Mit jelent az éhség elsősorban?
Az evéssel kapcsolatos tudatos jelenlét rögtön az elején kezdődik: az éhséggel. Talán hallották a híres zen kérdést: „Hogyan szól egy tenyér, ha csattan?” A tudatos étkezés kapcsán megkérdezhetjük: Hogyan szól az éhség? Milyen az éhség íze? Hol található az éhség a testben? Mi okozza az éhség megjelenését?
„Amikor éhes vagy, egyél!”
Ez egyszerűnek hangzik, pedig nem az. A legtöbbünk számára gyermekként tényleg ennyire egyszerű volt. Tanulmányok azt mutatják, hogy a kisbabák és a kisgyermekek ösztönösen érzik, mit és mennyit egyenek. Amikor kisbabáknak az etetőszéken lévő tálcára sokféle ételt tesznek, gyakran előfordul, hogy csak az egyiket eszik meg, a többivel nem foglalkoznak. Az anyjuk kétségbeesetten azt gondolhatja: „Hogyan fog egészségesen felnőni, ha csak krumplipürét eszik?” Fia a kutatók képesek lennének meggyőzni az édesanyát, hogy nyugodjon meg, várjon, és figyelje a gyermeket, akkor meg tudnák neki mutatni, hogy a hét során a kisbabája éppen a megfelelő módon eszik, mintha egy belső táplálkozási szakértő vezérelné.
A kisgyermekek rá vannak hangolódva a testükből érkező üzenetekre. Ha elég széles a választékot kínálunk és elég időt adunk nekik, kiegyensúlyozott módon fognak étkezni, és épp a megfelelő mennyiségű kalóriát, vitamint, ásványi anyagot, fehérjét, zsírt és szénhidrátot viszik be a szervezetükbe. Olyan készség, olyan belső figyelem ez, amellyel valaha mindannyian rendelkeztünk, de elfelejtettük, amint idősebbek lettünk.
Megfigyelték már, hogyan esznek az egészséges kisgyermekek?
Miután jól kijátszották magukat reggel, leülnek az étkezőasztalhoz, és természetes étvággyal csak annyit esznek, amennyi éppen elég számukra. És már szaladnak is újra játszani. Az is előfordul, hogy többször kell szólni nekik, hogy jöjjenek enni. Számukra az étkezések rövid, de „üzemanyag-felvétel” céljából szükséges szünetek a játékkal töltött időszakok között. A gyermeklét elfoglaltságai között az evés másodrangú.
Ahogy ezek az ösztönös „evők” növekszenek, az evés többé már nem üzemanyag-feltöltő szünet lesz. Az étel számos különböző célt kezd szolgálni. Használják megnyugtatásra, a figyelem elterelésére, időhúzásra, az érzések eltompítására, szórakoztatásra, jutalmazásra, sőt büntetésre. Az éhség, evés és kielégültség közötti valaha (gyermekkorunkban) fennállt egyértelmű kapcsolatot most már mindenféle gondolat és érzés teszi zavarossá.
Felnőttként változik a hozzáállás
Felnőttként már úgy találhatjuk, hogy szinte el kell vonnunk magunkat a vacsorától, és arra kell rábeszélnünk magunkat, hogy ne együnk. Az evés fontossága elsődlegessé vált, az étel pedig konyhapult fölött kiadott gyógyszerré lett, mellyel elfoglalt életünk feszültségét és szorongását enyhítjük. Étkezésünket számos különböző erő, többféle éhség vezérli.
Mi történt felnőtté válásunk során, amitől természetes éhségünk és az evésben könnyen megtalált kielégülésünk összetett problémává vált?
A válasz két részből áll. Először is, környezetünk olyan szokásokat tanított nekünk az evéssel és az étellel kapcsolatban, melyek nem hasznosak számunkra. Később az elménk átvette az irányítást a testünktől. A kisbabaként még meglévő intelligenciánk eltűnt szorongó nevelőink nyomása következtében. Ahogy az irántunk érzett szeretet miattunk érzett szorongássá vált, az éhséggel kapcsolatos velünk született bölcsességünk és az evésben talált ártatlan élvezetünk kezdett háttérbe húzódni. Az irántunk érzett szeretettől vezérelve tönkretették természetes étvágyunkat.
Még manapság is rengeteg gyerek éhen hal, szóval edd meg a sült húsodat!” Nem számít, hogy nem szerettük a húst, vagy, hogy a megmaradt pecsenyénket nem tudtuk légipostával Afrikába küldeni, vagy hogy szüleink túl sokat tettek a tányérunkra. Bűntudatot éreztünk, hogy nem tudunk engedelmeskedni a szüleinknek, hogy nem tudjuk megbecsülni, amiért olyan keményen megdolgoztak, és hogy mi eszünk, miközben az esti híradóban éhező emberek arcát mutatják.
