Allergia és asztma

Asztmaellenes gyógyszerek

Az asztma gyógyszeres kezelése sokkal összetettebb, mint bármely más allergiás betegségé

A felírt gyógyszereknek két nagy csoportja van: az egyikbe sorolhatók, amelyek tágítják az összeszűkült hörgőiket azok izomzatának ellazításával – ezek a rohamgátló szerek; a másikba azok tartoznak, amelyek a légutak gyulladását csillapítják – ezek a rohammegelőző szerek. Az előbbiek gyorsan, de csak a tünetre hatnak – mint a fejfájásra bevett aszpirin – tehát az asztmás roham valódi, kiváltó okára nem. A megelőző szerek azonban az alapproblémát veszik célba: a légutak összehúzódását kiváltó gyulladást.

Az elmúlt tíz évben csendes forradalom zajlott le az asztma kezelése terén. Ennek során sokkal több beteget állítottak rá inhalációs gyulladásgátló készítményekre – rendszerint kis dózisú szteroidokra. A cél az, hogy a légutak falát érintő gyul­ladás teljesen megszűnjön azért, hogy a légutak izomzata a leg­kisebb ingerre se görcsölhessen be.

A béta-2-adrenerg gyógyszerek (béta-agonisták)

Amikor adrenalin termelődik, a hörgők kitágulnak. Ez a szer­vezet természetes reakciója a dühre vagy a félelemre. Az adre­nalin azért tágítja ki a légutakat, hogy gyorsabban futhassunk vagy energikusabban küzdhessünk. Az asztma ellen ezért vala­ha a betegeknek adrenalint adtak. Mivel azonban az adrenalin szapora szívverést okoz és megemeli a vérnyomást, ma már in­kább csak sürgősségi helyzetekben használják – ál­landó kezelésre a mellékhatásai miatt nem alkalmas.

A béta-2-adrenergek az adrenalin hörgőtágító hatását utá­nozzák a légutakban ugyanazokhoz a simaizom-receptorok­hoz (béta-2-receptorok) kötődnek. Az érintett izomzatot arra ösztönzik, hogy elernyedjen, s így a hörgők kitágulnak.

Egyéb tekintetben viszont a béta-agonisták nem hasonlíta­nak az adrenalinra. Szerkezetük olyan, hogy – normál dózis­ban – alig hatnak a szívre és más szervekre.

A béta-2-agonistákat elsősorban inhalációs formában ad­ják. Tabletta és szirup formájában is kaphatók, de ezeknél nagyobb a mellékhatások kockázata, mert a szükséges dózis sokkal nagyobb.

Az inhalációs készítmények a gyógyszert közvetlenül a lég-utakba juttatják, ezért jóval kisebb dózisra van szükség. Az a nagy előnyük is megvan, hogy hatásukat már röviddel a belé­legzés után kifejtik: többnyire 10-15 percen belül teljesen megszüntetik a hörgőgörcsöt.

A béta-2-agonistáknak két fajtája létezik

  • a hagyományos, gyorsan ható béta-2-adrenergek (gyors béta-agonisták), melyek hatása 3-6 (rendszerint kb. 4) óráig tart; a jelenlegi álláspont az, hogy rutinszerű­en nem, csak kifejezetten „szükség esetén” szabad hasz­nálni őket;
  • az újabb, lassan ható béta-2-adrenergek (lassú béta-agonisták), melyek hatása akár 12 óráig is tart; ezeket az asztma súlyosabb formáinál írják föl, s rend­szerint rutinszerűen, naponta kétszer kell alkalmazni őket.

Az asztmások számára a kulcskérdés az, hogy milyen gyakran lehet a gyors hatású agonistákat használni. Erre vonatkozóan a felfogás jelentősen változott az utóbbi húsz év során, s ma már nem­igen van olyan orvos, aki arra biztatná betegét, hogy inhalátorát naponta öt-hatszor vagy még sűrűbben alkalmazza – amint az a múltban szo­kás volt. Ha a beteg a béta-agonista ilyen intenzív használatát érzi szükségesnek, az azt jelzi, hogy asztmája rosszabbodott, és megelőző kezelésre van szüksége.

Mennyire biztonságosak ezek a gyógy­szerek hosszú távon?

A béta-agonistákkal kapcsolatos nézetek revideálásának fő oka az volt, hogy 1976 és 1988 között Új-Zélandon nagyon sok asztmával összefüggő haláleset történt. A végzetes kimenetelű súlyos asztmás rohamok aránya egy ideig 2-4-szerese volt a korábbi szintnek, s ennek következtében ezernél is több új-zélandi halt meg.

Óriási vitát váltott ki, hogy pontosan mi is állt a jelenség hátterében

A kutatók többsége ma megegyezik abban, hogy a fő ok egy új típusú in­halátor bevezetése volt, amely a fenoterol nevű gyors hatású béta-agonistából dupla adagot juta­tott a szervezetbe. Ez amellett, hogy igen erősen hatott a légutakra, elég súlyos, a szívet és ér­rendszert érintő mellékhatásokat is okozott. Ugyanilyen típusú inhalátort hoztak összefüggés­be a Kanadában és Németországban történt ha­lálesetekkel.

Kimutatták, hogy azért Új-Zélandon volt a legmagasabb a halálozási arány, mert az új in­halátorból ott adták el a legtöbbet, és az ottani szabályozás szerint egyszerre több palackot is fel lehetett írni. Emiatt az orvos nem látta időben azokat, akiknek asztmája nagymértékben súlyos­bodott, és nem is állította át őket rohammegelőző gyógyszerekre. Ma ezt tartják e halálesetek fő okának.

A fokozott béta-agonista használattal össze­függő halálozásban három egymástól független tényező játszhat szerepet

  • A béta-agonista elfedi a súlyos légúti gyulla­dások hatásait. A beteg viszonylag jól érzi magát, mert a szer kitágítja a hörgőit, s emi­att fogalma sincs róla, hogy mennyire rom­lott az alapbetegsége. A kezeletlen légúti gyulladás végül igen súlyos, potenciálisan végzetes asztmás rohamhoz vezethet.
  • A gyors béta-agonisták rendszeres használa­ta a légutakat érzékennyé teszi a fizikai ter­helés, valamint a poratka-, pollen- és egyéb allergének iránt – ami azt jelenti, hogy an­nál a betegnél, akinél eleve reakciót válta­nak ki ezek a levegőben lévő allergének, már igen kis mennyiségük nyomán fellép az allergiás reakció.
  • A légutak a béta-agonistára idővel egyre kevésbé reagálnak, ezért kórházi ellátást igénylő súlyos roham esetén a szerből igen nagy adagra van szükség a hörgtágító hatás eléréséhez – ez akkora dózis, aminek már a szívet érintő, súlyos mellékhatásai van­nak.

Az új-zélandi „járvány” részletei mind a mai napig vitatottak. Lehet, hogy a halálesetekért a fenoterol volt a felelős? Vagy az volt a baj, hogy az inhalátor a normál adag kétszeresét juttatta a szervezetbe – de akkor vajon minden gyors agonistánál életveszélyes a dupla dózis? Vagy ro­hammegelőző gyógyszerek hiányában járt ilyen következményekkel a béta-agonisták túlzott használata?

Amíg a kérdés nem tisztázódik, a biztonságra törekvő asztmás betegek jobb, ha úgy tartják, hogy e feltevések bármelyike helytálló lehet.

A maximálisan óvatos megközelítés az alábbi lehet:

  • Amennyire csak lehetséges, kerüljük a fenoterolt!
  • Ne használjunk semmilyen kétszeres dózist kibocsátó béta-agonista-inhalátort (vagyis olyat, amely befújásonként 200 \xg ható­anyagot juttat a légutakba)!

