Hogyan alakítsunk ki egészséges kapcsolatot ételeinkkel?
Amikor az ételhez fűződő kapcsolatunk harmóniája megbomlik, elveszítjük az evés ösztönös élvezetét. Amikor pedig ez a kapcsolat már sok-sok éve rendezetlen, könnyen elfeledkezünk róla, milyen is a „normális” étkezés. Pontosabban milyen volt a „normális” étkezés, hiszen gyermekként szinte mindenki élvezte az evésből fakadó természetes boldogságot és annak ösztönös tudatosságát, hogy mekkora mennyiség elégíti ki az embert.
Lássuk az ételhez való egészséges kapcsolat néhány alapelemét!
- Boldognak érezzük magunkat, és teljesen belemerülünk az életbe, amikor nem eszünk. (Nem az étel az egyetlen megbízható örömforrásunk és kielégültségünk kizárólagos záloga.)
- Amikor nem vagyunk éhesek, nem eszünk.
- Abbahagyjuk az étkezést, amikor jóllaktunk, és képesek vagyunk ételt meghagyni a tányérunkon.
- Legalább néhány óra eltelik úgy, hogy nem vagyunk éhesek, és nem gondolunk az ételre. Ezeket az időszakokat olyan (étkezési) időszakok szakítják meg, amikor éhesek vagyunk, és örömünket leljük az evésben.
- Számos különféle ételt fogyasztunk élvezettel.
- Megőrizzük az egészséges testsúlyunkat, amely állandó vagy két-három kilón belül ingadozik. Csupán néhány havonta vagy évente szükséges megmérnünk a súlyunkat.
- Nem vagyunk rögeszmések az étellel kapcsolatban, és nem számoljuk a kalóriákat, hogy az alapján döntsük el, vajon „megengedhetjük-e” magunknak valami elfogyasztását, vagy sem.
Ha a fenti lista egyes elemei (vagy akár az összes) nem illenek Önre, nyugodjon meg, nincsen egyedül! Sokan alakítottunk ki egészségtelen szokásokat, az életben minket ért különböző hatások miatt. Szerencsére a tudatos étkezés képes helyreállítani bennünk az egyensúly, a megelégedettség és az ennivalóban talált élvezet természetes érzését.
Energiaegyenlet a tartós fogyásért! 9 hasznos tipp a tartós karcsú alakért!
Egy másik módja a tudatos étkezés fejlesztésének az, ha tudatában vagyunk annak, amit én energiaegyenletnek neveztem el. Az étel energia, sőt napfény, mely először növényekké, majd állatokká alakul át. Amikor eszünk, a napfény energiáját vesszük magunkhoz. Miközben éljük az életünket, ezt az energiát szabadítjuk és használjuk fel.
Állandó testsúlyunk biztos jele annak, hogy a testünkbe beáramló energia ugyanannyi, mint a testünkből kiáramló energia. Azaz energia-egyensúlyban vagyunk. Ha fogyunk, az azt jelenti, hogy a kiáramló energia mennyisége nagyobb, ha pedig hízunk, az azt jelenti, hogy a beáramló energia mennyisége nagyobb.
Hogyan áramlik be az energia?
- 5 szívbarát étel!
- Vannak olyan ételek, amelyek erősítik az immunrendszert?
- Műanyagok
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Az evéssel és az ivással. Bármennyire hiszünk is abban, hogy titokzatos módon kalóriákat veszünk fel éjszaka a légkörből, miközben alszunk, vagy már attól is hízunk, ha csak ránézünk az ételre, ez az elképzelés nem állja meg a helyét. Mi magunk visszük be az energiát a szánkon keresztül.
És hogyan áramlik ki az energia?
Az emberi test összes tevékenysége révén. Ebbe beletartozik, hogy melegen tartjuk és mozgatjuk a testünket, működtetjük az összes sejtünkben lévő „anyagcseregyárat”, valamint ide sorolható az ún. „észrevétlen veszteség” is. Az utóbbira példa a meleg levegő kilélegzésekor, a meleg vizelet kiválasztásakor vagy a hidegtől való reszketés és a láz esetén elveszített energia.
Ha fogyni szeretnénk, akkor azt csak kétféleképpen tehetjük meg: vagy csökkentenünk kell a testünkbe beáramló energia mennyiségét, vagy növelnünk kell a testünkből kiáramló energia mennyiségét.