Például étteremben a nyomás még nagyobb lett: „Sok pénzt fizettem ezért az ételért, úgyhogy egy morzsa se maradjon a tányérodon!” Az a gyermekkorban kialakított szokásunk, hogy mindent elfogyasztunk a tányérunkról, talán sok szomorúságtól megóvott bennünket akkoriban. De rengeteg szomorúságot okozhat, ha középkorú éveinkben sem tudunk megszabadulni tőle. Hacsak nem vagyunk favágók vagy úszóbajnokok, könnyen lehet, hogy az étteremben kapott adagunk elfogyasztása kétszer annyi kalória bevitelével jár, mint amit egy nap el tudunk égetni. Az étteremben felszolgált adagok mennyisége kettő-ötszörösére növekedett napjainkban a szüleink idejében felszolgált porciókhoz képest.
Szabaduljon meg a berögződött mintáktól!
A tudatos jelenlét gyakorlásában benne rejlik a lehetőség, hogy megszabadítson minket a reaktív magatartás bensőnkben őrzött mintáitól. El tudja hallgattatni bennünk a nemkívánatos hangokat és érzelmeket, amelyek eluralkodtak az étkezésünkön, és megváltoztatták, elrejtették előlünk az ételeink ízét, megfosztva bennünket születésünknél fogva megillető jogunktól: hogy egyszerűen együnk, miközben mélységesen élvezzük az evést.
Miért van kedvünk enni?
Mielőtt belekezdenénk az evés közben, a tudatos jelenléttel végzett munkába, először annak kell tudatára ébrednünk, mi késztet bennünket evésre. A legtöbb ember azt mondja, hogy azért eszik, mert éhes. Amikor azonban megkérjük őket, hogy írják le, honnan tudják, hogy éhesek, összezavarodnak.
Többfajta éhség létezik
Egyebek között azért vannak az embereknek homályos elképzelései az éhségről, mert többfajta éhség létezik. Ezek mindegyike valós tapasztalat, s érzetekként, gondolatokként, sőt érzelmekként jelentkeznek a testünkben, az elménkben és a szívünkben.
Számos oka lehet annak az érzésnek, hogy „éhes vagyok”. Például két napja nem ettünk. Vagy fáradtak, nyugtalanok, magányosak vagyunk. Néhány éhségtapasztalatunk nem is étel iránti éhség, de amikor ránk tör, tévesen evéssel próbáljuk csillapítani. Tudatos jelenléttel kibogozhatjuk és elválaszthatjuk egymástól az éhségnek ezeket a különféle tapasztalatait. Csak ekkor válaszolhatunk rájuk megfelelő és egészséges módon.
Az éhség legalapvetőbb fajtája fiziológiai.
Testünk étel iránti igénye ez, mely akkor jelenik meg, amikor energiatartalékaink fogytán vannak, és sejtjeink több tüzelőanyagot kérnek, hogy melegen tartsanak bennünket, és biztosítsák túlélésünket. Például amikor fázunk, a testünknek égetni való kalóriákra van szüksége, hogy felmelegítsen bennünket. Általában éhesebbek vagyunk télen, és ilyenkor néhány kiló zsírt is felszedünk hőszigetelésképpen.
Meleg időben viszont elveszítjük az étvágyunkat, könnyű ételeket eszünk, és azzal is hűtjük magunkat, hogy leadunk néhány kilót. Ha képesek lennénk a vadállatokhoz hasonlóan érzékelni a pusztán sejtszintű éhséget, és hozzájuk hasonlóan válaszolnánk rá, akkor nagyon józan és közvetlen módon táplálkoznánk: amikor éhesek lennénk, ennénk, amikor nem lennénk éhesek, nem ennénk. Az élet roppant egyszerű lenne.
Az étkezés élvezetet jelent
Az emberi lét szépsége abban rejlik, hogy több indíték vezérel bennünket annál, mint ami elég lenne a puszta túléléshez. Élvezetünket leljük az ennivalóban. Az étel az érzékeink révén szólít meg bennünket, a szemünk, érzékeny orrunk, ízekre vágyakozó szánk vagy sóvárgó szívünk révén. Amikor az érzékeink tevékenyek, reakciónk gyakran gépies: ételt helyezünk a szánkba. Azért, hogy ne vezessük félre magunkat, és teret biztosítsunk a változás lehetőségének, figyelmesen meg kell néznünk, mi történik lényünk legmélyén.
Hogyan tudunk az örökös éhségen felülkerekedni?