Hatóanyagok

A jelenleg Magyarországon (inhalátor, tabletta és/vagy szirup formában) kapható készítmények az alábbi hatóanyagokat tartalmazzák: orciprenalin, fenoterol, terbutalin; salbutamol, formoterol, hexoprenalin, salmeterol, bambuerol, procaterol, clenbuterol.

Azt, hogy melyik kiszerelés hat gyorsabban, és melyik lassabban, az orvos tudja megmondani.

  • Egyszeres dózisú inhalátorokból ne adjunk be magunk­nak rutinszerűen dupla adagot (orvosunkkal egyeztes­sünk, ha kétszeres dózis van előírva)!
  • Gyors béta-agonistákból legfeljebb napi egyszeri adagot alkalmazzunk. Ilyen gyakoriság mellett e gyógyszereknek gyakorlatilag nincs kockázata – csak a rendszeres túlhasználat káros és veszélyes.
  • Használjunk csúcsáramlásmérőt, de emellett rendszere­sen járjunk el a felülvizsgálatra is.
  • A rohammegelőző gyógyszert mindig előírás szerint al­kalmazzuk!

Körülbelül 1990 óta az asztma okozta halálesetek száma csökkent, főleg azokban az országokban, ahol a béta-agonisták használata visszaszorult, és helyettük az inhalációs szteroidok váltak elterjedtebbé.

Felesleges riadalom

Az új-zélandi „járvány” okait vizsgáló kutatóorvosok rájöttek, hogy azoknál a betegeknél, akik naponta négyszer használtak gyors béta-agonista-inhalátort, már két hét után fokozódott a légutak ingerlékenysége, és egyúttal kimutathatóan csök­kent a gyógyszer hatékonysága is.

Néhány kutatóban felmerült a kérdés: lehetséges, hogy ma­gát az „asztmajárványt” – az asztmás esetek megszaporodását -is e gyógyszerek okozták? Lehetséges-e, hogy olyan gyerekek­nél, akiknél enyhén sípoló légzés jelentkezett, amely talán ma­gától is elmúlt volna, és aminek a kezelését korábban aligha látták volna szükségesnek – kifejlett asztma alakult ki a béta-agonista inhalátorok használata következtében? Azóta a problé­mát nagyon intenzíven kutatták, s ma már világos, hogy a béta-agonistákkal kapcsolatos ilyen jellegű félelmek megala­pozatlanok voltak.

Sajnos még ma is forgalomban van néhány olyan könyv és egyéb kiadvány, amelyek azzal, hogy a béta-agonistákról folyó szakmai viták 90-es évek eleji állapotát tükrözik, a későbbi ku­tatási eredményeket figyelmen kívül hagyva fölösleges riadal­mat keltenek.

Béta-agonisták a súlyos asztmás rohamban

A súlyos asztmások közül néhányan akkor is légszomjjal és ne­hézlégzéssel küszködnek, ha naponta lélegeznek be közepes dózist a megelőző szteroidos inhalátorukból. A szteroid adagjá­nak növelése nem sokat enyhít tüneteiken, viszont jelentősen növeli a mellékhatások kockázatát.

Az ilyen betegeknél gyakran csodákra képesek a lassan ha­tó béta-agonisták. Ezek a viszonylag új gyógyszerek ellazítják a légutak izomzatát, és hatásukat akár 12 órán túl is kifejtik.

E készítményekkel kapcsolatban is voltak aggodalmak, hogy esetleg ugyanolyan alattomos mellékhatásaik lehetnek, mint a gyors agonistáknak, és ezzel növelnék az asztmával összefüggő halálesetek számát. A lassú agonistákat szedő betegek bevonásával végzett kutatások azonban kimutatták, hogy ezeknél a kockázat minimális. Bebizonyosodott, hogy nagyságrendekkel biztonságosabb, ha ezeket a gyógysze­reket alkalmazzuk naponta kétszer, mint ha gyorsan ható rohamgátlókat használnánk napi négy alkalommal.

Más vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a lassú agonistáknak egyéb kedvező hatásai is vannak – pl. fokozzák a szteroidok gyulladáscsökkentő hatását, sőt, talán saját maguk is képesek bizonyos mértékű gyulladásgátlásra.

Az orvosok véleménye az, hogy a nehezen kezelhető aszt­másoknál a lassú agonisták előnyei messze meghaladják a kockázataikat – ám csak inhalációs szteroidokkal együtt adhatók. Alighanem több más lehetőséget is meg kell még vizsgálni, pl. az allergének elkerülését és az új leukotrién antagonista gyógyszereket.

A lassan ható béta-agonistáknál ügyeljünk arra, hogy rendszeresen, 12 óránként alkalmazzuk őket; jótékony hatásuk a rendszeres használat során fokozatosan alakul ki.

Általános szabály, hogy közben nem szabad „pótadagokat” alkalmazni

A lassú agonisták nem a hirtelen fellépő asztmás rohamok kezelésére valók – erre az orvos a gyors hatású béta-agonistákat írja föl. A lassú agonisták használatának korlátozása mindenképpen érvényes a salmeterolra (az elsőként kifej­lesztett „lassú” asztmagyógyszerre), mert a légutakra gyakorolt hatását csak jelentős késéssel fejti ki. Viszont az egyik újabb ilyen készítmény, a formoterol ugyanolyan hamar kezd hatni, mint a gyors agonisták. A formoterolt ezért – elvileg – asztmás roham leküzdésére „szükség esetén” is lehet alkalmazni – e le­hetőséggel kapcsolatban mindenesetre kérjük ki orvosunk vé­leményét.

Jegyezzük meg! Ne hagyjuk abba rohammegelőző gyógyszerünk (pl. inhalációs szteroid vagy kromoglikát) szedését akkor sem, ha már sokkal jobban vagyunk. A lassan ható béta-agonisták nem helyettesíthetik ezeket a készítményeket!

A súlyos asztmások egy része gyors és lassú béta-agonistákat egyaránt kénytelen rendszeresen szedni. Ha mi is ebben a helyzetben vagyunk, pontosan kövessük a kezelőorvos utasításait, és gyógyszerelésünkön önkényesen semmit ne változtassunk. Szóba jöhetnek egyéb lehetőségek is, pl. a leukotrién-antagonista gyógyszerek. Ezen kívül, minden egyéb lehetséges módon védekezni kell a fennálló asztma ellen – pl. az allergénterhelés csökkentésével, az asztmát kiváltó tényezők kerülésével és számos egyéb intézkedéssel.

A béta-agonisták közvetlen mellékhatásai

E gyógyszerek enyhe, közvetlenül adásukat követően fellépő mellékhatásai a következők:

  • fejfájás,
  • idegesség, reszketés, nyugtalanság, szorongás; gyerekek­nél ingerlékenység, izgatottság,
  • bőrpír,
  • szájszárazság,
  • izomgörcsök.

Ezeket mind a béta-agonisták adrenalinhoz való hasonlósá­ga okozza, és rendszerint elég gyorsan megszűnnek. Egyes las­sú béta-agonisták hányingert, hányást is kiválthatnak.

A szívdobogásérzés általában enyhe és átmeneti, de ha sú­lyosnak érezzük, tegyünk említést róla orvosunknak.

Néhány asztmás beteg azt tapasztalja, hogy e gyógyszerek belégzésekor hörgőgörcse lesz, ahelyett, hogy a légutai kitágul­nának. Ha esetünkben ez a paradox hörgőszűkületnek neve­zett tünet lép fel, hagyjuk abba az inhalátor használatát, és ha­ladéktalanul forduljunk orvoshoz.

Még ritkább esetben az asztmásoknál allergiás reakciókat válthat ki a gyógyszer, illetve hallucinációk vagy rohamok lép­hetnek föl. Egyértelmű, hogy ha ilyen mellékhatásokat tapasz­talunk, azonnal függesszük fel az inhalátor alkalmazását, és forduljunk orvoshoz!

