• fejsérülés
• gyermek
• kezelések

Mi a teendő a gyermek fejsérülésénél?

Gyermekkorban szinte mindennaposak a kisebb-nagyobb fej­sérülések, az összes eset mintegy 20-30 % – a erre az időszakra tehető. Figyelembe véve az egyes életkori sajátosságokat érthetővé válik az is, hogy miért annyira gyakoriak: hiszen elképzelhetetlen, hogy az éppen járni tanuló kisded előbb-utóbb el ne essen, vagy az óvodások, kisiskolások a játék hevében meg ne üssék magu­kat. Nem is beszélve a serdülőkor időszakáról, amikor szívesen kipróbálják a korábban tiltott, akár életveszélyes dolgokat is.

A nemek szerinti megoszlásban sincs semmi meglepő:

A fiúknál látjuk a sérülések kétharmadát. Mindezek mellett azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a döntő hányadot (kb. 50%-ot) nap­jainkban továbbra is a közúti balesetek teszik ki, amelyek foko­zott óvatossággal javarészt megelőzhetőek lennének. A fejsérü­lések súlyosságát a sérülés pillanatában bekövetkező károsodás – csonttörés, érsérülés, vérzés – mellett a másodlagosan kialakuló szövődmények határozzák meg.

Mi a teendő fejsérüléseknél?

Fontos, hogy fokozottan figyeljük a gyermeket a sérülést követően, ugyanis eszméletvesztés, tudatzavar, ismétlődő hányás, fejfájás, aluszékonyság, görcstevékenység is jelentkez­het. Ha ilyet észlelünk, haladéktalanul kérjünk orvosi segítsé­get!

Nagy jelentőséggel bír továbbá a vizsgáló orvos számára a baleset körülményeinek minél pontosabb tisztázása: hogyan érte a gyermeket a sérülés, milyen magasról esett le, hol ütötte meg magát, előfordult-e megelőzően valamilyen rosszullét – például ájulás, görcsroham.

Általában igaz, hogy a kisebb ütések komolyabb szövődményt nem okoznak, azonban egyáltalán nem egyszerű ennek megítélése. Az ütés nagysága alapján ugyanis nem mindig lehet a károsodás mértékét megjósolni, hiszen akár kisebb esés következtében is látunk komoly vérzést, míg máskor egy erősebb hatás sem okoz nagyobb bajt. A késői következmények szempontjából pedig még nehezebb az ok-okozati összefüggés meghatározása, a fejsérülés után például évekkel később indulhat epilepszia, amikor esetleg már nem is egyértelmű vagy bizonyítható a kapcsolat a korábbi traumával.

Mikor szükséges feltétlenül orvoshoz fordulnunk?

Ha nagyon körültekintőek szeretnénk lenni, akkor valójában minden egyes fejet ért sérülésnél javasolható orvosi vizsgálat, bár ez a mindennapi gyakorlatban elég nehezen megvalósítható. Van néhány fontos érv amellett, hogy – természetesen eltekintve az igazán enyhe esetektől – a fejsérülések súlyosságának megítélése szakember segítségével történjen. Egyrészt, mert a vérzés akár órákon át sem ad észrevehető tünetet, illetve viszonylag kisebb esés­nél is lehet törés vagy vérzés, másrészt agyvérzés előfordulhat a koponyacsont törése nélkül is.

A rendelkezésre álló vizsgálómód­szerek közül rendszerint a tünetek függvényében kell válasz­tani: koponyaröntgen felvétellel például a csonttörés kizárható, azonban nem kapunk felvilágosítást az agy állapotáról. A vérzés kimutatására ún. computer tomográfiás (közismert nevén CT) vizsgálat használatos leggyakrabban, de különösen a fiatalabb gyermekeknél mérlegelni kell a nagy sugárterhelést okozó hatását.

Csecsemőkorban pedig a még meglévő kutacson át ultrahang segít­ségével is láthatóvá tehetőek az agyi viszonyok. A képalkotó vizs­gálatokon kívül a koponyaűri nyomásviszonyokról a szemfenék ellenőrzésével is lehet tájékozódni.

Melyek azok a tünetek, amelyek fokozott figyelmet érdemel­nek?

Mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk, ha:

• Eszméletvesztés fordult elő, bármennyire rövid ideig is tar­tott,
• Fejfájás, hányinger, hányás jelentkezett,
• Aluszékonyságot észlelnek,
• Fejsérülést követően görcstevékenység jelentkezik,
• Nagyobb eséseknél, különösen, ha nagyobb szintkülönbség is volt (például lépcsőről, magasabb bútordarabról, kerékpár­ról esés) függetlenül a tünetektől!
• Fejen kialakult duzzanat, vérömleny esetén (csonttörés is le­het!)

Milyen következményei lehetnek a fejet ért sérülésnek?

A fejsérülés súlyosságát egyrészt a sérülés pillanatában bekövetkező károsodás, másrészt a másodlagosan kialakuló szövődmények határozzák meg. Utóbbi miatt fontos a szoros or­vosi megfigyelés, ami gyermekeknél általában a sérülést követő 72 óráig ajánlott.

A koponyacsont törés lehet ún. „vonalas” jellegű, amikor a csonton repedés fut végig a csontszélek elmozdulása nélkül, vagy lehet ún. „benyomatos”, amikor egy kisebb csontdarab kitörve a koponyából benyomódik az agyállomány felé, ez utóbbi a súlyo­sabb és műtétet igénylő. A vonalas törés elvben nem feltétlenül veszélyes, általában nyom nélkül gyógyul, azonban a csont belső felszínén futó erek szakadása társulhat hozzá (főleg a falcsont töré­sénél) életveszélyes vérzést eredményezve.

