• rák

Nyirokrák (limfóma) – Mi ez, hogy ismerhetjük fel és mi a kezelési eljárás?

A nyirokrendszer nyirokerekből és nyirokszervekből áll, és fontos szerepet játszik a fertőzések elleni védekezésben. A nyirokerek az egész testet behálózzák. A legfőbb nyirokszervek a nyirokcsomók, a lép, a csecsemőmirigy és a mandulák.

Mi a nyirokrák?

Nyirokrákon általában az úgynevezett Hodgkin- és non-Hodgkin-limfómát értjük, amelyek a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedésének felelnek meg. A limfómát a nyirokrendszer sejtjeinek, az úgynevezett limfocitáknak az elfajulása okozza. Szövettani tulajdonságaik, malignitásuk (rosszindulatúságuk típusa), növekedési sebességük és kiterjedtségük alap­ján a limfómáknak két főbb csoportját külön­böztetjük meg.

Íme a két fő csoportja:

• alacsony malignitású limfómák, amelyek lassan növekednek és kevesebb tünetet okoznak,
• agresszív, magas malignitású, testszerte gyorsan terjedő limfómák.

Mivel a szervezetben mindenhol vannak nyirokszövetek, bárhol kialakulhat rosszindu­latú limfóma. Mindkét forma a nyirokcsomó­kat érinti a leggyakrabban.

A Hodgkin-kór különleges helyet foglal el a limfómák között (nevét egy angol patológusról, Thomas Hodgkinról kapta, aki első­ként írta le a betegséget 1842-ben), mégpedig abban különbözik a többi limfómától, hogy a nyirokszövetekben megjelennek az ún. Hodgkin- és Reed-Sternberg-óriássejtek.

Gyakoriság

Magyarországon évente kb. 1500 esetben diagnosztizálnak limfómát. Két fő típusa a fentebb említett non-Hodgkin- és Hodgkin-limfóma – non-Hodgkin-limfómában a diag­nózis időpontjában a férfi betegek átlagos élet­kora 66 év, a nőké 70 év. Hodgkin-kórban a nők átlagos életkora a megbetegedéskor 41 év, a férfiaké 46 év – ez a típus a leggyakoribb a 15. és 35., vala­mint a 60. és 70. életév között.

Kockázati tényezők

Még nem sikerült tisztázni, hogy mi okozza a limfómát. Vannak olyan tényezők, amelyek növelhetik a megbetegedés kockázatát. Az öröklődés lehetősége is felmerült, bár eddig nem tudták bizonyítani.

Tünetek

A limfómáknak általában nincsenek jellegze­tes tüneteik, a panaszok leginkább megfázásra vagy gyulladásos betegségekre utalhatnak.

Figyeljünk fel tehát az alábbi szimptómákra:

• nyirokcsomó-duzzanat, főleg ha nyomásra nem érzékeny,
• bizonytalan, nyomó jellegű fájdalom,
• étvágytalanság, émelygés, teltségérzés,
• indokolatlan fogyás,
• fáradtság, levertség, gyengeség,
• viszketés,
• éjszakai izzadás és láz.

A malignus limfómák első jelei sokszor a duzzadt nyirokcsomók, amelyek többnyire nem fájdalmasak. A megnagyobbodott nyi­rokcsomók tapintásra tömöttek, gumiszerűen rugalmasak. Ilyeneket fertőzések esetén is lehet tapintani, ám olyankor nyomásra érzékenyek, és a fertőzés lezajlása után vissza­húzódnak.

Korai felismerés és diagnózis

A nyirokcsomók rákjának korai felismerésére egyelőre nincsenek megfelelő vizsgálati mód­szerek – ezért olyan fontos, hogy felfigyeljünk minden szokatlan elváltozásra, és gyanús jelek észlelésekor orvoshoz forduljunk. Minél hamarabb derül fény a betegségre, annál haté­konyabb a kezelés, és annál nagyobb az esély a gyógyulásra.

Ha felmerül a rosszindulatú limfóma gya­núja, vizsgálatokat végeznek a diagnózis fel­állításához. Ezek során kiderül, hogy valóban limfómáról van-e szó, és ha igen, melyik típusáról, továbbá hogy mennyire kiterjedt a betegség.

A legfontosabb vizsgálati eljárások a következők:

• fizikális vizsgálat,
• laboratóriumi vizsgálatok,
• biopszia.

Elsősorban az orr-garat táji nyirokcsomókat és nyirokszöveteket vizsgálják, továbbá gon­dosan megtapogatják a lépet és a májat, mert ezek a szervek is megnagyobbodhatnak. A vérvizsgálatok fényt derítenek a beteg általános állapotára, és alkalmasak lehetnek a hasonló tüneteket okozó vírusfertőzések kimutatására is.

Bizonyosságot csak biopszia útján lehet nyerni. Ehhez a sebész eltávolít egy jól hozzáférhető helyen lévő nyirokcsomót, pél­dául a nyakról. A szövettani vizsgálat azt is megmutatja, hogy Hodgkin-kórról vagy non-Hodgkin-limfómáról van-e szó.

Ha bebizonyosodott a diagnózis, további vizsgálatokra van szükség annak megállapítá­sára, hogy a limfóma mennyire terjedt tovább a szervezetben. Ehhez röntgenfelvételeket készítenek, s ultrahang-, CT- és MR-vizsgálatra kerül sor. Esetenként a gerincvelő-folya­dékot is megvizsgálják, májfunkciót végez­nek, laparoszkóppal ellenőrzik a hasüreget, vagy csontszcintigráfiára is szükség lehet.

Terápia

Mivel a limfóma ún. rendszerbetegség, amely az egész szervezetet érintheti, és többnyire nem korlátozódik egy régióra, műtéti kezelés általában nem jön szóba. A szükséges kezelési mód attól függ, hogy a sokféle limfóma közül melyikről van szó az adott esetben.

Gondozás és kilátások

Ma a fent vázolt kezelési eljárásokkal a betegek nagy része már meggyógyítható. A Hodgkin-kór korai stádiumában a gyógyu­lás esélye 90 százalék, előrehaladott esetek­ben kb. 70 százalék. A magas malignitású non-Hodgkin-limfómák kezelése sokat fejlődött az elmúlt években: a betegség korai stádiumában szinte minden beteg meg­gyógyítható, de teljes gyógyulás érhető el az előrehaladott esetek mintegy 60 százalé­kában is.

Ma még nagyon rosszak a gyógyulási arányok az alacsony malignitású (indolens) non-Hodgkin-limfóma esetében, ha az már előrehaladott stádiumban van. Ennek ellenére a kezeléssel sok betegnél panaszmentességet lehet elérni.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.