Vészhelyzet

Ellenőrző vizsgalatok baleset esetén, sérült megfigyelése a mentők megérkezéséig

Ha sikerült kizárnunk az életveszély fennállását, ám a sérülés jellegét vagy a betegséget első látásra nem tudjuk egyértelműen meghatározni, a sérültet, beteget kérdezzük ki módszeresen, és vizsgáljuk át tüzetesen.

ellenőrző vizsgálatok sérült esetében

Készítsünk részletes helyzetképet! Ha a beteg vagy sérült eszméleténél van és ké­pes beszélni, kérdezzük meg, mi történt, és mije fáj, mit érez. Ezt követően vizsgáljuk át alaposan, nem utal-e valami rejtett sérülés­re. Feleslegesen ne mozdítsuk meg!

Mi történt?

  1. Kérdezzük ki! Megkérdezhetjük a sérülttől, mekkorát esett, me­lyik tagját ütötte meg, mije fáj. A fájó testrészt vizsgáljuk meg, nem sérült-e. Annak is járjunk utána, vannak-e esetleg más sebesültek.
  2. Kerítsünk szemtanúkat! Az esetleges szemtanúk további adatokkal szolgálhatnak a bal­esetről, a sebesülés körülmé­nyeiről. Különösen fontos sze­rephez akkor jutnak, ha a sérült eszméletlen, vagy nem tud beszélni.
  3. Derítsük fel a beteg, sérült kórtörténetét! Amennyiben eszméletén van, részletesen kérdezzük meg a sérülttől, betegtől, hogy szed-e valami­lyen gyógyszert, allergiás-e, mikor fogyasztott utoljára ételt, italt és alkoholt.

Mi fáj? Mit érez?

  1. Hallgassuk meg a panaszo­kat! Ha a sérült, beteg képes elmondani, mi baja, figyelme­sen hallgassuk végig. Lehető­leg ne vágjunk közbe. Kérdése­inkkel igyekezzünk minél több részletre fényt deríteni.
  2. Tudjuk meg, hol fáj! Ha a sé­rültnek, betegnek fájdalmai vannak, kérdezzük meg, hol érzi őket, és milyen jellegűek (pl. Tompa, sajgó, nyilalló, haso­gató, szorító). Tudakoljuk meg, hogy rosszabbodnak vagy eny­hülnek-e (pl. mozgásra).
  3. Kérdezzük meg, vannak-e egyéb tünetei! Derítsük ki, hogy a sérült, beteg érez-e mást is (pl. zsibbadást, szédülést, érzéketlenséget, hányingert, szomjúságot). Derítsük ki, hogy a tünetek súlyosbodnak vagy ja­vulnak-e valamilyen hatásra.

Lehetnek rejtett sérülések?

  1. Nézzük meg a bőrt! Vegyük szemügyre a sérült, beteg bőrének színét és hőmérsék­letét. Mérjük fel, hogy sápadt vagy vérbő, szürkés vagy sze­derjes, meleg vagy hideg, nyir­kos vagy száraz-e.
  2. Ellenőrizzük az életjeleket! Állapítsuk meg, hogy eszméle­ténél van-e a sérült, beteg. Figyeljük meg, hogy normális vagy erőlködő, zajos vagy zajta­lan-e a légzése. Ellenőrizzük, hogy a pulzus gyors vagy lassú, gyenge vagy jól érezhető-e.
  3. Hasonlítsuk össze a testrésze­ket! Vizsgáljuk meg tüzetesen a sérült testrészt. Állapítsuk meg, mutat-e valamilyen látha­tó elváltozást a test más részei­hez képest (pl. Alakváltozás, duzzadás). Nézzük meg, tudja-e a sérült mozgatni.

Átvizsgálás tetőtől talpig

A sérültnek, betegnek lehetnek olyan sebesülései, tünetei, melyeket nem veszünk észre rögtön. Az ellátáshoz csak akkor fogjunk hozzá, ha feltártunk minden sérülést. A vizsgálatsort az általános tünetekkel
és a legfontosabb életjelekkel kezdjük: nézzük meg, hogy eszméleténél van-e, a légzése és a vérkeringése normális-e. ellenőrző vizsgálatok tetőtől talpig

Fej és nyak, szem, orr, fül, száj, arc:

  • Nézzük meg vagy tapintsuk ki, hogy nincs-e koponyatörésre utaló vérzés, duzzanat, bemélyedés a fejen. Ha nyaksérülés gyanúja áll fenn, tilos megmozdítani a fejet!
  • Beszéljünk mindkét fülbe, és ellenőrizzük, hogy a sebesült hall-e. A fülből szivárgó híg, savós vér súlyos koponyasérülésre utalhat.
  • Vizsgáljuk meg a szemet. Állapítsuk meg, látható-e elváltozás a szivárványhártyán, és kitágul-e a fényre a pupilla. A két pupilla eltérő mérete agysérülést jelezhet.
  • Az orrból csordogáló híg, savós vér súlyos koponyasérülésről tanúskodhat.
  • Ha a szájból vér folyik, belső sérüléssel kell számolnunk. Amennyiben a száj körül korom rakódott le, megéghettek a légutak. Ellenőrizzük az ajak színét. Csak a meglazult protézist vegyük ki a szájból.
  • Vizsgáljuk meg az arcbőr színét és hőmérsékletét: a sokkos sérült bőre hideg, nyirkos, a lázas betegé meleg, száraz.
Mellkas, has, hát:

