Gyermekbetegségek

Mellékvese hormonjai

Vese, az még rendben van, na de mellékvese? Ráadásul feladatának az csupán egy része, hogy a vesékre hatva lényeges szerepet játsszon a szervezet folyadék- és ionegyensúlyának kialakításában. Részt vesz a stresszre adott válaszreakciótól a vérnyomás szabályozásán keresztül a test szőrösségének és alkatának meghatározásában is. „Elromlása” esetén ennek megfelelően nagyon sokrétű és egyes esetekben kifejezetten súlyos betegségek alakulhatnak ki.

Mellékvese elhelyezkedése és működése

A mellékvesék a vesék felső csúcsán, lényegében vese-sap­kaként helyezkednek el. Mind szerkezetükben, mind funkciójuk­ban két részre oszthatók: egy belső velőállományra és egy külső kéregre. A belső részben termelődő hormonokat stresszhormonoknak nevezzük, mert olyankor szabadulnak fel nagyobb mennyiségben, amikor a szervezetet valamilyen külső vagy belső hatás „ki akarja hozni a sodrából”, kilendítené az egyensúlyából.

Persze nem arra kell gondolnunk ilyenkor feltétlenül, hogy olyankor van szükségünk ezekre a hormonokra, amikor bezár az orrunk előtt a hivatal vagy a délutáni csúcsforgalomban araszolunk hazafelé – stresszhatás lehet egy betegség, éhség, láz, izommunka, vér­vesztés is.

Termelt hormonok: adrenalin, noradrenalin

A mellékvese velőállományában termelt hormonok, az adrenalin és a noradrenalin általános készenléti állapotot hoz létre a szervezetben: emeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást – így azok a szervek jutnak több oxigénhez, amelyeknek intenzívebb munkájára lehet épp szükség, mint például az agy, a tüdő, az izmok. Emelke­dik a vércukorszint is, ami szintén a sejtek tápanyagellátását, haté­konyabb működését teszi lehetővé.

A mellékvese velőállományához kapcsolódó betegség a hor­monok felesleges mértékű termeléséből adódik. A phaeochro-mocytoma a stresszhormonokat termelő sejtek – leggyakrabban – jóindulatú daganata. A tünetek a fenti leírás­ból jól kikövetkeztethetők, ha hozzátesszük, hogy leggyakrabban nem állandóan magasabb hormonszintet okoz, hanem hirtelen, szökőárként kerül rengeteg adrenalin és noradrenalin a vérkerin­gésbe.

Tünetek

Ilyenkor kiugrik a vérnyomás, megszalad a szív, a beteg bőre kipirul, hirtelen melege lehet. A kórkép szerencsére nagyon-na­gyon ritka, általában felnőttekben alakul ki, de találkozhatunk vele gyerekkorban is. A megoldás sebészeti: a mellékvesevelő dagana­tának eltávolításával a tünetek megszűnnek.

A mellékvesék kérgében háromféle hormon is termelődik:

Szerkezetük hasonló, úgynevezett szteránvázuk van, erről hívják őket szteroid hormonoknak. Egyikük, az aldoszteron a vesével együttmű­ködve dolgozik: szabályozza a vizelettel ürülő nátrium és kálium mennyiségét, így hat a vér ionszintjeire, de ezen keresztül a vérnyomás­ra is. Érdekes, hogy a mellékvesében két hormon is készül, aminek a vérnyomás szabályozásában van szerepe – joggal kérdezhetnénk, hogy nem luxus-e ez?

A velőhormonok hatása azonban sokkal gyorsabb: a stresszhelyzetre azonnal kell tudnunk válaszolni, a szervezetet érő tá­madást elhárítani. A kéreg hormonjai lomhábbak, hatásuk lassabban alakul ki és hosszabban is tart: persze az is a test belső egyensúlynak fenntartását célozza, azonban hosszabb távú egyensúly teremt.

Kortizol

A következő kéreghormon, a kortizol is hasonlóan meg­fontoltan hat. Szerepe van a testalkat alakításában, a vércukor­szint-szabályozásában, de befolyásolja a vérnyomást, a csontok szerkezetét és az immunrendszert is, sőt, az emlékeket is alakítja.

