• vérnyomás csökkentése

A hipertónia kezelése

Vizelethajtók

A vegyészeknek a második világháborút követő években sike­rült olyan vizelethajtókat szintetizálni, amelyeket szájon keresz­tül, minden különös kockázat nélkül lehet szedni. Ezekről a vizelethajtókról időközben kiderült, hogy nemcsak a szív-, vese- és májbetegek testszerte jelentkező vizenyőinek lecsapolására alkalmasak, hanem arra is, hogy néha egymagukban, más­kor más szerekkel kombinálva, a magas vérnyomást hathatósan csökkentsék.

Eredmé­nyességüket négy tényezőnek köszönhetik:

1. A magas vérnyomást álló és fekvő helyzetben egyaránt csökkentik.
2. Mellékhatásuk elenyészően csekély, és éppen ezért szinte kivétel nélkül minden hipertóniás ember jól tűri őket.
3. Ellentétben sok más gyógyszerrel, a vizelethajtó tabletták hónapokig vagy évekig tartó szedés ellenére sem veszítenek hatékonyságukból. Szedésük közben nem következik be hozzá­szokás, ami a szer hatását esetleg csökkentené. De nem kerül sor gyógyszer-felhalmozódásra sem, ami bizonyos fokú gyógy­szertelítettséghez, és így a kívántnál erőteljesebb vagy éppenség­gel veszélyes hatásokhoz vezetne.
4. A vizelethajtó tabletták, miközben maguk csökkentik a vérnyomást, sok esetben még növelik más úton-módon ható vér­nyomáscsökkentő szerek hatását. A gyógyszertan művelői az ilyen hatást potencírozásnak nevezik. Ebben az esetben a potencírozás azt jelenti, hogy két egyidejűleg adott szer hatása nem azonos a kettő hatásának összességével, hanem annál nagyobb, így például, ha a vizelethajtó tabletta 20 Hgmm-rel, egy vele együtt adott más típusú vérnyomáscsökkentő ugyancsak 20 Hgmm-rel csökkentené a vérnyomást, akkor a csökkenés összege nem 40, hanem pl. 60 Hgmm lesz.[brbr]Ha két vagy több gyógy­szert adunk együtt, akár külön-külön tablettában, akár pedig egyben, amely gyárilag úgy készült már, hogy a többfajta ható­anyagot tartalmazza – gyógyszerkombinációkról beszélünk. A gyógyszer kombinációk adását mind a magas vérnyomás, mind más betegségek kezelésében gyakran előnyösnek tartják, ugyanis ha a két hasonló hatású gyógyszer nem is potencírozza egymást, és a hatásuk csak összegeződik, mindkét szerből esetleg az ere­deti adagnál lényegesen kevesebbet lehet adni. Márpedig a mel­lékhatások a gyógyszeradag mennyiségétől függően jelentkez­nek. A gyógyszerkombinációk alkalmazása tehát nem egy esetben lehetővé teszi káros mellékhatások elkerülését. Máskor, ha nem is küszöbölhetők ki teljesen gyógyszerkombinációk által a káros mellékhatások, legalább jelentősen mérsékelhetők.

A gyógyszerkutató az orvos és a beteg érdekében sohasem elégszik meg azzal, hogy új gyógyszerének csupán a szervezetre kifejtett hatását ismerje. Racionális vagy oki gyógykezelést az orvos csak akkor tud végezni, ha ismeri gyógyszerének sorsát, hatásának pontos helyét, vagy ahogy mondani szokták: támadáspontját és hatásmechanizmusát.

A szájon keresztül adott vizelethajtó tabletták támadáspontja a veséknek abban a részé­ben van, ahol a vérből készült szűrlet vízének visszaszívása és sókoncentrációjánák beállítása történik. Ez a hely a vese velőállományának csövecskéiben (tubulus) van. A hatásmechaniz­mus lényege, hogy itt a nátrium kiürítését fokozza. Mivel nátrium csak víz kíséretében távozhat szervezetünkből, minden egyes gramm nátrium, ami a vizeletbe jut, 1 gramm vizet is visz magával. Az eredmény végül az, hogy a szervezet egésze veszít vizet.

Víz a testünkben

A víz szervezetünkben három, egymástól többé-kevésbé elválasztott rendszerben vagy térben fordul elő:

• a keringő vérben,
• a sejtek közötti terekben,
• a sejtekben.

Szó esett már arról, hogy a vérnyomás függ a szív által per­cenként kipréselt vér mennyiségétől. Ha a vizelethajtók hatására viszonylag hirtelen, nagy mennyiségű víz távozik szervezetünk­ből, az nyilvánvalóan a keringő vérből és a sejtek közötti terek­ből vonódik el. Végső fokon tehát a keringő vér mennyiségét csökkenti, és ezáltal csökken a vérnyomás is.