Ugyanígy ha hízni szeretnénk, csak kétféleképpen érhetjük ezt el: vagy növelnünk kell a testünkbe beáramló energia mennyiségét, vagy csökkentenünk kell a testünkből kiáramló energia mennyiségét.
Télen több energiát égetünk?
Bár ez az energiaegyenlet magától értetődőnek tűnik, még a tanult emberek is tudatlanok lehetnek felőle. Az egyenlet magyarázatot ad az éhségünkben és súlyunkban megfigyelhető normális ingadozásokra is. Például a legtöbb ember úgy találja, hogy ősszel, amint az idő hidegebbre fordul, éhesebb lesz. A test több kalóriát éget el pusztán azért, hogy belső hőmérsékletét állandó szinten tartsa. A testnek több tüzelőanyagra van szüksége, emellett azt kéri tőlünk, hogy tegyünk fel magunkra egy hőszigetelő réteget, ezzel védekezve a hideg ellen.
Ha keveset eszünk, miközben túlzott testedzést végzünk, ami gyakran megtörténik az anorexiásokkal, az energia-egyensúly drámaian megbomlik, és aggasztó mértékű súlyt veszítünk igen rövid idő alatt.
Betegség=fogyás
Ha súlyos betegek vagyunk, akkor szintén fogyunk a kiáramló energia megnövekedett mennyisége miatt, amit ráadásul gyakran a beáramló energia elvesztése is tetézhet. Tegyük fel, hogy gyomorinfluenzában szenvedünk. Émelygünk, és már az étel puszta gondolatát is visszataszítónak találjuk. Egy napig nem eszünk.
Amikor kezdjük jobban érezni magunkat, még mindig nem tudunk többet enni egy kis meleg levesnél. Talán lázasak vagyunk, ami kalóriákat éget el, vagy hányunk és hasmenésünk van, ami szintén kalóriákat bocsát ki a testünkből. A hányás és a hasmenés ritkaságszámba megy a legtöbb embernél, de ilyen esetben jelentős energiakiáradást okozhat. Amikor valaki szándékosan szabadul meg az elfogyasztott többletkalóriáktól, például naponta többször meghánytatja magát, vagy rendszeresen nagy adag hashajtót vesz be, életveszélynek teszi ki magát.
Miért hízunk a korral?
Az energiaegyenlet arra is magyarázatot ad, miért gyarapodik a súlyunk, ahogy egyre idősebbek leszünk. Fiatalkorunkban tevékenyek voltunk: gyorsabban jártunk, kevesebbet ültünk és aludtunk, és magasabb volt a testhőmérsékletünk, tehát több kalóriára volt szükségünk. Korosodásunkkal fokozatosan lelassulunk, de még mindig ugyanazt a képet őrizzük a fejünkben a helyes ételmennyiségről – mégpedig azt a mennyiséget, amelyet tizenéves vagy huszonéves korunkban ettünk. A valaha kiegyensúlyozott egyenlet most kezd elbillenni a túl sok beáramló kalória irányába, és lassan, de biztosan eltűnik a derekunk, és kiterebélyesedünk.
Miért elhízottak a fejlett országok lakói?
Az energiaegyenlet magyarázatot ad arra, miért van olyan sok túlsúlyos vagy elhízott ember a fejlett országokban. Szembeszökő mértékben megnövekedett ugyanis az emberi testekbe áramló energia mennyisége, miközben a kiáradó energia észrevehetően csökkent.
Amikor a legtöbb embernek vadásznia kellett az ételéért, vagy meg kellett azt termelnie, körülbelül éppen annyi kalóriát használt el arra, hogy az étel a tányérjára kerüljön, mint ahány kalória volt a tányérján lévő ételben. Gondoljuk csak el, mennyi munka kellett ahhoz, hogy egy erdős területet megtisztítsanak és szántófölddé alakítsanak: ki kellett vágni a fákat és a bokrokat, el kellett távolítani a köveket, és kerítést kellett készíteni.
Ezután következett a föld felszántása és beültetése, majd jött a kapálás és a gyomlálás, az öntözés, a még több gyomlálás, a betakarítás, a főzés és a tartósítás. Egyes termények, például a saláta vagy a paradicsom, kevesebb kalóriát biztosítanak a gazdának, mint amennyit a teste elhasznál a megtermelésükhöz, tehát összességében kalóriaveszteségnek számítanak.