Számos előnyünk származik abból, ha életünk részévé tesszük a tudatos étkezést. Nemcsak könnyebben megtaláljuk az étellel kapcsolatos egyensúlyunkat és elégedettségünket, de az élet néhány legértékesebb leckéjét is megtanuljuk.
Az üresség érzete teljesen rendjén való
Úgy véljük, valami nincs rendjén, ha éhesek vagyunk? Vésztartalékként ennivalót tartunk a táskánkban, az autónkban, az irodai fiókunkban arra az esetre, ha korogni kezdene a gyomrunk?
Mintha kultúránkban nagyon kellemetlenül érintene bennünket az érzetek éhségnek vagy szomjúságnak nevezett összessége. Mindig kéznél van valami innivaló. Egész nap rágcsálunk valamit. Azt mondjuk: „Nem is vagyok igazán éhes”, majd elfogyasztunk egy egész ebédet, csak hogy később ne érezzük éhesnek magunkat. Más szóval: próbáljuk betölteni az űrt. Amikor tudatára ébredünk annak az intenzív energiának, amely e mögött a viselkedés mögött húzódik, fel kell tennünk a kérdést: Hajlandó vagyok üres lenni?
A gyomorban érzett üresség egész életünkre jellemző lehet
Ez a kérdés nemcsak arra vonatkozik, hogyan érzi magát a gyomrunk, amikor legalább egy órán keresztül nem jutunk semmilyen rágcsálnivalóhoz. Ez a kérdés az egész életünket érinti.
Először vizsgáljuk meg a testi síkon az üresség kérdését. Úgy eszünk, mintha félnénk attól, hogy üresek maradunk. Három teljes étkezésünk között rágcsálnivalókat vagy italokat fogyasztunk. Talán az egyetlen időpont, amikor nem eszünk vagy iszunk, de legalábbis nem gondolunk az evésre-ivásra, az, amikor szerelmeskedünk vagy alszunk.
Mitől félünk? Félünk az üres szánkban lévő érzetektől? Félünk az üres gyomrunkban lévő érzetektől? Van a tudatos étkezésnek egy nagyon érdekes gyakorlata, mely abból áll, hogy észrevesszük az éhségnek és szomjúságnak nevezett testi érzetek megjelenését, majd megfigyeljük a megváltoztatásukra irányuló, hamarosan felbukkanó késztetéseket („Tégy valamit!”). Amikor megérezzük az üresség érzeteit, rendszerint gyorsan munkába lendülünk, hogy véget vessünk nekik. Megállunk egy élelmiszerboltnál, egy gyorsétterem autós behajtójához száguldunk, vagy kávészünetet tartunk.
Korábban nem ettünk egész nap
Egykor az észak-amerikai emberek napjában háromszor étkeztek. Amikor ettek, leültek egy asztalhoz, és beszélgettek másokkal. Voltak olyan négy-hat órás jól elhatárolható időszakok, amikor semmit sem ettek, sőt akár nem is ittak. Amikor végeztek az étkezéssel, visszatértek a munkájukhoz, az iskolai feladataikhoz vagy a játékaikhoz. Az iskolákban és a hivatalokban nem voltak étel- és ital automaták. A gyermekek zöme otthonról vitte az ebédjét. Ha elég „szerencsések” voltak, meleg ebédet vásárolhattak a testes, fehér kötényes konyhás néniktől, akik kényelmes cipőt és sűrű fekete hajhálót hordtak. A folyamatos evés jelensége még nem létezett. Nem támogatta a környezet sem otthon, sem a munkahelyen, sem az iskolában.
Amint egyre több nő kezdett dolgozni az otthonán kívül, és elterjedtek az előre csomagolt ételek, az egyadagos rágcsálnivalók is megjelentek a nagyáruházak és az élelmiszerboltok polcain. A gyerekek – a televíziónak köszönhetően – hamar felfedezték ezeket a csemegéket, és könyörögni kezdtek a különböző csoki szeletekért, csomagolt aprósüteményekért, burgonyasziromért és poharas színes zseléért, amelyet „minden más gyerek megkap”. Hacsak egy anya nem engedhette meg magának, vagy nem volt tudatában az ételek alacsony tápértékének, a gyerekek megkapták az előre csomagolt rágcsálnivalókat.
Manapság mindig és mindenhol ehetünk
A folyamatos rágcsálás elterjedésével pedig mintha kényelmetlenül kezdtük volna érezni magunkat azokkal az érzetekkel, melyek az éppen semmit sem ízlelő szánkból és az üresen pihenő gyomorból erednek. Amint megnyíltak a gyorséttermek autós kiszolgálóablakai, elkerülhettük az otthon és a munkahely közötti ingázás közben ránk törő éhséget. Amint a nagy áruházak bevezették, hogy székeket és asztalokat tettek a finomságok pultja mellé, elkerülhettük az élelmiszer vásárlása közben esetleg megjelenő éhséget. Amikor a személyes vizes palackok szükségessé váltak ahhoz, hogy túléljünk egy kétutcányi sétát, elkerülhettük azt az érzést, mely akkor jelenik meg a szánkban, ha öt percig nem kap semmilyen folyadékot.
