A férfi egészsége

Súlycsökkenés és gyarapodás

Kiveszi a kedvenc farmerét a szekrényből, és belebújik. Mintha kissé máshogy érezné benne magát, mint legutóbb: a fenekén és a combján húzódik. Amikor pedig a felső gombhoz ér, csak úgy tudja begombolni, ha előtte jó erősen behúzza a hasát. Felesleges a mérleghez szaladni, anélkül is tudja: meghízott.

„A kalóriák nem gonoszak – szükség van rájuk. Az ételek sem ellenségek, habár némelyikük többet árt, mint használ”

Jonathon Savill és Richárd Smedley: No More Mr. Fat Guy

Tünetek

A korábban passzentos ruhák már nem illenek olyan jól az alakjára – többnyire ez az első jele a fogyásnak, illetve a hízásnak. Az emögött rejlő okok nagyon változatosak lehetnek, van azonban néhány tipikusnak mondható kiváltó tényező.

A stressz sokakat folytonos evésre késztet, ami tömeggyarapodást okozhat. Ugyanakkor egy hirtelen fertőzés, például a gyomorinfluenza, amely hasmenést, hányást okoz, gyors fogyást eredményezhet. Bizonyos betegségek (a cukorbajtól egészen az AIDS-ig) velejárója is lehet a hízás vagy a fogyás. Ilyenkor természetesen nagy eséllyel más tünetek is megfigyelhetők, amelyek az adott betegséget jellemzik.

Küzdelem a kilók ellen

Önnek is van személyi mérlege a für­dőszobában? Aki rendszeresen méri magát, tudja, hogy napról napra válto­zik, ingadozik a testtömege, anélkül hogy változtatna az étrendjén. Ha so­kat izzad az ember, egy nap alatt akár fél kilót is leadhat. Ha pedig sós étele­ket eszik, a szervezet vizet tart vissza, és ez néhány tízdekás gyarapodáshoz vezethet.

A nagymérvű, hosszan tartó súly­gyarapodást, illetve súlyvesztést szinte mindig a következő három tényező okozza: étrend, testmozgás és anyag­csere. A test igénybevételét és anyag­cseréjének ütemét figyelembe véve meghatározható az energiaigény. Ha ennél többet vesz magához, hízni fog, ha pedig kevesebbet, akkor fogyni.

Jegyezzük meg! A három tényezőből a testmozgás és az étrend a legfontosabb, és ezek azok is, amelyeket a legkönnyebben az ellenőrzése alá tud vonni. Az is igaz, hogy ha az izomtömegét a zsír rovására fokozza, megemelkedik a test anyagcseréjének üteme is.

Miért ingadozik a testtömeg?

A testtömeg váltakozásáért legtöbbször két, lelki/élettani tényező a felelős. Az idegesség és a stressz szintjének a mó­dosulása, illetve az életmódban bekö­vetkező változások – általában aktív­ról ülőre – erősen befolyásolják a test­tömeget.

A stressz, az idegesség és a de­presszió (helyesebben az ezekre adott válasz) növelhetik és csökkenthetik is a testtömeget. Egyesek szeretnek en­ni, ha idegesek vagy szomorúak, és ha emellé nem párosul fokozott aktivi­tás, annak elhízás a vége. Mások vi­szont stressz hatására étvágytalanná válnak, így fogyni kezdenek, ha a be­vitt táplálék adta energia kevesebb, mint amennyire a szervezetnek szük­sége van.

Mindkét esetben, vagyis ha huza­mosabb időn keresztül túl sokat vagy túl keveset eszik, gondjai támadhat­nak. Ilyenkor megoldást kell találnia a problémáira, ha kell, szakértő segítsé­gével. Soha ne feledje, hogy a testmoz­gás javítja a hangulatot, és egyrészt se­gít elégetni a felesleges kalóriákat, másrészt étvágyat is csinál, ha ennek hiánya lenne a gond.

Életmódi változások

A testtömeg változásának másik nagy kiváltója az életmódban bekövet­kező jelentős módosulás. Ez sokak számára ismerős lehet. Amikor a ta­nulmányok befejezése után az ember megkapja az első valódi állását, nagyot fordul a világ. Diákként általában ak­tív életet élt: sportolt, egyik óráról a másikra ügetett, esetleg részmunka­időben dolgozott valamelyik áruház­ban, polcokat töltött fel, árut tologa­tott. Az is lehet, hogy nem volt elég pénze arra, hogy igazán jól étkezzen. Az ember azonban a munkahelyén többnyire keveset mozog, kivéve, ami­kor elballag, hogy elfogyasszon egyet azok közül a csodálatos, hizlaló ebédek közül. A sportokra viszont sajnos már nem jut elég idő. Az eredmény? Elhízás.

Az életmódváltás természetesen fogyást is eredményezhet

Például ha egy fizikailag sokkal inkább megterhe­lő munkahelyet választ. Akár fogy, akár hízik, a megoldást az jelenti, ha a kalóriabevitelt hozzáigazítja a megvál­tozott körülményekhez. Ülőmunka esetén pedig mindenképpen hasznos, ha legalább egy könnyű edzésprogra­mot beiktat a napirendjébe, mivel ez nagyon jól beválik a súlygyarapodás ellen.

Más okok

Jegyezzük meg! Indokolatlannak tűnő fogyáshoz, hízáshoz vezethetnek egyes betegsé­gek is.