Régebben már csupán a közlekedés is kalóriákba került.
Az embereknek kilométereket kellett gyalogolniuk a városba, hogy megvásárolják azt, amit nem tudtak megtermelni, például a lisztet és a cukrot. Szerencsés esetben volt lovas kocsijuk, de akkor sem volt könnyű dolguk, hiszen istállót kellett építeniük, be kellett törniük és etetniük kellett a lovakat, emellett el kellett készíteniük és olykor meg kellett javítaniuk a kocsit. De még a városi élethez is hozzátartozott a testmozgás. Régen a négyemeletesnél kisebb lakóépületekben nem volt lift. Elképzelhetjük, micsoda panaszkodást okozna ez manapság!
Megváltozott az életmódunk!
- Kevesebb fizikai munkát végzünk
- Koncentráltabb kalóriákat fogyasztunk
- Olcsó, kalóriadús ételeket eszünk.
- Testmozgás nélküli szórakozási lehetőségeket választunk.
- Folyamatosan eszünk napközben
- Gyorséttermi ételek, automatákból vásárolható falatok.
A zsírsejteknek egyetlen feladatuk van: a többletüzemanyag tárolása.
Ha mi megesszük, azok eltárolják, amikor pedig szükségünk van rá, a rendelkezésünkre bocsátják. A testnek nincs más módja az üzemanyagtól, vagyis kalóriáktól való megszabadulásra, mint a zsírsejtek elégetése. És csak akkor égeti el azokat, ha negatív energia-egyensúlyban vagyunk, vagyis nem visszük be mindazt a kalóriát, amely a napi munkához szükséges.
Ha túlsúlyra teszünk szert, nem könnyű azt leadni.
A zsírsejtek úgy viselkednek, mint a belső elválasztáséi mirigyek. Azt mondhatjuk, hogy azáltal próbálnak életben – és zsírral tele – maradni, hogy különböző kémiai anyagokat és hormonokat választanak ki. Ha túl gyorsan akarunk súlyt leadni, akkor az beindítja a test éhségriadóját. Ha el szeretnénk ezt kerülni, akkor lassan kell a felesleges kilókat leadnunk, körülbelül fél-egy kilót havonta. Ez azt jelenti, hogy 100-250 kalóriával kevesebbet kell naponta bevinnünk, vagy 100-250 kalóriával többet kell naponta testmozgással felhasználnunk.
Érdemes átgondolni a következő apró változtatásokat, amelyeket beiktathatunk mindennapjainkba:
- Átsétálok a vásárlóközponton, nem pedig bepattanok az autóba, hogy egy másik üzlethez hajtsak.
- Az úti célomtól többsaroknyira parkolok le.
- A lépcsőt használom, amikor csak tudom.
- Nem vásárolok cukorkát vagy üdítőitalt.
- Azt a cukorkát, amelyet a férjem vesz nekem, elrejtem egy fiókba, az ő dolgozószobájában.
- A jégkrém helyettesítésére mást, például fagyasztott gyümölcsöt tartok a fagyasztóban.
- Kis zacskó chipset vásárolok, és szűkmarkúan, csak egyenként adagolom ki magamnak belőle a burgonyaszirmot.
- Kisebb adagot veszek magamnak először az étkezéseknél, és megfigyelem, miért repetázom: az éhség miatt vagy megszokásból?
- Először megeszem az ételt, azután várok egy darabig, majd megvizsgálom a gyomrom és a testem, hogy elhatározzam, egyek-e desszertet, és ha igen, mennyit.
Fedezzük fel az étellel kapcsolatos szokásainkat és mintáinkat!
Fontos, hogy pontosan tudjuk, mire vagyunk éhesek, és miként tudjuk az éhségünket kielégíteni. A tudatos étkezés másik lényeges aspektusa az, hogy tudatosabbá válunk az étkezéssel kapcsolatos szokásainkra és mintáinkra, melyeket az életünk során kialakítottunk. Gyakran ezt nevezik kondicionálásnak.
A kondicionálás szót olvasva eszünkbe juthatnak Pavlov kutyákkal végzett kísérletei. Amikor a kutyákat etették, megszólalt egy csengő. Egy idő után a kutyák nyálelválasztása megindult, bármikor meghallották a csengő hangját, akkor is, ha nem volt étel a láthatáron. Testük és agyuk sejtjei kizárólag a hangra reagáltak.