Felléphet kölcsönhatás a béta-agonisták és más gyógyszerek között.

Jegyezzük meg! Ha vízhajtóra szorulunk, az orvost, ill. gyógyszerészt tá­jékoztassuk, hogy béta-agonistát is szedünk, és kérdezzük meg, hogy ilyen körülmények között mely diuretikumok biztonsá­gosak. Ha magas a vérnyomásunk, szívproblémánk vagy pajzs­mirigybetegségünk van, figyeljünk arra, hogy az orvos ennek tudatában legyen, amikor béta-agonistát ír föl.

Az ephedrin

Az ephedrin és az orciprenalin az asztmás rohamot megszünte­tő készítmények korábbi generációjához tartozik. Nagyon ha­sonló felépítésűek, mint az adrenalin, s így nagyon sok mellék­hatásuk van, különösen olyanok, amelyek a szívet és az ereket érintik. Ezeket a gyógyszereket ma már nem ajánlják, s hamarosan teljesen kivonják őket a forgalomból. Az idősebb asztmás betegek között akadhatnak olyanok, akik még szednek ephedrint és orciprenalint, pusztán azért, mert gyógyszerelésüket hosszú évek óta nem vizsgálták felül. Ha esetünkben ez a hely­zet, orvosunkkal írassunk föl újabb, korszerűbb gyógyszert -valószínűleg hatékonyabb is lesz, és kevesebb mellékhatást fog okozni.

Az antikolinergek

E gyógyszerek is hörgtágító hatásúak és a rohamot megszünte­tik, ám hatásmechanizmusuk teljesen eltér a béta-agonistákétól. A paraszimpatikus idegrendszerre hatnak, azokra az idegekre, amelyek tudatos befolyásolás nélkül működnek. A paraszimpatikus idegrendszernek számos hatása van a szerve­zetre, köztük az, hogy a légutak izomzatát megfelelően feszes állapotban tartja. A paraszimpatikus idegek gátlásával az antikolinergek a légutak izmainak ellazu­lását váltják ki.

Az antikolinerg gyógyszereket inhalált formában kell alkal­mazni teljes hatásuk kifejtéséhez 30-90 perc szükséges, s a hatás 3-6 órán keresztül tart.

Az asztmások többsége számára, különösen ha asztmájuk kialakulásában az allergia központi szerepet játszik, az antikolinergek általában kevésbé hatékonyak, mint a béta-agonisták. Hasznosak lehetnek viszont az olyan egy év alatti gyermekeknél, akik nem reagálnak a béta-agonistákra. Ha az asztmához krónikus hörghurut társul, az antikolinerg gyógy­szerek esetenként hatékonyabbak a béta-csillapítóknál. Külö­nösen nagyon sok váladék termelődése esetén jótékonyak, mert a paraszimpatikus idegrendszer gátlása rendszerint csök­kenti a váladékképződést. Súlyos asztmásoknál az antikolinerg gyógyszereket és béta-agonistákat kombinálhatják.

Az antikolinerg gyógyszerek csak szükség esetén használandók, rendszeresen, naponta többször nem szabad alkalmazni őket, mert a légutakat túlérzékennyé tehetik, éppen úgy ahogy a gyorsan ható béta-agonisták.

A súlyos asztmás roham figyelmeztető jelei

Ha azt tapasztaljuk, hogy gyorsan ható béta-agonistánk tíz percen belül nem használ, vagy négyóránként egynél többször kell alkalmaznunk, ez súlyos asztmás rohamot jelez, és azonnali orvosi ellátást igényel.

Súlyos asztmás roham során, kórházba szállítás alatt vagy az orvos megérkezéséig, gyorsan ható béta-agonistából maximálisan 30 adagot lehet alkalmazni a hörgőgörcs enyhítésére.

Figyelem: életveszélyes lehet, ha ebben a helyzetben a hörgőtágítót nem használjuk ki maximális mértékben! (Ez a dózis majdnem mindenki számára biztonságos, bár szívprobléma esetén lehetnek kockázatai – orvosunktól kérjünk előre részletes tájékoztatást és útmutatást.)

Mellékhatások

Az antikolinerg szerek enyhe mellékhatásai a szájszárazság, a homályos látás, a székrekedés és a száj- és toroknyálkahártya irritációja. Egye­seknél hányinger és vizelési nehézség is fellép­het.

A súlyos mellékhatások ritkák. Aggodalomra adhat okot a felköhögött köpet besűrűsödése, fő­leg gyerekeknél. Ha a nehézlégzés vagy a köhö­gés fokozódik, hagyjuk abba a gyógyszert, és for­duljunk orvoshoz.

A zöldhályogot és a prosztataproblémákat az antikolinerg gyógyszerek súlyosbíthatják, ezért alkalmazásuk ilyenkor kizárólag fokozott orvosi felügyelet mellett történhet.

Ha az antikolinerg szereket aeroszol formában alkalmazzuk, nagyon fontos, hogy a maszk pon­tosan illeszkedjen.

Az inhalációs szteroidok

Manapság a legtöbb asztmás betegnek felír az or­vos inhalációs szteroidot a kezelés részeként, annak valamelyik fázisában. Valószí­nűleg elsőként alacsony dózisú inhalátort választ, melynél elhanyagolható a mellékhatások kocká­zata. Az inhalációs szteroidok még nagyobb dó­zisban is aránylag biztonságosak – mégis sokan (fölöslegesen) ódzkodnak tőlük, olyannyira, hogy nem hajlandók használatukat még csak fontolóra se venni egészen addig, amíg igen rossz állapotba nem kerülnek.

Fontos, hogy az inhalá­ciós szteroidok használatát ne halogassuk túl so­káig, különben a légutak maradandóan károsod­hatnak: a gyulladás következtében a hörgőfal idővel megvastagodik, amitől elveszti rugalmas­ságát, és kevésbé lesz képes kitágulni.

Antikolinerg gyógyszerek

Ezek hatóanyaga az ipatropium bromatum nevű vegyület. Az ipatropiumot inhalátorok és orrsprayk tartalmazzák (önmagában vagy kombinációkban).

A szteroidtabletták

Ezekhez általában csak végső esetben folyamodnak, de ha egyszer szükséges, nincs mit tenni, bekell venni őket. Súlyos esetekben ezek a tabletták életet menthetnek. Ugyanakkor, ha a betegség súlyosbodásának megakadályozására bármi más mód van, mint a szteroidtabletta – pl. az allergének és irritánsok elkerülése vagy más megelőző | óvintézkedések betartása -, akkor feltétlenül azt j kell alkalmazni.

A kromoglikátok

Asztma esetén e gyógyszereket csak inhalált formában lehet alkalmazni. Hatásmechanizmusuk az allergiás reakció gátlásán alapul, s így megelőző gyógyszerként tartják számon.

A kromoglikátokkal rendszerint naponta négyszer kell inhalálni, bár az orvos kezdetben ennél gyakoribb alkalmazást is előírhat. Ha a beteg állapota stabilizálódott, az adagolás napi háromszori, sőt esetleg kétszeri használatra is csökkenthető – kérjük ki orvosunk véleményét. Ha valamikor úgy döntenénk, hogy a kromoglikátok használatát abbahagyjuk, ezt először orvosunkkal beszéljük meg. Ajánlatos az adagot fokozatosan, 7-10 napon keresztül csökkenteni. Az asztmás betegek egy részénél ekkor szükség lehet a szteroidok – többnyire csak átmeneti – (újbóli) bevezetésére.

Az antikolinerg orrsprayk

Antikolinerg gyógyszerek orrspray formájában is rendelkezésre állnak, a vasomotoros rhinitis kezelésére. Ez nem allergiás betegség, de gyakran összekeverhető az allergiás rhinitisszel. Ennél a betegségnél az állandó váladékozást a paraszimpatikus idegrendszer zavara okozza, ez magyarázza az antikolinerg szerek hatékonyságát.

