Betegségek és megelőzésük

A pikkelysömör kezelhető?

Tünetek

A betegségről akkor beszélhetünk, ha a bőrsejtek a normálisnál majdnem tízszer gyorsabban osztódnak. Felhalmozódásuk nyomán a bőr megvas­tagszik, és ezüstös pikkelyekkel borított, hámló, vörös foltok (plakkok) keletkeznek rajta. Rendszerint a könyök, a térd, a lábszár és a fejbőr érintett, de más testtájékon is kialakulhat.

Kialakulásának oka még nem teljesen tisztázott; az autoimmun kórképek közt tartják számon (immun­rendszeri zavar). Végleges gyógyítására napjainkban még nincs lehetőség, de az alábbi módszerekkel megelőzhető a tünetek kiújulása.

Tipp: a pikkelysömörös páciensek 80 százalékának állapotára jótékony hatással van a napfénykúra.

Prevenció első körben

Füstmentesen. A betegség leggyakoribb formája a plakkos pikkelysömör. A dohányfüst háromszorosára növeli kialakulásának kockázatát, illetve nagyban rontja a beteg bőr kitisztulásának esélyét – jelentették be svéd kutatók. A szakemberek száznégy pikkelysömörös pácienst kérdeztek ki tüneteik átmeneti enyhüléséről: míg a nem dohányzók több mint három­negyede, addig a cigarettázóknak csupán 9 százaléka számolt be arról, hogy állapotában időnként javulás észlelhető.

Csínján az alkohollal! Az italozás pikkelysömörre hajlamosít, sőt súlyos­bíthatja az állapotot. Finn kutatók szerint az alkoholbevitel fokozása az érintettek jelentős részénél a plakkok kiterjedését vonja maga után. Heveny roham idején egyáltalán ne fogyasszunk szeszes italt! Ha azon­ban a betegség nem súlyos, és úgy látjuk, hogy az alkoholfogyasztás nem eredményezi a bőr állapotának romlását, alkalmanként egy-egy pohár vörösbor megengedett.

Súly kontroll. Közel nyolcvanezer nő bevonásával végzett vizsgálatuk során az amerikai Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy a súlyfelesleg 40 százalékkal növeli a kockázatot.

Új orvosságok. Fennálló pikkelysömör esetén a reális cél a betegség heveny kiújulásainak (rohamainak) megelőzése. A régebbi orvosságok alkalmazása kö­rülményes volt, ráadásul számos mel­lékhatást okoztak. Az újfajta sprék és habok azok számára hozhatnak enyhü­lést, akiknél a betegség néhány foltnál súlyosabb tüneteket nem produkál.

A kiterjedtebb, súlyosabb esetekre, illet­ve pszoriatikus artritiszre (pikkelysömör okozta ízületi gyulladásra) léteznek injekció formájában beadható korszerű készítmények. Etanercept ható­anyagú injekció hatására (Magyarországon is elérhető, de egy vakcina jelenleg több mint 250 ezer forintba kerül) a használóknak több mint a fele közel 75 százalékos javulást tapasztal; az adalimumab és inflixi­mab hatóanyagú szerek ennél is hatékonyabbak.

Hidrátalas. Száraz bőrön könnyen kiújul a pikkelysömör, fontos tehát a bőr nedvességtartalmának megőrzése. Jobb híján főzőolaj, vaj, margarin vagy étkezési zsír is megteszi – bár ha lehet, bőrgyógyászunk által java­solt készítményeket használjunk!

Stresszmentesen. A pikkelysömörrel való bajlódás állandó stressz forrása, a stressz hatására viszont kiújul a betegség. Az ördögi kör azonban meg­szakítható, ha mindennap relaxálunk egy kicsit, például tízperces mélylégzéssel. Igen hatékony módszer a figyelem-összpontosításon alapuló tudatos stresszoldás (MBSR) is. Egy amerikai kísérlet során pikkely-sömörös páciensek egy része a fényterápiás kezeléssel párhuzamosan MBSR-audioterápiában is részesült, aminek eredményeképpen bőrük kétszer gyorsabb ütemben gyógyult, mint azoké, akik csak fényterápiát kaptak. Egyes klinikákon nálunk is alkalmazzák a módszert.

