Egészséges étrend

Fogyassz paleo ételeket, ne mérgezőket – változatos növényfajtákból!

A paleolit kori vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása általánosságban kevés toxint tartalmazott, ám néha mégis ettek mérgező ételeket. A megőrölt gabona egyértelmű bizonyítékát találták meg az i. e. 21 500 körüli időkből egy izraeli ásatáson; Afrikában, Mozambik területén pedig az i. e. 103 000-ből származó kőeszközökön találtak cirokmaradványokat. A középső kőkorszakban Afrika területén élt emberek cirokfüvet használtak az alvóhelyükön, tűzrakásra és (valószínűleg) kosárfonásra, illetve az is lehetséges, hogy alkalmanként meg is főzték a magvakat, bár erre nincsen közvetlen bizonyíték.

A paleolit étrendek azonban még így is sokkal kevésbé mérgezőek, mint a modern táplálkozás, mégpedig a következő okokból:

ELSŐ: A paleolit vadászó-gyűjtögető emberek sokkal több növényi táplálékot vettek magukhoz – több száz fajtából választottak, míg a nyugati étrendben csak pár fajta növényt fogyasztunk -, így akkor sokkal alacsonyabb volt egy-egy toxin mennyisége. Mivel „a mennyiség teszi a mérget”, ez csökkenti az étrend mérgező mivoltát.

MÁSODIK: A modern étrend legmérgezőbb élelmiszerei nem álltak a paleolit kor embereinek rendelkezésére:

  • Gabonákat és hüvelyeseket csak szezonálisan fogyasztottak, nem raktároztak egész évre. Még akkor sem ettek belőlük nagyobb mennyiséget, amikor szezonjuk volt: a gabonák ugyanis annyi feldolgozást és főzést igényeltek, hogy valószínűleg tartaléknak vagy az éhezés időszakaira tartogatták őket.
  • A mézen és a gyümölcsön kívül nem volt más fruktózforrás. A cukornád kristályosítását csak i. sz. 350 körül fedezték fel, és az 1500-as évekig az európai cukorbehozatal mindössze pár tonna volt.
  • A magas omega-6-tartalmú növényi olajok csak akkor kerültek be az emberi étrendbe, amikor már feltalálták az ipari feldolgozás módszereit a toxinok eltávolítására és az olajok koncentrálására. A paleolit zsírok túlnyomóan állatoktól származtak, bár bizonyos növényi olajokat – például pálmaolajat, kókuszolajat, a diófafélék termésének olajait és olívaolajat – már valószínűleg ki tudtak nyerni. A középső kőkorszaki amerikai indiánok pedig használták a hikoridió olaját.

HARMADIK: A kőkori vadászó-gyűjtögető emberek — a modern halászó-gyűjtögetőkhöz hasonlóan — valószínűleg úgy készítették el a növényi ételeiket, hogy csökkentsék a toxin-terhelést. A magvakat például feltehetőleg beáztatták előző este, hogy meginduljon a csírázás, illetve megerjesztették őket. A modern ipari élelmiszer-feldolgozás viszont inkább a gyorsaságra, mint az egészségességre van berendezkedve.

A paleolit időszakból származó rajz. A megálmodott ételt le is rajzolták.
A paleolit időszakból származó rajz. A megálmodott ételt le is rajzolták.

A paleo táplálkozás — a gabonák, hüvelyesek, növényi olajok és cukrok elhagyása, illetve egy sor különböző növényi élelmiszer fogyasztása — természetes módon vezet olyan étrendhez, amelyben alacsony a bevitt élelmiszertoxinok mennyisége.

Egy hagyományos csendes-óceáni étrend

A Optimális Étrend nagyon hasonlít a csendes-óceáni szigetek hagyományos étrendjeire, ahol mindig is szembetűnő volt az őslakosok kivételes egészsége és szépsége.

