A hipertónia kezelése
Vizelethajtók
A vegyészeknek a második világháborút követő években sikerült olyan vizelethajtókat szintetizálni, amelyeket szájon keresztül, minden különös kockázat nélkül lehet szedni. Ezekről a vizelethajtókról időközben kiderült, hogy nemcsak a szív-, vese- és májbetegek testszerte jelentkező vizenyőinek lecsapolására alkalmasak, hanem arra is, hogy néha egymagukban, máskor más szerekkel kombinálva, a magas vérnyomást hathatósan csökkentsék.
Eredményességüket négy tényezőnek köszönhetik:
- A magas vérnyomást álló és fekvő helyzetben egyaránt csökkentik.
- Mellékhatásuk elenyészően csekély, és éppen ezért szinte kivétel nélkül minden hipertóniás ember jól tűri őket.
- Ellentétben sok más gyógyszerrel, a vizelethajtó tabletták hónapokig vagy évekig tartó szedés ellenére sem veszítenek hatékonyságukból. Szedésük közben nem következik be hozzászokás, ami a szer hatását esetleg csökkentené. De nem kerül sor gyógyszer-felhalmozódásra sem, ami bizonyos fokú gyógyszertelítettséghez, és így a kívántnál erőteljesebb vagy éppenséggel veszélyes hatásokhoz vezetne.
- A vizelethajtó tabletták, miközben maguk csökkentik a vérnyomást, sok esetben még növelik más úton-módon ható vérnyomáscsökkentő szerek hatását. A gyógyszertan művelői az ilyen hatást potencírozásnak nevezik. Ebben az esetben a potencírozás azt jelenti, hogy két egyidejűleg adott szer hatása nem azonos a kettő hatásának összességével, hanem annál nagyobb, így például, ha a vizelethajtó tabletta 20 Hgmm-rel, egy vele együtt adott más típusú vérnyomáscsökkentő ugyancsak 20 Hgmm-rel csökkentené a vérnyomást, akkor a csökkenés összege nem 40, hanem pl. 60 Hgmm lesz.[brbr]Ha két vagy több gyógyszert adunk együtt, akár külön-külön tablettában, akár pedig egyben, amely gyárilag úgy készült már, hogy a többfajta hatóanyagot tartalmazza – gyógyszerkombinációkról beszélünk. A gyógyszer kombinációk adását mind a magas vérnyomás, mind más betegségek kezelésében gyakran előnyösnek tartják, ugyanis ha a két hasonló hatású gyógyszer nem is potencírozza egymást, és a hatásuk csak összegeződik, mindkét szerből esetleg az eredeti adagnál lényegesen kevesebbet lehet adni. Márpedig a mellékhatások a gyógyszeradag mennyiségétől függően jelentkeznek. A gyógyszerkombinációk alkalmazása tehát nem egy esetben lehetővé teszi káros mellékhatások elkerülését. Máskor, ha nem is küszöbölhetők ki teljesen gyógyszerkombinációk által a káros mellékhatások, legalább jelentősen mérsékelhetők.
A gyógyszerkutató az orvos és a beteg érdekében sohasem elégszik meg azzal, hogy új gyógyszerének csupán a szervezetre kifejtett hatását ismerje. Racionális vagy oki gyógykezelést az orvos csak akkor tud végezni, ha ismeri gyógyszerének sorsát, hatásának pontos helyét, vagy ahogy mondani szokták: támadáspontját és hatásmechanizmusát.
A szájon keresztül adott vizelethajtó tabletták támadáspontja a veséknek abban a részében van, ahol a vérből készült szűrlet vízének visszaszívása és sókoncentrációjánák beállítása történik. Ez a hely a vese velőállományának csövecskéiben (tubulus) van. A hatásmechanizmus lényege, hogy itt a nátrium kiürítését fokozza. Mivel nátrium csak víz kíséretében távozhat szervezetünkből, minden egyes gramm nátrium, ami a vizeletbe jut, 1 gramm vizet is visz magával. Az eredmény végül az, hogy a szervezet egésze veszít vizet.
Víz a testünkben
A víz szervezetünkben három, egymástól többé-kevésbé elválasztott rendszerben vagy térben fordul elő:
- a keringő vérben,
- a sejtek közötti terekben,
- a sejtekben.
Szó esett már arról, hogy a vérnyomás függ a szív által percenként kipréselt vér mennyiségétől. Ha a vizelethajtók hatására viszonylag hirtelen, nagy mennyiségű víz távozik szervezetünkből, az nyilvánvalóan a keringő vérből és a sejtek közötti terekből vonódik el. Végső fokon tehát a keringő vér mennyiségét csökkenti, és ezáltal csökken a vérnyomás is.
- Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek
- Testmozgással a vérnyomáscsökkenésért
- Vérnyomáscsökkentő gyógyszerszedés szabályai
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Vérben csökkenő víz hatása
Amikor az éren belüli vér víztartalma csökken, vele együtt csökken a sejtek közötti rések víztartalma is, mert ez a két tér – legalábbis a víz számára – nincs egymástól elhatárolva. Ha pedig a hajszálereket vagy a kis verőereket körülvevő szövetek víztartalma csökken, csökken az érfalra kívülről nehezedő víznyomás. Ez végső fokon ugyancsak a vérnyomáscsökkenés irányába hat.
A második lépésben, ha a nagyerekben keringő vér mennyisége csökken, akkor a nagy visszerek révén kevesebb vér áramlik vissza a jobb szívfélbe, majd a kisvérkörön át a bal pitvarba, illetőleg a kamrába. Ha kevesebb a bal kamrába jutott vérmennyiség, kevesebbet tud percenként magából kipréselni, tehát a perctérfogat csökken. Ez is vérnyomáscsökkenéshez vezet. Igaz, hogy a leírt hatásmechanizmus csupán néhány hétig érvényes, mert a vizelethajtók néhány hetes szedése után a keringő vérmennyiség és a sejtek közötti terek víztartalma, valamint a perctérfogat is egy újabb egyensúlyi állapotban normalizálódnak.
A vizelethajtók azonban az újabb egyensúlyi állapotban is, tehát további jelentős só- és folyadékvesztés nélkül is, változatlanul megtartják vérnyomáscsökkentő hatásukat. Ebben az időszakban tehát valamilyen másféle hatásmechanizmusnak is kell lennie. A gyógyszerkutatók tehát még egy más támadáspontot is kerestek, ahol ettől az időtől kezdve kifejtik e szerek vérnyomáscsökkentő hatásukat.
Vizelethajtók vérnyomás csökkentő hatása
Így derült ki, hogy vizelethajtó tartós szedése esetén csökken a verőerekben a perifériás ellenállás, tehát tágabbra állítódnak a prekapilláris párnácskák zsilipjei. Emiatt a verőerekből a vér elfolyása megnő, ami a bennük levő vér mennyiségének, nyomásának csökkentéséhez vezet. A verőérfal és a prekapilláris párnácskák feszülésének csökkenése a bennük foglalt sejtek nátrium- és víztartalmának csökkenéséből ered. Ez egymagában is csökkenti az izomsejtek és az egész körkörös izomgyűrű duzzadtsági állapotát.
Másrészet viszont a simaizomsejtek nátriumtartalmának csökkenése ernyesztőleg hat magára a simaizomzatra is, mert az izom ebben az állapotban kevésbé érzékeny a vérnyomás-szabályozó szimpatikus agyi központokból jövő, érösszehúzó perifériás szimpatikus ingerekkel szemben. Egyedül az nem ismert meg, hogy ez a perifériás szimpatikus érzékenységcsökkenés miképpen jön létre. Mindez azonban mit sem változtat a tényen, hogy minden vizelethajtó, amely a nátrium és vele együtt a víz ürítését fokozza, csökkenti a vérnyomást és fokozza más vérnyomáscsökkentők hatását.
A rauwolfia-gyökér hatásai
Indiában a népi orvoslás ősidők óta használja az Indiában, Afrikában és Dél-Amerikában honos Rauwolfia serpentina nevű növény gyökerét. Eleinte főképpen álmatlanság, epilepszia és elmebetegségek kezelésére használták. 1931-ben két indiai orvos rájött, hogy a rauwolfia-gyökér pora csökkenti a magasabb vérnyomást is. 1952-ben vegytisztán sikerült elkülöníteni különböző hatóanyagait (alkaloidok). Ezek közül a hipertónia kezelésében leggyakrabban alkalmazott reszerpin nevű alkaloid vegyi szerkezetét is feltárták.
Már ugyanettől az évtől kezdve – és azóta is állandóan – eredményesen alkalmazzák a magasabb vérnyomás csökkentésére. A reszerpint napjainkban nemcsak természetes forrásból, tehát rauwolfia-gyökérből nyerik, hanem vegyi úton is szintetizálják. Később a többi alkaloid vegyi szerkezetét is tisztázták. Közülük több vérnyomáscsökkentő hatásúnak bizonyult. Noha az egyes rauwolfia-alkaloidok csökkentik a vérnyomást, hatásuk csak minőségben azonos, de mennyiségben nem. Ezért használják még ma is leggyakrabban a leginkább hatásos reszerpint. Összehasonlítva a reszerpin kvantitatív vérnyomáscsökkentő hatását a vizelethajtókéval, úgy az a vizelethajtókénál valamivel gyengébbnek bizonyul.