Egy kis napfény. Ha mindennap sütkérezünk egy kicsit, mérsékelhető a bőrgyulladás és hámlás. A pikkelysömörös páciensek 80 százalékának állapotára jótékony hatással van a napfénykúra. De vigyázat: majdnem minden tizedik beteg esetében ront a bőr állapotán a napozás, melyet a bőrrák kockázata miatt egyébként sem szabad túlzásba vinni.

A pik­kelysömörtől nem érintett, ép bőrfelületet napozás előtt kenjük be széles spektrumú, magas faktorszámú nap tej jel. Egyes adatok szerint a szoláriumozás is hatékonyan enyhíti a pikkelysömörös tüneteket. Előtte kérjük ki bőrgyógyászunk véleményét!

Kerülendő gyógyszerek. A maláriaellenes készítmények, a bétablokkolók, az indometacin- és a lítiumtartalmúak a pikkelysömör heveny kiújulását okozhatják. Mindig tájékoztassuk kezelőorvosunkat betegségünkről, mert így, ha mód van rá, más készítményt írhat fel nekünk.

Holt-tengeri só

Aki eltölt pár hetet az izraeli Holt-tenger mellett, megmár­tózik a vizében, sütkérezik a partján, annak nagymértékben enyhülni fog, sőt akár teljesen el is múlhat a pikkelysömörje – mutatja a tapasztalat, és támasztják alá vizsgálatok.

Akinek a számára ez elérhetetlen, vásároljon a bioboltban holt-tengeri sót, szórja a meleg vízzel teli kádba, és áztassa magát benne. Egy német kutatás eredményei szerint majd­nem mindenkinél enyhül – méghozzá jelentősen – a bőrbaj, ha egy hónapon keresztül heti három-négy alkalommal sófürdőt vesz.

[/doboz]

Prevenció második körben

A bőr védelme. Az érintettek felénél már enyhe bőrsérülés hatására súlyosbodik a pikkelysömör. Akár borotválkozás vagy egy ragtapasz eltávolítása után is kiújulhat a roham.

Lisztérzékenyég? A cöliákiában szenvedőknél a pikkelysömörös tüne­teket is enyhíti, ha kerülik a gluténtartalmú élelmiszereket. A cöliákia nem más, mint gluténérzékenység, amelyre hasmenés, habos széklet, hasgörcs és fokozott bélgázképződés utal.

[halvanydoboz cim="Összefoglalás"] Okai. A fertőzések leküzdéséért felelős T-sejtek hiperaktívvá vál­nak, ami a bőrsejtek túlzott mér­tékű osztódását idézi elő. Ennek hátterében az immunrendszer működési zavara áll, de a kiváltó ok nem tisztázott. Feltételezhető a genetikai háttér, annál is in­kább, mivel a pikkelysömör gyakran örökletes.

Figyelmeztető tünetek. A bőr ezüstös pikkelyekkel borí­tott vörös, hámló foltok formá­jában megvastagszik. Többnyire a könyök, a térd, a lábszár és a fejbőr érintett, ritkábban a de­réktáj, az arc, a tenyér vagy a talp, gyerekeknél a törzs. Olykor a körmöket vagy a nemi szerv környékét támadja meg, sőt a szájüregben is kialakulhat.

Új fejlemények. Egy nemrégi­ben végzett kutatás eredménye szerint a közepes fokú vagy sú­lyos pikkelysömörben szenvedők­nek több mint a fele nem része­sül olyan kezelésben, amellyel megelőzhető lenne a bőrbaj heveny kiújulása. Ha állapotunk a helyileg alkalmazott készítmé­nyek (folyadékok, krémek, kenő­csök) hatására nem javul, mód van fényterápiás és gyógyszeres kezelésre (tabletták és injekciók) is, melyek mind-mind csillapítják a pikkelysömört kiváltó, túl heves immunreakciót.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.