• baba

Legyen biztos alap a babának az első három év!

A gyerek valószínűleg nem sok mindenre fog emlékezni (ha egyáltalán valamire is emlékszik majd) élete első három évének eseményeiből.

Mivel az első három évet elsősorban csupán az étkezés, az alvás, a sírás, valamint a játék tölti ki, és a formális tanulás ekkor még el sem kezdődik, felvetődik a kérdés, hogy vajon mi teszi ezt az időszakot olyan alapvetően fontossá a gyerek későbbi si­kerére, pályafutására, illetve társas kapcso­lataira nézve.

Miért ilyen fontos az első három év?

Vajon hogyan lehet az, hogy ez az időszak, amikor a gyerek még teljesen kialakulatlan, ennyire mindent meghatározó személyisége kialakulásában? A válasz figyelemre méltó, bonyolult, és további vizsgálatokat kíván meg. Az alábbiakban arról adunk információt, hogy mind ez idáig a tudósok ebben a kérdésben milyen eredményekre jutottak.

Az agy „huzalozása”

Figyelemre méltó, hogy jóllehet a gyerek agyának befogadóképes­sége igen jelentős, mégsem tud megoldani egy olyan egyszerű feladatot, mint a cipő­fűző megkötése. E három nagyszerű év so­rán történik meg az agy „huzalozása” (a szón itt azt a folyamatot értjük, melynek során létrejön az agysejtek közötti kapcsolat).

Jóllehet ebben a korban az agyban igen aktív fiziológiai folyamatok zajlanak le, a gyerek agya még tovább fejlődik. Tíz­ vagy tizenegy éves korig további agysejt­kapcsolatok alakulnak ki. Ebben a korban a nagyobb hatékonyság érdekében az agy elkezd differenciálni, eközben megszünteti azokat a sejtkapcsolatokat, amelyeket az agy ritkán használ (ez a tendencia egész életünk során folytatódik, így a felnőttek agyában kb. Feleannyi sejtkapcsolat van, mint egy hároméves gyerekében). A válto­zások még jóval a serdülőkor után is foly­tatódnak az agynak azon fontos részein is, amelyek életünk végéig folyamatos átala­kuláson mennek keresztül.

Három éves korára még nem dőlt el a gyerek jövője!

Természetesen a gyerek hároméves korában még nem beszélhetünk arról, hogy jövője már eldőlt, vagy hogy agyi fejlettsé­ge már teljesen kialakult, mégis úgy tűnik, agyában ekkor már kialakul az a lenyomat, amely eldönti, hogy milyen személyiség válik belőle. Tudni kell azonban, hogy az első három év egyéniségformáló időszaká­ban a legnagyobb hatást a gyerekre a szülő gyakorolja.

A kutatások azt bizonyítják, hogy az ezen időszakban nyújtott szülői gondos­kodás minősége döntő kihatással lesz arra, hogy az agyi sejtkapcsolatok megfelelő mó­don jönnek-e létre, valamint hogy a gyerek agya milyen fejlettségi szintet képes elérni. Abban is jelentős szerep jut a szülői gondos­kodásnak, hogy mennyire lesz a gyerek si­keres, elégedett vagy magabiztos, és hogy mennyire lesz képes kezelni azokat a ki­hívásokat, amelyekkel élete során szembe kell néznie.

Nem szabad, hogy szülői feladataink nehézsége miatt elbátortalanodjunk vagy elcsüggedjünk

Az a szülő, aki szereti gye­rekét, a legtöbb esetben ösztönösen (anél­kül, hogy ezt tanítanák neki, vagy a médiá­ból informálódna, vagy szülői továbbkép­ző programon venne részt) azt teszi, ami a gyerek, illetve a gyerek képességeinek fej­lődése szempontjából a legelőnyösebb.