Az emberek is létrehoznak ilyen kapcsolatokat. Amikor olyan pozitív megerősítéseket kapunk, mint a dicséret, a mosoly, a puszi vagy az ételből eredő élvezetes érzetek, akkor valószínűbb, hogy folytatjuk az addigi viselkedésünket. Amikor azonban a visszacsatolás negatív, teszem azt, szidást, rosszalló tekintetet, elutasítást vagy kellemetlen érzeteket, például elfenekelést kapunk, akkor kevésbé valószínű, hogy továbbra is úgy viselkedünk, mint korábban.
Önmagában véve az étel se nem jó, se nem rossz. A tapasztalataink alapján tanuljuk meg, melyik a „jó étel” vagy a „rossz étel”. A kúszó-mászó kisbaba mindent a szájába vesz, amit a földön talál, akár döglött állatokat vagy hernyókat is, és boldogan rágcsálja, amíg édesanyja fel nem kiált: „Fúj, az piszkos, rossz fiú!” Ezután benyúl a gyermek szájába, hogy eltávolítsa az utolsó ízletes morzsát is, és később megtanítja (kondicionálja) őt, hogy mossa meg a kezét, üljön az asztalhoz, és egyen rendes ennivalót késsel és villával. Ha azonban kisgyermekét kutyák és farkasok nevelnék fel a vadonban, akkor az jobban szeretné a közvetlenül a földről elfogyasztott nyers húst.
A társadalmi kondicionálás befolyásolja ételválasztásainkat
Az olyan ételek, mint a cukor, a só vagy a zsír, önmaguk pozitív megerősítésével szolgálnak – kellemes ízérzetek és kedélyállapotunk javulásának formájában. Más lehetséges ételek éppen az ellenkezőjét érik el. Ha egyszer hányunk, miután rebarbaraleveleket ettünk, vagy felhólyagzik a szánk a szömörce rágcsálását követően, akkor ezek egészen hatékony negatív kondicionálást eredményeznek. A pozitív kondicionálás vágyat, a negatív kondicionálás pedig ellenérzést kelt.
A kondicionálás normális, elengedhetetlen jelensége mindannyiunk életének. Az étellel kapcsolatos kondicionálás már születésünkkor elkezdődik. Amikor meleg tejet iszunk, édesanyánk magához ölel bennünket, bőrünk a meleg bőréhez ér. Az anyatej meglepően édes. Nem csoda hát, hogy amikor az emberek listát készítenek a vigaszt nyújtó ételekről, ezek közül sok a fehér, tejes, krémes, zsíros vagy édes, mint például a fagylalt, a sajtos makaróni, a vajas krumplipüré, a krémleves, a tejszínhabos kávé, a forró kakaó – sőt akár egy pohár meleg tej.
Fedezzük fel az étellel kapcsolatos szokásainkat!
Amikor a kisbaba sír, anyja úgy vigasztalja meg őt, hogy felveszi, és odanyújtja a mellét, hogy szophasson. A kutatók meg tudják állapítani egy kisbaba fájdalmának mértékét azáltal, hogy megmérik a szopási sebességét. Minél rosszabbul érzi magát, annál többet szopik percenként. Generációkon át használtak cukorba mártott rongyot vagy cumit a kisbabák megnyugtatására. Napjainkban – a szopás vigasztaló érzésére alapozva – milliószámra árulják a cumit.
Még arra is bevetik, hogy a körülmetélés során ne sírjanak annyira a kisbabák. Nem meglepő hát, milyen népszerűvé váltak az utóbbi időben a személyes vizes palackok és az ízesített vizek. Elfogadott módja ez a felnőttek számára, hogy naphosszat „cumizással” oldják a stresszt. Kifinomultabb eszköze a vigasztalásnak a meleg kávét vagy teát tartalmazó, soha ki nem ürülő csésze, melyet az egész munkanap során magunkkal viszünk mindenhová. Testünk és elménk létrehozta ezt a kapcsolatot: stressz + meleg ital = vigasztalás (a stressz enyhítése).