A gyors hízás számos betegség tü­nete lehet, például a pangásos szív­elégtelenségé, a vesebajé, a májgyulladásé, a májzsugoré (ezt a cirrózisnak is nevezett állapotot a túlzott iszákosság idézheti elő). Veleszületett hajlam is lehet a hízás oka. A fokozatos hízást okozhatja a pajzsmirigy elégtelen mű­ködése, mivel ez az a belső elválasztású mirigy, amely hormonjaival az anyagcsere működésének ütemét sza­bályozza.

A megmagyarázhatatlan fogyás hátterében súlyos fertőző betegségek, például AIDS, illetve rákbetegség is állhat. Okozhatja a vékonybél felszívó­képességének csökkenése is. Gyors fogyáshoz vezethet a túlzottan aktív pajzsmirigy, illetve a cukorbetegség is. Ha pedig egy kiadós gyomorinfluenza van ön mögött, ami sok hányással és erős hasmenéssel járt, annak bizony kihatása lehet a testsúlyra is.

Szélsőséges lesoványodást okozhat az anorexia nervosa nevű betegség

Ez a leginkább idegi eredetű kóros állapot azzal kezdődik, hogy valaki szeretne igen sovány lenni, ami azután kegyet­len és folyamatos fogyókúrába torkol­lik. A leginkább fiatal nőkre jellemző betegség gyakorlatilag bárkinél kiala­kulhat. Számítások szerint minden kétezredik tizenéves fiú és minden századik tizenéves lány anorexiás.

Csak nem az orvosságok állnak a háttérben?

Egyes gyógyszerek amellett, hogy elérik a céljukat, vagyis megszüntetik a nem kívánt tüneteket, befolyásolhatják a test­tömeget is.

Az inzulint szedő cukorbetegeknek sokszor kell kalóriaszegény étrendet tartaniuk a hízás megállítására, a testtömeg szabályozására. Az antidepresszív orvosságok fogyást, illetve hízást is okozhatnak, attól függően, hogy pontosan mit is szed a beteg. A pajzsmirigyműködést fokozó szert szedők meghízhatnak, míg a túlzott pajzsmirigyműködést csökkentő szerek gyors fogyást eredményezhetnek. A reuma és az asztma kezelésére szedett kortikosztreoidok fokozatos tömeggyarapodást okozhatnak. Mindig tájékoztassa az orvosát arról, ha valamely gyógyszer szedésekor fogyást, illetve hízást tapasztal.

A nemkívánatos fogyás és hízás legjobb ellenszerei

Az esetek túlnyomó részében mind a fogyás, mind a hízás ellen az étrend, az aktivitási szint, illetve mindkettő megváltoztatásával küzdhet. A népszerű fogyasztótabletták az anyagcserét fokozzák, de semmit sem tesznek a hízás hosszabb távon történő legyőzése érdekében.

Fogyás

Ha a tömegvesztést az étkezésében beállt átmeneti zavar okozta (például egy gyomorinfluenzás fertőzés vagy egy különösen stresszes időszak a munka­helyén), viszonylag hamar visszaszedheti az elvesztett kilókat, mihelyt ismét rendesen kezd táplálkozni. Ha azonban arra gyanakszik, hogy valamiféle rejtett betegség, illetve egy orvosság miatt fogy, vagy egyszerűen tanácstalan a dologgal kapcsolatban – forduljon orvoshoz.

Hízás

A nemkívánatos gyarapodás ellen a legjobb, ha csökkenti az energiabevitelt, és ezzel egy időben fokozza aktivitását. Ne egyen zsíros ételeket és olyan, kalóriában gazdag finomságokat, mint például a sajt. Ezzel szemben fogyasszon sok gyümölcsöt, zöldséget, magvakat. Végezzen rendszeres, nem túl megterhelő testedzést, amely szórakozató elfoglaltságot jelent. Ez sokkal célravezetőbb, minta kíméletlen önkínzás a sportok terén.

Jegyezzük meg! A fogyás legjobb módja a rendszeres, könnyed testmozgás, például a kocogás. És persze ne fogyasszon sok kalóriát se!

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A testsúly ingadozása legtöbbször semmiféle orvosi beavatkozást nem igényel, hiszen szinte mindig megtalálható az a hétköznapi ok, amiért felszedett pár kilót (sorozatos nagy evészetek); avagy amiért lefogyott egy kissé (egy jóféle kis gyomorfertőzés, a maga velejáróival). Ha valaki diétázott, var ható, hogy előbb-utóbb visszaszedi a leadott kilókat. Ez a fajta testsúlyingadozás nagy valószínűséggel teljesen ártalmatlan, habár lehet, hogy ha hosszabb távon folytatódik, használni sem használ.

Nem árthat azonban orvoshoz menni, ha kellemetlen mértékben lefogyott vagy meghízott, és reménytelennek tűnik, hogy vissza­térjen az ön által kedvelt állapothoz. Ha mást nem, legalább azt elérheti, hogy az orvos kizárja a lappangó betegségek eshetőségét, és ötleteket ad a hízó-, avagy fogyókúrához.

Mindenképpen keresse fel az orvost, ha teljességgel megmagya­rázhatatlan a súlyingadozás, vagy ha túl gyorsan következett be a fogyás, illetve a hízás. Ha folyamatosan fogy, ez különösen vészjósló jel lehet, mivel komoly betegség lappanghat a hát­terében. A lehető leghamarabb forduljon ilyenkor orvoshoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.