A kromoglikátok mellékhatásai

Az inhalált kromoglikátok átmeneti torokirritációt okozhatnak, ami köhögéssel járhat. Olykor átmeneti hörgőgörcs fordulhat elő, ami nehézlégzést idéz elő. Ez azonban, bár ijesztő lehet, csak enyhe mellékhatás, s egyáltalán nem utal arra, hogy a gyógyszer a betegséget súlyosbítaná.

Az asztmásoknak időnként azt tanácsolják, hogy e probléma elkerülésére kromoglikátos inhalátoruk előtt használjanak gyorsan ható béta-agonistát. Ez azonban azt jelentené, hogy a béta-agonistát naponta négyszer kellene alkalmazni, ami ma már nem javasolt. Ugyanilyen okból többnyire nem ajánlják az olyan inhalátorokat sem, amelyek nátrium-kromoglikátot és gyorsan ható j béta-agonistát egyaránt tartalmaznak.

A torokirritáció elkerülésének kedvezőbb módja, ha aeroszolos inhalátort alkalmazunk, mert ez sokkal kevésbé ingerli a torkot, mint a por belégzésűek. Spacer használatával még hatékonyabbá tehetjük az aeroszolos inhalátort. E gyógyszerek csak igen ritkán okoznak súlyos mellékhatásokat.

A teofillin

A teofillint tartalmazó gyógyszerek a xanthinok vagy metil-xanthinok csoportjába tartoznak. Szerkezetük alapján a koffeinhez hasonlítanak. Nem inhalálhatok, ezért tabletta vagy szirup formájában kell bevenni őket. A bejuttatás után mintegy fél órával kezdik kifejteni hatásukat, mely 6-8 óráig tart. Az elhúzódó felszívódású teofillin-készítményeknél a hatás másfél óra után alakul ki, de 12-14 óráig is fennáll, ezért különösen az éjszakai asztma kezelésében hasznosak.

Angliában az orvosok a teofillintartalmú gyógyszereket áltaIában roham megszüntetésére adják, de mellékhatásaik miatt csak súlyos asztma esetén. Kiegészítő kezelésként olyan asztmás betegeknek rendelik, akiknek a betegsége a szokásos terápiákra nem reagál kielégítően. Sajnos, a teofillinből elég nagy dózis kell a hörgőgörcs oldásához, ezért viszonylag gyakrabban lépnek fel a potenciálisan súlyos, veszé­lyes mellékhatások.

Ezek rendszerint akkor fordulnak elő, amikor az orvos még a beteg számára megfelelő adag megálla­pításával próbálkozik. A teofillin iránti érzékenység egyénileg változó, ezért felírása egyáltalán nem egyszerű. Ha sikerült kialakítani a biztonságos dózist (és feltéve, hogy a beteg általá­nos egészségi állapota nem romlik, és életmódja – ezen belül az alkohol-, nikotin- és gyógyszerbevitele – nem változik -, akkor a teofillint a továbbiakban már súlyosabb mellékhatások kockázata nélkül szedheti.

Az Egyesült Államokban az orvosok a teofillint tartalmazó gyógyszereket az enyhén asztmásoknak is rendelik, de jóval ki­sebb adagban. Ilyen adagolásban nem hörgőtágítóként, hanem enyhe gyulladásgátlóként hatnak, és így a roham megelőzésére használhatók. Ebben az esetben a mérgező hatás kockázata jó­val kisebb. A teofillin alacsony dózisa mellett az enyhe asztmá­soknak kevesebb béta-agonistát kell használniuk. Az inhaláci­ós szteroidok azonban ebből a szempontból hatékonyabbak, így az Egyesült Államokon kívül inkább az utóbbiakkal való kezelést részesítik előnyben.

A teofillin mellékhatásai

Tipikus mellékhatása a hányinger, a hányás, a gyomorfájás, (olykor véres) hasmenés, fejfájás, szorongás, nyugtalanság, ál­matlanság, szédülés, heves vagy rendszertelen szívverés.

A teofillin minden mellékhatását komolyan kell venni, s or­vosunkat mielőbb tájékoztatni kell róluk. Addig is, amíg az or­vosunkkal más készítményt tudunk felíratni, a legokosabb, ha felfüggesztjük a gyógyszer szedését.

Megnő a mellékhatások veszélye akkor, ha a teofillint nagy dózisban alkalmazzuk. A túladagolás akár halálos kimenetelű is lehet. Ennek tünetei: ismétlődő hányás, reszketés, szokatlan forróságérzet, gyakori vizelési inger, heves szomjúság, mániás viselkedés, rendszertelen szívverés, szívdobogásérzés (palpita­do). Röviddel később önkívületi állapot is felléphet görcsroha­mokkal – ha e tünetek bármelyikét észleljük, azonnali kórházi ellátás szükséges!

Súlyos túladagolás olykor azoknál is felléphet, akik éveken át baj nélkül szedtek teofillintartalmú gyógyszereket. Sajnos gyakran ennek figyelmeztető jelei sincsenek, vagyis hiányoz­nak a súlyos mellékhatásokat megelőző enyhébb tünetek. A megelőzés egyetlen módja a rendszeres vér-gyógyszerszint­ meghatározás.

A teofillin egyik alapvető problémája az, hogy a szervezetre gyakorolt hatását számos különféle tényező befolyásolhatja, pl. az étrend, különböző betegségek (az asztmát leszámítva), vala­mint egyéb gyógyszerek szedése. Ha valakinek a mája a szoká­sosnál lassabban bontja le a teofillint, az a vérben gyorsan fel­szaporodva mérgező szintet érhet el.

Az alábbi lépésekkel megelőzhető a teofillint tartalmazó gyógyszerek túladagolása

  • Ha bármilyen új gyógyszert kezdünk szedni, ha abba­hagyjuk valamilyen gyógyszer szedését (különösen a fo­gamzásgátló tablettáét), vagy ha nikotin-, ill. alkoholbevi­telünk megváltozik, kérdezzük meg orvosunkat, hogy szükséges-e az általunk szedett teofillin adagolásának módosítása, de lehetőleg még előtte kérjük ki a tanácsát!
  • A teofillinnel nagyon sok gyógyszer kölcsönhatásba lép, többek között az új leukotrién-antagonisták is. Minden új gyógyszerrel óvatosnak kell lenni. Különösen két antibio­tikumra, a ciprofloxacinra és az erythromycinre, illetve a gyomorfekély és gyomorégés ellen adott cimetidinre kell odafigyelni.
  • Influenza elleni védőoltásnál, ill. bizonyos betegségek, pl. vírusfertőzések, szív- vagy májbetegség esetén figyeljünk a teofillin mellékhatásaira, s ha bármelyiket tapasztaljuk, azonnal forduljunk orvoshoz. Ezek az álla­potok mind megváltoztatják a teofillin hatásait.
  • Ne fogyasszunk túl zsíros, ill. olajos ételeket. Nagy mennyiségű zsíros étel hatására a lassú felszívódású készítmé­nyekben lévő hatóanyag felszabadulása túl gyors, ami fo­kozza a mellékhatások kockázatát. Étrendünket ne változtassuk meg hirtelen és nagymértékben.
  • Rendszeresen járjunk el felülvizsgálatra! A teofillin hatá­sa pusztán az életkor előrehaladtával is változik, ezért az évek során szükséges lehet az adagolás módosítása.
  • Ha feledékenyek vagyunk, gondosan írjuk fel, hogy teofillintartalmú gyógyszerünket mikor vettük be. Főleg arra kell ügyelni, hogy tévedésből sohase vegyünk be még egy adagot!
  • Fontoljuk meg, ne térjünk-e át egy lassan felszívódó teofillin-készítményre – ennek általában nincs annyi mel­lékhatása, mint a hagyományos kiszerelésű teofillinnek.
  • Viseljünk olyan karkötőt, me­lyen rajta van, hogy teofillint szedünk. Ha súlyos asztmás rohammal kórházba kerülünk, fontos, hogy a mentősök és az orvosok tudjanak erről, mert így nem fordulhat elő, hogy a kelleténél többet kapunk a gyógyszerből.