Vérben csökkenő víz hatása

Amikor az éren belüli vér víztartalma csökken, vele együtt csökken a sejtek közötti rések víztartalma is, mert ez a két tér – legalábbis a víz számára – nincs egymástól elhatárolva. Ha pedig a hajszálereket vagy a kis verőereket körülvevő szövetek víztartalma csökken, csökken az érfalra kívülről nehezedő víznyomás. Ez végső fokon ugyancsak a vérnyomáscsökkenés irá­nyába hat.

A második lépésben, ha a nagyerekben keringő vér mennyi­sége csökken, akkor a nagy visszerek révén kevesebb vér áramlik vissza a jobb szívfélbe, majd a kisvérkörön át a bal pitvarba, illetőleg a kamrába. Ha kevesebb a bal kamrába jutott vérmennyiség, kevesebbet tud percenként magából kipréselni, tehát a perctérfogat csökken. Ez is vérnyomáscsökkenéshez vezet. Igaz, hogy a leírt hatásmechanizmus csupán néhány hétig ér­vényes, mert a vizelethajtók néhány hetes szedése után a keringő vérmennyiség és a sejtek közötti terek víztartalma, valamint a perctérfogat is egy újabb egyensúlyi állapotban normalizálód­nak.

A vizelethajtók azonban az újabb egyensúlyi állapotban is, tehát további jelentős só- és folyadékvesztés nélkül is, változat­lanul megtartják vérnyomáscsökkentő hatásukat. Ebben az idő­szakban tehát valamilyen másféle hatásmechanizmusnak is kell lennie. A gyógyszerkutatók tehát még egy más támadáspontot is kerestek, ahol ettől az időtől kezdve kifejtik e szerek vér­nyomáscsökkentő hatásukat.

Vizelethajtók vérnyomás csökkentő hatása

Így derült ki, hogy vizelethajtó tartós szedése esetén csökken a verőerekben a perifériás ellenállás, tehát tágabbra állítódnak a prekapilláris párnácskák zsilipjei. Emiatt a verőerekből a vér elfolyása megnő, ami a bennük levő vér mennyiségének, nyo­másának csökkentéséhez vezet. A verőérfal és a prekapilláris párnácskák feszülésének csökkenése a bennük foglalt sejtek nátrium- és víztartalmának csökkenéséből ered. Ez egymagában is csökkenti az izomsejtek és az egész körkörös izomgyűrű duz­zadtsági állapotát.

Másrészet viszont a simaizomsejtek nátrium­tartalmának csökkenése ernyesztőleg hat magára a simaizom­zatra is, mert az izom ebben az állapotban kevésbé érzékeny a vérnyomás-szabályozó szimpatikus agyi központokból jövő, érösszehúzó perifériás szimpatikus ingerekkel szemben. Egyedül az nem ismert meg, hogy ez a perifériás szimpatikus érzékeny­ségcsökkenés miképpen jön létre. Mindez azonban mit sem változtat a tényen, hogy minden vizelethajtó, amely a nátrium és vele együtt a víz ürítését fokozza, csökkenti a vérnyomást és fokozza más vérnyomáscsökkentők hatását.

A rauwolfia-gyökér hatásai

Indiában a népi orvoslás ősidők óta használja az Indiában, Afrikában és Dél-Amerikában honos Rauwolfia serpentina nevű növény gyökerét. Eleinte főképpen álmatlanság, epilepszia és elmebetegségek kezelésére használták. 1931-ben két indiai orvos rájött, hogy a rauwolfia-gyökér pora csökkenti a magasabb vér­nyomást is. 1952-ben vegytisztán sikerült elkülöníteni különböző hatóanyagait (alkaloidok). Ezek közül a hipertónia kezelésében leggyakrabban alkalmazott reszerpin nevű alkaloid vegyi szer­kezetét is feltárták.

Már ugyanettől az évtől kezdve – és azóta is állandóan – eredményesen alkalmazzák a magasabb vérnyomás csökkentésére. A reszerpint napjainkban nemcsak természetes forrásból, tehát rauwolfia-gyökérből nyerik, hanem vegyi úton is szintetizálják. Később a többi alkaloid vegyi szerkezetét is tisz­tázták. Közülük több vérnyomáscsökkentő hatásúnak bizonyult. Noha az egyes rauwolfia-alkaloidok csökkentik a vérnyomást, hatásuk csak minőségben azonos, de mennyiségben nem. Ezért használják még ma is leggyakrabban a leginkább hatásos re­szerpint. Összehasonlítva a reszerpin kvantitatív vérnyomás­csökkentő hatását a vizelethajtókéval, úgy az a vizelethajtókénál valamivel gyengébbnek bizonyul.

