Egészségmegőrzés

Hogyan lássuk el a sebeket?

A test felületét hám borítja. Ez a test különféle tájain az igénybevételnek megfelelően más-más felépítésű. A bőr külső behatásokra – hő, mecha­nikai behatások, vagy vegyi anyagok stb. – felületesen vagy mélyen sé­rülhet.

Hogyan keletkeznek a sérülések?

A sérülések leggyakrabban mechanikus ártalomra következnek be. Megkülönböztetünk metszett, vágott, harapott, lőtt sebeket. A sebek milyenségét az azt létrehozó tárgy anyaga és alakja, valamint az erőbeha­tás iránya határozza meg. A különféle testtájakon létrejött sebzések ki­sebb-nagyobb vérzéssel járnak. Amennyiben a sebzések nagyobb kaliberű artériát vagy vénát sértenek, ez a vérveszteség jelentős is lehet.

Jegyezzük meg! A sebek elsősegélyként történő ellátása steril, megfelelő kompressziójú nyomókö­tésekkel történik. Értelmetlen és haszontalan, sőt káros a sebbe vagy kör­nyékére bármilyen sebhintőport vagy kenőcsöt tenni.

A sebek ellátásának menete megfelelő érzéstelenítés után: aszeptikus körülmények között a seb széleinek kimetszése, a seb feltárása, a sebalap megtekintése és ezt kö­vetően – amennyiben a sérült ellátása 6 órán belül történik – a sebszélek varratokkal történő egyesítése.

Hogyan lássuk el a sebeket?

A sebellátás során minden környezetétől és keringésétől megfosztott rész eltávolítása szükséges, hisz a devitalizált szövetek visszahagyása egészen biztosan sebfertőzéshez vezet. Amennyiben a sebzést olyan jel­legű képlet sérülése is kíséri, amely önmagába véve is ellátást igényel, azt meg kell tenni. Ilyen értelemben tehát a nyílt törés nem elsősorban lágyrész sérülés, hanem a csont törésével szövődött lágyrész probléma is. Ennek kapcsán a csontegyesítő ténykedések megfelelő lágyrész ellátással is párosulnak.

Amennyiben komoly, életképtelen szövethiányokat talá­lunk, vagy a sebellátás az első hat órában nem történt meg, a sebkimetszés és az életképtelen szövetek eltávolítása után a seb nyitva is kezelhető mindaddig, amíg 24-48 órán belül meg tudunk győződni afelől, hogy to­vábbi nekrektómia (elhalt szövetek eltávolítása) szükséges-e, avagy nyu­godt sebviszonyok mellett inkább halasztott sebellátást végzünk.

Ez a ha­lasztott sebellátás lehet direkt bőrvarrat, de a hiány következtében lehet a plasztikai eljárások valamelyikének alkalmazásával a végleges fedés.

Meddig tart a sebek gyógyulása?

A sebek gyógyulása kapcsán a szabályszerű ellátást követően is létre­jöhet gyulladásos szövődmény, ezért tehát a sebellátást követő első 24 órában mindenképpen kötéscserét kell alkalmazni, hogy meggyőződhes­sünk afelől, hogy a sebgyógyulás zavarmentes. Amennyiben gyulladásos szövődményt észlelünk, a korábban egyesített seb varratai eltávolítandók és a seb a továbbiakban nyitva kezelendő, a gyulladásos tünetek elmúltáig.

Ezt követően minden valószínűség szerint valamilyen plasztikai megol­dás szükséges. A problémamentes sebkezelés, a gyógyulás után testtájtól függően torzító, vagy funkciót zavaró hegek maradhatnak vissza. Ezeket a hegeket sebészi, plasztikai megoldásokkal lehet korrigálni.

Jegyezzük meg! Megjegyzendő azonban, hogy alkati különbözőségek miatt vannak olyan páciensek, akik­nél a zavarmentes, normál sebgyógyulás is vaskos, esztétikai képet zava­ró, úgynevezett keloidos heget produkál.

Ezen esetek nagy kihívást jelen­tenek, mert a hajlam sajnálatos módon szikével nem kezelhető. A sérültel­látás során számtalanszor kényszerülünk egy adott területen tervezetten többszöri műtétre.

Jegyezzük meg! A seb keletkezése esetén annak ellátása előtt meg kell győződni afelől, hogy itt „csak” bőrsérülésről vagy a bőr mélyebb rétegeibe lévő fontos képletek, illetve testüregek sérüléséről van-e szó.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.