Szoptatás alatt ajánlatos felfüggeszteni a teofillin tartalmú gyógyszerek szedését. Bár a teofillin rendszerint nincs hatással az újszülöttre, hatóanyaga bekerülhet az anyatejbe, és a cse­csemő ingerlékennyé, nyugtalanná válhat. E probléma elkerü­lése érdekében mindig közvetlenül szoptatás után vegyük be a gyógyszert – így jut a legkevesebb a tejbe. Várandós kisma­mák se szedjenek lehetőség szerint teofillint!

Kisgyerekeknél a teofillin esetleg viselkedési zavarokat és tanulási nehézségeket okozhat, bár ez még nem bizonyított. A kutatások szerint hat éven feliüli gyerekeknél már nem okoz problémát.

A ketotifen

A ketotifen speciális antihisztamin. Fontos, hogy a hisztaminreceptor-gátló hatása mellett a kromoglikátokhoz hasonlóan stabilizálja a hízósejtek sejthártyáját.

Sokak számára a ketotifen egyik előnye, hogy szájon át szedhető, kapszula, tabletta vagy szirup formájában. Kezdet­ben az orvosok abban bíztak, hogy hathatós segítséget nyújt az asztmában, de a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be. En­nek ellenére egyes asztmások számára igen hatásos. Minden­esetre érdemes kipróbálni, mert ha beválik, lehetővé teszi a szteroidadag csökkentését.

A ketotifen teljes hatása mintegy hat hét után jelentkezik, ezért legalább ennyi ideig folytassuk addigi gyógyszereink (pl. szteroidok) szedését, különben asztmánk súlyosbodni fog.

A ketotifen mellékhatásai

A ketotifen enyhe mellékhatásai közé tartozhat a hányinger, hányás, fejfájás, fokozott éhség, hízás, aluszékonyság, szájszá­razság, enyhe szédülés. Ne vezessünk, amíg meg nem győződ­tünk arról, hogy a gyógyszer nincs ránk álmosító hatással. Az aluszékonyság általában elmúlik az első néhány hét után. Mi­vel az alkohol fokozhatja a ketotifen mellékhatásait, ne fo­gyasszunk alkoholt a kezelés ideje alatt.

A ketotifennek nincs súlyos mellékhatása – viszont cukor­betegség elleni gyógyszerekkel kombinálva tanácsos figyelni a gyógyszerkölcsönhatásokra.

A leukotrién-antagonista gyógyszerek

A leukotriének olyan gyulladáskeltő vegyületek, amelyeket az allergiás reakciók során a hízósejtek termelnek. Fenntartják a hisztamin által megindított gyulladá­sos folyamatot, és fokozzák a reakciót azáltal, hogy még több immunsejtet vonzanak az érintett térségbe.

Az leukotrién-antagonista gyógyszereknek két fő típusa van

  • Amelyek a leukotrién-receptorokhoz kötődnek – ezeket leukotrién-receptor-antagonistáknak hívják. Jelenleg két gyógyszer tartozik ebbe a csoportba, a montelukast és a zafirlukast. Egy harmadik készítmény, melynek neve pranlukast, jelenleg még kipróbálás alatt áll.
  • A leukotrién termelését gátló készítmények az 5-lipo-xygenáz-inhibitorok. Jelenleg egyetlen gyógyszer tartozik ide, a zileuton (Magyarországon egyelőre nem kapható).

A teofillin-készítmények

Injekció és tabletta formában egyaránt bejuttatható a teofillin a szervezetbe. Teofillint mintegy kilenc különböző készítmény tartalmaz. Vannak elhúzódó hatású, lassan felszívódó készítmények, és vannak olyanok, amelyek hamarabb hatnak.

Ami a gyulladás kezelését illeti, hatásmechanizmusukban a leukotrién-antagonisták teljesen eltérnek mind a szteroidok­tól, mind a kromoglikátoktól, így igen alkalmasak arra, hogy jól kiegészítsék a meglévő allergiaellenes gyógyszerek hatásait.

Az asztmás betegek számára a leukotrién-antagonista gyógyszerek különösen jótékony hatásúak lehetnek antihisztaminokkal kombinálva – noha ez utóbbiak önmagukban feltűnően hatástalanok asztma esetén. Az újabb kutatások rámutattak arra, hogy az antihisztaminok és a leu­kotrién-antagonisták együttes alkalmazásával hatékonyan csökkenthető a légúti gyulladás. Ezt a kezelési módot széles körben még nem próbálták ki, ezért beletelhet egy kis időbe, amíg általánosan elterjedtté válik.

Mire figyeljünk?

Az asztmásoknál a leukotriének közvetlenül is kiválthatnak hörgőgörcsöt, amellett, hogy fenntartják a gyulladást és ser­kentik a váladékképződést. Ezért a leukotrién-antagonista gyógyszerek a rohamok megelőzésére és megszüntetésére egy­aránt alkalmasak. Az összes leukotrién-antagonista kapható tabletta formájában. Amikor ilyen készítményt első ízben pró­bálunk ki, kb. három napig semmiféle észrevehető hatásra ne számítsunk. Ha már rendszeresen szedjük a gyógyszert, az egyes dózisok 2-4 óra alatt fejtik ki teljes hatásukat, mely azu­tán összességében 12-24 órán át fennáll.

Bár a leukotrién-antagonista gyógyszereknek hörgtágító hatása is van, hörgőgörcs esetén alkalmazva nem hoznak azonnali enyhülést. Az asztmás betegeknek ezért gyorsan ható béta-agonistát is kell maguknál tartaniuk aszt­más roham esetére.

Azok számára, akik nem szeretik az inhalátort, vagy rend­szeresen elfeledkeznek használatáról, vonzóvá teheti e gyógy­szereket, hogy naponta csak egyszer kell őket bevenni, tabletta formájában. Mivel azonban drágák, az orvosok egyelőre in­kább csak kisgyerekek kezelésére írják föl, akiknek nehézséget okoz gyógyszeradagjuk rendszeres belégzése.

A leukotrién-antagonisták mellékhatásai

E gyógyszereknek a gyógyszerkipróbálások során jelentkező mellékhatásai mind enyhék voltak:

  • zafirlukast – fejfájás, fertőzés, hányinger, hányás, fájdal­mak;
  • montelukast – fejfájás, hasmenés, hasi fájdalmak, köhö­gés, influenzaszerű tünetek;
  • zileuton – gyomorpanaszok.

Az eddigi adatok szerint súlyosabb mellékhatások jelentke­zése valószínűtlen, ám, mint minden új gyógyszernél, a leuko­trién-antagonisták esetében is érvényes, hogy bármilyen szo­katlan tünetet észlelünk, tájékoztassuk orvosunkat, mert előfordulhat, hogy ez a gyógyszer valamilyen eddig le nem írt, ritka vagy későn kialakuló mellékhatása.

Nagyon elvétve a montelukast anafilaxiás vagy más allergi­ás reakciót, pl. viszketést, csalánkiütést vagy szövetduzzadást (angioödéma) okozhat.

Jegyezzük meg! A zileuton hatására – ugyancsak rendkívül ritkán – májká­rosodás léphet föl. Az orvosnak rendszeres vérvizsgálattal ezért ellenőriznie kell a májműködést és a probléma első jelére le kell állítani a gyógyszer szedését. Májbetegség esetén zileutont tilos szedni.