Most, hogy kialakítottuk a Optimális Étrendett, érdemes összefoglalni, mi a különbség a mi étrendünk és a nyugati táplálkozás között. 2005-ben az amerikaiak az energiabevitelük 23%-át gabonákból, 3%-át hüvelyesekből, 23%-át növényi olajokból, 17%-át pedig cukorból és magas fruktóztartalmú kukoricaszirupból nyerték.* Az emberektehát az energiabevitelük kétharmadát olyan ételekből fedezik, amelyeket a Optimális Étrend kizár!

Ha az emberek a Optimális Étrend alapján akarnának táplálkozni, akkor a gabonából, hüvelyesekből, növényi olajokból és cukrokból származó kalóriák kétharmadát egészséges ételekkel kellene helyettesíteniük.

Az Optimális Étrend által javasolt táplálékok, amelyekből többet kellene fogyasztaniuk, a következők:

  • Biztonságos keményítők, mint az édesburgonya, a taró és a fehér rizs. Ezeknek kellene kitenniük az amerikai étrend energiabevitelének 20-30%-át, nem pedig a mostani 3%-át.
  • Gyümölcsök és bogyók. Ezek fogyasztásának 2,9%-ról 5-10%-ra kellene emelkednie.
  • Tengeri növények. Az amerikai étrendben elhanyagolható a mennyiségük — a fogyasztásuknak általánossá kellene válnia.
  • Omega-3-ban gazdag tengeri halak és kagyló. Ma ezek az ételek az amerikaiak energiabevitelének 0,6%-át teszik ki a szükséges 7% helyett.
  • Rövid láncú zsírsavakat tartalmazó kókuszolaj és kókusztej. Az amerikaiak nagyon kis mennyiségben fogyasztják őket, holott ezeknek a bevitt kalóriák 6%-át kellene kitenniük.
  • Hús, tojás, valamint egészséges zsírok és olajok. Ezek bevitelének a jelenlegi 23,6%-ról 55%-ra kellene emelkednie.

Ha megnézzük, hogy mely táplálékcsoportok mennyiségét kellene növelni az étrendben, nagyon érdekes dolgot figyelhetünk meg: éppen azokét a táplálékokét, amelyek a hagyományos csendes-óceáni táplálkozás fő elemeit képezik. Az Optimális Étrend gyakorlatilag egy csendes-óceáni étrend! Következő cikkünkben megismerheted!
Vessünk hát egy pillantást néhány hagyományos, a csendes-óceáni szigeteken jellemző étrendre, és nézzük meg, milyen hatással vannak ezek a helyiek egészségére!

Az okinavai étrend

Okiwana étkezés
Okiwana étkezés

A hagyományos okinavai étrend főként édesburgonyát, halat, sertést, tojást és zöldségeket — köztük tengeri algákat is — tartalmaz. A sertés minden részét — a fülétől a farkáig – megeszik, a zsírt pedig mindenütt használják a főzéshez. Kazuhiko Taira gerontológus szerint a hagyományos okinavai ételek „nagyon-nagyon zsírosak”.

Érdekesség: az ilyen ételeket fogyasztó okinavaiaknál a világon a leghosszabb a várható élettartam, és nem kevés a százévesnél is idősebb ember.

A szívbetegségben meghaltak korspecifikus arányszáma 82%-kal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban, a rákban meghaltaknál ez a szám 27%, az összes halálokot tekintve pedig 36%. A hormonális okokkal összefüggő rákok – mint a mellrák, a petefészekrák és a vastagbélrák -50-80%-kal ritkábbak az okinavai népesség körében, mint az Egyesük Államokban.

A százévesek fogyasztják a legtöbb tejet, húst, halat, tojást, zsírt és olajat.

A második világháború utáni amerikai megszállás alatt azonban az okinavaiak sajnos elkezdtek növényi olajokat, gabonát és feldolgozott élelmiszereket is enni, így már közöttük is elterjedt az elhízás, növekszik a szívbetegségek, a rák és a cukorbetegség aránya, valamint csökken az élettartam.

