Babaápolás

Mi a babajelbeszéd?

“Néhány barátnőm babáknak való jelbeszéddel kommunikál a pici gyerekével-és úgy látszik, működik Azt is hallottam azonban, hogy a jelbeszéd alkalmazása lassíthatja a beszédtanulás folyamatát Nem tudom, mit higgyek.”

Láthatjuk bárhol:

A homokozókban és a babakocsikban a babák beszélgetnek. Nem sok szóval, hanem sok jellel. A jel­beszéd, amelyet egykor csak süketek használtak, a kommunikáció népszerű formája lett az olyan gyerekek között, akik hallanak, de még nem tudnak a szüleikkel beszélgetni, pedig azok égnek a vágytól, hogy megértsék őket.

A babáknak való jelbeszéd mint moz­galom viszonylag új, azonban a még nem beszélő babák mindig próbálták kifejezni taglejtésekkel és mozdulatok­kal azt, amit nem tudnak kimondani. Egy baba jelekkel kommunikál, amikor a hűtőszekrényre mutat, ha éhes vagy szomjas, vagy a kabátjára, ha el akar men­ni.

Ezt teszi a baba akkor is, ha meg­húzza a fülét, ha a könyvben nyuszit lát, vagy „pá-pát” int a szüleinek, ha el akar menni. Generációk óta kedveltek a kéz­játékok, mint például a „csip-csip-csóka” vagy a „kerekecske-gombocska”, mert le­hetővé teszik, hogy a baba velünk játsszon, akkor is, ha nem tud velünk énekelni.

A babák által alkalmazott ösztönös jeleket a szülők nem mindig értik meg

Ez a kommunikációs szakadék mindkét oldalon frusztrációt eredményez, mivel a babák küzdenek azért, hogy megértsék őket, a szülők pedig azért, hogy megért­sék a babát. Ezért javasolnak egyes nyel­vi szakértők egy szülő-baba kommuni­kációs rendszert: a babajelbeszédet.

A babajelbeszédnek sok előnye van. A legjelentősebb az, hogy mivel növeli az érthetőséget, lehetővé teszi kilenc vagy tíz hónapos babáknak, hogy tudassák szüleikkel, pontosan mire van szükségük;

Sokkal előbb, mint ahogy szavakkal ki tudnák fejezni, tehát csökkenti a fruszt­rációt. A jobb kommunikáció simább együttműködéshez vezet (értsd: ritkább dühkitöréshez), javítva az együtt töltött értékes idő minőségét. Az a tudat, hogy megértik, alátámasztja a gyerek önbi­zalmát is („amit mondok, az fontos”), és ezzel nemcsak magabiztos személlyé válik, hanem magabiztos kommuniká­torrá is.

Ez a magabiztosság végül növeli a kedvét a beszédtanulás iránt. (Gondol­juk végig: ha külföldön erőfeszítéseket tennénk azért, hogy az idegen nyelven beszéljünk, és az ott élők gondot fordíta­nának arra, hogy megértsenek, ez erősen motiválna bennünket a további igyeke­zetre.) Egyes kutatók vitát folytatnak arról, hogy a jelbeszédet alkalmazó ba­bák lemaradnak-e a beszélt nyelvi kész­ségek terén; valójában az olyan kétéves gyerek, aki jelekkel kommunikált, átla­gosan nagyobb szókinccsel rendelkezik, mint a többiek.

A babajelbeszéd előnyei azonban rö­vid távúnak bizonyulnak

Az a gyerek, aki jeleket alkalmazott, bizonnyal könnyeb­ben kommunikál kezdetben, azonban ez, amint azt a legtöbb kutató rámutat, már nem mutatkozik meg iskoláskorban. Ha egy gyerek megtanult beszélni, és megér­teti magát, a jelhasználat előnyei csök­kennek, és végül eltűnnek. Tehát ne alkal­mazzuk a babajeleket azért, mert azt gon­doljuk, ettől a gyerek intelligensebb lesz vagy felgyorsul a fejlődése; alkalmazzuk azért, mert segíti az érintkezést most.

