• baba
• beszéd

A beszédtanulás segítése babáknál

Nagy utat tettél meg, babám. Az újszü­löttől – aki csak sírni tud, ha közlendő­je van, és nem ért mást, csak a saját ele­mi szükségleteit – a félévesig – aki már artikuláltabb hangokat ad, szavakat ért, és azt is ki tudja fejezni, ha haragszik, csalódott vagy örül -, majd a nyolc hó­naposig – aki már kezdetleges hangok­kal, mozdulatokkal is ki tudja kifejezni magát – egészen mostanáig, az első ért­hető szavakig. Máris szép teljesítmény, és még csak most jön a java! A követ­kező hónapokban a gyerek egyre értel­mesebb lesz, egy- és másfél éves kora között pedig a használt szókincse is na­gyot fog bővülni.

A gyerek beszédkészségének fejlő­dését az alábbi módokon tudjuk előse­gíteni

Címkézni, címkézni, címkézni:

Min­dennek van neve, amit a baba használ, nevezzünk hát mindent a nevén. Szóban címkézzünk fel mindent, ami a kicsit otthon körülveszi (fürdőkád, vécé, mo­sogató, tűzhely, járóka, lámpa, asztal, heverő stb.); játékosan kerestessük meg vele a szemet, az orrot, a szájat (fogjuk meg a kezecskéjét, és tegyük a szemünk­re, orrunkra, szánkra stb., és végül ad­junk rá egy puszit), mutassunk rá az ő megnevezett testrészeire is, séta közben mutogassunk neki madarakat, kutyá­kat, fákat, leveleket, virágokat, autókat, teherautókat, tűzoltókocsikat.

Az em­bereket se hagyjuk ki:

Mutassunk meg neki mamákat, papákat, kisbabákat, nőket, férfiakat, kis és nagy lányokat, fiúkat. És a babát hívjuk gyakran a ne­vén, hogy kialakuljon az éntudata.

Figyelni, figyelni, figyelni:

Amit a ba­ba nekünk mond, az legalább olyan fontos, mint amit mi mondunk. Még ha nem is mond igazi szavakat, figyeljük a halandzsát, és nyugtázzuk valamilyen válasszal, például: „Nahát, de érdekes!”, „Igazán?” Ha kérdezünk tőle valamit, várjuk meg a választ, még ha egyelőre csak mosoly, élénk testbeszéd vagy ért­hetetlen karattyolás formájában érkezik is.

Próbáljunk szavakat kihámozni a karattyolásából:

Az első szavak még olyan nehezen formálódnak, hogy sokszor a szülők se képesek megfejteni őket. A felismerhetetlen szavakat próbáljuk összehozni olyan dolgokkal, amikre vo­natkozhatnak: ha a gyerek rendszeresen mondogatja, akkor biztos van valami értelmük, még ha nyomokban sem ha­sonlítanak az igazi szavakra.

Ha vala­melyik szavát nem tudjuk magunknak lefordítani, mutassunk rá a lehetősé­gekre (pl. „a labdát – üveget – játékot kéred?”), hátha kiderül, jól gondoltuk-e. Lesznek nehézségeink, míg a gyerek be­széde érthetőbbé válik, de ha vállaljuk az állandó tolmács szerepét, a gyerek beszédkészségének gyorsabb fejlődé­sén kívül lelkének is jót teszünk, hogy legalább egyvalaki van, aki nagyjából megérti őt.

Foglalkozzunk sokat fogalmakkal:

Ami nekünk magától értetődő, azt a kisgyereknek még meg kell tanulnia. Az alább felsorolt fogalmak megérteté­se elősegíti a gyerek fejlődését, de ter­mészetesen még rengeteg más fogalmat taníthatunk neki. A fogalom nevét ak­kor kell kimondani, amikor a gyerekkel közösen találkozunk vele.

Hideg, meleg, forró:

Fogja meg a kávés­csésze meleg falát és utána egy jégkoc­kát, dugja az ujját-nyelvét hideg után meleg vízbe, meleg tejbegríz után hideg tejecskébe stb.

Fönt-lent:

Lassan emeljük föl magasra, majd engedjük vissza a földre; tegyünk föl egy kockát a komódra, majd tegyük le a földre; szánkóztassuk föl-le a gyereket.

Kinn-benn:

Tegyünk kockákat egy do­bozba vagy vödörbe, majd borítsuk ki. Ismételjük meg különféle dolgokkal.

Teli, üres:

Mutassunk meg neki egy víz­zel töltött, majd egy üres edényt, teli és üres homokozóvödröt stb.

