Fogyókúrák

Testkontroll diéta

A 90-es években hazánkban még úttörő módszernek számított a fehérjéket és szénhidrátokat elválasztó diéta, amelyet akkoriban Harvey és Marilyn Diamond Testkontroll című könyvéből lehetett a legjobban megismerni. Azóta hódító útjára indult a módszer, és sokan teszik le voksukat mellette – legfőképp sikeressége miatt.

Számos fogyókúrás módszer a kalóriák számolgatásán alapul, amire – valljuk be – , napjainkban nem túl sok időnk és energiánk van. Akik tehát nem szeretnének éhezni, és a kalóriák bűvöletében eltölteni minden egyes étkezést, de mégis eredményesen kívánnak fogyni, a testkontroll diéta választásával elérhetik ezt a célt. A lényeg csupán annyi, hogy elsajátítsd, mely alapanyagokat, mivel együtt fogyaszthatod. Az emésztés optimalizálásával a kívánt testsúly úgy érhető el, hogy közben a szervezet nem szenved hiányt semmiben.

fogyas-igyal-sokat

Hangsúly a sok folyadékfogyasztáson

Kevesen tudják, hogy a felnőtt szervezet 70%-a vízből áll. Nyilvánvaló tehát, hogy annak működése akkor megfelelő, ha mind a bevitt folyadékkal, mind az elfogyasztott táplálékokkal képesek vagyunk pótolni a nedvességet. Természetesen nem mindegy, melyikből milyen minőséget veszünk magunkhoz. Míg a vízfogyasztás természetesnek kellene, hogy számítson, addig az ételeket is célszerű aszerint megválasztani, hogy azokban mennyi nedvesség van. Erre a célra a zöldségek és gyümölcsök kiválóan alkalmasak, hiszen magas víztartalommal rendelkeznek. Ez nélkülözhetetlen a szervezet optimális működéséhez, a jó közérzethet, a méregtelenítéshez, és ezáltal a fogyáshoz.

testkontrokk-dieta-etrend

Kombináld az élelmiszereket megfelelően!

Ha az étkezések után fáradtnak érzed magad, akkor szinte biztos, hogy nem a megfelelő alapanyagokat választod. A fehérjéket és a szénhidrátokat igyekezz mindig magas víztartalmú ételekkel, főleg zöldségekkel társítani, így megkönnyíted saját emésztésed, és marad energiád a méregtelenítésre is.

Gyümölcs minden mennyiségben

A testkontroll diéta előnyben részesíti a gyümölcsök fogyasztását, ezek ugyanis ellátják a szervezetet a szükséges vitaminokkal, és ugyanakkor megemésztésük nem igényel különösebb energiát a szervezettől. Fontos tisztában lenned azonban azzal, hogy kizárólag éhgyomorra célszerű gyümölcsöt enni, ezzel biztosítva annak a gyomron való gyors áthaladást. Amennyiben erről elfeledkezel, úgy puffadásra, felfújódásra számíthatsz, és a méregtelenítés sem fog megfelelően működni.

Figyelj a testedre!

Életmódod, munkahelyi beosztásod és szokásaid nagymértékben befolyásolják, miként működik szervezeted, de alapvetően elmondható, hogy:

  • 12 órától 20 óráig zajlik a táplálékfelvétel időszaka
  • 20 órától hajnali 4-ig használja fel a szervezet az alapanyagokat
  • 4 órától 12óráig pedig a méregtelenítés és kiválasztás zajlik.

Ennek függvényében jól látszik, hogy mikor érdemes étkezned, és mikor számíthatsz súlyfelesleg kialakulására.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.