Fittség

Hogyan állítsuk le az öregedési folyamatot?

Egyes népek egyáltalán nem ismernek bizonyos betegségeket, egyszerűen azért, mert másképpen táplálkoznak, így bizonyos hiányok egyszerűen nem fordulnak elő a szervezetükben. Az általunk fogyasztott élelmiszerek közül sok valójában nem élelmiszer, hanem „jóllakatási szer”, amely csak hizlal és jóllakottságérzést ad anélkül, hogy igazából táplálna.

A túlsúly, SÚLYOS problémája

Az úgynevezett civilizált országokban a lakosság több mint 60 százaléka túlsúlyos. A betegségek 80 százaléka kisebb-nagyobb mértékben a helytelen táplálkozás következménye. Az első számú egészségügyi probléma a helytelen táplálkozás, illetve az egyoldalúságból adódó hiányos táplálkozás, valamint a gyors, kapkodó étkezés.

Túlsúly egészésgtelenAz idősebbek általában kevesebbet esznek, s koruknál fogva kevésbé is hasznosítják a tápanyagokat, holott éppen a korukból következően fokozott a „reparatúra-igény”, s emiatt sokkal több értékes „építőanyagra” lenne szükségük. Sem a biológiai öregség, sem a betegség nem tekinthető természetes szükségszerűségnek.

Napi táplálékunk hatékony gyógyszer, azonban élelmiszereink a túlvegyszerezett termőföldek következtében távolról sem tartalmazzák mindazokat a mikrotápanyagokat, amelyekre anyagcserénk optimális működéséhez szükségünk van. Megvan viszont a lehetőségünk arra, hogy optimális mértékben biztosítsuk a mikrotápanyagokat, azaz a vitaminokat, ásványi sókat, létfontosságú aminosavakat és telítetlen zsírsavakat táplálékkiegészítők formájában. Ha nem látjuk el szervezetünket a számára a szükséges építőanyagokkal, akkor nem képes optimálisan működni, s ez korai öregedéshez vezet.

Figyelem! Az élelmiszerekben található értékes építőanyagok harmonikus kompozíciója rendkívül hatékony szer a korai öregedés, az életerő és az életkedv elvesztésének megelőzésére.

Mindazon dolgok közül, amiket testünkkel művelhetünk, a legszerteágazóbb hatása a naponta elfogyasztott élelmiszerek minőségének van, minthogy ettől függ szervezetünk önmegújítási képessége.

Az vagy, amit megeszel!

Testünk abból áll, amit megeszünk és megiszunk. Épp ezért szervezetünk csak annyira lehet jó, mint az építőanyagok, melyeket biztosítunk számára. A fiatalság belülről, anyagcserénkből jut napvilágra. Ha egészségtelenül táplálkozunk, attól függetlenül, hogy minden másban helyesen járunk el, az nem fog segíteni rajtunk.

Mérjük a pulzust, vérnyomást!
Mérjük a pulzust, vérnyomást!

Napjainkban már megoldhatatlan, hogy kiegyensúlyozott táplálkozással kellő mennyiségben hozzájussunk minden létfontosságú tápanyaghoz, viszont éppen a környezeti ártalmak és a stressz következtében szervezetünknek mindezekre fokozott mértékben van szüksége.

Az öregedési folyamat megállításának, vagy akár visszafordításának első lépése, hogy megértsük és elkerüljük annak okait. A folyamat legjelentősebb tényezője a savas salakanyagok folyamatos felhalmozódása, ami a lerakódás helyétől függően különböző tüneteket válthat ki. A legegyszerűbb módszer ennek elkerülésére a felesleges savas anyagok, elsősorban a szénsavas üdítőitalok fogyasztásának mellőzése, ehelyett jelentős mennyiségű lúgosító hatású víz fogyasztása, egyrészt a kiszáradás feltétlen elkerülése, másrészt a felhalmozódott salakanyagok folyamatos kiürülése érdekében.

Ez nem igényel különösebb erőfeszítést vagy önmegtartóztatást. Csupán szem előtt kell tartanunk, és aszerint is kell cselekednünk. Hiszen ha tudjuk ugyan, de nem alkalmazzuk, akkor a tudással semmire sem megyünk. Az, hogy a savasság megterheli a szervezetet, hogy korai öregséget és betegséget idéz elő, továbbá hogy a savasság lúgosítással közömbösíthető, nem hiedelem, hanem tiszta tudomány. Az életkor és a fiatalság kérdése önmagunkon múlik!

Lassan rágj, tovább élsz!

Mértékletesen együnk, apró falatokkal, amelyeket alaposan rágjunk meg. Felesleges eközben számláim. Addig kell rágni, amíg a falat teljesen pépessé válik. Csak így szabadulnak fel teljes mértékben az élelmiszerben tárolt „információhordozó energiák”. Ezek azok, amelyek ténylegesen táplálnak bennünket. Nem az éltet bennünket, amit megeszünk, hanem az, amit meg is emésztünk.

Figyelem! Szervezetünknek nemcsak fehérjére, szénhidrátokra és zsírokra van szüksége, hanem mindenekelőtt „információhordozó energiákra”. Akkor tápláljuk magunkat valóban megfelelően.

A tápanyagok 5 csoportja

A tápanyagokat öt csoportra oszthatjuk: fehérjék, zsírok, szénhidrátok, vitaminok és ásványi anyagok. Van további három nélkülözhetetlen dolog, ami nélkül nem tudunk élni: ez a víz, a levegő és a napfény.

Mi mindent kell megtudnunk táplálékunkról?

Természetes táplálékaink a gyümölcsök, a diófélék, a gabonafélék, az olajos magvak és a gumósok. Ezek igen sok tápanyagot tartalmaznak. Csak ezek segítségével mehet végbe optimális mértékben a szervezetünkben, s elsősorban a sejtekben zajló folyamatok összessége. A természetellenesen táplált szervezet olyan, mint egy lehangolódott zeneszerszám. Azon a legtehetségesebb muzsikus sem képes lejátszani még egy egyszerű dallamot sem.Táplálékok, kalács, kifliAz állati fehérjéből származó bomlástermékek megterhelik a szervezetet, tisztátalanná teszik a kötőszövetet és gátolják a test optimális önszabályozó képességét. A szervezetnek minden egyes gramm állati fehérje feldolgozásához 40 gramm vízre van szüksége, azaz 10 dkg fehérje lebontásához 4 liter víz szükséges. Ez a mennyiség viszont felesleges mértékben terheli meg a szívet és a vesét.

Tipp: Egyszóval ügyeljünk arra, hogy ne fogyasszunk túlságosan sok fehérjét.
Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.