A kitavai étrend

1989-ben egy átfogó kutatás során olyan őslakosokat kerestek, akik a hagyományos étrendjükön élnek, így bukkantak rá a Pápua Új-Guineához tartozó Kitava szigetén élőkre. A kitavaiak biztonságos keményítőket (jamsz, édesburgonya, taró, tápióka, kasszava), gyümölcsöket (banán, papája, ananász, mangó, guava, görögdinnye, sütőtök), halat, kókuszdiót és zöldségeket ettek. A táplálkozásukban uralkodó zsírsav a kókuszolaj ban megtalálható laurinsav, amely 12 szénatomos, telített zsírsav.

Annak ellenére, hogy a szigeten sok idős ember akár kilencvenöt éves koráig is élt, a Staffan Lindberg által vezetett csoport egyetlen olyan esetet sem talált, amikor valaki EKG-vizsgálattal kimutathatóan szívrohamot kapott volna. A kitavaiak közül senki sem szenvedett szívbetegségben. Szintén nem találtak agyvérzéses, cukorbeteg, illetve szellemileg leépült személyt sem. Senki nem volt túlsúlyos, senkinek nem volt aknéja vagy magas vérnyomása. A vezető halálokok a fertőzések — főleg a malária -, illetve a balesetek — fulladás, kókuszpálmáról való lezuhanás — voltak.

A hawaii étrend

Hawaii kaja

A bennszülött hawaiiak hagyományos étrendjébe tartozik a taró (gyakran poinak elkészítve), az édesburgonya, a kenyérfa gyümölcse, a kókusz, a hal, a tintahal, a kagyló, a sertés, a baromfi (a csirke is), a taró levelei, az alga és a limu (szintén algaféle), valamint pár édes gyümölcs.

A III. Kamehameha király által 1847-ben adott híres lu’au (ünnepség) alkalmával „271 sertést, 482 nagy lopótöknyi pok, 602 csirkét, 3 egész ökröt, 2 hordónyi sózott sertéshúst, 2 hordónyi kekszet, 3125 sózott halat, 1820 friss halat, 12 hordó káposztát, 4 hordó hagymát, 80 fürt banánt, 55 ananászt, 10 hordó krumplit, 55 kacsát, 82 pulykát, 2245 kókuszt, 4000 tárót, 180 tintahalat, narancsot, zöldcitromot, szőlőt és mindenféle gyümölcsöt szolgáltak fel”. A keksz kivételével — amely hetven évvel korábban még nem is létezett — ezek mindegyike kifejezetten ajánlott étel. A fenti menü is mutatja, hogy a legtöbb kalória húsból, halból, taróból és kókuszdióból származott.

A korai európai felfedezők megjegyezték, hogy a hawaii őslakosok milyen szépek, erősek, jó természetűek, és milyen kiváló a testi fejlettségük. Magellán (1521) és Pedro Fernandes de Queirós (1606) krónikáiból tudjuk, hogy a csendes-óceáni szigetek lakói „páratlanul magasak, izmosak és arányos emberek”. Louis-Antoine de Bougainville, a francia felfedező mondta a tahitiakról, hogy „soha nem láttam szebb emberpéldányokat”, az 1770-es években pedig James Cook kapitány jegyezte meg a csendes-óceáni szigetek lakóinak jó táplálkozását és egészségességét.

Összefoglalás

Amikor elkezdtük leírni, hogy milyen táplálkozást javasolunk, még nem tudtuk, hogy gyakorlatilag egy hagyományos, a csendes-óceáni szigetvilágban elterjedt étrendet ajánlunk. Mindazonáltal megerősít bennünket az, hogy a tudományos szakirodalom tanulmányozása alapján általunk összeállított Optimális Étrend ennyire hasonlít a fantasztikus egészségi állapotot eredményező hagyományos étrendekhez.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.