A legaggasztóbb tünet, amit ez idáig a zafirlukast vagy montelukast szedése kapcsán megfigyeltek – szerencsére csak alig néhány betegnél -, az a Churg-Strauss-szindrómának ne­vezett betegség kifejlődése volt. Ennek tünetei közé tartozik az angiitis (érgyulladás) okozta, lilásvörös foltokban jelentkező kiütés, továbbá influenzaszerű tünetek, a súlyosbodó asztma és a zsibbadás, ill. bizsergő érzés a végtagokban. A szindróma a szívet, a légutakat és az idegeket is érinti, mert az eozinofil granulociták felszaporodá­sa miatt súlyos gyulladás lép fel.

Minden együtt

Vajon mi ennek a sok asztmaellenes gyógyszernek az ideális kombinációja? Erre a kérdésre az orvos is csak lassan találja meg a választ, hiszen az ideális arány mindenkinél más.

Az asztmás betegnek kezdetben általában gyorsan ható béta-agonistát adnak, és csak ha a tünetek nem javulnak, ak­kor következnek további gyógyszerek. Ezt a módszert hívják a terápia lépcsőzetes felépítésének.

A szokásos lépcsőfokok az alábbiak

  • Kizárólag gyorsan ható béta-agonisták alkalmazása.
  • Kromoglikátok vagy kis dózisú inhalációs szteroidok be­vezetése.
  • Az inhalációs szteroidok adagjának növelése vagy lassan ható béta-agonisták kipróbálása.
  • A következő gyógyszerek egymás után történő kipróbálás teofillin, antikolinerg gyógyszerek, kromoglikát, nagy dózisú béta-agonisták (inhalációs, tabletta, ill. szi­rup formájában).
  • Ha a tünetek továbbra sem javulnak, akkor ezek mellett szteroidtabletták adása.
  • Rövidebb szteroidtabletta-kúrákat mindenkinek felírhat az orvos, akinek az asztmája hirtelen, számottevően romlik.

Az utóbbi tíz évben változott az asztma kezelésének stratégiája, és ma már csak nagyon kevés betegnek adnak kizárólag béta-agonistát. A betegek túlnyomó többsége inhalációs szteroidokat is kap, még azok is, akiknek aránylag enyhe a betegsé­ge. E megközelítés előnyeire és nagyobb hatékonyságára svéd vizsgálatok mutattak rá. Svédországban a világon elsőként kezdték az inhalációs szteroidokat széles körben alkalmazni.

A 2. lépcsőfok után a „lépcsőzetes fokozást” rendszerint „lépcsőzetes csökkentés” követi, ha a tünetek 3-6 hónapon át nem térnek vissza, bizonyos gyógyszereket csökkenteni lehet, másokat teljesen elhagyni. Ha az asztma ismét kiújulna, az adagok újbóli növelése, ill. a kihagyott gyógyszerek újbóli bevezetése következik. Ha a tünetek nem múltak el teljesen, de nem súlyosbodnak, akkor is lehet próbálkozni a gyógyszeradagok csökkentésével.

Néhány betegnél az utóbbi időben az asztmaellenes kezelést teljesen új módon végzik – a betegeket azonnal közepes vagy nagy adag inhalációs szteroiddal kezdik kezelni (ami megfelel a 3. lépcsőfoknak), majd ezután lépcsőzetes csökkentésre kerül sor. A cél a gyulladás mielőbbi teljes visszaszorítása. Gyakran ez bizonyul a legjobb stratégiának.

Jegyezzük meg! Az asztmások egy részénél a szteroidok nem sokat használnak. Ha a szteroidok dózisát állandóan emelni kell, vagy ha hörgőtágítót vagyunk kénytelenek naponta használni annak ellenére, hogy szteroidokat is szedünk, valószínűleg szteroid-rezisztens asztmával állunk szemben. Ilyen esetben egyéb gyógyszerekkel, pl. leukotrién-antagonistákkal és egyéb allergiaellenes készítményekkel lehet eredményt elérni.

Az inhalátor használata

A szteroidokkal kapcsolatosan az inhalátor előnyeit szemben a tablettákkal, ill. a sziruppal. Ugyanez az alapelv vonatkozik az összes többi gyógyszerre is. Az inhalátorok legrégebbi típusa az aeroszolos inhalátor, mely a gyógyszert finom ködpermet (spray) formájában juttat­ja be a légutakba. Ma már sok olyan készülék is van, amely a gyógyszert száraz por alakjában adagolja.

Ha az aeroszolos inhalátor használata gondot okoz nekünk vagy gyermekünknek, valószínűleg szívesebben alkalmazzuk a szárazporos készüléket. Az orvosnak több különböző típusú inhalátort kell a rendelőben tartania, hogy kipróbálhassuk őket és megállapíthassuk, melyik számunkra a legmegfelelőbb.

Amikor inhalátort kapunk, az orvosnak vagy az asszisz­tensnek be kell mutatnia a készülék használatát. Nagyon sok asztmás nem tudja rendesen kezelni inhalátorát, aminek kö­vetkeztében túl kevés gyógyszert ad be magának, ez pedig a betegség rosszabbodásához vezet. Az itt közölt tanácsok, me­lyek az inhalátorok alkalmazására vonatkoznak, nem helyette­síthetik a betanítást, csupán kiegészítő információként szolgál­nak az orvos vagy az asszisztens magyarázatához.

Jegyezzük meg! Az aeroszolos inhalátort használat előtt ne felejtsük el jó ala­posan felrázni, különben nem juttatja be a megfelelő dózist. A belégzési pontosan úgy kell időzítenünk, hogy egybeessen a pumpa lenyomásával – ez az a művelet, ami sokak számára nehézséget okoz. Lassan és mélyen kell belélegeznünk, külön­ben nem kerül be elegendő mennyiségű gyógyszer a légutakba.

Sok asztmás éppen abban a pillanatban hagyja abba a belégzést, amikor az aeroszolos inhalátorból kiáramló spray megcsapja a garatot. A spray hajtógázt tar­talmaz, amitől nagyon hideg lesz – a belégzést az a természetes reflex blokkolja le, amit e hideg fo­lyadék vált ki. Ezt a reflexszerű reakciót sokan képtelenek befolyásolni – ebben az esetben szá­razporos inhalátorra van szükség vagy pedig spacerre, amelyet az aeroszolos inhalátorral használhatunk.

Az alkohol, a koffein és az asztma

Egyes asztmás betegeknél alkohol fogyasztására hörgőtágulat, másoknál hörgőgörcs léphet fel. Azoknál, akiknek hörgői kitágulnak, aligha jár kockázattal, ha olykor megisznak egy pohárral – amennyiben asztmás tüneteik nem súlyosak. Nyilvánvaló azonban, hogy betegségüket nem így kell kezelni. Akiknél hörgőgörcs lép fel, vagyis a légutak összeszűkülnek, azok alighanem örömmel értesülnek arról, hogy ezt valószínűleg nem maga az alkohol idézi elő.

A szeszes italokban az alkoholon kívül számos egyéb összetevő is van, melyek vagy az eredeti alkotórészekből származnak, vagy az erjedés során keletkeznek. Ezek eltérőek a különféle típusú alkoholos italokban – és gyakran felelősek az adott alkoholos ital fogyasztása kapcsán fellépő allergiás panaszokért. így aztán előfordulhat, hogy az egyik fajta szeszes ital károsan, a másik jótékonyan hat az asztmás betegre.

A koffeinnek sokkal egyértelműbb a hatása – az asztmások zöménél tágítja a légutakat. Azonban az a mennyiség, amellyel az asztmás roham enyhíthető, nagy valószínűséggel kellemetlen mellékhatásokat okoz, pl. heves szívverést, kézremegést. Ilyen nagy adag koffein tartós problémákat is okoz, pl. álmatlanságot, fejfájást, idegességet, lábmozgatási kényszert. Sokkal ésszerűbb az asztmás rohamot az erre való hörgőtágító inhalátorral kontrollálni: a benne lévő hatóanyagot kémiailag pontosan úgy „tervezték meg”, hogy gyógyhatása maximális legyen, minimális mellékhatással.

