Anyagcsere

A zsíranyagcsere zavarai – Irritábilis gyomor-bél szindróma

A lakosság 10 százaléka – egyesek szerint ez a szám akár 20 százalék is lehet – szenved az irritábilis gyomor-bél szindrómának nevezett beteg­ségtől, esetenként mindkettőtől. Ezek az emberek gyakran orvostól orvosig szaladgálnak akár hosszú évekig, mert az alapos vizsgálatok sem mutatnak ki semmilyen fizikai elváltozást. A kórisme végül „funkcionális emésztési zavar” lesz, a beteg pedig úgy érzi, hogy hipochondernek tekintik, holott a panaszai nagyon is helytállóak.

Nem képzelt betegség!

Noha korábban nem találtak semmiféle fizikai elváltozást, a közelmúlt­ban a kutatóknak mégis sikerült kimutatniuk a bélnyálkahártya bizonyos rendellenességét az irritábilis bél szindrómában szenvedő betegeknél. A szakemberek szerint az apró, de egyértelmű gyulladás lehet felelős a bél kóros működéséért. A gyulladásos sejtek hatására fokozódik bizo­nyos közvetítőanyagok, többek között a szerotonin és a hisztamin, vala­mint egyes fehérjebontó enzimek felszabadulása. Ezek túlérzékennyé teszik a bélfal vékony idegszálait, s fájdalmat és hasmenést okoznak.

Az első tesztek eredménye alapján úgy tűnik, hogy a hisztamin hatá­sát gátló antihisztaminok mérsékelhetik a panaszokat. A szakemberek abban bíznak, hogy a jövőben még hatékonyabb beavatkozási lehetősé­gek alkalmazására nyílik mód.

Az irritábilis gyomor gyakori tünete a teltségérzet. A beteg már néhány falat elfogyasztása után úgy érzi, hogy jóllakott, sőt az is előfordul, hogy hánynia kell. Ezenkívül gyakran panaszkodnak gyomortáji görcsös fájda­lomra, amelyhez az esetek egy részében gyomorégés is társul. Ha a fájda­lom a beleket érinti és hasmenéssel jár, irritábilis bél szindrómáról beszé­lünk. Az eredmény alultápláltság és a fontos tápanyagok hiánya, hiszen a táplálék csupán rövid ideig tartózkodik a belekben, így a tápanyagok nem szívódnak fel. Sűrűn váltakozik a hasmenés és a székrekedés, illetve a fel­fúvódás is jellegzetes tünet.

Az imtábilis gyomor, illetve bél szindróma oka a mai napig ismeretlen, noha alapos kutatások próbálják felderíteni, és a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy hatékony kezelési módot dolgozzanak ki. Amíg ez nem sikerül, nem tehetünk egyebet, mint hogy kizárunk minden más súlyos betegséget, és megkíséreljük enyhíteni a panaszokat.

Mit tehet a beteg?

Gyakran beválnak a házipatika egyszerű szerei: a kamilla, a citromfű és a borsmenta görcsoldó és gyulladás gátló hatású, megnyugtatja a gyomor­bél rendszer idegeit. Ugyancsak segíthet a probiotikus joghurt vagy kefir, mivel tejsavbaktériumaik közreműködnek a bél baktériumflórájának helyreállításában.

Nyugtató lehet a hasra helyezett meleg vizes palack. Az is jót tehet, ha kerülünk bizonyos élelmiszereket. A túl hideg, a túl zsíros vagy a túl édes ételek ingerlik az emésztőszerveket. Bármennyire egészségesek, a teljes kiőrlésű gabonatermékek is okozhatnak gondot, mivel ingerlik az érzékeny bélnyálkahártyát. Nem kell azonban teljesen száműzni őket az étrendből, egyszerűen válasszunk finomabb kiőrlésű kenyeret a durva őrleményt tartalmazó helyett.

Ha nem tudjuk, milyen táplálékot nem visel el a szervezetünk, vezessünk étkezési naplót, amelybe két-három hétig minden elfogyasztott falatot jegyezzünk fel. Azt is írjuk fel, mikor ettünk vagy ittunk, és hogyan készí­tettük el ételeinket. A szomszédos rubrikában tüntessük fel a panaszo­kat, így könnyen megállapítható, ha valamilyen ételre vagy italra, illetve összetevőre túlérzékenyek vagyunk, például a tejcukorra vagy bizonyos édesítőszerekre.

Ezek elhagyása gyors enyhülést hozhat. A gyakori böfögés oka a túl gyors evés lehet, hiszen így sok levegő jut a gyomorba és a belekbe.A teendő: együnk lassabban és tudatosabban. Stressz is kiválthatja az irritábilis gyomor, illetve bél szindrómát. Ebben az esetben próbáljunk meg „lassítani”, vagy sajátítsunk el valamilyen relaxációs technikát, például az autogén tréninget.

Ha mindez nem használ, enyhíthetjük a görcsös fájdalmat butil-szkopolamin-tartalmú szerekkel. A hasmenésen segíthet a loperamid, a székrekedésen valamilyen enyhe hashajtó. Figyelem! Tartósan ne szed­jük őket!

Jó hatású lehet egy önsegítő csoporthoz való csatlakozás, ahol véleményt cserélhetünk másokkal, akik hasonló panaszoktól szenvednek. Amennyiben a tünetek gyógyszeres kezelés nélkül elviselhetetlenné vál­nak, kérjünk orvosi segítséget. Legjobb, ha szakorvoshoz fordulunk, aki panaszainkat az újabb kutatási eredmények fényében értékeli.

Ha tartósan nem bírjuk orvosságok nélkül, ha a panaszok változnak vagy a szokásostól eltérő helyen jelentkeznek, illetve a hasmenéses székletben vért fedezünk fel, azonnal keressük fel orvosunkat. Előfordulhat ugyanis, hogy az irritábilis bél szindrómához vakbélgyulladás, divertikulitisz (a bélfal kitüremkedéseinek gyulladása) vagy gyomor-, illetve nyombél-fekély okozta gyomorvérzés társult. Ezt okvetlenül tisztázni kell!

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.