Élelmiszerek

Áfonya származása, alkotóelemei, egészségtani jelentősége

Az áfonya maga a megtestesült csoda. Gyógyhatását a népi gyógyászat sikerrel alkalmazza már a 16. századtól. Más gyümölcsökkel összehasonlítva nyugodtan kijelent­hetjük, hogy az apró kék bogyók a gyógyhatású élelmiszerek rangsorában dobogós helyen állnak.

Az áfonyában rejlő titkos fegyver a mirtillin nevű növényi festékanyag, az antioxidáns, amely segít a rák és a születési rendellenességek kivédésében. Az áfonya pozitívan hat a vércukorszintre, relatíve sok C-vitamint és vasat tartalmaz.

Honnan származik az áfonya?

Az áfonya elsősorban Eurázsia és Észak-Amerika feny­veseiben, felföldjein és pusztáin honos. Mindaddig kö­zönséges vadnövénynek számított, ameddig csak úgy száz éve Amerikában el nem kezdték termeszteni. A va­don termőnél nagyobb szemű kultúrnövény az amerikai kék áfonya nemesített változata.

A hazánkban termeszt­hető gyümölcsfajok közül kevés tett meg olyan gyors és nagy utat egy évszázad alatt az erdőtől a házikerten át az üzemi ültetvényekig, mint az áfonya. A legtöbb áfo­nyafajtára jellemző, hogy az első két szedésből kapjuk a nagyobb bogyókat, továbbá, hogy az első szedésből származó gyümölcs jobban tárolható. Kiválóan lehet fa­gyasztani, felengedve szinte ízletesebb, mint friss gyü­mölcsként.

Milyen alkotóelemekből áll?

Az áfonya rendkívül gazdag béta-karotinban, és jelentős mennyiségű C-vitamint is tartalmaz. Az ásványi anyagok közül vas, a nyomelemek közül mangán és réz található benne, emellett ballasztanyag (pektin). Sok benne a cser­sav, ami nyugtatóan hat a bélműködésre. Egészen egye­dülálló az áfonyára tipikus kék festékanyaga, a mirtillin. Ez a másodlagos növényi anyag igen sokoldalú: hatástalanítja a szabad gyököket, tisztítja az ereket, gyulladás­csökkentő, és harcba száll az egészséget veszélyeztető va­lamennyi ellenséggel.

Egészségre gyakorolt hatása: Az áfonyában sok béta-karotin van (az A-vitamin elővitaminja), ami pozitív hatással van a látás­ra, csökkenti a fényérzékenysé­get és a szürkületi vakságot.

Egészségtani jelentősége

A többi bogyóshoz hasonlóan az áfonya is igen egészsé­ges, a cukor és a savanyag kiegyensúlyozott aránya kö­vetkeztében ráadásul igen ízletes is. A kutatók az 1960-as évek végén izolálták először a gyümölcs sötétkék színét adó festékanyagot, az antociánt, amelynek az áfonya antioxidáns hatását köszönhetjük.

Ez az anyag mindenek­előtt a szem finom erecskéit védi a káros szabad gyökök­kel szemben, így elkerülhető, hogy a csarnokvízben olyan káros fehérje-elváltozások menjenek végbe, amelyek idős­korban a szemlencse homályossá válásához vezetnek.

Az áfonya természetes kék festékanyaga segíti a szervezetet a rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében is, védi a szervezetet a fertőzésektől, a baktériumoktól és vírusoktól. Magas pektintartalmánál fogva emésztést sza­bályozó és csíraölő hatású, ezt magas csersavtartalma még fokozza. A jelentős mennyiségű béta-karotin és az A-vitamin más elővitaminjai elősegítik az A-vitamin hasz­nosulását.

A friss áfonyát fehéres bevonatáról ismer­hetjük fel. A szennyeződésektől úgy tisztít­hatjuk meg, ha bő vízben hagyjuk ázni. Utána csöpögtessük le. A friss áfonya mosatlanul több napig eltartható a hűtőszek­rényben.

Áfonyaturmix

Hozzávalók (2 személyre)

75 g áfonya (friss vagy mélyhűtött), 1,25 dl tej, cukor, 3 evőkanál félkemény­re vert tejszínhab

Elkészítés

Az áfonyát átválogatjuk, gondosan meg­mossuk, lecsöpögtetjük (a mélyhűtöttet kiengedjük), a tejjel turmixgépben vagy kézimixerrel összekeverjük. Tetszés sze­rint édesítjük. Hozzákeverünk 1 evőkanál tejszínt, majd két behűtött, magas pohár­ba töltjük. Tetejére egy-egy kanál tejszín­habot teszünk.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.