Jegyezzük meg! Azok számára, akiknek nehézséget okoz a normál aeroszolos inhalátor használata, jól jö­het a légzésvezérelt aeroszolos inhalátor. Ezeknél nem kell lenyomni az adagolópumpát, mert a gyógyszert a készülék a belégzés hatására bo­csátja ki. Ügyeljünk rá, hogy a szívónyílásokat ne takarjuk el a kezünkkel, és ne hagyjuk abba a be-légzést, amikor az inhalátor kattan egyet. (Ha nem kattan, kezdjük újra, és ezúttal erőteljeseb­ben lélegezzünk be.)

Mik lehetnek a veszélyei?

Az aeroszolos inhalátorok egyik veszélye, hogy amikor már majdnem üresek, a gyógyszer nem jön ki belőlük, csak hajtógáz. Bár még min­dig normálisan „fújnak”, ilyenkor már semmi ha­tásuk nincs. Nehéz megállapítani, hogy mikor kezd kiürülni az inhalátor. Erre szolgál az alábbi módszer: a gyógyszert tartalmazó fémhengert ve­gyük ki, majd helyezzük egy tál vízbe. Ha lesül­lyed, tele van, ha vízszintesen lebegve a felszínen marad, kezd kiürülni, ha pedig csőrével lefelé fordulva függőlegesen lebeg, akkor félig van.

Sok asztmatikus beteg legkönnyebben a szá­razporos inhalátort tudja használni. Ez nem tar­talmaz aeroszolt, és nincs benne túlnyomás, így a hideg hajtógáz sem okoz problémát.

Ugyanakkor az ilyen inhalátoroknál a gyógy­szert semmi nem nyomja a légutakba – saját ma­gunknak kell beszívnunk, ami azt jelenti, hogy ugyancsak erőteljesen és gyorsan kell belélegez­nünk. Súlyos asztmás rohamnál előfordulhat, hogy nem tudunk elég erősen belélegezni a kellő dózis beszívásához. Sok asztmatikus ilyen esetekre tart egy aeroszolos inha­látort is, többnyire spacerrel kombinálva.

Az ízületi gyulladás és az inhalátorok

A sokízületi gyulladásban (rheumatoid arthritisben) szenvedő beteg nehezen tudja kezelni az inhalátorát. E probléma leküzdéséhez ma már számos segédeszköz áll rendelkezésre – az orvos tud tanácsot adni, hogy melyek ezek és hol szerezhetők be.

Az asztmatikus gyerekek szüleinek, akik nyomon akarják követni a gyógyszer fogyását, szintén a szárazporos inhalátorok javasolhatók, mert ezek többségénél erre van mód.

A gyógyszerek hatóanyagán kívüli összetevők mellékhatásai

Az inhalátorokban a gyógyszerhatóanyag mellett egyéb összetevők is van­nak, melyek olykor mellékhatásokat idézhetnek elő.

A legtöbb baj az aeroszolos inhalátorokkal van, ezek ugyanis a gyógysze­reken kívül akár ötféle egyéb alkotórészt is tartalmazhatnak, köztük hajtó-gázokat és felületaktív anyagokat. Vannak asztmások, akik ezek egyikére-­másikára érzékenyek, és belégzésük hatására köhögés vagy hörgőgörcs léphet fel náluk.

Az aeroszolos inhalátorok nagy mennyiségben belélegzett hajtógázai eny­hén kábító hatásúak. Volt már rá példa, hogy asztmás tizenévesek és baráta­ik rákaptak a béta-agonistákra, melyektől azután függőségbe kerültek. A szülőknek ezzel a kockázattal tisztában kell lenniük, de a túlzott aggoda­lom fölösleges, hiszen az ilyen esetek igen ritkák.

A szárazporos inhalátorokban nincsenek sem hajtógázok, sem felületak­tív anyagok, ezért biztonságosak bárki számára, aki ezekre érzékeny. A gyógyszeren kívül azonban tartalmazhatnak laktózt (tejcukrot), amiből elég sok lerakódhat a tápcsatornában ahhoz, hogy tüneteket, pl. hasmenést, fokozott bélgáztermelődést okozzon azoknál, akik súlyos laktóz-intoleranciában szenvednek. A laktózban lévő tej­fehérjék nyomnyi mennyisége pedig azok számára jelenthet problémát, akiknek nagyfokú tej allergiájuk van.

A CFC-k és az inhalátorok

Az aeroszolos inhalátorok régóta tartalmaznak CFC-ket (fluorozott szénhid­rogéneket), melyek teljesen semleges gázok, és belégzésük semmiféle kocká­zattal nem jár. Sajnos, annál kártékonyabbak, amikor nagy magasságba ke­rülnek, mert itt bontják a légköri ózonréteget. Ezért az inhalátorokból, mint minden más aeroszolból – fokozatosan kivonják őket.

Hajtógázként mostanában kezdték bevezetni helyettük a HFA-kat (hidrofluor-alkánok). A HFA-inhalátorból kifújt spray íze és érzete más lehet, de hatásában pontosan ugyanolyan, mint a CFC-inhalátor, hiszen a benne lévő gyógyszer nem változott, csak a hajtógáz. Az eddigi kutatási eredmények arra mutatnak, hogy a HFA-k is rendkívül biztonságosak – mindenesetre orvo­sunkat azonnal tájékoztassuk, ha HFA-s inhalátorunk haszná­lata során egyszer csak valamilyen szokatlan reakciót tapasztal­nánk.

Ezek az új hajtógázok a gyógyszert sokkal hatékonyabban juttatják a légutakba, ezért használatuk során a korábbi dózis rendszerint a felére csökkenthető. Az is előnyük, hogy szem­ben a CFC-inhalátorokkal, végig egyenletes adagokat fújnak ki, egészen addig, amíg teljesen ki nem ürülnek. Ráadásul a fagypont alatti hőmérsékletre sem olyan érzékenyek.

Fontos a lélegzet visszatartása!

Bármilyen típusú inhalátort is használunk, fontos, hogy a gyógyszerek megfelelően kifejthessék hatásukat. Belégzés után, amikor tüdőnk telítődik, legalább tíz másodpercig tartsuk vissza a lélegzetünket. Azután fújjuk ki a levegőt, de a következő belégzés előtt is várjunk legalább 30 másodpercet.

A spacerek használata

A spacer egy üres doboz, amelyen két lyuk van. Az egyik lyu­kat az aeroszolos inhalátorra (MDI) lehet illeszteni – itt jut be az inhalátorból kifújt spray a spacerbe, amit a beteg a doboz másik végén lévő lyukon át szippant ki mély lélegzetvétellel.

A spacer használatakor normálisan lélegezhetünk; nem kell a gyógyszeradagot egyszerre beszívni. Az azonban fontos, hogy minél mélyebben lélegezzünk be, és hogy a lélegzetvétel után a levegőt – ha tudjuk – legalább tíz másodpercig tartsuk vissza.

Fontos tudni, hogy a spacer csak aeroszolos inhalátorral használható. Lehetővé teszi, hogy az aeroszolos hajtógáz elpá­rologjon – a beteg tulajdonképpen a spacer belsejében képző­dő, a gyógyszert apró cseppek formájában tartalmazó permetet lélegzi be. Amint a hajtógáz elpárolgott, a cseppecskék többé nem hidegek, így az inhalálást akadályozó garatreflex elmarad.

A spacerek különösen asztmaroham során felbecsülhetetlen értékűek, mert lehetővé teszik a gyógyszer bizonyos mennyi­ségének bejuttatását a légutakba akkor is, ha közben nem tu­dunk mély levegőt venni. Kapható összecsukható spacer is, mely kis műanyag tokká hajtható össze, amit a zsebünkbe csúsztathatunk.