Rendjén valónak találjuk magunkban az üresség érzetét? A legtöbben valószínűleg rávágnák: „Nem!” Ők szeretik a hasukban lévő teltség érzését. Vigaszt nyújt számukra. Amint tanulmányozni kezdik a tudatos étkezést, talán azt fedezik fel, hogy amikor üresnek érzik magukat, félelem jelenik meg bennük. Úgy találhatják, hogy azért esznek és isznak egész álló nap, hogy elkerüljék ezt az érzést. Fogságba ejti őket az a vágyuk, hogy állandóan úgy érezzék, tele van a szájuk és a gyomruk.
Néhányan azonban azt válaszolnák, hogy „Igen, szeretem az üresség érzetét.” Számukra kellemes az üres gyomor érzése – a teltség érzése pedig kellemetlen lehet. Evés után hányhatnak, hashajtót vehetnek be vagy beöntést adhatnak maguknak, hogy kiürítsék a testüket, és megszabaduljanak a telítettség érzésétől. Őket az ejtette fogságba, hogy idegenkednek a teltség érzésétől.
Mások így válaszolnának: „Nem tudom.” Ők nincsenek tudatában, hogy gyomruk vagy testük éhséget jelez-e. Az alapján esznek, hogy mit mutat az óra, vagy mikor és hogyan eszik „a nyáj”. Őket a tudatlanságuk ejti foglyul.
Ha folyton eszünk és iszunk, gyomrunk és egyéb emésztőszerveink sohasem pihenhetnek.
Ha sohasem engedjük meg magunknak, hogy valóban éhesek legyünk, akkor egyre kevésbé élvezzük az ételt. Hát nem különös ez? Azt hisszük, hogy ha többet eszünk, jobban is fogjuk élvezni, de ez nem igaz. Akkor leljük leginkább örömünket az evésben, amikor megengedjük magunknak, hogy igazán éhesek legyünk, majd időt szánunk arra, hogy lassan és figyelmesen együnk.
Miért tölt el félelemmel bennünket az üres száj vagy gyomor?
Mert azt hisszük, a túlélésünk függ attól, hogy tele vagyunk-e. Pedig az egészség és a hosszú élet attól függ, hogy engedjük-e a szánknak és a gyomrunknak, hogy üres legyen és pihenjen.” A tibeti orvosok azt ajánlják, hogy osszuk fel négy részre a gyomrot, és az egynegyedét töltsük meg étellel, a kétnegyedét töltsük meg folyadékkal, a maradék egynegyede pedig maradjon üres. Újra felmerül a kérdés: Testi, mentális és spirituális egészségünk érdekében hajlandók vagyunk-e üresek lenni?
Az üresség megtapasztalása a testben és az elmében
- Üljünk le meditációs ülésbe reggel, mielőtt bármit ettünk vagy ittunk volna. (Rendjén való, ha megmossuk a fogunkat, vagy iszunk néhány korty teát vagy vizet, de ne egy egész csészével vagy pohárral.)
- Irányítsuk az éberségünket a légzésre, ott, ahol legtisztábban érezzük a légzés érzeteit.
- Irányítsuk az éberségünket a testre.
Vannak olyan helyek a testünkben, melyeket üresnek érzünk?
Az üresség érzetei kellemesek, közömbösek vagy kellemetlenek?
- Megjelenik-e bármilyen késztetés, hogy megváltoztassuk az üresség érzeteit a testünkben?
- Vannak olyan helyek a testünkben, melyeket telinek érzünk?
- A teltség érzetei kellemesek, közömbösek vagy kellemetlenek?
- Megjelenik-e bármilyen késztetés, hogy megváltoztassuk a teltség érzeteit a testünkben?
Most irányítsuk az éberségünket az elmére
Képeljük el úgy az elmét, mint egy tágas, üres szobát. A gondolatok természetesen összegyűlnek ebben a szobában, mint ahogy a száraz leveleket befújja a szél egy üres raktárépületbe. Most arra törekszünk, hogy egy ideig tisztán és üresen tartsuk ezt a szobát.
Képzeljük el, hogy a kilégzésünk a szél, mely csendesen felkavarja a leveleket. A kilégzés szétszórja az összegyűlő leveleket, és kifújja őket a szobából. A szoba újra eredeti állapotába kerül, üres és nyugodt.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.