Gyógyító természet

A szembetegségek természetes gyógymódja

Szemünk világa legféltettebb kincsünk. Látóképességünk megtartása a mindennapi élet egyik legfontosabb követelménye, miért is igyekezzünk minden lehetőt elkövetni, hogy ezen legfontosabb szervünket ápoljuk és védjük. Mihelyt szemünket a legcsekélyebb baj éri, vagy látásunk gyengülését, egyéb zavarát észrevesszük, forduljunk azonnal szemorvoshoz, aki egyedül hivatott megállapítani a betegséget és gyógyítását.

Szem

E cikkben nincs és nem is lehet szándékunk a különböző szembajokat ismertetni, itt csak röviden azt akarjuk kiemelni, hogy a szembajok gyógyításában – ugyanúgy, mint azok megelőzésének érdekében – a természetes életmód fontos tényező.

Szem jellemzőbb betegségei

Jól tudjuk például, hogy a szem kötőhártyájának gyulladása (amin a szemhéjak belső felületének a gyulladását értjük) gyakori megbetegedés, amikor a szem vérbő, vörös, könnyezik, sőt gennyes is lehet, a szem fényérzékeny. E hurutot belső okokon kívül (vérszegénység, görvélykór stb.) külső behatások, mint por, szél, füst és meghűlés válthatják ki.

A betegség gyógyításában a szemfürdő játssza a főszerepet, amikor is a beteg edénybe meríti az arcát, amelyben fürdővíz van, és abban a beteg pár percen át pislog. A másik módja a kötőhártyahurut kezelésének a borogatás. Lámzsa- vagy kamillatea igen előnyös borogatószerek.

Könnycsurgás okai

Gyakori külső szemmegbetegedés a könnytömlőgyulladás, amikor a könnylevezető csatorna eldugul, és emiatt állandó könnycsurgás áll be. E betegség ellen is szemfürdőket és borogatásokat alkalmazunk. A szem szaruhártyájának megbetegedései a szem látóképességét nagymértékben csökkentik. A szaruhártyán gyulladások, sérülések, fekélyek és gennyesedések keletkeznek, amelyek könnyezést, fájdalmai, fényiszonyt válthatnak ki.

Begyógyulásuk esetén a szaruhártyán hegek maradnak vissza, amelyek fehér foltok, ezek persze a látást is zavarják. A szaruhártyahomályok kezelésében, eltekintve azoktól, amelyek sebészi beavatkozást igényelnek, nagy szerep jut az általános hidegvíz-kúrás eljárásoknak is. A vérkeringés, az anyagcsere szabályozása (azaz fokozása, amit a hidegvíz-eljárásokkal elérünk) előmozdítja a foltok felszívódását.

Hályog a szemen

A szemnek különböző súlyos betegségeit „hályog” név alatt említik. Van szürkehályog, zöldhályog és feketehályog.

Szürkehályog

A szürkehályog a lencse legtöbbnyire öregkori megbetegedése, amikor a lencse nem átlátszó, hanem zavaros. Cukorbajban is gyakori. E betegséget operálni keli, ha a hályog megérik.

Zöldhályog

A zöldhályog súlyos megbetegedés, amit azért neveztek el zöldnek, mivel a szembogár zöldes színben fénylik. A betegség alatt a csarnokvíz nyomása fokozódik, olyannyira, hogy a nagyfokú nyomás a látóideghártyán sorvadást okoz. A szemgolyó kemény tapintatú, nagy szem- és fejfájások léphetnek fel, hányás is. E betegség kezelése a szemorvosra tartozik, csak megemlítjük, hogy a betegség bizonyos fokán a hidegvíz-kúrák előnyösen hatnak. Lábfürdőket, lábszárpakolásokat és levezető zuhanyozást adunk.

Feketehályog

Feketehályogon értjük a látóideg sorvadását, ami vakságra vezet. A legkülönbözőbb okok következménye, így fertőző megbetegedések, spanyolinfluenza, idült alkohol- és nikotinmérgezés, hátgerincsorvadás. A betegség kezdeti stádiumában erélyes vízgyógyászati eljárások, ha nem is gyógyulást, de a tünetek csökkenését eredményezhetik. Sajnos azonban a szomorú betegség vége a teljes vakság.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.