Férfihormon

A harmadik hormon, amely a mellékvese kéregállományában készül, androgén, tehát férfihormon, amelynek mindkét nem­ben szerepe van a pubertás alakításában, a hónalj- és fanszőrzet kialakulásában, a csontok hossznövekedésében, de befolyásolja a méhen belüli életben a külső nemi szerv kifejlődését is.

Hormontermelés szabályzása

A mellékvesekéreg hormontermelésének legfontosabb sza­bályozója az agyalapi mirigy ACTH nevű hírvivője. (Az ACTH az adrenokortikotrophormon rövidítése, ami azt jelenti, hogy a mel­lékvesekéreg serkentője.) Az ACTH termelésére a hipotalamusz hat egy másik serkentő hatású anyagon, a CRH-n (corticotrop relea-sing hormoné, tehát a mellékvesekéreg serkentőjének termeléséért felelős hormon) keresztül.

A szabályozás fontos eleme, hogy a mel­lékvesekéregben termelt kortizol magas vérszintje gátolja mind a hipotalamuszban, mind az agyalapi mirigyben a serkentő hormo­nok kialakulását – tehát lényegében a saját termelését. Ezt nevez­zük negatív visszacsatolásnak vagy angol szóval feed-backnek.

Betegségek

Vannak olyan veleszületett betegségek, amelyek a kéreg mind­három hormonjának szintjét „eltolják”, egyikét emelik, másikét csökkentik – ezeknek rendkívül változatos a megjelenése. így „feltűnhetnek” akár már a megszületéskor, ilyenkor a tünet az átmeneti – tehát sem igazán fiús, sem igazán nem lányos – nemi szerv; de problémát okozhatnak az élet első heteiben életveszélyes kiszáradás formájában vagy később, „természetellenesen” korai vagy elmaradó serdülés képében.

Okozhatnak magas vérnyomást vagy kóros ionszinteket, lányokban szokatlan mértékű szőrösödést vagy mindkét nemben alacsony vagy magas termetet. Ezeket a kórképeket nagyrészt elég a hiányzó hormonok gyógyszeres pót­lásával.

Vannak olyan veleszületett betegségek, amelyek a kéreg mind­három hormonjának szintjét „eltolják”, egyikét emelik, másikét csökkentik – ezeknek rendkívül változatos a megjelenése. így „feltűnhetnek” akár már a megszületéskor, ilyenkor a tünet az átmeneti – tehát sem igazán fiús, sem igazán nem lányos – nemi szerv; de problémát okozhatnak az élet első heteiben életveszélyes kiszáradás formájában vagy később, „természetellenesen” korai vagy elmaradó serdülés képében.

Okozhatnak magas vérnyomást vagy kóros ionszinteket, lányokban szokatlan mértékű szőrösödést vagy mindkét nemben alacsony vagy magas termetet. Ezeket a kórképeket nagyrészt elég a hiányzó hormonok gyógyszeres pót­lásával kezelni, ritkábban van szükség a felesleges hormonok ha­tásának gátlására.

Mellékvese elvesztése

A két mellékvese hirtelen kialakuló elvesztése, ami például bevérzés vagy fertőzés kapcsán kialakulhat, a kieső hormonok stressz-védő hatása miatt életveszélyes szövődményekhez vezethet, de még a fokozatosan létrejövő hormonhiány is súlyos állapotot okozhat, ha a szervezetnek például lázhoz, súlyos betegséghez, folyadékvesztéshez kellene alkalmazkodnia. Szerencsére ezek a hormonok mind hozzáférhetők gyógyszer formájában, így ezek a veszélyek elháríthatok, jó esetben meg is előzhetők.

Daganatok és tüneteik

A mellékvesekéreg hormont termelő daganatai is ismertek, extrém ritkán lehetnek rosszindulatúak, viszont nem gyakran megjelenhetnek már gyermekkorban is. Ezekre példa a Cushing-szindróma, amikor a kortizolt termelő sejtek szaporodnak fel. Jel­legzetes tünete a hízás, a bőr csíkokban látható elvékonyodása, a kerek, teliholdra emlékeztető arc kialakulása, a csontok ásványia­nyag-vesztése, törékenysége, a vércukorszint felborulása. A diag­nózis felállítása után nem mindig könnyű a daganatot megtalálni, de sebészi eltávolítása szinte mindig teljes gyógyuláshoz vezet.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.