A jó emésztés titkai

Emésztést elősegítő étrend

Az egészségszakértők évszázadok óta hangsúlyozzák a szer­vezetünkön végzett „tavaszi nagytakarítás” felbecsülhetet­len értékét. Hasonlóan ahhoz, ahogy nekünk is szükségünk van egy kis vakációra a sok munka után, a szervezetnek is szüksége van egy kis szünetre a méregtelenítés folyamatában. A test megtisztításának egyik hagyományos módja a böjtölés. Az a tény, hogy böjtölés után sokkal energikusabbnak érezzük magukat, azt tanúsítja, hogy az energiával való fel­töltődés legalább annyira alapszik a szervezet méregtelenítő képességének javulásán, mint a megfelelő étrend fogyasz­tásán.

Azonban nem mindenki érzi jobban magát böjtölés után, és nem mindig azonnal

Gyakori jelenség az úgynevezett „gyógyulási krízis”, amikor néhány napig inkább rosszab­bul érezzük magunkat, és csak később érzékeljük a javulást. Amit a méregtelenítő folyamatokról mostanában megtanu­lunk, az azt mutatja, hogy néhányan egészségkrízist élnek át a gyógyulási krízis helyett. Ha a szervezet elkezdi felszaba­dítani és eltávolítani a méreganyagokat, de a máj nem tudja ellátni a feladatát, mérgezési tünetek jelentkezhetnek.

Ennél­fogva a modern méregtelenítő programok inkább módo­sított böjtöt alkalmaznak, amely alacsony méreganyag tartalmú ételek fogyasztásán alapul, sok szükséges tápanyag hozzáadásával, amely a szervezet méregtelenítő képességé­nek javítását szolgálja.

Ha egyszer egy évben néhány héten keresztül ezt a prog­ramot követjük, azzal óriási változást érhetünk el az energiaszintünkben. Egy ennél komolyabb megközelítés már egy klinikai táplálkozási szakértő bevonását igényli, valamint egy átfogó méregtelenítő teszt elvégzését. A szakértő a teszt eredményét figyelembe véve összeállít egy speciális étrend- és táplálék-kiegészítő programot a számunkra, hogy vissza­állítsa a méregtelenítési folyamataink optimális működését.

Sok esetben tapasztaltam, hogy a hosszú ideje krónikus fáradtság szindrómában szenvedők egy ilyen jellegű program alkalmazása mellett néhány hét alatt teljesen rendbe jöttek. Meggyőződésem, hogy ez a módszer a krónikus fáradtság szindrómában szenvedő betegek túlnyomó részének segítsé­get nyújthat.

Méregtelenítés

A szervezet méregtelenítésének első nyilvánvaló lépése a to­xikus teher eltávolítása vagy csökkentése. Némely étel szin­te teljes egészében mérgező anyagokat termel, míg mások méregtelenítő hatással rendelkeznek. A legtöbb ételben azon­ban keverednek a jó és rossz tulajdonságok.

A legjobb méregtelenítő ételek

Gyümölcsök. Többé-kevésbé minden gyümölcs felhasznál­ható méregtelenítésre, ám a legnagyobb méregtelenítő hatás­sal rendelkező gyümölcsök a következők: friss sárgabarack, mindenféle bogyós gyümölcs, sárgadinnye, citrusfélék, kivi, papája, őszibarack, mangó, dinnye és vörös szőlő. Banánból naponta csak egy darabot fogyasszunk, és legjobb, ha a két hét során elkerüljük a szárított gyümölcsöket.

Zöldségek. Mindegyik zöldség nagyszerű, ám a következő né­hány különösen hasznos lehet: articsóka, paprika, cékla, kelbimbó, brokkoli, vöröskáposzta, sárgarépa, karfiol, uborka, kelkáposzta, tök, spenót, édesburgonya, paradicsom, vízitor­ma. Csak mértékkel fogyasszunk burgonyát és avokádót.

Kiváló hatásuk van még a csíráztatott baboknak és mag­vaknak. Próbáljuk ki a lucernát, csíráztatott mungóbabot, csicseriborsót, lencsét, aduki babot és csíráztatott napra­forgómagokat. Ezek csíráztatásra készen megtalálhatók a leg­több bioboltban és néhány szupermarketben.

