• félelem

Félelem az idegenektől (babáknál)

„A kislányunk mindig barátságos és társaságkedvelő volt. De amikor a párom szülei – akikkel egyébként mindig szeretett játszani – távollétük után tegnap megjöttek, a kislányom könnyekre fakadt, valahányszor közelítettek hozzá. Mi történhetett a gyerekemmel?”

Érettség – de még egy nagyon éretlen fokozat

Bár a baba az első néhány hó­nap elteltével határozott preferenciát mu­tat az apja és az anyja iránt, a hat hóna­pos kor alatt általában kedvezően reagál csaknem minden felnőttre. Legyenek a családhoz tartozó felnőttek vagy idege­nek, a kisbaba azoknak az embereknek a kategóriájába sorolja őket, akik el tud­ják látni a szükségleteit.

Ahogy a baba a nyolcadik vagy kilencedik hónapot el­éri, kezdi felfogni, a kenyérnek melyik oldala vajas: az anyja és az apja és való­színűleg egy vagy két másik ismerős sze­mély az elsődleges gondviselői, akikhez szorosan ragaszkodni kell, és távol kell maradni mindenkitől, aki el akarja vá­lasztani őt tőlük. (A „félelem az idegentől”, ahogy a jelenséget nevezik, a hatodik hónapban vagy korábban kezdődhet.) Ez idő alatt még az egykor szeretett nagy­szülőket (és adott esetben a szeretett pót­mamákat) is visszautasítja, mivel kétség­beesetten ragaszkodik a szüleihez (első­sorban ahhoz, aki a legtöbbet gondozza).

A tartózkodás az idegenektől gyor­san eltűnhet

Vagy nem lép fel, csak va­lamikor egyéves kor után. Tíz baba kö­zül körülbelül kettőnél egyáltalán nem is jelentkezik (valószínűleg azért, mert ezek a babák könnyen alkalmazkodnak mindenfajta új helyzethez), vagy olyan gyorsan elmúlik, hogy észre sem lehet venni. Ha a gyerek fél az idegenektől, ne próbáljuk kényszeríteni, hogy társaságszeretőbb legyen.

Majd túljut rajta, és a legjobb, ha a maga idejében. Köz­ben figyelmeztessük a barátokat és a családtagokat, hogy a gyerek érzékenyebb életszakaszba került (amelyet nem kell személyes ellentétként felfogni), és a babát a hirtelen közeledés megrémíti. Javasoljuk, hogy az azonnali ölelések és felvevés helyett próbálják meg inkább lassan megtörni ellenállását; mosolyog­janak rá, beszéljenek hozzá, adjanak ne­ki játékot, miközben biztonságosan az anyja ölében ül. Végül majd felenged, de ha mégsem, akkor sincsenek könnyek és rossz érzések.

Pótmamák

Ha az állandó pótmama az, akihez a gyerek hirtelen nem hajlandó közel menni, igen valószínű, hogy amint a mama elhagyja a házat – bármilyen hiszté­rikus volt is a gyerek a jelenlétében -, le fog nyugodni. Ha új pótmama került a házhoz, valószínűleg további időt kell szánni az összecsiszolódásra, míg a gye­rek hajlandó lesz megmaradni vele. Ha a gyerek valóban vigasztalhatatlan, ami­kor a pótmamára marad – akár újjal, akár a régivel -, itt az ideje, hogy átér­tékeljük a helyzetet.

Lehet, hogy a pót­mama nem adja meg a gyereknek azt a figyelmet és szeretetet, amit igényelne, még ha látszólag törődik is vele, amikor mi magunk ott vagyunk körülötte. De lehet, hogy ez az idegentől való félelem szélsőséges formában jelentkezik. Egyes kisbabák, különösen a szopósak, órákon keresztül sírnak, amikor a mami elmegy, még ha a papa vagy a nagymama veszi is át a felvigyázó szerepét.

Ebben az esetben, ha lehetséges, csökkenteni kell a gyerek­től távol töltött időt, amíg a „mama nél­kül soha” időszak elmúlik. Ha ez nem lehetséges (az anya házon kívül dolgo­zik, és pótmamára vagy bölcsődére kell bíznia a babát), próbáljunk meg annyi időt tölteni a gyerekkel, amennyit csak tudunk, amikor otthon vagyunk.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.