Vizes, száraz:

Mutassunk neki mosáskor vizes ruhát és száraz törülközőt, fejmo­sás után hasonlítsuk össze az ő vizes ha­ját a mi száraz hajunkkal stb.

Kicsi, nagy:

Tegyünk egymás mellé egy nagy és egy kis labdát; a tükör előtt mu­tassuk meg, hogy a papa nagy, a baba kicsi stb.

Környezetismeret, ok és okozat:

„Ki­sütött a napocska, világos lett!” „Beteszem a jó hideg hűtőbe, hogy friss és finom maradjon.” „Fogmosáshoz neked kicsi kefe való, a hajadhoz nagy kefe, felmo­sáshoz nagyon nagy pamacs.” „Ha föl­nyomod a kapcsolót, és világos lesz, ha lenyomod, akkor kialszik a lámpa, és sötét lesz.” És így tovább. A gyerek be­széd- és olvasási készségének sokkal töb­bet használ a világ dolgainak, köztük az emberi szükségletek, érzelmek elmagyarázása, mint összefüggéstelen szavak bemagoltatása.

Színismeret:

Ha van rá megfelelő alka­lom, kezdhetjük megismertetni vele a színeket. „Látod azt a lufit? Olyan pi­ros, mint a pólód!” „Ez az autó zöld, a te babakocsid is zöld.” „Nézd, milyen szép sárga virág!” Tegyük ezt annak tudatában, hogy a gyerekek általában csak hároméves korukra kezdik fölfogni a színeket.

Kétféle beszédmód:

Használjunk fel­nőtt mondatokat, majd fordítsuk le gye­rek nyelvre. „Most elmegyünk sétálni. Apa, Berci megy pápá!” „Remek, mind megetted az uzsonnát! Bogi megette a hamit.” Ha kétszeresen mondjuk, kétsze­resen tanul.

Ne gügyögjünk:

Beszéljünk egyszerűen, de szabatosan, mert ha gyermeteg han­gon selypegünk, például „kérem” helyett „kéjem”-et és hasonlókat mondunk neki, nehéz lesz megtanulnia a szavak rendes kiejtését. Ezzel ellentétben a szóhaszná­lat lehet kisbabás, például a kutyát sza­bad kutyusnak, vau-vau-nak nevezni, ezzel nem ártunk, és ebben a korban jobban is tetszik neki.

Bevezetés a nyelvi viszonyokba:

Bár a nyelvtanilag helyes beszédet egy-két éven belül nem várhatjuk el tőle, egy­éves kortól hozzá kell szoknia, eleinte személyekkel kapcsolatban. Például: „Apád mindjárt hozza a reggelidet.” „Hozok neked valamit enni.” „Ez a könyv anyáé  az enyém, ez Marikáé. Az ő könyve – az övé.” így a tulajdonviszo­nyokat is tanulja.

Bírjuk válaszra:

Mondjunk neki olyas­mit, amire szóban vagy mozdulattal fe­lelnie kell. Néhány példa: „Mit kérsz, kenyeret vagy kiflit?” „Melyik pizsamát vegyük fel, a Miki egereset vagy a repü­lőst?” A kérdés után várjunk, hadd fon­tolja meg, s ha valamilyen módon érté­sünkre adta, melyik mellett döntött, azt nevezzük meg. Tegyünk fel neki kér­déseket, például: „Elfáradtál?” „Kérsz enni?” „Hintázzunk?”

Eleinte inkább bólogatással, fej rázassál fog felelni, de fő, hogy feleljen. Kérjük meg, hogy se­gítsen megkeresni „elveszett” tárgyakat (amik természetesen nincsenek igazán elveszve). „Nem tudod, hol a labda?” Adjunk neki bőven időt a keresgélésre, majd ünnepeljük, ha megtalálta. Az is hangos dicséretet érdemel, ha jó irány­ban keresgél: „Nahát, ott van a labda!”

Ne erőltessük:

Ha szavak helyett ha­donászva, artikulálatlan hangokkal pró­bál kérni valamit, biztatgassuk: „Mondd meg anyának, mit akarsz.” Ha megint csak morog és mutogat, kínáljunk fel megfelelő választási lehetőséget, például: „Melyiket kéred, a macit vagy a ku­tyust?” Ha a válasz ezúttal sem szóban érkezik, nevezzük meg magunk a kivá­lasztottat: „Tessék, a kutyus.” A gyerek­től tilos megtagadni dolgokat csak azért, mert még nem tudja vagy nem képes rendesen kimondani a nevüket. A sza­vak nélküli társalgást nemsokára úgyis kiszorítja a beszéd.

