Bőrápolás

Mindent a rosacea-ról és annak kezeléséről

Az acne rosacea kifejezés meglehetősen félrevezető, hiszen ennek a betegségnek vajmi kevés köze van az acne vulgáris­hoz, vagyis az aknéhoz.

A rosacea ugyanis a bőr véredé­nyeinek krónikus gyulladása és megduzzadása, amely vö­röses bőrszínt és pörsenéseket okoz, valamint esetenként pattanásszerű „krátereket” képez a bőr felszínén.

A tünetek általában az orcákon és az orron jelentkeznek, de kiterjed­hetnek a homlokra és az állra is. Sajnos igen keveset tudunk erről a bőrproblémáról, oka mind ez ideig ismeretlen.

Bőrünk ápolására figyelnünk kell!
Bőrünk ápolására figyelnünk kell!

Első előfordulásakor általában fokozott kipiruíásként jelentkezik. Ha az állapot tartós marad, a véredények elre­pedhetnek, és vörös színük állandósul a felszínen. Egyes esetekben a bőr megduzzad és megvastagszik. Ha ez az orr környékén következik be, kidudorodó képződmények, ún. rhinophymák keletkezhetnek. Az alkoholizmus gyakran jár együtt a rosaceával, ilyen esetekben különösen jellemzőek a dudorok.

Szemszárazság is előfordulhat: a betegnek olyan érzése támad, mintha belement volna valami a szemébe.

Mi­vel kráterszerű kidomborodások is keletkezhetnek az arcon, a betegséget gyakran összetévesztik az aknéval. Ez az állapot sok kellemetlenséggel jár, és mivel az arcot érinti, hatása igen frusztráló lehet, megrendítheti az ember magabiztosságát.

A rosacea meglehetősen gyakori bőrprobléma: húsz em­berből egyet érint – persze nem egyforma mértékben. Sokan egész életükben nem jönnek rá, hogy ez a bajuk. Körül­belül háromszor annyi nő szenved tőle, mint férfi. Az érin­tettek többnyire világos bőrű, 30 és 50 év közötti személyek.

Az ismeretlen eredet

Hogy valójában mi okozza ezt a betegséget, azt mindmá­ig nem sikerült kideríteni. Kialakulása, illetve súlyosbodása úgy tűnik, összefügg a véredények kitágulásával. Azok a tényezők tehát, amelyek a véredények tágulásához vezetnek, a jelek szerint elősegítik a rosacea megjelenését és az állapot romlását. Egyes kutatások szerint a betegségben szenvedő személyek nagy részénél fokozott faggyútermelés tapasztal­ható (emlékezzünk rá: a faggyú az az anyag, amely síkosít­ja a bőrt és megakadályozza a kiszáradástól), más kutatások azonban nem támasztják alá ezt a feltételezést.”

A jelenlegi tudományos ismeretek szerint a rosacea a gyo­morsavtermeléssel függ össze. Az 1920-tól folyó vizsgála­tok során azt tapasztalták, hogy a betegségben szenvedők kö­zül sokak szervezete nem termel elegendő gyomorsavat (azaz hidrogén-kloridot, vagyis sósavat), és folyamatosan gyűlik a bizonyíték e megállapítás mellett.

Azt is tapasztalták, hogy ha ezek a betegek étkezés mellé sósavat kapnak, bőr­panaszaik enyhülnek. Ezzel a tapasztalattal összhangban áll az a megfigyelés is, miszerint stressz hatására súlyosbod­nak a tünetek – érthető módon, hiszen stressz hatására csök­ken a gyomorsav-termelés. Számos bizonyíték szól amel­lett is, hogy a betegek hasnyálmirigye nem termel elegendő lipáz enzimet, amely a zsírok lebontásáért felelős, és ha pó­tolják ezt az enzimet, tüneteik is csökkennek.

Más vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy a ro­sacea a B-vitaminok hiányának tudható be. Egyes kutatók a demodex folliadorum nevű bőratkát teszik felelőssé a be­tegség kialakulásáért, de a legtöbb vizsgálatban nem sike­rült kimutatni jelentős összefüggést a tünetek megléte vagy keletkezése és ezen élősködő jelenléte között.

Egy finn vizs­gálat demonstrálta, hogy a demodex atka okozza azt a gyul­ladást, amely a betegség kialakulásával összefügg.

Kutatási eredmény! Érde­kes módon egy 1940-es kutatás során azt tapasztalták, hogy a B2-vitamin hiányban (vagyis riboflavin-hiányban) szen­vedő patkányok érzékenyebbnek mutatkoztak a Demodex okozta fertőzésre a jól táplált kísérleti állatokhoz képest.

Az acne rosaceávaí összefüggést mutató tényezők a kö­vetkezők:

  • alkoholfogyasztás, forró folyadékok és fűszeres ételek fo­gyasztása
  • napfény hatása, illetve nagyon magas vagy nagyon ala­csony hőmérséklet
  • alkoholtartalmú kozmetikumok használata
  • stresszhatás
  • vitaminhiány (különösen B-vitaminok)
  • alacsony gyomorsavtermelés
  • alacsony lipáz enzimtermelés

A rosacea kezelése

Az orvosi gyakorlat általában antibiotikum szájon át tör­ténő szedését vagy külsőleges, helyi alkalmazását (krém vagy formájában) írja elő. A leggyakrabban használt szerek (tetraciklin, metronidazol) valóban hatékonyan csökkentik a véredények gyulladását, és így a bőrpírt is. A gyors tünet­csökkenés ellenére az antibiotikumokat általában hosszabb ideig kell szedni, ennek eredményeképpen pedig, kipusztulnak a bélrendszerben tenyésző jótékony baktériumok, ráadásul a probléma oka továbbra sem szűnik meg.

Mit tegyünk szervezetünk védelmében?

Ápoljuk magunkat!
Ápoljuk magunkat!

Sokan vannak, akiknek egy idő után sikerül rájönniük, mely ételek, italok idézik elő, illetve súlyosbítják tüneteiket. A leg­gyakoribbak az alkohol, a kávé, a forró italok, a fűszeres ételek, valamint minden olyan étel és ital, ami hevülést, kipirulást okoz.

Fontos az emésztési funkciókat is megvizs­gálni!

Termel-e a gyomor elegendő savat, illetve a hasnyálmi­rigy elegendő lipáz enzimet. Ezen funkciók épsége ugyanis elengedhetetlen a kielégítő emésztéshez. Bár a gyomorsav­hiány nem közvetlen oki tényező, mégis gyakran tapasztal­ható, hogy összefügg a bőrpanaszok kialakulásával.

Amennyiben az alább felsorolt tünetek bármelyikét ta­pasztaljuk magunkon, valószínű, hogy gyomrunk nem ter­mel elegendő savat. Ilyen esetben savpótlásra szorulunk, és főétkezéseink alkalmával sósavtartalmú gyógykészítmény szedése javallt. Mivel a stressz és gyomorsavtermelés csök­kenése összefügg, igyekezzünk étkezés előtt, illetve közben megnyugodni, ellazulni. Ha szükséges, alkalmazzunk egyéb stresszoldó módszereket is: végezzünk testmozgást vagy relaxáljunk.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.