Babaápolás

Az újszülött tornája

Az újszülött szellemi és motorikus képességei szorosan összekapcsolódnak. Különö­sen az első években hat a játék és a testi kontaktus következtében végzett mozgás a szellemi képességekre. A tapasztalatok hatnak a mozgásra és fordítva, így szélesítik a baba ismereteit, és fejlesztik képességeit. A tornázás tehát az újszülöttek esetében nem a klasszikus értelemben vett, egyforma gyakorlatok ismételgetését jelenti, hanem a minden babára jellemző jellegzetes mozgások utánzását és elősegítését.

Testtartás az anya méhében

A születéskor és az első hónapokban a baba megtartja az anyaméhben meg­szokott összegömbölyödött testtartást. Az ekkor végzett egyszerű mozgások általában reflexek válaszul a fájdalomra, érintésre, hőhatásra, hangra, látványra. Például ellenáll, ha a lábát ki akarjuk nyújtani, néhány pillanatra felemeli a fejét, ha a karjánál fogva felhúzzuk, ha pedig hasra fordítjuk, a kezével az előtte levő tárgyakhoz nyúl, kitárja a karját, nyújtózkodik.

Testtartás az anyaméhben

Biztosítanunk kell az újszülött számára (az érettségi fokának és igényeinek megfelelően) lehetőséget a tapasztalatszerzésre. Például helyezzük őt különféle testhelyzetekbe, mutassunk neki különféle méretű, színű és anyagú tárgyakat, keltsünk hanghatásokat, érintsük meg. Képezzünk különféle hangokat, hogy ezzel is mozgásra, helyváltoztatásra ösztönözzük.

Játék

Nagyon fontos, hogy már újszülöttkorban is a játék legyen a mozgásformája, amelyben ha csak tehetjük, mindig vegyünk részt. Ha magunk mellé tesszük, és már a kezdetektől vele játszunk, nagyban hozzájárulunk szellemi és testi neveléséhez. A babák mozgásos és szellemi fejlesztésén túl egyéniségüket is ki kell bonta­koztatnunk, hiszen az érzelmi képességeik, a kreativitásuk fejlesztése is igen fontos.

Ezért elengedhetetlen a testi érintkezés a szülőkkel

A fürdetés például nem csak higiéniai szempontból hasznos. Anya és apa, simogató jelenléte, a vízzel való érintkezés, a vízbe merülés mind ingerli a végtagokat, mentesíti a gravitáció alól a mellkast és a gerincet, miközben nő a pici komfort- és biztonságérzete. Ugyanilyen hasznos a masszázs is, hiszen ez is erősíti a harmonikus kapcsolatot a baba és a szülők között.

Masszázs

Számos tudományos vizsgálat igazolta a masszázs jótékony hatását a gyermekekre, a szülőkre és a közöttük lévő kapcsolatukra. Leghatásosabb az első 8-9 hónap során, ez az időszak a kötődés kialakulásának kezdeti időszaka, amely a későbbi szilárd és nyugodt kapcsolatot megalapozza. Ahogyan növekszik, a baba elkezdi felfedezni a világot, és kevésbé koncentrál a szülőre, a masszázs azonban később, a kritikus pillanatokban is jó eszköz lehet a támogatására, például a bölcsődébe való beszokáskor, vagy kistestvér születésekor.

A csecsemő mozgása: A szülők akkor járnak el helyesen, ha engedik szabadon mozogni a csecsemőt, hogy felfedezze az őt körülvevő világot.

Mozgás és játék 1 -3 éves korig

Az úszás, a labdajátékok (amelyek a lábat és a kezet is megmozgatják), a futás, a mászókázás, az ugrálás és a triciklizés a gyermek ügyességét és egyensúlyát növelő mozgások és játékok, amelyek nagyban elősegítik a harmonikus mozgásfejlődést.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.