  • Figyeljük meg, milyen a légzés. Tudjuk meg, fájdalmas-e a levegővétel. Tapintsuk végig a mellkas két oldalát, hogy megállapítsuk, légzéskor szimmetrikusan emelkedik-e.
  • Ha a hasfal tapintásra érzékeny vagy megkeményedett, belső sérülésre kell gyanakodni.
  • Tapintsuk végig a gerincoszlopot, de közben ne mozdítsuk meg a sérültet. Gerinc¬sérülés jele lehet, ha egyes végtagok zsibbadnak, érzéketlenek vagy nem mozognak.
Kar, váll:

  • Simítsuk végig mindkét kulcscsontot, vállat, fel- és alkart, kezet és az ujjakat. Vizsgáljuk meg, hogy a sérült tudja-e mozgatni a kezét és az ujjait. Keressünk tűnyomokat a testén. Nézzük meg, milyen az ujjbegy bőrének színe.
  • Csípő, medence Tapintsuk meg a csípő két oldalát, hogy nincs-e törés. A ruhát megvizsgálva ellenőrizzük, nem távozott-e széklet, vizelet vagy vér. Ez ugyanis belső sérülésre utalhat.
Láb:

  • Hasonlítsuk össze a két lábat, nincs-e valamelyiken duzzadás, véraláfutás, alakváltozás. Ellenőrizzük, tudja-e mozgatni őket a sebesült. Ha nincs látható sérülés, kérjük meg, hogy felváltva emelje föl őket. A lábfej és a lábujjak bőrének színére ugyancsak fordítsunk gondot.

Megfigyelés

Az eszmélet, a légzés és a pulzus együttesen jól jelzi a szervezet válaszát a betegségre vagy a sérülésre. A teljes átvizsgálás során erre a háromra fordítsunk megkülönböztetett figyelmet. A mentők kiérkezéséig újra és újra (tízpercenként) ellenőrizzük őket. Köves­sük nyomon a sérült állapotában beálló változásokat is, mert az orvos ezek ismeretében határozhatja meg a leghatékonyabb kezelést.

Helyzetkép

Eszmélet

Az eszmélet és a teljes eszméletlenség (azaz teljes reakcióképtelenség) között több átmenet van. Az éberség változása az állapot rosszabbodását vagy javulását jelzi.

Az alábbi fokozatok fordulhatnak elő:

  • A sérült eszméleténél van, a szemét kinyitja, és a kérdésekre normálisan felel.
  • A sérült aluszékony, de ébreszthető, az utasításo­kat követi.
  • A sérült szemlátomást nincs eszméleténél, de fájdalomra reagál. (Egy-két próba után hagyjuk abba a kísérletezést, ne bántsuk feleslegesen!)
  • A sérült semmilyen külső ingerre nem reagál, teljesen eszméletlen.

Légzés

A felnőtt ember percenként tizenkét-tizennyolc alkalommal vesz levegőt. A gyerekek légzésének üteme gyorsabb, percenként húsz-harminc.

  • Figyeljük meg, hogy a sérült percenként hányszor lélegzik. Gyermekek esetében tegyük a kezünket a mellkasra, így könnyebb a számolás.
  • Hallgassuk meg a sérült légzését. Zajtalanul léleg­zik vagy zajosan (pl. sípolva)? Nehezen vagy könnyen? Felszínesen vagy mélyen?
  • Ha a sérült nehezen kap levegőt, ne erőltessük a beszédet.

Pulzus

Szívünk minden dobbanásakor lökéshullám halad végig az artériákon, vagyis a vért a szövetekhez szál­lító verőereken. Ez az ismétlődő lüktetés a pulzus, magyarul érverés. Ahol az artéria közvetlenül a bőr­felszín alatt fut, könnyen kitapintható.

  • A vérkeringés motorja a szív. Nyugalmi állapotban felnőtteknél percenként hatvanat-nyolcvanat üt, míg a gyerekeknél ez a szám akár a százhúszat is elérheti.
  • A felnőttek és a nagyobb gyerekek érverését a csuklónál a legkönnyebb kitapintani (radiális pul­zus). A csecsemők pulzusát a felkar alján próbáljuk érzékelni (brachiális pulzus).
  • A nyakon mérhető ún. Carotis pulzust nehezebb megtalálni: illesszük három ujjbegyünket a légcső és a fejbiccentő izom közé.
  • Tegyük az ujjbegyünket (nem az ujjhegyünket) a pulzusra, és az órát figyelve állapítsuk meg a per­cenkénti érverések számát.
  • Az érverés számlálása közben állapítsuk meg azt is, hogy a pulzus szabályos vagy szabálytalan, gyen­ge vagy jól érezhető-e.

Felnőtt és gyerek pulzusának kitapintása:

pulzus ellenőrzése felnőtt esetén

Tegyük három ujjun­kat a csukló és a kézfej találkozásá­hoz, a hüvelykujj felőli részre.

Csecsemő pulzu­sának kitapintása:

pulzus ellenőrzése csecsemőkorban

Helyezzük két ujjun­kat a felkar aljára.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.