Ezt vegyük figyelembe:

• Valahányszor megérintjük, magunkhoz öleljük vagy törődő gondoskodással vesszük körül gyerekünket (természetesen egyébként is mindig így teszünk), pozitív hatást fejtünk ki agyának arra a képessé­gére, ami az agysejtek közötti kapcsolatok kialakítását célozza.[brbr]Azzal, hogy felolva­sunk a babának, beszélgetünk vele, éneke­lünk neki, szemkontaktust teremtünk vele vagy gőgicsélve beszélünk hozzá, segítsé­gére lehetünk, hogy értelmi képességei a lehető legmagasabb szinten kibontakoz­hassanak. Pozitív szülői viselkedésünkön keresztül olyan szociális és érzelmi kész­ségekre tudjuk megtanítani gyerekünket, amelyek a későbbiekben ténylegesen fokoz­zák intellektuális fejlődését. Minél maga­biztosabb a gyerek társadalmi és érzelmi szempontból, valószínűleg annál nagyobb ösztönzést érez majd a tanulásra, és annál nagyobb lelkesedéssel és bátorsággal néz majd szembe életének kihívásaival.
• Azok a gyerekek, akiknek csecsemőko­rukban kielégítették minden alapvető szük­ségletét (megetették, amikor éhes volt, kicse­rélték a pelenkáját, amikor az átnedvesedett, felvették, amikor félelmében sírt), képesek lesznek arra, hogy bizalmat érezzenek má­sok iránt, és magabiztos személyiséggé vál­nak. További kutatások bizonyítják, hogy az ilyen gondoskodó környezetben nevelke­dett gyerekeknél a későbbiekben kevesebb magatartási probléma jelentkezik az isko­lában, és érzelmileg alkalmasabbak pozi­tív társadalmi kapcsolatok kialakítására.
• Önfegyelemre tanítjuk gyerekünket az­zal, ha az első néhány évben figyelemmel kísérjük érzéseit, segítünk kordában tar­tani őket, és ha megfelelően irányítjuk viselkedésének bizonyos mozzanatait (pél­dául megmagyarázzuk, hogy nem szabad mást megharapni vagy elvenni más játé­kát).[brbr]Kutatók szerint méltányos és az élet­kornak megfelelő korlátok felállítása, vala­mint azok következetes betartatása hoz­zájárul ahhoz, hogy gyerekünk ne váljon szorongó, könnyen haragra gerjedő sze­mélyiséggé. Az ilyen nevelési módszer megakadályozhatja azt is, hogy a gyerek a későbbiek során erőszakos eszközökkel próbálja megoldani életének konfliktus­helyzeteit. Az általunk nyújtott szilárd ér­zelmi alapok később képessé teszik az in­tellektuális fejlődésre is.
• Bárkinek, aki a gyerekünkre felügyel, és távollétünkben jelentős időt tölt vele, hoz­zánk hasonló módon ösztönzőleg kell hat­nia a magatartására, és érzékenyen, ugyan­akkor pozitív fegyelmezéssel kell reagálnia a viselkedésére. A magas színvonalú gyerek­gondozás hozzájárul ahhoz, hogy gyere­künk biztosan megkapja mindazt, ami agyának megfelelő fejlődéséhez szükséges, és ez nem más, mint a sok szerető gon­doskodás.
• Fontos a rutinszerű orvosi vizsgálat is, amely biztosítja, hogy rendszeres ellenőr­zéssel kiszűrjük az olyan egészségügyi vagy fejlődési problémákat, amelyek lassíthatják a gyerek szellemi, társadalmi, illetve érzel­mi fejlődését. Amennyiben mégis felme­rült valamilyen probléma, a rendszeres ellenőrzés lehetővé teszi a korai orvosi beavatkozást, ezáltal megakadályozható, hogy az hátráltassa a gyerek fejlődését.

A legfontosabbat azonban a következők­ben lehet összefoglalni:

Miközben gyere­künk segítségére vagyunk abban, hogy ké­pességeinek legjavát nyújtsa, ne próbáljuk megváltoztatni a személyiségét. Az intel­lektuális fejlődés ösztönzése nem azonos annak siettetésével. A gyereknek igyekez­zünk stimuláló élményeket nyújtani, de ne állítsunk össze számára olyan napi prog­ramot, amely túlterheli, mert akkor telje­sen elveszítheti az érdeklődését.

Könnyen elkerülhetjük e határok átlépését, ha meg­figyeljük a baba jelzéseit, ő ugyanis nálunk is okosabb lehet, amikor arról van szó, mire van szüksége. Figyeljünk és füleljünk, és csaknem mindig rájövünk, hogy mi a legjobb a számára.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.