A rauwolfia-gyökér alkaloidjai a vegetatív idegrendszerben a szimpatikus hatást csökkentik. A hatás eredményeképpen mindenekelőtt csökken a vérnyomás, szűkül a pupilla, fokozó­dik a nyálelválasztás és a belek mozgása is. A rauwolfia-gyökér alkaloidjainak támadáspontja az agy vegetatív központjait ma­gába foglaló hipotalamusz területén van. A hipotalamuszra kifejtett gátlás érvényesül a vérnyomás-szabályozó központra vonatkozóan is. Eredményeképpen a körkörös prekapilláris párnácskák tágulnak, csökken a perifériás ellenállás, nő a verő­erekből a vérelfolyás és ezért esik a vérnyomás.

A rauwolfia mellékhatásai

A rauwolfia alkaloidjainak a vérnyomáscsökkentesén kívül van kívánatos és nemkívánatos mellékhatásuk is. Előnyös mel­lékhatás a nyugtatás és a pulzusszám csökkentés. A kevésbé kellemes mellékhatások között a náthaszerű álla­potot és az orrdugulást kell említeni. Ugyancsak kellemetlen mellékhatása néha az erős nyálképződés. A fokozott bélmozgást és bélnedvtermelést a vele járó könnyebb székeléssel, sőt enyhe hasmenéssel sokan inkább előnyösnek, semmint hátrányosnak tartják.

Hydralazin

Szintetikus anyag, amelyet eredetileg nem vérnyomáscsökken­tés céljaira állítottak elő. Az állatkísérletes hatásellenőrzés és az emberen történt klinikai kipróbálás során derült ki, hogy erőtel­jesen csökkenti a vérnyomást. így került azután Apresolin néven vérnyomáscsökkentő gyógyszerként forgalomba. A hydralazin vagy Apresolin vérnyomáscsökkentő hatása a vizelethajtóké és a rauwolfia-alkaloidoké között áll, tehát a vizelet-hajtókénál gyengébb, a rauwolfia-alkaloidokénál viszont erőtel­jesebb.

Hatását a perifériás verőerek simaizomzatának, minde­nekelőtt a körkörös prekapilláris párnácskáknak feszüléscsök­kentésével fejti ki. Az eddig felsoroltakkal ellentétben, hatását nem a vegetatív idegrendszer közvetíti, hanem attól teljesen füg­getlenül, közvetlenül magára a simaizomzatra hat. Hatásmódjá­nak molekuláris szintű mechanizmusa még nem ismeretes.

Hydralazin mellékhatásai

A hydralazinnak szinte egyetlen és kizárólagos kellemetlen mellékhatása az, hogy szedés kezdetén néhány napig egyidejűleg növeli a szív perctérfogatát is, azáltal, hogy valamelyest növeli a szív egy összehúzódáskor kipréselt vérmennyiségét, de még inkább azzal, hogy növeli a szív percenkénti összehúzódásainak számát is. Emiatt nemritkán keletkezik kellemetlen szívdobogás, sőt szívtáji fájdalom is.

Guanethidin

Ez a szer Ismelin vagy Ismelinszulfát néven terjedt el a gyógyí­tásban. A második világháborút követő években először hasz­nált ganglionbénítók csoportjába tartozik. Ganglion (idegdúc) a vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus idegei­nek útjába eső átkapcsoló hely (szinapszis), „relé”. Ha e reléként működő ganglionokban az ideginger továbbítását gátolják, az idegrost végén a központból kiinduló inger nem jelenik meg.

A kezdet kezdetén nagy lelkesedéssel használták vérnyomás­csökkentőnek ezeket a ganglionbénítókat, de nem sokáig. Azért hagyták el, mert egyrészt különbség nélkül bénították a szimpa­tikus és a paraszimpatikus ganglionokat, holott vérnyomás­csökkentésre különállóan csak a szimpatikus ganglionok béní­tása lenne szükséges. Másrészt hatásuk nem volt irányítható, szabályozható. Ezért a vérnyomást sokszor nemcsak a kívánt szintig, hanem jóval az alá is süllyesztették.

Az így keletkezett eszméletvesztéses, ájulásos állapotok gyakran nemcsak kényel­metlenebbnek, hanem veszélyesebbnek is bizonyultak, mint maga a magas vérnyomás. A Guanethidin azért jelentett hala­dást, mert – a gyógyszerkutatók vágyának és a gyógyító orvos igényeinek megfelelően – a paraszimpatikus ingerátkapcsoló ganglionjainak érintetlenül hagyása mellett, csak a szimpatikus ganglionokat bénította.