Adjunk neki egyszerű utasításokat:

Egyéves korra (néha előbb is) a kisgye­rekek lassan már hajlandók kéréseknek engedelmeskedni, feltéve hogy egyszerű utasításokat kapnak, és egyszerre csak egyet. Például ne azt kérjük tőle, hogy vegye föl a kanalat, és adja ide, hanem először csak ennyit: „Légy szíves, vedd föl a kanalat”, s ha ezzel megvan, jöhet a folytatás: „add ide a papának”. Ha rá akarjuk szoktatni, hogy szívesen enge­delmeskedjék, kérjünk tőle olyasmiket, amiken amúgy is töri a fejét. Ha pél­dául a kekszes doboz felé nyúl, szólítsuk fel, hogy vegyen ki egy kekszet. Ezáltal a megértőképessége, a beszéd előfeltéte­le is fejlődik.

Ne viselkedjünk vele tapintatlanul:

Ilyen kicsi gyereknél már az is ritkaság­nak számít, ha egyetlen szót szépen ki tud mondani, de kizárt dolog, hogy egy felnőtt szabatosságával ki tudja ejteni. Néhány mássalhangzóval akár évekig küszködhet, a szavak végét még jó pár hónapig elsikkasztja (pl. Adj tejecskét helyett „aja tejecs” stb.). A gyereket nem szabad tanáros szigorral kijavítani, ha nem jól mondja ki a szavakat, egyálta­lán nem érdemes túl sokat kritizálni, mert elbátortalanodik.

Ehelyett folya­modjunk szelíd módszerekhez, ne pré­dikálva tanítsuk, nehogy megbántsuk az önérzetét, hisz még nagyon érzékeny. Ha az égre pillantva így szól: „anya, csij-ja!”, ilyesformán kell neki válaszolni: „Bizony, csillag, és ott a hold.” Másrészt bármily aranyosan hangzik a rosszul ej­tett szó a gyerek szájából, álljunk ellen a kísértésnek, és ne utánozzuk, különben összezavarjuk (a gyereknek hallás után kell megtanulnia a szavakat).

Újabb olvasnivalók:

A totyogókorba lépő kisgyerekek kedvencei továbbra is a versikék, az állatos képeskönyvek, a járművek, a játékok és a gyerekek. Néhányan már a nagyon egyszerű me­sékre is fogékonyak, de még el kell tel­nie néhány hónapnak, mire képesek lesznek nyugodtan végighallgatni. Ebben az életkorban egy-egy könyv az olyan gyereket se tudja 3-4 percnél tovább le­kötni, aki egyébként szereti, mert még nem tud tovább egy dologra figyelni.

Tovább fogja bírni, ha őt magát is be­vonjuk a mese alakításába. Ne csak mi magyarázgassuk a képeket (pl. „Lám, a cicusnak kalap van a fején!”), hanem őt is kérjük meg, hogy mutassa meg az ismerős dolgokat (megneveznie még nem kell), s amelyiket nem ismeri vagy elfelejtette, annak mondjuk meg a ne­vét. Nemsokára eljön az idő (néha meg­lepően gyorsan), hogy a gyerek kívülről fújja a könyvből ismert versikék rímeit.

Gondolkozzunk számokban:

A szá­molás természetesen még odébb van, de az egy és a sok fogalma már most sem korai a gyereknek. Fokozatosan adagol­juk az alapvető tudnivalókat például így: „Tessék, egy keksz.” „Nézd, milyen sok madárka ül a fán!” „Két kiscicád van.” Számoljuk neki hangosan a lép­csőfokokat (főleg ha mindkét kezénél tartva már maga is fel tud menni), mondjunk neki számolós mondókákat, pl. „Egy, kettő, három, te vagy az én párom” stb. Számlálós mondókánál az ujjaink kinyújtásával is mutassuk a szá­mokat.

Építsük be a számolást a gyerek életébe:

Számoljuk le egytől tízig, hogy hány szelet húst teszünk a serpenyőbe; hányadik kanál liszt, darab tojás kerül a sütemény tésztájába, hány karika ba­nánt szeleteljük a baba papijába stb.

Jelbeszéd:

Sok szülő kedves mulatsága, hogy szavait különféle kar- vagy kézjel­zésekkel és egyéb jelekkel kíséri: a társal­gás megkönnyítésén kívül a gyerek így nemcsak könnyebben, gyorsabban tanul meg beszélni, hanem kutatási eredmé­nyek szerint jobban is.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.