Betegségek és megelőzésük

Nyakfájás leggyakoribb okai és kezelése

Tünetek

Az emberi fej tömege négy-öt kilogramm, tehát meglehetősen súlyos testrész, meglepő módon mégis a gerincoszlop legkisebb csigolyái tart­ják. A nyak természetes anatómiájánál fogva kissé hátrahajlik, nehogy a fej előrebukjon.

Rossz testtartással járó állandó ülőmunka, számító­gépezés, autóvezetés vagy besüppedő matracon, nagy párnán való alvás hatására azonban ez a természetes hajlat megszűnik, és kiegyenesedése vagy ellenirányba görbülése fájdalmat okoz. A nyakfájást előidézheti persze más is, leggyakrabban hirtelen rándulás vagy tartós stressz, íme néhány lehetőség e kellemetlenség megelőzésére.

Tipp: naponta többször végzett relaxációs és nyújtó­gyakorlatokkal 54%-ban enyhíthető a nyakfájás.

Prevenció első körben

Emelt fővel. Képzeljük magunkat marionettfigurának, melyet a feje búbjához erősített zsinórnál fogva helyez ülő vagy álló helyzetbe a bábos: fejünket a zsinór szálegyenesen tartja, az állunk nem esik előre. Nos, általában ez lenne az ideális testhelyzet, ám a legtöbb ember előrevetett fejjel, görnyedten ül, vezet, sőt még a futópadon is így edz, márpedig az ilyen tartás nagy megterhelést ró a nyakra.

A számítógép előtt a hátra­dőlést lehetővé tevő, karfás dolgozószékben üljünk, mely jól megtá­masztja a hátat; a monitor felső széle szemmagasságban helyezkedjen el. Autóvezetés előtt úgy állítsuk be az ülést és a fej támaszt, hogy ne kelljen előrehajolnunk ahhoz, hogy jól lássuk az utat.

CD-tok a fejen. A fejünk búbján helyezzünk el egy CD- vagy DVD-tokot, hogy lássuk, meddig tudunk ülni anélkül, hogy leesne. Ez a kívül­állók számára kissé furcsának tűnő gyakorlat elősegíti az egyenes tartást, mely ha megszokottá válik, máris célt értünk.

Kisebb alvópárnákat! Aki föltornyozott párnákon alszik, vagy egyetlen, de hatalmas vánkoson hajtja álomra a fejét, annak a nyaka „megtörik” alvás közben, tehát nem esik egy vonalba a gerinc többi részével. Ez káros; a kispárna egészségesebb választás. Az is fontos, hogy ne hason, hanem háton vagy oldalt feküdjünk. Aki nyakfájós, annak sokat segíthet a speciális nyakpárna, mely csak háton fekve használható.

Nyakmerevség ellen

Mártsunk vízbe egy kisebb törülközőt, facsarjuk ki, fél percre tegyük mikrohullámú sütőbe, majd tekerjük a nyakunk köré, és hagyjuk rajta, amíg meleg. (Ha eleve forró vízbe mártjuk, a melegítés fölösleges.) Nyaktorna előtt is érdemes ily módon bemelegíteni, hogy a nyak elmacskásodott izmai fölengedjenek.

Húsz-harminc percenként mozgás. Aki hosszan számítógépezik, kötöget, olvas, fest vagy rajzol, könnyen belefeledkezik a tevékenységébe, és gyakran észre sem veszi, hogy túl sokáig ül természet­ellenes testhelyzetben, ami nemcsak a nyak, de a váll és a hát izmainak is rosszat tesz. Legyen mellettünk ébresztőóra, csipogó vagy mobiltelefon, melyet állítsunk be húsz-harminc percen­kénti riasztásra. Valahányszor megszólal, járkáljunk egy kicsit, és végezzük el a következő két oldalon ajánlott gyakorlatokat.

Kutatási eredmények! Egy olasz kísérletben irodisták egy csoportja naponta többször végzett relaxációs és nyújtógyakorlatokat nyak- és vállizmaik elmacskásodása ellen; a kontrollcsoport nem tornázott. A vizsgálat végére a tornázok körében több mint 50 százalékkal enyhült a nyak- és vállfájás, a kontrollcsoport tagjai viszont csak 4 százalékban számoltak be javulásról.

Prevenció második körben

Cipekedjünk kevesebbet! Sok lánynál, asszonynál okoz nyakfájást, hogy teletömött táskáját a vállára akasztva hordja: ettől a test felemás egyensúlyi helyzetbe kerül, járás közben „félrehúz”. Egy orvos megelégelte nyakfájós nőbetegei panaszáradatát, és módszeresen mérni kezdte retiküljük, kézitáskájuk tömegét: kiderült, hogy a páciensek három-négy kilós vagy nehezebb táskákkal a vállukon járnak-kelnek naponta. Aki nem tudja elkerülni a cipelést, válltáska helyett hátizsákot vagy a vállon keresztben átvethető táskát használjon.

A helyes telefonálási póz. Aki sokat beszél vezetékes telefonon oly módon, hogy a kagylót a füle és a válla közé szorítja (mert így szabadon marad a keze), szokjon le erről. Mobilozásnál használjunk mikrofonos fejhallgatót: egészségesebb, mint a fülre tapasztani a készüléket.

Összefoglalás

Okai. (Nyakrándulás autóbal­esetnél, ütközésnél gyakori); a nyak- és vállizmok túlerőltetése; lelki problémák, stressz, mely a váll vagy a nyak izmainak feszült állapotát eredményezi; a nyakcsi­golyák vagy nyaki porckorongok degeneratív elváltozásai (több­nyire a korral jár).

Figyelmeztető tünetek. A fej forgatása, billentése, dön­tése közben érezhető nehézség, fájdalom, merevség, recsegés-ropogás; gyakori fejfájás.

Új fejlemények. Rozsdamen­tes acélból készült implantátummal jól helyettesíthető a tönkre­ment nyaki porckorong; a nyak szinte teljesen visszanyeri moz­gékonyságát, a fájdalom pedig megszűnik vagy jelentősen enyhül. Amerikában 2007 vége óta engedélyezik beültetését, amely – természetesen – csak akkor javasolt, ha minden egyéb gyógymód hatástalannak bizonyul.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.