Növekedésünk folyamán a kondicionálás folytatódik, és lehet pozitív vagy negatív. Nagyon más képzettársításokat és szokásmintákat fogunk kialakítani akkor, ha eszünk valamit, és édesanyánk csillogó szemmel mondja: „Jó fiú! Megetted az összesét!”, vagy éppen rosszallóan megjegyzi: „Ne egyél úgy, mint egy malac!” Amikor egy kislányt így figyelmeztetnek: „Ha túl sokat eszel, olyan kövér leszel, mint anyád!”, akkor egészen másféle útra terelik, mint a kisfiút, akit megdicsérnek: „Milyen jó az étvágya! Nagyobbra fog nőni, mint az apja!”
Amikor megvizsgálták, hogyan esznek a párok egy randevú során, a nők arról számoltak be, hogy a „túlzott étvágy” egy randevún nem lenne elég nőies, a férfiak viszont úgy érezték, hogy ez a férfiasság és az erő jele.
Az ételhez fűződő kapcsolatunkat ezernyi befolyás kondicionálja
A család, amelybe születtünk, a reklámok, a televízió, a filmek, a könyvek, a képes újságok, a kortárs kapcsolatok, a kultúránk. Ha problémás családban nőttünk fel, akkor az étkezések napjaink nagyon kellemetlen időszakai közé tartozhattak. Talán mindig diszharmonikus vagy feszült alkalmak voltak, amikor hirtelen, minden nyilvánvaló ok nélkül haragra gerjedt valaki. Esetleg ekkor olvasták a fejünkre minden – vélt vagy valós – vétségünket és kritizáltak nyilvánosan. Talán azt mondták, hogy ostobák vagy semmirekellők vagyunk, és tönkretesszük szüleink életét. Akár nevetségessé is tettek, kétbalkezesnek vagy kövérnek neveztek, vagy még megalázóbb jelzőkkel illettek bennünket. Legszívesebben elrohantunk volna, de ha felállunk az asztaltól, a szóbeli és érzelmi bántás csak még hevesebb lett volna.
Pavlov kutyákkal végzett kísérleteiben az ételt a csengő hangjával kötötték össze. A mi otthonunkban viszont talán feszültséggel, megszégyenítéssel, szorongással és veszéllyel. Amint említettük, Pavlov kísérleteiben a csengő hangja arra kondicionálta a kutyákat, hogy elinduljon a nyálelválasztásuk.
A gyermekkori reakciókat még az után is kiválthatják testünkből és elménkből egyes események, miután felnőttünk, elköltöztünk otthonról és már biztonságban ehetünk egyedül. Mivel az, hogy éhesnek éreztük magunkat, gyermekkorunkban azt jelentette, hogy be kellett lépnünk egy veszedelmes helyre, felnőttként reagálhatunk úgy az éhség érzéseire, mintha azok veszélyesek volnának. Talán meg is akarjuk előzni ezeket a „veszélyes” érzéseket azáltal, hogy folyton rágcsálunk valamit vagy üdítőitalt kortyolunk. Akár még össze is keverhetjük a szorongás és az éhség érzeteit, és azért eszünk, hogy enyhítsünk gyomrunk szorító érzésén, amely pedig az érzelmi feszültség gyomorból és bélből eredő jelzése.
Mivel a családi asztal a boldogtalanság helyszíne volt, meg-magyarázhatatlan szorongást érezhetünk, amikor asztalhoz ülünk. Ezért inkább állva eszünk a hűtőszekrénynél vagy a konyhában. Talán az is segít, ha eltereljük a figyelmünket, ezért tévét nézünk evés közben, vagy az autóban kapunk be valamit. Megeshet, hogy csak akkor érezzük magunkat biztonságban, amikor étteremben eszünk, mert nyilvános helyen a családunk mindig példásan viselkedett.
Tegyük fel, hogy a családunk nehéz időket élt át, de karácsonykor mindenki összegyűlt a nagyiéknál, és ilyenkor minden veszekedés és vitatkozás abbamaradt. A feszültség feloldódott, mint a vaj a krumplipürében. Összhang volt közöttünk, amikor mindenki csatlakozott az evés öröméhez és a régi szép napok felidézéséhez. Most felnőttként minden alkalommal, amikor vitatkozni kezdünk valamelyik családtagunkkal, vagy amikor az elménkben lévő belső hangok „családja” vitába száll velünk és bírál bennünket, azt figyelhetjük meg, hogy szándékosan túl sokat eszünk, egészen addig a pontig, hogy túlzottan tele vagyunk még a gondolkodáshoz is, és ezek a hangok időlegesen elcsendesednek.
