Egészségügyi kérdezz-felelek

Divertikulitisz – Hogyan kerülhető el az újabb „roham”?

Szerencsére azon személyek háromnegyedénél, akiknél egyszer jelentkezett a divertikulitisz, soha nem ismétlődik meg az állapot. Ha szeretne ön is ebbe a csoportba tartozni, annak úgy növelheti az esélyét, hogy a rohamot követően az orvos utasításainak megfelelően folyékony étrenden él és végigcsinálja a teljes előírt antibiotikumkúrát. Ez lehetővé teszi a fertőzés és a gyulladás teljes gyógyulását.

Divertikulitisz: a vastagbélfal zsákszerű kiöblösödésének gyulladása.

Amikor készen áll arra, hogy ismét visszatérjen a normál étrendre, csak lassan növelje ételei rosttartalmát: a finomított szénhidrátok helyett válassza a teljes értékűeket, és az étkezésekhez egyen több zöldséget, gyümölcsöt és hüvelyest. Egy 56 divertikulitiszes páciens bevonásával végzett brit vizsgálatban a rostbevitelüket növelők 8 százalékánál volt csak szükség műtétre, míg a rostot kerülőknél 30 százalékos volt ez az arány. Emellett igyekezzen hetente ötször legalább 30 perc testmozgást végezni. A Washingtoni Egyetem egy tanulmánya szerint a rendszeres testmozgás 46 százalékkal csökkentette a divertikulitiszes vérzés kockázatát.

A rost és a testmozgás azért segíthet, mert mindkettő enyhíti a székrekedést. A szakértők ma már arra gyanakszanak, hogy a székeléskori erőlködés kárt tesz a belek falán lévő kis „zsebekben”, s ez okozza a divertikulitiszes gyulladást és fertőzést.

Ha fájdalmat és vérzést tapasztalok, elég folyékony étrendre átallnom, és kivárnom, hogy elmúljon?

Ne próbálja önállóan kezelni a divertikulitiszes rohamot! Fontos, hogy az orvos kizárja az olyan egyéb rendellenességeket, amelyek szintén okozhatnak fájdalmat, illetve vérzést ilyen az ételmérgezés, a vakbélgyulladás, a gyulladásos bélbetegség, az aranyér, sőt még a méh miómája és a vastagbélrák is. Az orvos azt is megállapítja, mennyire súlyos a divertikulitisze, és meghatározza az optimális kezelési módot. Ez a legtöbb esetben ágynyugalmat, fájdalomcsillapítókat, a fertőzés elleni antibiotikumokat és a bél nyálkahártyájának gyógyulását lehetővé tévő folyékony étrendet jelent.

Ha heves fájdalmai vannak, vagy ha hány, 38 °C-ot meghaladó láza van vagy olyan, súlyos fertőzésre utaló tünetei jelentkeznek, mint a magas fehérvérsejt szám, orvosa néhány napos kórházi ellátást javasolhat, hogy ott az optimális gyógyulás érdekében intravénás antibiotikum kezelésben és táplálásban részesüljön. Súlyos vérzés, a bél átlyukadása, elzáródása vagy tályogosodása esetén ritkán ugyan, de műtéti beavatkozásra is szükség lehet.

Tény vagy tévhit?: A divertikulózisban szenvedők nem ehetnek magokat és olajos magvakat

Tévhit! Az orvosok évtizedeken át azt tanácsolták a divertikulózisos pácienseknek, hogy ne egyenek rostban gazdag magokat, olajos magvakat, patto­gatott és főtt kukoricát, mivel attól tartottak, hogy az apró, kemény ételszemcsék a divertikulumokban rekedve gyulladást idézhetnek elő. A Washingtoni Egyetem kutatói azonban 47 288 férfi vizsgálata alapján úgy találták, hogy az ilyen ételeket hetente legalább kétszer fogyasztó férfiaknak 20 százalék­kal kevesebb divertikulitiszes rohama volt, mint az azokat gyakorlatilag nem evőknek.

Az orvosom műtétet javasol a divertikulitiszem miatt. Van más lehetőségem is?

Ha a kórházi ellátás és az intravénásán adagolt antibiotikumok sem javítottak a divertikulitiszén, valószínűleg a műtét a legjobb megoldás. A vastagbél fertőzött részének eltávolítása segíthet elkerülni az olyan, életveszélyes szövődményeket, mint a fisztulák (a bél átlyukad a mellette lévő bélszakaszba vagy a húgyhólyagba), az egész hasüreg elfertőződése, a környező szervek, például a méh vagy a húgyhólyag gyulladása, illetve a bélelzáródás.

A divertikulitiszes páciensek nagyjából egyötödénél válik előbb utóbb szükségessé a műtét. Az orvos akkor is ezt javasolhatja, ha ön még nem múlt el 50 éves, és csak egy súlyosabb divertikulitiszes rohama volt; az újabb nézetek szerint ugyanis a későbbi szövődmények elkerülésének legjobb módja a problémás bélszakasz eltávolítása lehet. Néhány páciensnél azonban egy alternatív megoldás is szóba jöhet. A bostoni Beth Israel Egészségügyi Központ egy tanulmánya szerint a divertikulitisz miatt kialakult kisméretű tályogok leszívása és az antibiotikumos kezelés után csak az ilyen páciensek 36 százalékánál vált szükségessé a műtét.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.