Betegségek és megelőzésük

Parkinson-kór: kilátások, a betegség lehetséges kimenetelei

Van-e gyógymód a Parkinson-kórra?

Nincs igazolt gyógyszer, ami lassítja a Parkinson-kór előrehaladását. Habár, ma általában úgy tudjuk, hogy a dopamin korai alkalmazása a Parkinson-betegség keze­lésében kedvező lehet.

A legtöbb orvosi siker inkább köszönhető a megelőzés­nek, mint a kezelésnek, és ez különösen igaz az olyan neu­rológiai betegségekre vonatkozóan (olyan állapotokra, melyek a szervezet idegrendszerét támadják meg), mint a Parkinson-kór, ami az idegsejtek elvesztésével kapcso­latos.

Miért alakul ki a Parkinson-kór?

Ahhoz, hogy valami ellen védekezzünk, ismernünk kell az okát, így a Parkinson-kór okának vagy okainak a ku­tatását is folytatni kell. Eközben léteznek elérhető kezelések, így az általános helyzet kedvezőbb, mint sok más neurológiai betegség esetén.

Annak a felfedezése, hogyan lassítsuk le a már megle­hetősen lassú előrehaladását a Parkinson-kórnak, tény­leges előrelépés lenne. Találkoztunk már néhány re­ményt keltő hamis időmeghatározással, de még mindig nagy a kutatók érdeklődése azoknak a gyógyszereknek a felismerésére, melyek megvédhetnek a sejtek további pusztulásától.

Parkinson-kórban fogok meghalni?

A Parkinson-kór önmagában nem végzetes betegség. Ha megfelelő a kezelése, az Ön életkilátásai hasonlóak ah­hoz, mintha nem lenne Parkinsonos. Ezenkívül a Parkinson-kórra alkalmazott gyógyszerek egyikének sin­csenek olyan komoly mellékhatásai, melyek halált okoz­nának.

Sok idős embernek azonban van több más meglévő betegsége, ami lehet, hogy összefügg egymással, lehet, hogy nem. Ez sebezhetővé teheti más egészségi problé­mákkal szemben – például, törésekkel együtt járó esések vagy fertőzések, mint a tüdőgyulladás -, ami további egészségromlást okozhat, és előre nem látott tényező le­het egy ember halálában. Néhány ember számára a Parkinson-kór egy lehet a sok tényező közül, ami ily mó­don hozzájárul az elgyengüléshez.

Mit tehetünk kezünk remegésekor?

Nehéz teljes mértékben megválaszolni a kérdését, mert a Parkinson-kór nagyon változatos. Néhány embernél a remegés nem megy át a másik oldalra. Mások évekig így élnek, míg továbbterjed a remegés. Esetenként ez gyor­sabban történik.

Ami a másik kézzel történő írás megtanulását illeti, néhány embernek könnyebb, másoknak nehezebb, hogy nem a domináns kezével ír. Ha Ön az egyike azoknak, akik nehéznek találják ezt, esetleg mérlegelnie kellene, hogy ez az átállás milyen stresszel járna azzal az előnnyel szemben, ami nem szükségszerűen hosszú távú.

Amennyiben a kézírás rendkívüli problémát jelent Önnek, azt javaslom, keressen fel egy hivatalos terapeutát tanácsért. Lehet, hogy jobb az Ön számára, ha erőit a domináns keze támogatására összpontosítja, amíg lehet­séges, főleg, ha van elérhető segítsége.

Mi­lyen gyors a betegség előrehaladása?

A legtöbb Parkinsonos jól vagy nagyon jól reagál a keze­lésre, különösképpen amikor – ahogy az Ön fivére eseté­ben is – meglehetősen fiatal korban kapja. Valószínűleg a kezelés következtében javulást fog tapasztalni (inkább, mint rosszabbodást) néhány éven át. Bár a Parkinson egy olyan betegség, melynek lassú a hanyatlása, így fokozato­san és idővel azt tapasztalja, hogy kevésbé fog reagálni a kezelésre. Lehet azonban, hogy ez nem okoz különösebb problémát éveken vagy évtizedeken át.

Sokuknak sohasem volt szüksége kerekes székre. Még azok is ritkán használják, akiknek végül szükségessé vált. Néhányan úgy találják, hogy inkább időnként használják a kerekes széket, mint hogy mozgásukban és élet­minőségükben korlátozottak legyenek.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.