Jegyezzük meg! Súlyos asztmás roham esetén az ilyen spacer életet menthet. Vészhelyzetben, ha nincs nálunk spacer, műanyagpohárból készíthetünk egyet.

Mire figyeljünk gyermekeknél?

Csecsemőknél és kisgyerekeknél, akiknél a belégzést még nem lehet szinkronba hozni az aeroszol pumpájának a lenyo­másával, a spacer nagy segítséget jelent. Kaphatók kifejezetten két év alatti kicsiknek való spacerek, amelyek maszkrésze befe­di az orrot és a szájat.

A spacer használatakor az inhalátort rázzuk föl, majd fúj­junk vele a spacerbe, legfeljebb egyszer. Öt másodpercen belül lélegezzük be a sprayt. Asztmás roham során tíz másodpercen­ként beadhatunk magunknak egy-egy újabb dózist, mindad­dig, amíg a roham nem szűnik, de mindenképpen számoljuk, hogy hányszor fújtunk be.

Kisgyerekeknél jól rázzuk föl az inhalátort, majd illesszük rá a spacert. A „csőrét” tegyük a gyerek szájába, vagy pedig te­gyük fel a maszkot. Mondjuk meg a gyereknek, hogy egyenle­tesen lélegezzen ki-be, és figyeljük, hogy a spaceren lévő szelep kattog-e – ez jelzi, hogy bezáródik, ill. kinyílik. Amikor a gyer­mek légzése egyenletes, fújjunk egyetlen adagot a spacerbe. A gyermek 5-8 alkalommal lélegezzen ki-be a spaceren keresz­tül!

Milyen módszereket alkalmazzunk?

A spacert alvó csecsemőnél is használhatjuk, ami nemcsak a baba, hanem a szülő életét is megkönnyíti. Ha a spacert éb­ren lévő csecsemőnél vagy kisgyereknél alkalmazzuk, a maszk­kal először finoman cirógassuk meg az arcát, hogy ne ijedjen meg tőle. Mosolyogjunk, és folyamatosan beszéljünk a kicsi­hez, ezzel is eloszlatva félelmeit. Ha a gyermek sírva fakad, a maszk maradjon a helyén a sírás mély belégzéssel jár, és épp erre van szükség.

Idősebb gyerekek számára színes matricák felragasztásával tegyük a spacert kevésbé riasztóvá. Próbáljuk meg játéknak ál­cázni vagy játékos formában használni. Ha ezzel a módszerrel kudarcot vallanánk, akkor se bonyolódjunk küzdelembe a gye­rekkel – hagyjuk békén egy ideig, majd próbálkozzunk újra.

Inhaláljunk – majd mossunk fogat!

Az asztmás gyerekek fogazata hajlamosabb a szuvasodásra, mint egészséges társaiké. Ennek hátterében az inhalátorok használatát gyanítják, egyelőre azonban senki nem tudja, vajon az inhalációs készítmény mely összetevője a felelős ezért – lehet maga a gyógyszer vagy az adalékanyagok, pl. a hajtógáz, de okozhatja az is, hogy egyes inhalátorok spray-je enyhén savas kémhatású. Mindenesetre e mellékhatás megelőzése érdekében az inhalátor használata után mossunk fogat, vagy legalábbis öblítsük ki a szánkat.

A spacer beavatása

Az új vagy az elmosott spacert úgy „avassuk be”, hogy az inhalátorból ötször belefújunk. Ezt az első tényleges használat előtt tegyük meg. Az inhalátorból kifújt hatóanyag belülről bevonja a spacer falát, mivel a műanyag elektrosztatikus töltésű. Az így rákerülő, filmszerűen vékony gyógyszerréteg nem is észrevehető.

Amikor a spacer használatára sor kerül, újabb gyógy­szeradag nem tapad a falára az ott lévő bevonat miatt, így a teljes kifújt adag veszteség nélkül jut a légutakba.

Az új spacer beavatása különösen fontos akkor, ha kisgyerek az asztmás beteg, mert az inhalátorból való befújás és a szükséges gyógyszermennyiségnek a gyermek tüdejébe való tényleges bejutása csak némi fáziskéséssel történhet. Minél hosszabb ez az időköz, annál inkább odatapadhat a gyógyszer az előzetesen beavatatlan spacer falára.

Ha hagyjuk, hogy a gyerek játsszon a spacerrel, amikor jól van, elérhetjük, hogy „baráti viszonyba” kerüljön vele, és ne tekintse az asztmás rohamokkal összefüggő félelmetes és ide­genszerű eszköznek.

A porlasztók

A porlasztók nagy dózis asztmaellenes gyógyszert juttatnak ki könnyen belélegezhető formában. Általában csak súlyos aszt­más roham esetén alkalmazzák őket.

A porlasztó oxigénpalackhoz csatlakoztatható, ami a leve­gő-orvosság keveréket oxigénnel dúsítja. Ez súlyos asztmánál nyújt segítséget. A porlasztó rutinszerű használatára az asztmások igen cse­kély hányadának van szüksége.

Közéjük tartoznak:

  • azok, akiknek az asztmája olyan súlyos, hogy tüneteik kezeléséhez nagy dózisú gyógyszert kell szedniük;
  • a súlyos asztmás kisgyerekek és olyan idős emberek, akiknek nehézséget okoz az inhalátor használata; ők így tudják a gyógyszert legkönnyebben a légutakba juttatni.

Az a tény, hogy a kórházi porlasztók krízishelyzetben annyira hatékonyak, sokak számára misztikussá teszik őket, varázserőt tulajdonítanak nekik. Szakfolyóiratokban a porlasztókat gyakran reklámozzák az asztmás betegek részére, és bár drágák, olybá tűnhet, mintha ideális megoldást jelentenének a betegségre. Sok asztmás beteg – illetve asztmás gyerek szülője – azt hiszi, hogy egy porlasztó beszerzésével és alkalmazásával minden problémájuk egy csapásra megoldódik.

Ezek az eszközök azonban csupán azért olyan hatékonyak, mert sok­kal nagyobb dózisban juttatják be a hörgőtágító gyógyszert – ám ez az adag a mellékhatások nagyobb kockázatát hordozza. Az ilyen nagy dózisú kezelésre rendszeresen nem kerülhet sor, csak kifejezetten indokolt esetben.

Ne vásároljunk porlasztót anélkül, hogy előzőleg megbeszélnénk az orvosunkkal!

Akinek van porlasztója, azt az orvosnak részletes írásos instrukciókkal kell ellátni arra vonatkozóan, hogy a készüléket mikor és hogyan használja, valamint, hogy mennyi gyógyszert tegyen bele. A porlasztók egyik veszélye, hogy krízishelyzetben hamis biztonságérzetet adhatnak, és késleltethetik, hogy a beteg orvoshoz forduljon, és ezáltal a szakszerű orvosi beavatkozást. Ha a porlasztót vészhelyzetek kivédésére szerezzük be, tudnunk kell, hogy pontosan milyen jelek, tünetek észlelésekor van szükség a készülék használatára, illetve, hogy miről ismerhetjük fel azt a stádiumot, amikor az asztma kontrollálatlanná válik, és orvosi ellátást igényel.

A porlasztó használatakor ügyeljünk rá, hogy a permet ne lepje be az arcunkat és a szemünket. A szteroidtartalmú permet ismételten a szembe kerülve szürkehályogot okozhat, ill. előidézheti az arcbőr elvékonyodását. Az antikolinerg gyógy­szerek a szembe kerülve zöldhályogot okozhatnak. A maszknak nagyon szorosan kell illeszkednie.

Jegyezzük meg! További óvintézkedésként a maszk felső szegélye köré terítsünk sálat, ami eltömi az esetleges réseket. A szteroidos porlasztó használata után mossuk meg az arcunkat.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.