A rauwolfia-gyökér alkaloidjai a vegetatív idegrendszerben a szimpatikus hatást csökkentik. A hatás eredményeképpen mindenekelőtt csökken a vérnyomás, szűkül a pupilla, fokozódik a nyálelválasztás és a belek mozgása is. A rauwolfia-gyökér alkaloidjainak támadáspontja az agy vegetatív központjait magába foglaló hipotalamusz területén van. A hipotalamuszra kifejtett gátlás érvényesül a vérnyomás-szabályozó központra vonatkozóan is. Eredményeképpen a körkörös prekapilláris párnácskák tágulnak, csökken a perifériás ellenállás, nő a verőerekből a vérelfolyás és ezért esik a vérnyomás.
A rauwolfia mellékhatásai
A rauwolfia alkaloidjainak a vérnyomáscsökkentesén kívül van kívánatos és nemkívánatos mellékhatásuk is. Előnyös mellékhatás a nyugtatás és a pulzusszám csökkentés. A kevésbé kellemes mellékhatások között a náthaszerű állapotot és az orrdugulást kell említeni. Ugyancsak kellemetlen mellékhatása néha az erős nyálképződés. A fokozott bélmozgást és bélnedvtermelést a vele járó könnyebb székeléssel, sőt enyhe hasmenéssel sokan inkább előnyösnek, semmint hátrányosnak tartják.
Hydralazin
Szintetikus anyag, amelyet eredetileg nem vérnyomáscsökkentés céljaira állítottak elő. Az állatkísérletes hatásellenőrzés és az emberen történt klinikai kipróbálás során derült ki, hogy erőteljesen csökkenti a vérnyomást. így került azután Apresolin néven vérnyomáscsökkentő gyógyszerként forgalomba. A hydralazin vagy Apresolin vérnyomáscsökkentő hatása a vizelethajtóké és a rauwolfia-alkaloidoké között áll, tehát a vizelet-hajtókénál gyengébb, a rauwolfia-alkaloidokénál viszont erőteljesebb.
Hatását a perifériás verőerek simaizomzatának, mindenekelőtt a körkörös prekapilláris párnácskáknak feszüléscsökkentésével fejti ki. Az eddig felsoroltakkal ellentétben, hatását nem a vegetatív idegrendszer közvetíti, hanem attól teljesen függetlenül, közvetlenül magára a simaizomzatra hat. Hatásmódjának molekuláris szintű mechanizmusa még nem ismeretes.
Hydralazin mellékhatásai
A hydralazinnak szinte egyetlen és kizárólagos kellemetlen mellékhatása az, hogy szedés kezdetén néhány napig egyidejűleg növeli a szív perctérfogatát is, azáltal, hogy valamelyest növeli a szív egy összehúzódáskor kipréselt vérmennyiségét, de még inkább azzal, hogy növeli a szív percenkénti összehúzódásainak számát is. Emiatt nemritkán keletkezik kellemetlen szívdobogás, sőt szívtáji fájdalom is.
Guanethidin
Ez a szer Ismelin vagy Ismelinszulfát néven terjedt el a gyógyításban. A második világháborút követő években először használt ganglionbénítók csoportjába tartozik. Ganglion (idegdúc) a vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus idegeinek útjába eső átkapcsoló hely (szinapszis), „relé”. Ha e reléként működő ganglionokban az ideginger továbbítását gátolják, az idegrost végén a központból kiinduló inger nem jelenik meg.
A kezdet kezdetén nagy lelkesedéssel használták vérnyomáscsökkentőnek ezeket a ganglionbénítókat, de nem sokáig. Azért hagyták el, mert egyrészt különbség nélkül bénították a szimpatikus és a paraszimpatikus ganglionokat, holott vérnyomáscsökkentésre különállóan csak a szimpatikus ganglionok bénítása lenne szükséges. Másrészt hatásuk nem volt irányítható, szabályozható. Ezért a vérnyomást sokszor nemcsak a kívánt szintig, hanem jóval az alá is süllyesztették.
Az így keletkezett eszméletvesztéses, ájulásos állapotok gyakran nemcsak kényelmetlenebbnek, hanem veszélyesebbnek is bizonyultak, mint maga a magas vérnyomás. A Guanethidin azért jelentett haladást, mert – a gyógyszerkutatók vágyának és a gyógyító orvos igényeinek megfelelően – a paraszimpatikus ingerátkapcsoló ganglionjainak érintetlenül hagyása mellett, csak a szimpatikus ganglionokat bénította.