Agyrázkódás

Orvosi értelemben agyrázkódásról beszélünk, ha az agyi vizenyőn (ún. agyödéma) kívül – amely ilyenkor az agy fizikai ha­tásra adott reakciója -, egyéb elváltozás nem alakul ki a csontos ko­ponyaüregben. A tünetek viszonylag jóindulatúak és fokozatosan megszűnnek, előfordulhat rövid ideig tartó eszméletvesztés, em­lékezetkiesés, fejfájás, hányinger, ismétlődő hányás. A spontán ja­vulás mellett gyógyszeres terápiával az állapot rendeződése tovább gyorsítható. Ami a legfontosabb, hogy maradandó károsodással az esetek döntő hányadában nem jár.

Agy komolyabb sérülésénél

Sokkal komolyabb a helyzet agyállomány sérülés vagy agyvérzés kialakulásakor. Az agyvérzéseknek többféle fajtája és súlyossági formája ismert. Előfordulhat például az agyat borító agyhártyák és a koponyacsont, illetve az agyhártyák és az agy között. Az előbbi többnyire verőér eredetű, így rövid idő alatt is nagy, életveszé­lyes vérömleny keletkezhet, míg utóbbinál a vénák szakadása áll a lassan szivárgó vérzés hátterében.

Gyakorlatilag életveszélyes ál­lapotot jelent az agyállomány roncsoló vérzése, valamint az agykam­rákba betörő vérzés, amelyek már a sérülés pillanatában eszmélet­vesztéssel járnak és nagy százalékban sajnos halállal végződnek. Túlélésük esetén is maradandó ideggyógyászati károsodásra lehet számítani.

Rendkívül fontos szem előtt tartani – ahogy korábban már utal­tunk rá – a súlyos szövődményként kialakuló agyvérzés a sérülés pillanatában, illetve még órákig sem mindig okoz tünetet, eszmé­letvesztés is csak az esetek kb. 50 %-ában van. Ami az igazán nagy veszélyét rejti az éppen ez, mivel a tünet megjelenésekor a gyermek azonnali idegsebészeti beavatkozást igényelhet, ilyenkor már nincs idő a késlekedésre.

Megelőzés

Végül, de nem utolsó sorban fontos hangsúlyoznunk a megelő­zést. Amennyiben csak lehetséges, próbáljuk a fejsérüléseket el­kerülni vagy megelőzni, ajánlhatók fejvédők használata bicik­lizéshez, görkorcsolyázáshoz. Egy elszenvedett trauma után pedig lényeges az újabb sérüléstől való védelem, és ajánlott a hetekig tartó fizikai kímélet is.

Fektetés – Hasra fektetés, hanyatt fektetés

Egészen kicsi gyereket ugyebár három pozícióban lehet altatni: hason, háton, és oldalt megtámasztva. Vajon melyik a legideáli­sabb? A csecsemőket mindig hanyatt fekvő helyzetben ajánlott al­tatni. Régebben az amerikai gyermekgyógyászok a hanyatt vagy oldalfekvő testhelyzetet javasolták, azonban több vizsgálat eredmé­nye arra mutatott, hogy az oldalfekvő testhelyzet bölcsőhalál szem­pontjából nagyobb kockázatot jelent a csecsemő számára, mint a hanyatt fekvés. Az újabb vizsgálatok szerint a kockázat oldal- és hason fekvő testhelyzetben valójában hasonló mértékű.

A gyerekek többnyire hason szeretnek aludni, ezért kétféle szülő létezik. Az egyik típusú háton, esetleg oldalt altatja a gyerekét, le­galábbis próbálná, mert a baba így sokat sír és keveset alszik. A másik típusú szülő hason altatja, a gyerek boldogan alszik is, szülei viszont állandóan attól rettegnek, hogy mikor fog megfulladni a gyermekük. Elenyésző kisebbségben, de léteznek olyan gyerekek is, akik vidáman alszanak hanyatt, és nem ébresztik fel magukat a saját kapálózásuk okozta ijedtséggel.

A bölcsőhaláltól rettegő szülők kétféleképpen nyugtathatják meg magukat: egyrészt egy légzésfigyelő vásárlásával vagy köl­csönzésével. Másrészt informálódhatnak a bölcsőhalál kockáza­tát növelő tényezőkről, mivel a dolog oka továbbra is ismeretlen. Kockázati tényezőnek számít a hasonfekvés, a szülők dohányzása és drog- illetve rendszeres alkoholfogyasztása, valamint az, ha az anya tinédzserkorú, vagy a két gyerek között kevesebb, mint egy év korkülönbség van.

A fiúkat jobban veszélyezteti a bölcsőhalál (ezt sem tudjuk, hogy miért): az esetek 61 százalékában fiúcsecsemők esnek áldozatául a bölcsőhalálnak. Növeli a kockázatot a terhes nő nem megfelelő táplálkozása, az alacsony (különösen másfél kiló alatti) születési súly, az, ha nem kap anyatejet a csecsemő, a túlöltöztetés által okozott túlmelegedés és a puha matrac, párna és plüssállatok a baba ágyában.

Altatás

Az altatási probléma többnyire magától megszűnik a csecsemő 4-5 hónapos kora körül, amikor már meg tud fordulni. Ekkortól abban a pózban alszik, ami számára a legkényelmesebb, a szülők pedig hiába forgatják a hátára, hiszen úgyis visszafordul, ha akar. Úgyhogy hagyjunk fel a rettegéssel és a tízpercenkénti nézegetés­sel, és törődjünk bele abba, hogy gyermekünk önálló, akaratos kis emberke, aki el tudja dönteni, hogy mi számára a legmegfelelőbb.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.