A kéthetes méregtelenítő kúránk étrendjének legnagyobb része ezekből az ételekből álljon. Talán mondanom sem kell, hogy amennyiben lehetséges, biotermékeket válasszunk, hogy szervezetünknek ne kelljen rovarirtó szerek méregtele­nítésével foglalkoznia.

Kiegészítő méregtelenítő ételek

Gabonafélék: válasszunk barna rizst, kukoricát, kölest vagy quinoát.

Halfélék: lazac, makréla, szardínia, tonhal.

Húsfélék: bio bőrtelen csirke, pulyka vagy vadhús.

Olajok: használjunk extra szűz olívaolajat a főzéshez és vaj helyett, illetve hidegen sajtolt, magvakból nyert olajat a salá­taöntetekhez. A legjobb a bio-, hidegen sajtolt lenolaj.

Diófélék és magvak: naponta fogyasszunk el egy maroknyi nyers, sózatlan diófélét vagy magvakat. Daráljuk le őket és szórjuk meg velük a gyümölcssalátákat. Együnk mandulát, brazil diót, mogyorót, pekándiót, tökmagot, napraforgóma­got és lenmagot.

A méregtelenítő kúra alatt kerülendő ételek

A következő ételek, amelyeknek mértékletes fogyasztása ál­talában nem okoz gondot, kerülendők a kúra két hete során, mivel nehezen emészthetők, enyhén irritálják a bélrendszert, és nehezen méregteleníthetők.

Glutént tartalmazó gabonafélék: árpa, zab, rozs és búza (beleértve a búzakorpát, tönkölybúzát és kamut/ khorasan búzát).

Húsfélék és tejtermékek: tej, mindenféle tejtermék, tojás, és bio vörös hús.

Ártalmas ételek

A következő ételeket minden körülmények közt kerüljük:

  • alkohol
  • cukor és cukortartalmú étel
  • ételadalékok és konzerválószerek (egy jól bevált általános szabály: ha nem tudjuk kiejteni a nevét, kerüljük!)
  • finomított ételek (például fehér kenyér, tészta, rizs)
  • hidrogenizált vagy részben hidrogenizált zsírok (hidrogé­nezett / transzzsírok)
  • mesterséges édesítőanyagok
  • só és sótartalmú étel
  • szénsavas üdítőitalok, beleértve a kólát
  • tea és kávé
  • vörös hús

Ezenfelül, amennyire csak lehet, kerüljük a következőket: chili, olajban sült ételek, rovarirtószerek, kipufogógáz és gyógyszerek (a legtöbb olyan káros anyagokat tartalmaz, amelyek méregtelenítést igényelnek a szervezet részéről).

Méregtelenítő italok

Magától értetődő, hogy ez alatt a két hét alatt tilos az alko­holfogyasztás. Az alkohol ugyanis méreg a szervezet számá­ra. Ugyanilyen hatásuk van a metilxantinokat tartalmazó táplálékoknak. A metilxantin-származékok olyan anyagokat foglalnak magukban, mint a koffein, tannin, teobromin, és teofillin. Ez azt jelenti, hogy tilos a csokoládé, a kávé, a tea, vagy akár a borsmentatea fogyasztása!

Helyettük javaslom az alábbi alternatívákat:

  • gyümölcslé – ideális esetben frissen készült, és mindig azonos mennyiségű vízzel hígítva
  • gyógynövényekből készült teák – manapság már széles választék áll rendelkezésünkre, kóstoljunk meg néhányat, míg rá nem találunk a nekünk tetszőre
  • rooibos tea – koffeinmentes és az íze nagyon hasonló a „normális” teáéhoz
  • a pitypangkávé helyettesítheti a feketekávét a kéthetes méregtelenítő kúra során

A legjobb, ha a kúra alatt tiszta vizet fogyasztunk, még­hozzá bőséges mennyiségben. Igyunk meg naponta 2 liter tisztított, desztillált, szűrt vagy palackos vizet. Lehet, hogy ez szörnyen soknak tűnik, azonban a víz nem jelent megter­helést a szervezet számára, és segít felhígítani a kiürítendő méreganyagokat.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.