Ha babajelekkel szeretnénk beszélget­ni babával, a következőképpen tegyük:

  • Kezdjük korán! Kezdjük el, amint a babát érdekelni kezdi a velünk való kom­munikáció – legalább nyolc vagy kilenc hónapos korban, habár nincs veszélye annak sem, ha korábban kezdjük. A leg­több baba tíz és tizennégy hónapos ko­ra között mutatja az első jeleket, amiket tanult.
  • Mutassuk azt, ami természetesen adó­dik. Alakítsunk ki olyan természetes jel­rendszert, ami megfelel nekünk és a babá­nak. Bármely taglejtés alkalmas lehet, amely illik egy szóra vagy kifejezésre (pél­dául karunkkal csapkodunk, ez a „ma­dár”, hónaljunkat vakarjuk, ez a „majom”; összeillesztett kezünkkel megtámasztjuk megbillentett fejünket: „alszunk”, ha­sunkat dörzsöljük: „éhesek vagyunk”, kezünkből csészét képezünk, és a szánk­hoz illesztjük: „iszunk”, ujjunkat az or­runkhoz érintjük: „szagolunk”). Alkal­mazhatjuk a hivatalos jelbeszéd elemeit is, azonban egyes szakértők szerint ez nem olyan könnyű a babáknak, mint a természetes jelrendszer.
  • Azokat a jeleket mutassuk a babának, amelyekre a legnagyobb szüksége van a mindennapos igényei kifejezésére, mint például éhség, szomjúság és fáradtság.
  • Következetesen alkalmazzuk a jeleket. Ugyanazt a jelet látva újra és újra a baba megérti ezeket, és hamarosan utánozza.
  • Mondjuk és mutassuk egyszerre. Biz­tosítsuk, hogy a baba a mutatott és a be­szélt nyelvet is megtanulja, a kettőt egy­szerre használjuk.
  • Az egész családot vonjuk be a jelbe­szédbe! Minél többen ismerik a jeleket, a baba annál boldogabb lesz. Ismerniük kell legalább a legfontosabb jeleket a test­véreknek, a nagyszülőknek, a bébiszittereknek, és bárki másnak, aki sok időt tölt a babával.
  • Kövessük a baba jeleit! A babák sokszor maguk fejlesztenek ki jelrendszert. Ha a kicsikénk talál ki jeleket, mindig ezeket alkalmazzuk; ezek sokkal értelmesebbek a számára.
  • Ne erőltessük a jeleket! A jelbeszédnek, mint a kommunikáció minden formá­jának, természetes módon kell kialakul­nia, a gyerek saját ütemében. A gyerekek legjobban az élmény, a tapasztalat hatá­sára tanulnak, nem formális utasításokon keresztül. Ha a babát zavarja a jelbe­széd, és ellenáll, vagy inkább csak a fáradás jeleit mutatja, ne erőltessük ezt a napirendi pontot.
  • A jelbeszéd kicsit megkönnyítheti az éle­tet a szóbeliség előtti időszakban, azon­ban biztosan nem szükséges a jó szülő­gyerek érintkezéshez, nem életfontossá­gú a szülő-gyerek kapcsolathoz és nem kritikus a nyelvi fejlődéshez sem. Tehát ha úgy látjuk, hogy a hivatalos jelrend­szer kényelmetlen számunkra vagy nem működik a babánál, ne erezzünk kény­szert arra, hogy bevezessük vagy alkalmaz­zuk.
  • A szülők évezredek óta kitalálják, mit akarnak a gyerekek, anélkül hogy a formális babajeleket alkalmaznák (rendszerint azért, mert járatossá válnak számos nem verbális jel – taglejtések és „dünnyögések” – megfejtésében), és mi ma­gunk is ki fogjuk találni.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.