Guanethidin előnyei

A kezdetben alkalmazott ganglionbénítókkal ellentétben a Guanethidin előnye az is, hogy elbomlása a szervezetben – amitől hatástartama függ – lényegesen lassúbb, mint a régieké. Mindkét tulajdonság hozzájárult ahhoz, hogy alkalmasnak bizonyult a magas vérnyomás csökkentésére.

A Guanethidin, miközben csökkenti a vérnyomást, az előzők­ben tárgyalt Hydralazinnal ellentétben nem növeli, hanem csök­kenti a szív által percenként kipréselt vér mennyiségét. így tehát a szívre gyakorolt hatása révén csökken a vérnyomás.

Guanethidin mellékhatásai

A Guanethidin nemcsak a szív perctérfogatát csökkenti, ha­nem egyidejűleg – mivel a perifériás verőerek simaizomzatának feszülési állapota változatlan marad – az agyon és a veséken az egy perc alatt átáramló vér mennyiségét is jelentősen csök­kenti. Mindez fiatal, egészséges érrendszerű hipertóniásoknál nem jelent különös hátrányt. Idősebb embereknél azonban, akiknek kezelés nélkül talán már évtizedek óta volt magasabb vérnyomásuk vagy nem magas vérnyomás okozta érelmesze­sedésük, és ezért az agy vagy a vesék vérellátása eleve nem volt kielégítő, e két létfontosságú szervben a vérnyomáscsökkentéssel járó további keringésromlás káros lehet.

Metil-DOPA

Úgy hat, hogy az apró verőerek simaizomzatát el­lazítja, és ezért a perifériás erek vérrel szembeni ellenállása csökken. Közben a szív perctérfogata változatlanul marad. A metil-DOPA-nak álló helyzetben szintén erőteljesebb a vér­nyomáscsökkentő hatása, mint fekvő helyzetben.

Az alfa-metil-DOPA különös előnye, hogy még hosszan tartó szedés esetén sem rontja a vesék vérellátását. Az ilyen természetű hatása különösen idősebb embereknél hasznos, akiknél fenn­állhat annak a veszélye, hogy a veseműködés csökkent.

A metil-DOPA mellékhatásai jelentéktelenek, és éppen ezért egyike a legártatlanabb és legveszélytelenebb vérnyomáscsök­kentő szereknek. Tartós szedése ritkán, kóros szöveti elváltozá­sokkal járhat. Emiatt időszakos vérellenőrzés szükséges.

Pargyline

A nor-adrenalinnak a verőerek simaizomzatára gyakorolt hatása koncentrációjától függ. Ezért minden szerv, amely a nor-adrenalin vagy a hozzá hasonló szerkezetű anyagok bontását gyorsítja, a vérnyomást is csökkenti. Az egyik legfontosabb nor-adrenalin-bontó enzim szervezetünkben a monoaminooxidáz, amit rövidítve MAO-nak is szokás jelölni. Furcsa módon a Pargyline gátolja a MAO-t és ezért tulajdonképpen növelnie kellene a nor-adrenalin-koncentrációt és emelni a vérnyomást, a valóságban azonban csökkenti. E paradoxon tisztázására már igen sok kutatómunka folyt, de mindmáig nem járt eredménnyel.

A hagyományos értágítók

Az eddig felsorolt vérnyomáscsökkentő szerek egyikével vagy többnek kombinációjával gyakorlatilag minden esetben sikerült a vérnyomást normalizálni vagy legalább számottevően csök­kenteni. Ennek garanciája elsősorban az, hogy az orvos, miután első ízben biztosan magas vérnyomást állapított meg, az egyes szereket vagy azok kombinációját fokozatosan emelkedő adag­ban írja elő, és így kerüli el a nemkívánatos, hirtelen vérnyomás­zuhanást.

A régebbi keletű „értágító szereket” vérnyomáscsökkentőnek ma általában már nem használják. Ezek főképpen arra alkalma­sak, hogy szükség esetén az egyes szerveken vagy érterületeken átáramló vérmennyiséget növeljék. így pl. a nátrium nitrosumot, az amilnitritet és a nitroglicerint főképpen az érelmeszesedés okozta megromlott koszorúseres keringés javítására használják.

A nikotinsav ugyancsak erőteljes értágító

Idős embereknél, ahol jelentéktelen vérnyomás-emelkedés áll fenn, magát a niko­tinsavat vagy különböző kémiai változatait gyakran alkalmaz­zák az agy-, a szív- és a vesekeringés javítására.

A koffeinhez kémiai szerkezetében igen hasonló teofillint is gyakran használják még ugyancsak az agy-, a szív-és a vesekerin­gés javítására. A koffeinnel ellentétben nem idéz elő ébrenléti állapotot. A mák gubójából nyert vagy szintetikusan előállított papaverin és a hozzá hasonló anyagok simaizom-görcsoldó hatásúak.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.