Alvás javítás

A depresszió is okozhat alvászavart! Tesztelje le, hogy Ön depressziós-e!

Az alvászavar sokszor nem önálló rendellenesség, hanem valamely más betegség kísérő tünete. Igen gyakran alakul ki például depresszióban szenvedők esetében. Amit eleinte egyszerű szomorúságként vagy reménytelenségérzésként élünk meg, idővel szinte észrevétlenül átcsaphat depresszióba. A beteg­ség bizonyos jelek alapján mégis korán felismerhető.

Depresszió tünete lehet, ha:

  • az érintett életéből lassan teljesen eltűnik az életöröm, sötéten látja a világot,
  • a kellemes élmények sem okoznak már neki örömöt, nem jelentenek számára motivációt,
  • nem akar felkelni az ágyból, elhanyagolja a háztartását, a gyerekeit, a férjét és a barátait,
  • a munkába járás szenvedéssé, szélsőséges esetben lehetetlenné válik számára,
  • gondolatai állandóan negatív és lehangoló dolgok körül forognak, testi tünetek jelentkeznek, pl. étvágytalanság, fogyás, erőtlenség.

A depresszió jellemzője, hogy az érintett a negatív gondolatok fogsá­gába kerül: ördögi kör alakul ki, amelyből nem képes kitörni.

A negatív érzések és a testi tünetek egymást kölcsönösen erősítik

A folyamat úgy zajlik, mint amikor egy apró vízfolyásból erős sodrású patak lesz, majd végül a mélybe magával rántó örvény. A betegen a kilátástalanság, a reménytelenség érzése lesz úrrá.

Ön depressziós? Teszt!

Válaszoljon magában IGEN vagy NEM-el, az alábbi kérdésekre:

  • Többnyire szomorú vagyok.
  • Nem lelem kedvem olyasmikben sem, amiket korábban szívesen
    csináltam.
  • Rosszul alszom és hajszoltnak érzem magam.
  • Örökké fáradt vagyok, és alig tudok felkelni az ágyból.
    Már nincs olyan jó étvágyam, mint régen.
  • Gyakran tör rám falási roham.
  • Embertársaimmal agresszívan viselkedek, és sokszor vagyok dühös.
  • Nincs bennem életöröm, azt hiszem, velem már nem történhet semmi jó.
  • Nem szeretem magamat, többnyire rosszul érzem magam a bőrömben.
  • Gyakran gondolok a halálra, megfordul a fejemben az öngyilkosság gondolata is.

Kiértékelés:

Ha az utolsó kérdésre, vagy legalább két másik kérdésre igennel vála­szolt, feltétlenül forduljon orvoshoz!

Tények a depresszióról

A depresszió messze a leggyakoribb pszichés betegség. A világon összesen csaknem 400 millióan szenvednek szorongásos zavarban, 340 millióan pedig hangulatbetegségben. Hazánkban a lakosság mint­egy 30 százaléka szenved valamilyen szorongásos, hangulatzavarral járó, vagyis depressziós panasz miatt. A nők körében a betegség nagy­jából kétszer olyan gyakori, mint a férfiak esetében. Ennek az oka isme­retlen. Minden negyedik nő és minden tizedik férfi életében egyszer depresszióssá válik.

Sajnos a depresszió olyan betegség, amely kiújulhat.

Ha valaki már átesett egy depressziós epizódon, nem lehet kizárni, hogy esetében a betegség a későbbiekben újra felbukkan. A jó hír, hogy kezeléssel az érintettek 80-90 százalékának állapota jelentősen javítható.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.