Ezt nevezik önmagunk „megnyugtatásának”. Ilyenkor az ételt arra használjuk, hogy segítsen elleplezni vagy eloszlatni a kellemetlen érzéseket és belső hangokat. Ezek azonban nem maradnak sokáig csendben. Amint felébredünk a túl sok étel okozta bódultságunkból, ezek a hangok új „tüzelőanyaghoz” jutnak: az önbírálathoz.
Ezek az „egyél gyorsan és menekülj!”, „folyton rágcsálj valamint, hogy ne legyél éhes!” vagy „egyél az eszméletlenségig!” típusú magatartásminták gyermekként jó stratégiák voltak, és ez volt a lehető legjobb, amit tehettünk egy kikerülhetetlen és ismétlődően bántó helyzetben. Felnőttkorunkban azonban az étel ilyesfajta használata nem egészséges és boldog módja az evésnek.
A családi légkör hatása
Többet vagy kevesebbet fogunk enni, ha a feszültség és az evés összekapcsolódik életünk korai szakaszában?
Ez attól függ. A szorongás és az evés réges-régi kapcsolata azt okozhatja, hogy elveszítjük az étvágyunkat, és kevesebbet eszünk. Bizonyos ételeknek, melyeket gyermekként ettünk, a látványa vagy az íze azt a válaszreakciót váltja ki a testünkből, hogy a szívünk gyorsabban ver, émelyegni kezdünk, és a stressz-hormonok kiválasztása fokozódik. Képzeljük el, hogy hazaérünk egy hosszú, feszült munkahelyi értekezlet után, és a házastársunknak vagy partnerünknek meg kell melegítenie a vacsorát, amely már rég kihűlt. A gyomrunk még mindig össze van szorulva, amikor elénk teszi az ételt, és egyszerűen nem tudunk enni. Párunk csalódott és megbántott. Belül továbbra is érezzük a levegőben lévő diszharmóniát, az éhség mardosásával vegyülő szorongást, és fájó hassal korán ágyba bújunk.
A szorongás és evés régi párosa azonban épp az ellenkező hatást is kiválthatja. Hatására többet ehetünk, különösen olyan ételeket, amelyekből vigaszt merítünk. Tegyük fel, hogy úgy érünk haza, hogy csalódottak vagyunk egy kemény hét munkájának eredménye miatt, és szinte annyit eszünk, hogy érzéketlenné válunk tőle, majd megnézünk egy filmvígjátékot a tévében. A film egy olyan emberről szól, akit kirúgnak a munkahelyéről, és végül a hajléktalanok között köt ki egy híd alatt.
Számunkra ez egyáltalán nem tűnik viccesnek. Sőt újra elfog bennünket a szorongás, ezért kotorászni kezdünk a hűtőszekrényben. Találunk a mélyhűtőben egy kibontott kétliteres kávéfagylaltot, amit lopva megeszünk a mosogató fölé hajolva. Amikor a fürdőszobába megyünk, és bevesszük a koleszterinszint-csökkentő tablettánkat, a tükörben meglátjuk a szánk körül éktelenkedő csokoládéfoltokat, és hirtelen tudatára ébredünk, mennyi zsírt vittünk a szervezetünkbe.
Ébredjünk tudatára az étkezéssel kapcsolatos kondicionálásnak!
Hasznos úgy kezdeni, hogy felidézzük, milyenek voltak számunkra az étkezések gyermekkorunkban. Ezt a gyakorlatot párban végezzük, és jellemezzük társunknak, milyen volt egy tipikus étkezés, amikor öt-tíz évesek voltunk. Kezdjük a reggelivel, majd folytassuk az ebéddel és a vacsorával. A társunk kérdések feltevésével segíthet, ha szükséges: Hol ettetek? Ki volt jelen? Milyen volt a zaj- és az aktivitásszint? Ki készítette el az ételt? Hogyan tálalták fel? Milyen volt a hangulat evés közben? Miről beszélgettetek? Ki beszélt? Milyen sokáig tartott az étkezés? Hogyan keltek fel az emberek az asztaltól? Öt-tíz éves korodban volt-e bármi teendőd a főzéssel, az evéssel, az elpakolással vagy a mosogatással kapcsolatban
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.