemünk szereti az ennivaló látványát, a nyelvünk szereti az ízeket és a különböző anyagokat, és még a fülünk is szereti a ropogós ételek rágásának hangját. A buddhizmusban az elmét is érzékszervnek tartják. Ez sokak számára meglepő. Az elme olyan érzékszerv, amely összegyűjti a többi érzékszervtől a beérkező információkat, és érzékeli a gondolatokat is. Az elme szereti az étellel kapcsolatos gondolatokat, szeret recepteket olvasni, és szereti előre tervezgetni a következő étkezést vagy rágcsálnivalót.
Akkor merülnek fel problémák, amikor test-szívelme komplexumunkat nem elégíti ki az étel és az ital egészséges mennyisége, mert több ingert, több örömet akar.
Ez a tudatos étkezésben alapvető fontosságú kérdés. Amikor tudatosan étkezünk, felismerjük, hogy míg a szánk vagy a kicsinyes elménk több érzéki örömet követel, vagy fájó szívünknek több vigasztalásra van szüksége, addig lényünk többi részének megvan a választási lehetősége azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk ezekkel a követelésekkel.
A Buddha „megszelídítésnek” nevezte ezt a folyamatot. A megszelídítés nem merev irányítást jelent. A Buddha kipróbálta az evés merev ellenőrzését, és majdnem éhen halt. Élete korábbi szakaszában ennek ellenkezőjét is megtapasztalta: belemerült az érzéki örömökbe (ide tartozik az étel is). Ez sem vezetett egészséghez és boldogsághoz.
A Buddha a középút bölcsességét tanácsolta.
A középút nem egyenes, könnyű út. Ide-oda imbolygunk rajta, egyszer az egyik, majd a másikra oldalra billenünk át. Amikor elveszítjük az egyensúlyunkat, és letérünk az ösvényről, a tudatos jelenlét segít felismernünk, hogy mi történt, és ezáltal visszatérhetünk a helyes irányba.
Hogyan alkalmazható a középút az evésre és az ennivalóra?
A középút arra tanít meg bennünket, hogy a szélsőségek nem jótékony hatásúak, és nem hozzák el életünkbe a keresett enyhülést. A középút tanítása szerint a merev ellenőrzés és önmegtagadás nem egészséges, és nem vezet el a boldogsághoz. Amiképpen az sem, ha átadjuk magunkat a vágyainknak, és mindig azt tesszük, ami élvezetes. Az egyik oldalt (a szigorú irányítást és önmegtagadást) az anorexia, a bulimia és a has hajtás képviseli, a másik oldalt pedig (a túlzott elmerülést az élvezetekben) a mértéktelen evés és a falásrohamok. Létezik az étellel kapcsolatos középéit, de ennek szabályai nem statikusak, rögzítettek. Dinamikusnak, rugalmasnak kell lenniük, hogy alkalmazhatók legyenek az emberi élet változó körülményeihez.
Ez először nehéznek tűnik. Könnyebbnek érezhetjük azt, hogy fekete-fehér szabályokat kövessünk, például: „Soha ne egyél cukrot!”, vagy „Mindig edd azt, amire vágysz!” Olykor a cukor fogyasztása helyénvaló. Máskor nem kellene azt ennünk, amire kedvünk támadt.
Eltart egy ideig, amíg megtanuljuk, hogyan navigáljunk a középúton. Szükségünk van egy iránytűre, mely az egészség és a boldogság felé mutat, szükségünk van a spirituális tanítások térképére, szükségünk van egy csoportra, amely támogat bennünket, és szükségünk van egy vezetőre az úton. És mindenekfelett szükségünk van a tudatos jelenlétre.
Segíthet a vágyak megfigyelése
Egész nap legyünk tudatában az étel és ital iránti vágyainknak. Például amikor reggel felkelünk, már jelen van bennünk a vágy? Ha nem, mikor bukkan fel először az elménkben?
Legyünk tudatában az erősebb vágyaknak („Azonnal innom kell egy csésze kávét!”), és a gyengébbeknek is (egy üzleti tárgyalás során átsuhan az agyunkon a gondolat, hogy hazafelé vegyünk majd egy pizzát).
Teremtsünk távolságot azáltal, hogy legalább egyszer elhalasztjuk, hogy az étel vagy ital iránti vágyunk alapján cselekedjünk. Figyeljük meg, milyen sokáig marad meg a vágy, és nézzük meg, hogy erősödik-e, vagy gyengül.
Legyünk tudatában annak, hogyan jelennek meg a vágyak az elmében, hogyan maradnak egy darabig, majd hogyan tűnnek el végül.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.