Guanethidin előnyei
A kezdetben alkalmazott ganglionbénítókkal ellentétben a Guanethidin előnye az is, hogy elbomlása a szervezetben – amitől hatástartama függ – lényegesen lassúbb, mint a régieké. Mindkét tulajdonság hozzájárult ahhoz, hogy alkalmasnak bizonyult a magas vérnyomás csökkentésére.
A Guanethidin, miközben csökkenti a vérnyomást, az előzőkben tárgyalt Hydralazinnal ellentétben nem növeli, hanem csökkenti a szív által percenként kipréselt vér mennyiségét. így tehát a szívre gyakorolt hatása révén csökken a vérnyomás.
Guanethidin mellékhatásai
A Guanethidin nemcsak a szív perctérfogatát csökkenti, hanem egyidejűleg – mivel a perifériás verőerek simaizomzatának feszülési állapota változatlan marad – az agyon és a veséken az egy perc alatt átáramló vér mennyiségét is jelentősen csökkenti. Mindez fiatal, egészséges érrendszerű hipertóniásoknál nem jelent különös hátrányt. Idősebb embereknél azonban, akiknek kezelés nélkül talán már évtizedek óta volt magasabb vérnyomásuk vagy nem magas vérnyomás okozta érelmeszesedésük, és ezért az agy vagy a vesék vérellátása eleve nem volt kielégítő, e két létfontosságú szervben a vérnyomáscsökkentéssel járó további keringésromlás káros lehet.
Metil-DOPA
Úgy hat, hogy az apró verőerek simaizomzatát ellazítja, és ezért a perifériás erek vérrel szembeni ellenállása csökken. Közben a szív perctérfogata változatlanul marad. A metil-DOPA-nak álló helyzetben szintén erőteljesebb a vérnyomáscsökkentő hatása, mint fekvő helyzetben.
Az alfa-metil-DOPA különös előnye, hogy még hosszan tartó szedés esetén sem rontja a vesék vérellátását. Az ilyen természetű hatása különösen idősebb embereknél hasznos, akiknél fennállhat annak a veszélye, hogy a veseműködés csökkent.
A metil-DOPA mellékhatásai jelentéktelenek, és éppen ezért egyike a legártatlanabb és legveszélytelenebb vérnyomáscsökkentő szereknek. Tartós szedése ritkán, kóros szöveti elváltozásokkal járhat. Emiatt időszakos vérellenőrzés szükséges.
Pargyline
A nor-adrenalinnak a verőerek simaizomzatára gyakorolt hatása koncentrációjától függ. Ezért minden szerv, amely a nor-adrenalin vagy a hozzá hasonló szerkezetű anyagok bontását gyorsítja, a vérnyomást is csökkenti. Az egyik legfontosabb nor-adrenalin-bontó enzim szervezetünkben a monoaminooxidáz, amit rövidítve MAO-nak is szokás jelölni. Furcsa módon a Pargyline gátolja a MAO-t és ezért tulajdonképpen növelnie kellene a nor-adrenalin-koncentrációt és emelni a vérnyomást, a valóságban azonban csökkenti. E paradoxon tisztázására már igen sok kutatómunka folyt, de mindmáig nem járt eredménnyel.
A hagyományos értágítók
Az eddig felsorolt vérnyomáscsökkentő szerek egyikével vagy többnek kombinációjával gyakorlatilag minden esetben sikerült a vérnyomást normalizálni vagy legalább számottevően csökkenteni. Ennek garanciája elsősorban az, hogy az orvos, miután első ízben biztosan magas vérnyomást állapított meg, az egyes szereket vagy azok kombinációját fokozatosan emelkedő adagban írja elő, és így kerüli el a nemkívánatos, hirtelen vérnyomászuhanást.
A régebbi keletű „értágító szereket” vérnyomáscsökkentőnek ma általában már nem használják. Ezek főképpen arra alkalmasak, hogy szükség esetén az egyes szerveken vagy érterületeken átáramló vérmennyiséget növeljék. így pl. a nátrium nitrosumot, az amilnitritet és a nitroglicerint főképpen az érelmeszesedés okozta megromlott koszorúseres keringés javítására használják.
A nikotinsav ugyancsak erőteljes értágító
Idős embereknél, ahol jelentéktelen vérnyomás-emelkedés áll fenn, magát a nikotinsavat vagy különböző kémiai változatait gyakran alkalmazzák az agy-, a szív- és a vesekeringés javítására.
A koffeinhez kémiai szerkezetében igen hasonló teofillint is gyakran használják még ugyancsak az agy-, a szív-és a vesekeringés javítására. A koffeinnel ellentétben nem idéz elő ébrenléti állapotot. A mák gubójából nyert vagy szintetikusan előállított papaverin és a hozzá hasonló anyagok simaizom-görcsoldó hatásúak.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.